HTML

Az eszperantó (és mozgalmának) kritikája

Az eszperantó mozgalom úgy véli, hogy majdnem ugyanolyan szabadságfokkal garázdálkodhat a nyelvészet és a nyelvpolitika, továbbá a nyelvoktatás terén, mint ahogyan az istenhívők az erkölcs terén. Ha azonban a működésük, az elveik, a kezdeményezéseik mélyére nézünk, akkor megpillanthatjuk a valós motivációkat...

Friss topikok

"Dobbantó a Nyelvekhez" Nemzetközi Munkacsoport – avagy: Nyelvi ugrás a semmibe? - II.

2012.09.24. 01:24 aforizmágus

Mint látni fogjuk, az eszperantistáknak semmi sem drága azért, hogy az eszperantó hivatalosan is kötelezően oktatott nyelv legyen, és mindezt csak azért, hogy: legyen.

Kép forrása:

http://www.springboard2languages.org/sample_booklet/writing%2030mm.jpg

Jelen írásom a következő személyekhez szól elsősorban: dr. Molnár Lajosnak és dr. Farkas Juliannának, mivel az ő nevük fémjelzi azt a 2008, júniusi keltezésű írást, mely az http://egalite.hu/strateg/strathu.htm című internetes oldalon olvasható, „Stratégiai terv az eszperantó nyelv iskolai oktatásának eredményesebbé tételére” címmel. Írásom ajánlom továbbá azoknak is, akiket lektorként és közreműködőként neveztek meg: Dr. Dudich Endre, Leo De Cooman, Dr. Renato Corsetti, Dr. Kováts Katalin, Kurucz Géza, Mészáros István, Németh József, Radojica Petrović, Dr. Sean Ó Riain és Mihai Trifoi. Emellett ajánlom azoknak is, akik szeretnének tisztán látni az eszperantó mozgalom egyik legújabb agyszüleményével kapcsolatban.

 Az I. rész folytatása!

***

„5.___Munkánk fontos részévé kell válnia a politikai támogatás megszerzése. A politikusokkal a lehető legjobb kapcsolatok kialakítására kell törekednünk. A politikusok, az újságírók és a különböző közösségek kulcsemberei csak akkor támogatnak minket, ha kézzelfogható eredményeket tudunk felmutatni. Soha ne feledkezzünk el a "pozitív visszajelzés" hatásáról. – Minél több iskolában tanítják az eszperantót, annál több akarja utánozni és annál több politikus mond róla kedvező véleményt. Meg kell hívnunk a politikusokat a rendezvényeinkre és rendszeresen tájékoztatnunk kell őket kisebb-nagyobb eredményeinkről.”

Az olvasó már talán meg sem lepődik azon, hogy itt sincs semmiféle nyoma az eszperantó „speciális oktatástámogató tantárgy-ként való kezelésének: tkp ez is ordító szirénaként jelzi, hogy eszük ágában sincs didaktikai támogató szerepet szánni az eszperantónak, dehogyis: direkte egyetlen tanítandó nyelvként kezelik.

Az a momentum azonban, hogy a politika befolyását is igyekeznek latba vetni, talán mindennél jobban jelzi, hogy ők maguk sem hisznek az eszperantó általuk is hangoztatott „képességeiben” – a politikai hatalom felé azok indulnak el, akik önmaguk is hatalmat akarnak, vagy a hatalom által akarnak elérni valamit, és nem pedig az általuk képviselt gondolatok és eszmék önálló értékében. Elfelejtik, hogy ha az eszperantó valóban olyan hatású „csodaszer” lenne, amilyennek leírnák – és ezt meggyőzően is tudnák bizonyítani – akkor bizony az újságírók maguktól özönlenének hozzájuk, hasonlóképpen a politikusokhoz, akik előszeretettel mutatkoznak sikersztorik társaságában, különösen akkor, ha valamilyen kulturális jellegű, forradalmian új és hatékony ismeretgyarapító jelenségről van szó.

(((Mellékesen és zárójelesen jegyzem meg a következőket, és teszem ezt a dolog aktualitása miatt (2011-2012)! – Magyarországon ma igazán kedvező lehetne a helyzet az eszperantó mozgalom részére, mivel a jelenlegi Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára általánosságban igen kritikus hangot üt meg az általánosan elterjedt angol oktatása miatt. A kritika lényege tökéletesen megegyezik az eszperantisták alapgondolatával – csakhogy éppen ellenkező előjellel: az államtitkárasszony, aki francia-orosz szakos középiskolai tanárként végzett, azt a nézetet vallja a tárcával egyetemben, miszerint „Szerencsés, ha az első idegen nyelv nem az angol, didaktikai okból. Az angoltanulás kezdeti, nagyon gyors és látványos sikerei azt a tévképzetet kelthetik a tanulókban, hogy idegen nyelvet ilyen egyszerű tanulni. (...) Célszerű olyan nyelvet választani, amelynek strukturált nyelvtani rendszere egyértelműen leírható, és egyenletes megterhelést jelent a tanulása (például neolatin nyelvek).”(*) Nem tudom, felismerhető-e a kontraszt: az angolnak éppen olyan strukturált nyelvtani rendszere van, mint bármely neolatin nyelvnek, és semmivel sem könnyebb azoknál – nem tudom, honnan szedhették a „kezdeti, gyors sikerek” tapasztatot, de feltételezem, hogy az angol morfológiai sajátosságai vélhetik egyszerűnek. Tipikus magyar gondolkodásmódra vall az, hogy a nyelvtant a ragozással és az alaktannal vélik azonosíthatónak – és mivel az angol (túlnyomóan analizáló nyelvként) nem bővelkedik ezekben, így leírják egyszerű „domino-nyelvként”… elfeledkezve, hogy az alaktannal egyenrangú fontosságú a mondatstruktúra, és tkp a mondatszerkesztésen keresztül lépnek ki a szavak a fogalmi korlátaik közül, és hozzák létre a jelentést mondat-szinten. Az angol ezen a szerveződési szinten válik „nehézzé”, különösen a gazdag morfológiával rendelkező és szabadabb mondatszerkesztési sajátosságokkal rendelkező anyanyelvűek számára.

Nos, az eszperantisták szeme felcsillanhat, amikor meghallják a „strukturált és egyértelműen leírható nyelvtan” kifejezést, ám rögtön le is lohadhat a lelkesedésük, ha szembesülnek azzal a ténnyel, hogy ugyanezen vélemény másik részében az angolt – melyet ők általában „kaotikusan összevissza nyelvnek” írnak le – túlságosan is egyszerűnek tartják, és ráadásul még ezt az egyszerűséget vélik a későbbi nyelvtanulási motiváció erős csökkentőjének.

Talán ezért nem nagyon tapasztalni az eszperantisták felől nyílt színrelépést az eszperantó ügyében – ami részben érthető, részben fura: mert hát mindkét társaság alapvetően téveszmékre alapozottan hiszi a maga állásfoglalását helyesnek, és a téveszmék hitének talaja nemigen szokott a következetesen visszafogott érveléssel együtt járni.

Még egy gondolat a globális elterjedést tervezgető eszperantista mozgalom politikusokat megnyerni igyekvő ambícióiról – igen veszélyes vizekre evezhetnek, ha továbbra is hallgatólagosan az irigységhajtotta angol- és Amerika-ellenességet propagálók mellé állnak. Nem egy lelkes, pontosabban inkább fanatikusnak mondható Amerika-ellenes „szónoktól” lehet hallani olyan hangokat, hogy pl. emiatt áll az eszperantó mellé; és hasonlóképpen visszafelé is működik a dolog: amikor az angol nyelv státuszát irigylő eszperantista előbb magát az angolt minősíti valamiféle „torz, primitív kultúr-borzadálynak”, majd ezután azonnal átviszi ezt az önérdekű ellenszenvet az angolokra, és az angol nyelv elterjedtségéért elsősorban „felelős” amerikaiakra. Sajnálatos módon ez a fajta lingvicista hajlam mindenkiben benne van, és az eszperantista mozgalom tagjai néha rá is játszanak erre, vagy „nagyvonalúan” figyelmen kívül hagyják – ami az eszperantó nyelv története szempontjából sem „illendő”, mivel ez esetben ugyanúgy viszonyulnak az angol nyelv beszélőihez, mint ahogyan a háborús időkben sokszor viszonyultak az eszperantóhoz, mivel sokszor földalatti mozgalmak titkos kommunikációs eszközének tekintették, és emiatt üldözték az eszperantistákat. Az ő akkori üldöztetésüknek ugyanúgy nem volt sem alapja, sem értelme, mint ahogyan az eszperantisták részéről hangoztatott „nyelvi imperializmus és gyarmatosítás” vádjának az amerikaiakat és angolokat illetően.

***

„6.___Munkánk fontos része kell, hogy legyen a nemzetközi együttműködés. A tanintézmények és vállalkozások az eszperantó segítségével tarthatják a kapcsolatokat és működhetnek együtt. Az együttműködő általános- és középiskolák, ifjúsági szervezetek, főiskolák és egyetemek közötti eszperantó nyelvű kapcsolattartás előnyeit rendszeresen, hatékonyan kell bemutatnunk.

Újabb kakukktojás – a stratégiai terv azt célozza, hogy olyan eszközt fogadtassanak el a világ oktatási intézményeiben, ami megkönnyíti, és hatékonyabbá teszi a többi nyelv elsajátítását. Tehát egy eszközt akar elfogadtatni, hogy azzal más célok könnyebben elérhetőbbek legyenek. Ebben a pontban azonban már az eszperantó, mint cél lép elő. Felmerül a kérdés: ha az eszperantó olyan eszköz, mely minden másnál jobban megkönnyíti más nyelvek elsajátítását, akkor miért kell a különböző nyelvű intézmények és szervezetek kommunikációját ezen eszköz használata irányába terelni? Hiszen az együttműködő nemzetközi csoportok kényelmesen elsajátíthatnák a legfontosabb partnereik nyelvét, nemde? Ezekben az intézményekben könnyűszerrel lehetne több különböző nyelven értő tolmács, stb. Szóval ismét kibukkant a nyilvánvaló cél: egyáltalán nem az eszperantón kívüli nyelvek elsajátításának az elősegítése a lényeg, hanem az, hogy az eszperantót önmaga fenntartása érdekében használják. Röviden: a munkacsoport szerint az intézményeknek azért kellene egymás között használnia az eszperantót, hogy használják az eszperantót. Az eszközből tehát megint csak célt kreáltak.

***

„7.___Már vannak nemzetközileg használt tankönyvek és más eszközök. Közülük kell kiválasztania az Eszperantista Tanárok Nemzetközi Egyesülete tapasztalt tanárokból álló bizottságának a legmegfelelőbb, ajánlott taneszközöket.”

Ezen utolsó stratégiai pont semmivel sem problémásabb, mint az előzők. Van ugyanis egy olyan feloldhatatlan, és méghozzá a nemzetközi kommunikációt nagyon is érzékenyen érintő probléma, amit sem ezelőtt, sem ezután nem fognak tudni megoldani azok, akik kísérletet tennének az eszperantó nemzetközi használatra alkalmas tananyagának elkészítésére. A fenti pont ugyanis azt sugallja, hogy az eszperantó olyan értelemben is nemzetközi, hogy lehetséges találni olyan tananyagot, amit bárhol máshol, más nyelvi környezetben használni lehetne. A szomorú igazság az, hogy ilyen nincs, és nemigen lehet elképzelni, hogy legyen – mindez nem azt jelenti, hogy vannak olyan lelkes eszperantista tananyagszerkesztők, akik nemzetközi használatra szánják a tankönyveiket, stb.-ket, ez azonban még nem jelenti, hogy ezt meg is tudják valósítani.

No de mi lehet ez a feloldhatatlan, nemzetközi kommunikációt is érzékenyen érintő probléma, amit sem ezelőtt, sem ezután nem fognak tudni megoldani? A válaszban nem kell messzire menni, én magam is számtalanszor leírtam már: nem lehetséges egységesen kezelni a különböző nyelvek frazeológiáját, határozói és egyéb vonzatrendszerét, a különféle nyelvi (lexikális) formák különböző nyelvi funkciókban történő használatát. Mindenki jól tudja, hogy egy nyelv valódi megtanulása nem a kommunikációképes szókincs, és a kreatív nyelvtanhasználat elsajátításával fejeződik be, sőt – valójában ekkor kezdődik. Ekkor kezdődik ugyanis az adott nyelv frazeológiájában, kollokációiban, vonzatrendszerében való „megmerítkezés”, vagyis az, ami a nyelv valódi megtanulását jelenti; a nyelv azon részének elsajátítása, amely egyedivé, a többitől jól megkülönböztethetővé teszi. Ezzel már a kezdetek kezdetén szembesül a nyelvtanuló, és ahogy egyre jobban megismeri a nyelvet, egyre inkább ezek megismerése és használata veszi át a tanulása fő vonalát.

Ezen a ponton sajnos van létjogosultsága azoknak az eszperantóval szembeni ellenérveknek, miszerint az eszperantó „mesterséges és kultúra nélküli nyelv” – és éppen a fenti hiányosságai okán. Mindenki tudja, hogy egy igényes anyanyelvi beszélő stilisztikailag is tudatosan megformálja a mondanivalóját. Ha egy olyan kommunikációs segédeszközt használ ebben, ami sem frazeológiailag, sem kötött vonzatokkal, sem kollokációkkal nem akadályozza őt gondolatai kifejezésében, akkor természetesen ez nagymértékben megkönnyíti a dolgát – a hallgatósága, az olvasói, a befogadó közönsége megértését azonban nagyon megnehezíti! Az eszperantónak nincsenek meg a – mondhatni – kulturálisan kötött kifejezési sémái, így ezekre minden anyanyelvi beszélő a maga sémáit viszi át. Tulajdonképpen minden eszperantista csak azt teszi, hogy az anyanyelve szavait kicseréli eszperantó szavakra, és a mondatszerkesztést a minimálisan megszabott szabályokkal módosítja. Ez ugyan remekül beválik, ha az illető olyanokkal kommunikál eszperantóul, akik az ő anyanyelvén beszélnek. Mindez azonban más anyanyelvűek irányában már nem működik. Valójában nevetséges volt Zamenhof azon feltételezése, hogy egy eszperantó szókészlettel és minimális nyelvtani szabályrendszerrel megalkothat egy nyelvet. Ha ennyi elegendő lett volna, már akkor feleslegessé vált volna bármiféle erőfeszítése, hiszen ezen az alapon a nyelvtanulás semmi mást nem jelentene, csak szavak és nyelvtani szabályok ismeretének megszerzését. Figyelmen kívül hagyta azt az igen fontos tényt, hogy amikor valaki nyelvet tanul, akkor egyszerre kettő, hangsúlyozom: kettő nyelv kifejezési sémáit hangolja össze – mert nyelvtanuláskor az ember az anyanyelvéhez tanulja meg az idegen nyelvet. Így válik a tudása a két nyelv között egyfajta kommunikációs csatornává. Amikor azonban nem tesz mást, csak kicseréli az anyanyelve szavait az eszperantó szókészlet elemeire, akkor nem épít ki semmiféle csatornát, mivelhogy erre nincs lehetőség az eszperantó esetében.

Ezáltal az ún. „nemzetközileg használt tankönyvek semmi mást nem tudnak, csupán az illető tanuló lexikális ismereteit bővíteni, a valódi kommunikációs csatornát azonban nem építi ki – mivel ahhoz egy másik nyelv kifejezési sémarendszere szükséges. Az eszperantó tankönyvek így semmi másra nem jók, mint hogy az illető tankönyvíró saját anyanyelvének eszperantó lexikával kifejezett változatát tanítja meg… és teszi ezt minden, különböző anyanyelvű eszperantó-tankönyv szerkesztő! Mivelhogy nem is tehetnének mást: egy angol anyanyelvű eszperantó tankönyvíró az angol nyelv vonzatrendszerét, frazeológiáját, kollokációit, stb. ülteti át eszperantóra, egy lengyel a lengyelét, egy magyar a magyarét, és így tovább. És ezáltal minden ilyen tankönyvből tanuló ezt is fogja elvárni más anyanyelvűektől. Ebből aztán az sül ki, hogy aki eszperantóul beszél egy, az övétől eltérő anyanyelvű eszperantistával, akkor olyan érzése támad, mintha a másik nem beszélne helyesen, mivel az övétől teljesen eltérő határozói vonzatokat, szokatlan kollokációkat és értelmetlen szóképeket és szóösszetételeket használ. Hiába beszélnek mindketten eszperantóul, valójában mindkettő a maga anyanyelvén beszél, csak éppen eszperantó szavakkal!

Nos, ezek után, felteszem, teljesen egyértelmű, hogy lehetetlenség nemzetközileg is használható tankönyveket készíteni eszperantó nyelven! Aki azt állítja, hogy ilyen tananyag létezik, annak halvány fogalma sincs az interlingvisztika legelemibb tényeiről.

***

Remélem, az olvasóimban részint letisztultabb kép alakult ki a mai, modern eszperantó mozgalom aktuális törekvéseiről és módszereiről. Láthattuk, hogy mire nem képesek a mozgalom alap- és téveszméjének életben tartására és terjesztésére.

***

BRAIN STORMING, 2012-02-05

Szólj hozzá!

Címkék: dobbantó a nyelvekhez

A bejegyzés trackback címe:

https://eszperanto-kritika.blog.hu/api/trackback/id/tr914798652

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása