Avagy - Egy gyenge lábakon álló kritikai analógia, egy hasonlóan gyenge lábakon álló elképzeléshez!
(kép: Ed Pratt)
Az alant felvázolt analógia legalább annyira gyenge lábakon áll, mint maga az az elképzelés, amit kritizálni igyekszik!
A következő – valószínűleg elsőre eléggé bugyuta – hasonlatom …
1) a 3-, 2-, 1-kerekes „kerékpárokkal*” való „kerékpározás*” megtanulásának és gyakorlásának összevetése
2) az eszperantisták eszperantóra vonatkozó propedeutikai elképzelésével kapcsolatos.
(* az idézőjel jogos, mivel a 3-, és 1-kerekes közlekedési eszközöket triciklinek ill. monociklinek kellene nevezni, de az egyszerűség kedvéért itt a kerékpározás mindháromra vonatkozik!)
Tegyük fel, hogy az anyanyelv megtanulása összevethető a 2-kerekű kerékpárral való közlekedés megtanulásával. Mellesleg ezen képesség elsajátítása valóban tehető arra az életkorra, amikor a gyerek már kommunikációképesen tudja használni az anyanyelvét; vagyis 5-6 éves korban, az iskolaérettség küszöbén!
Mivel az eszperantó elsősorban a nyelvtant csökkentette drasztikusan, így valójában ebből a szempontból számít sokkal könnyebbnek, vagyis egyszerűbbnek. A nemzeti nyelvekben is sokkal inkább ez az alapvető különbség, ha eltekintünk attól, hogy a lexika megtanulása tkp egybevethető a „reáltantárgyak” adatainak megtanulásával.
Az eszperantó ugyebár ezen a téren hangoztatja a „kivétel-nélküliségből” eredő „áldásosságát”.
Ha a kétkerekűvel való kerékpározást az anyanyelvi nyelvtan „anyanyelvi szintű” alkalmazásával vetjük egybe, akkor ehhez képest az eszperantó nyelvtan tkp visszalépést jelent – akárcsak a 2-kerekűhöz képest a háromkerekűre ülés!
Az eszperantó mind nyelvtanilag, mind lexikálisan visszalépést jelent az anyanyelvi formákhoz képest, amiben a nyelvtan alkalmazása, annak szűkössége miatt tkp. a lexikális ismeretek bővítését jelenti.
Az anyanyelvhez képest azonban egy „valódi” idegen nyelv megtanulása azonban csak bizonyos részben lexikális „probléma/feladat”; ha úgy vesszük ez az „egyszerűbb”, a mechanikus része – itt természetesen segíthetnek a korábbi adatsorokhoz hasonló ismeretek elsajátításával kapcsolatos tapasztalatok, ami azonban többnyire nem „tartalomfüggő” – tkp szavakat tanulni az emberek bármely nyelven azonos módokon tanulnak (egyenlőre a latin-, vagy ahhoz igen közel álló karakterkészletű nyelveket számba véve, és figyelmen kívül hagyva az ideografikus, és egyéb nem latin betűs karakterkészletű írásmódú nyelveket), olyan értelemben, hogy ha egy módszer bevált náluk erre, akkor annál maradnak más nyelveknél is. Az első „valódi” idegen nyelv tehát sokkalta komplexebb kihívást jelent, mint az eszperantó – ha csak a puszta kivételeket említjük, már úgy is, de ezek is talán inkább „egyszerűen”/mechanikusan, adatszerűen elsajátítható részterülethez tartoznak, míg emellett a valódi problémákat a szóképzési, kiejtési, helyesírási, mondatszerkesztési sajátosságok speciális „problémái”/feladatai bonyolítanak/nehezítenek.
Visszatérve a kerekező hasonlatunkhoz – az „anyanyelvi 2-kerekezés”-hez képest az idegen nyelvi készségek kialakítása ahhoz hasonló, amikor a 2-kerekezni képes ember EGYKEREKES „kerékpárral”, pontosabban monociklivel tanul kerekezni. Merőben más jellegű ennek a készségnek a követelménye, azonban mégis nagyságrendekkel közelebb áll a 2-kerekezéshez, biciklizéshez, mint a 3-kerezéshez, vagyis triciklizéshez!
Ebből a hasonlatból, és a kiegészítésekből azt a következtetést lehet levonni, hogy egy alapkészség-szintnél jóval alacsonyabb szintű és igényességű követelményeknek való megfelelés nem emeli az alapképesség meglévő szintjét. Természetesen emel képességszintet – azon a speciális területen, ahol gyakorlunk, de transzformálható készségünk nem abból fog kialakulni.
Az eszperantóra vonatkoztatva: az eszperantó tanulása nem emeli a nyelvtanulási képességünk szintjét, csak az eszperantó tudásunk szintjét. Mivel az eszperantó híján van sok sajátosságnak, ami az idegen nyelvekben általában megtalálható, így ezeknek az elsajátítására nem készít fel. Szűkös hangterjedelme még a kiejtési sajátosságokhoz való igazodást sem fejleszti – nem alakít ki transzfer lehetőségeket. Valójában, és paradox módon éppen csak azok az elemei fejlesztenék a nyelvtanulási képességet, amik belső struktúrájában is kivételeknek számítanának; azonban védelmezői szerint éppen szabályosságában, kivétel-nélküliségében van „fő ereje”.
A nyelvtanulási képességet csak a nyelvtanulási módszerek megismer(tet)ésével lehet fejleszteni – ez azonban nem nyelvfüggő, vagyis bármely nyelvhez köthető. Az eszperantisták azonban azt hangoztatják, hogy pusztán az eszperantó gyakorlása rendelkezik ezzel a fejlesztő hatással, vagyis nem az oktatási módszer, hanem maga a tantárgyként való oktatása is a képességek fejlődéséhez vezetne. Mivel azonban az eszperantó a természetes nyelvek számos vonásának híján van, így azok tanulására nem tud felkészíteni – akárcsak a triciklizés a monocikilzésben: nem biciklizés, igaz kerekezés, és könnyebb is, de a monocikilzésben semmit nem segít!
A végére pedig egy vicc:
Kép forrása:
