HTML

Az eszperantó (és mozgalmának) kritikája

Az eszperantó mozgalom úgy véli, hogy majdnem ugyanolyan szabadságfokkal garázdálkodhat a nyelvészet és a nyelvpolitika, továbbá a nyelvoktatás terén, mint ahogyan az istenhívők az erkölcs terén. Ha azonban a működésük, az elveik, a kezdeményezéseik mélyére nézünk, akkor megpillanthatjuk a valós motivációkat...

Friss topikok

Az eszperantó mesterségességéről – a wikipédiában (BS-fordítás - Eng.-Hun.)

2012.09.30. 23:53 aforizmágus

http://web.mit.edu/museum/img/exhibitions/Kismet_312.jpgA kritikusok szerint azzal, hogy az eszperantó világnyelvként mégsem lenne semleges, legalább azt a célt kellene kitűznie, hogy Európa közös nyelve válhasson belőle …

Kép forrása: http://web.mit.edu/museum/img/exhibitions/Kismet_312.jpg

Forrás:

http://en.wikipedia.org/wiki/Criticism_of_Esperanto

Jelen cikk Az eszperantó semlegességéről szóló fordítás folytatása:

 *** *** *** *** *** *** *** *** *** *** *** *** *** ***

ArtificialityMesterségesség

… On the other hand, speakers of Western European languages often complain that the orthography and endings in Esperanto can be significantly different from their etymological cognates in national European languages, more so than in many competing constructed languages. For example: English quarter, Italian quarto, Interlingua quarto, but Esperanto kvarono (derived regularly from the numeral kvar 'four', as German Viertel is derived from vier, and Russian четвертый (četvertyj) from четыре (četyre)); also English government, French gouvernement, Interlingua governamento, but Esperanto registaro (derived regularly from the verb regi 'to rule', as German Regierung is from regieren, and Russian правительство (praviteljstvo) is from править (pravitj) ). This is a result of using derivation to reduce the core vocabulary that needs to be learned, and helps non-European speakers. As the examples above show, the difference is primarily with Anglo-Romance, not with European languages as a whole. According to the critics, given Esperanto's lack of neutrality as a world language, it should at least aim to be a common European tongue, and therefore its lexicon and spelling system should be a consensus of the (Western) European languages.

= … Másrészt, a nyugat-európai nyelveken beszélők gyakran panaszkodnak amiatt, hogy az eszperantóban az írásmód és a végződések lényegesen különböznek az európai nyelvekben találhatóktól, vagyis az etimológiai rokonaitól, és ez a különbség lényegesen nagyobb, mint sok, az eszperantó mellett létező mesterséges nyelvben. Például: a negyed szó az angolban quarter, az olaszban quarto, az interlingua-ban quarto, míg az eszperantóban kvarono (amit szabályosan képeznek a négy jelentésű kvar szóból, akár a német Viertel, amit a vier-ből képeznek, és az orosz четвертый (četvertyj), amit a четыре (četyre)-ből származtatnak); további példa a kormányzat szó, amely az angolban government, a franciában gouvernement, az interlingua-ban governamento, az eszperantóban azonban registaro (amit szabályosan a regi=szabályozni igéből képeznek, ahogyan a német Regierung-ot a regieren-ből, és az orosz правительство (praviteljstvo) szót a править (pravitj)-ból). Ez az eredménye annak, hogy alapvetően a származtatást használják annak érdekében, hogy a mindenképpen megtanulandó kulcs-szókincset redukálják, és hogy ezzel a nem-európai nyelveket beszélőknek a segítségére legyenek. Ahogy a fenti példák is mutatják, a különbség eredetileg az anglo-latin nyelveken belül létezik, és nem az európai nyelvek összességében. A kritikusok szerint azzal, hogy az eszperantó világnyelvként mégsem lenne semleges, legalább azt a célt kellene kitűznie, hogy Európa közös nyelve válhasson belőle, és így a lexikájának és a helyesírási rendszerének szoros egyezésben kellene lennie a (nyugat) európai nyelvekkel.

 *** *** *** *** *** *** *** *** *** *** *** ***

Translated by Brain Storming, 2009.

 

Szólj hozzá!

Címkék: wikipédia nyelvi semlegesség mesterségesség

Az eszperantó semlegességéről – a wikipédián (BS-fordítás, Eng-Hun)

2012.09.30. 23:39 aforizmágus

http://www9.georgetown.edu/faculty/irvinem/theory/images/FutureFamily.jpg… az eszperantó csupán csak egy európai keveréknyelvet beszélő csoporttal pótolja ki az angolul beszélőket – ezzel is tovább növelve az európaiak nyelvi előnyeit. …

Kép forrása:

http://www9.georgetown.edu/faculty/irvinem/theory/images/FutureFamily.jpg

Forrás:

http://en.wikipedia.org/wiki/Criticism_of_Esperanto

*** *** *** *** *** *** *** ***

Neutrality

= Semlegesség

As noted above, Esperantists often argue for Esperanto as an ethnically neutral means of communication. However, it is often accused of being Eurocentric. This is most often noted in regard to the vocabulary, but applies equally to the orthography, phonology, and semantics, all of which are thoroughly European. The grammar is arguably more European than not, but Claude Piron among others argues that the derivation system is not particularly European, though the inflection is. The vocabulary, for example, is about two-thirds Romance and one-third Germanic; the syntax is Romance; and the phonology and semantics are Slavic. Critics argue that a truly neutral language would draw its vocabulary from a much wider variety of languages, so as not to give unfair advantage to speakers of any of them. Although a truly representative sampling of the world's thousands of languages would be unworkable, a derivation from, say, the Romance, Semitic, Indic, Bantu, and Chinese languages would strike many as being fairer than Esperanto-like solutions as, for example, India and China together constitute about 40% of the world's population.

= Ahogy korábban említésre került, az eszperantisták gyakran azzal érvelnek az eszperantó mellett, hogy az egy etnikailag semleges kommunikációs eszköz. Gyakran megvádolják azonban azzal, hogy eurocentrikus. Ezt a leggyakrabban a szókincsre utalva említik meg, de mindez érvényes az írásmódra, a fonológiájára, a szemantikájára is, amely mind nagyon is európai. A nyelvtan is meglehetősen európai jellegű, bár másokkal egyetemben Claude Piron is vitatja, hogy a származtatási rendszere nem jellemzően európai, a ragozási rendszere azonban az. A szókincs például körülbelül kétharmad részben latin, egyharmad részben germán eredetű; a szintaxis latinos; a fonológia és a szemantika szláv. A kritikusok úgy érvelnek, hogy egy igazán semleges nyelvnek a szókincsét a nyelvek sokkal szélesebb skálájából kellene összeszedni, azért hogy egyik nyelv beszélőinek se lehessen semmiféle előnye a többivel szemben. Bár a világ több ezer nyelvéből származó, valóban reprezentatív szókincs nem valószínű, hogy működne, az olyan nyelvekből való származtatás, mint pl. a latin, szemita, indiai, bantu és kínai, a többség számára igazságosabb összetétel lenne, mint az eszperantó meglevő összetétele, mivel az indiai és kínai népesség alkotja a világ lakosságának kb. 40%-át.

***

There are two common defenses to this: One is to admit that Esperanto is not neutral in the sense that everyone can learn it with equal effort, but that it is fairer than the current system, since everyone makes a step towards common ground, even if the steps are not equally sized. Critics reply that the steps required vary substantially, and that Esperanto merely substitutes European-language speakers for English speakers as the advantaged group.

= Erre két általános védekezés létezik: az egyik annak a beismerése, hogy az eszperantó nem semleges abban az értelemben, hogy mindenki egyenlő erőfeszítés árán tudja megtanulni, de mindenképpen igazságosabb megoldás, mint a jelenlegi rendszer, mivel mindenki tesz egy lépést a közös alapállás irányába, még ha ez a lépés nem azonos nagyságú mindenki számára. A kritikusok erre azt mondják, hogy az említett szükséges lépés mértéke aránytalanul eltér, és hogy az eszperantó csupán csak egy európai keveréknyelvet beszélő csoporttal pótolja ki az angolul beszélőket – ezzel is tovább növelve az európaiak nyelvi előnyeit.

***

Another response is to point out similarities of Esperanto to non-European languages. Esperanto's agglutinative derivational morphology in particular is said to make its grammar closer to many non-Indo-European languages, such as the Turkic and Bantu languages. However, Esperanto's inflectional morphology is just a more regular version of heavily affixing European languages such as German, and many difficulties of European grammar remain in Esperanto.

= Egy másik válasz az, hogy hasonlóságokat mutatnak be az eszperantó és a nem-európai nyelvek között. Elsősorban az eszperantó agglutináló jellegű alaktanát szokták említeni akkor, amikor a nyelvtanát sok nem-indoeurópai nyelvhez közelinek tartják, olyanokhoz, mint a török vagy a bantu. Azonban az eszperantó ragozási rendszere éppen az olyan erősen ragozó nyelvek szabályosabb változata, mint például a német, és ezzel számos olyan probléma megmarad az eszperantóban, ami az európai nyelvekben létezik.

***

There is, however, a more substantial defense, at least in terms of the vocabulary and orthography. It is remarkable that, despite Zamenhof having been an ardent supporter of the Russian language and also having had a good knowledge of Hebrew, there is practically no Slavic or Semitic vocabulary in Esperanto. He believed that, while including these languages might help people from the Russian Empire or the Middle East, it would only hinder the accessibility of Esperanto to the rest of the world. The Romance and Germanic languages, on the other hand, were (and are) learned in schools all over the world, so their vocabulary would do the most to make Esperanto as easy as possible to learn for the largest number of people in the largest number of countries. The same philosophy applies to not including vocabulary from other languages: While most educated people speaking Bantu, Indic, and Chinese languages will have been exposed to a Romance or Germanic language at school before coming across Esperanto, the reverse is not true. With a "universal" vocabulary, every learner would recognize only a small portion of Esperanto and find the vast majority alien, making acquisition universally difficult; while with a Romance-Germanic vocabulary, educated people around the world find the majority of the vocabulary familiar. Zamenhof's primary concern was ease of acquisition rather than theoretical equality.

= Van azonban egy sokkal lényegesebb ellenérv, legalábbis ami a szókincset és az írásmódot illeti. Figyelemre méltó, hogy Zamenhof, annak ellenére, hogy lelkes támogatója volt az orosz nyelvnek és jól ismerte a hébert is, gyakorlatilag nincs sem szláv, sem sémi szókincs az eszperantóban. Úgy hitte, hogy míg ezeket a nyelveket is felhasználva ugyan segíthetné az Orosz Birodalomban és a Közel-keleten élőket, addig az eszperantó hozzáférhetőségét erősen akadályozná a világ többi része számára. Másrészt, a latin és germán nyelveket szerte a világon tanulják/tanítják az iskolákban, így a szókincsük a többség számára a lehető legkönnyebbé teszi az eszperantó megtanulását a lehető legtöbb ember számára, a lehető legtöbb országban. Ugyanaz az elgondolás érvényes arra is, hogy ne vegyenek át szavakat más nyelvekből: Míg a legtöbb iskolázott ember, aki bantu, indiai, és kínai nyelveket beszél, általában intenzívebben tanulja a latin és germán nyelveket az iskolákban, mielőtt még találkoznának az eszperantóval – a fordítottja nem szokott előfordulni. Annak ellenére, hogy az eszperantó „univerzális” szókincset tartalmaz, a tanulói így is csak egy kis részét fogja ismerősnek találni, és a túlnyomó részét teljesen ismeretlennek, ami ellent mond az univerzalitás és a könnyebb felismerhetőség előnyének; míg egy latin-germán szókincs az eszperantó lexikájának nagy részét világszerte ismerőssé teszi a művelt emberek számára. Zamenhof elsődleges szempontja az elsajátítás egyszerűsége volt, semmint az elméletileg megvalósítható egyenlőség.

***

This approach also leads to the opposite criticism, that Esperanto isn't European enough, or at least not Western European enough. For example, the regular morphology and extensive use of affixes to build vocabulary from a small number of root words may make the language much easier to learn for the non-European, but trips up Europeans who, learning the Romance root words, expect the vocabulary to come as second nature. An example is the word registaro for "government". This is regularly derived from the verb regi "to rule", and so is easier to learn for non-Europeans than having to memorize a new root, but at first sight it can be perplexing to European-language speakers.

= Ez a megközelítés vezet ahhoz az ellenkező kritikához, miszerint az eszperantó nem eléggé európai, vagy legalábbis nem eléggé nyugat-európai. Például, a szabályos alaktan és a toldalékolás kiterjedt használata a szóképzésben a kis számú szótőből lehet, hogy könnyebbé teszi a nyelv megtanulását a nem-európaiaknak, de éppen ez nehezíti meg az európaiaknak akik, megtanulva a latin szótöveket, arra számítanak majd, hogy egyszerűbben fogják őket kezelni. Egy ilyen példa a „kormány(zat)” értelemben használt „registaro” szó. Ezt általában a „regi” igéből származtatják, melynek jelentése „szabályozni”, és így egyszerűbb megtanulni a nem-európaiaknak, mint memorizálni egy új szótövet, azonban első látásra zavarba hozza az európai nyelveket beszélőket.

***

The writing system can be defended the same way. The Latin alphabet is the most widespread script in the world, and no one has actually proposed anything more universal. Indeed, the principal complaints about the orthography are the diacritics, which are unique to Esperanto, not the choice of the Latin alphabet as their base. The orthography also dispenses with Western European etymological spellings in favor of regularity, for example kv (originally kw) for Romance qu; this generates a similar debate.

= Az írásmódot hasonlóképpen szokás megvédeni. A latin abc a legelterjedtebb a világon, és senki sem tudna ennél univerzálisabbat javasolni. A legalapvetőbb panasz az írásmóddal kapcsolatban természetesen nem a latin abc választását, hanem a mellékjeles karaktereket érinti, ami az eszperantó sajátossága. Az írásmód emellett még, a szabályosság érdekében eltekint a nyugat-európai szavak eredeti helyesírásától, például a -kv- (eredetileg -kw-) alakot használja a latin eredetű szavak -qu- összetétele helyett; mindez persze csak kisebb vitákat szokott okozni.

***

The inflectional morphology is harder to defend. The obligatory use of verbal tense, for example, is seen as an unnecessary complication for speakers of many languages such as Chinese, who speak a language without grammatical tense. Although the case system allows a flexible word order, both it and adjectival agreement are widely condemned. However, even in syntax there is some flexibility. For example, the European pattern of describing something with esti "to be" plus an adjective is being gradually replaced by a verbal pattern of the East Asian type, so that is it becoming increasingly common to see verbal li sanas for adjectival li estas sana "he is well".

= A ragozásközpontú alaktannal szembeni kritikákat már nehezebb kivédeni. A különböző igeidős alakok kötelező használatát például szükségtelen bonyolításnak tekintik az olyan nyelvek beszélőit tekintve, mint a kínai, amely a nyelvtanilag kifejezett igeidőket mellőzi. Bár az esetrendszer rugalmas szórendet tesz lehetővé, azt is, és a melléknévi egyeztetést is széles körben elítélik. A mondattanban azonban van némi rugalmasság. Például, a dolgok jellemzésére használt, az európai nyelvekben használatos létige (eszperantóban „esti”) + melléknév szerkezetet fokozatosan kezdi felváltani a kelet-ázsiai típusú igei szerkezet, így egyre megszokottabb az, hogy az „ő jól van” kifejezésére a „li sanas” formát használják a „li estas sana” helyett.

*** *** *** *** *** *** *** *** *** *** *** *** *** *** *** *** *** ***

Translated by Brain Storming, 2009.

*** *** *** *** *** *** *** *** *** *** *** *** *** *** *** *** *** ***

Folyt. köv.

Előzmények:

Criticism of Esperanto = Az eszperantó kritikája (a wikipédián) (BS-fordítás: Eng-Hun)

Brain Storming - 2009.06.26 13:51

„Nemcsak az angol, hanem a mandarin, a francia, a spanyol, a portugál, a maláji, a hausa, a swahili, a hindi, a nepáli, az orosz is a kisebbségi nyelvek helyébe lépnek, ahol befolyással bírnak.”

Szólj hozzá!

Címkék: angol zamenhof nyelvi semlegesség

Criticism of Esperanto = Az eszperantó kritikája (a wikipédián) (BS-fordítás: Eng-Hun)

2012.09.30. 23:27 aforizmágus

http://drewjpowell.files.wordpress.com/2008/04/criticism.jpg„Nemcsak az angol, hanem a mandarin, a francia, a spanyol, a portugál, a maláji, a hausa, a swahili, a hindi, a nepáli, az orosz is a kisebbségi nyelvek helyébe lépnek, ahol befolyással bírnak.”

(Felirat szövege = „Csak úgy menekülhetsz meg a kritika elől, ha: nem teszel semmit, ha nem mondasz semmit, ha semmi vagy.”)

Kép forrása: http://drewjpowell.files.wordpress.com/2008/04/criticism.jpg

Forrás:

http://en.wikipedia.org/wiki/Criticism_of_Esperanto

***

Esperanto was conceived as a language of international communication, more precisely as a universal second language. Since publication, there has been debate over whether it is possible for Esperanto to attain this position, and whether it would be an improvement for international communication if it did.

= Az eszperantót a nemzetközi kommunikáció céljára alkották, pontosabban univerzális második nyelvnek. A megjelenése óta színen van a vita afölött, hogy vajon lehetséges-e az eszperantó számára, hogy megszerezze ezt a pozíciót, és hogy vajon elősegítené-e a nemzetközi kommunikációt, ha megszerezné.

*** *** *** *** *** *** ***

Why Esperanto?

= Miért az eszperantó?

At the outset, one of the main arguments Esperantists used for learning Esperanto was that no ethnic language could ever gain acceptance as the international language of the world, due to the opposition of speakers of other ethnic languages. Thus the world would have to adopt an ethnically neutral language like Esperanto, if it were to ever have an efficient means of international communication.

= Kezdetben az eszperantisták egyik legfőbb érve az volt az eszperantó tanulás amellett, hogy nincs olyan etnikus nyelv, amely a világ nemzetközi nyelveként elfogadást nyerne a többi etnikus nyelv beszélőinek szembenállása miatt. Ennélfogva a világnak egy olyan etnikusan semleges nyelvet kellene elfogadnia,  amilyen az eszperantó, amennyiben hatékony eszköznek bizonyul a nemzetközi kommunikáció céljára.

Since the widespread acceptance in the second half of the 20th century of English as a medium of international communication, this argument has largely been abandoned for others. Esperantists emphasize two or three main points:

= A 20. század második felében, az angol nyelv nemzetközi kommunikációban betöltött közvetítőnyelvi szerepének széleskörű elfogadása következtében ezt az érvet mások váltották fel. Az eszperantisták 2-3 dolgot hangsúlyoznak:

*** *** *** *** *** ***

Easier to learn

= Könnyebb tanulni

Esperanto was designed to be easier to learn than any ethnic or national language. The morphology is regular (that is, there are no irregular verbs or nouns), the spelling is phonetic (for each letter there is one sound), and the vocabulary, based on the Romance and Germanic languages, is recognizable to anyone who already knows one of these languages, which includes most of the world's educated population. There is, in addition, a regular and productive system of affixes which are used to form new words, so that people need only learn a fraction of the number of roots they would require for the same level of communication in an ethnic language, and can have more confidence that their speech is correct. Swiss psychologist Claude Piron, for example, despite being a United Nations English-to-French translator, had more confidence in his Esperanto than in his English, and attributed this to the more accessible nature of the language.

Az eszperantót úgy tervezték, hogy könnyebb legyen megtanulni, mint bármely más etnikus vagy nemzeti nyelvet. Az alaktan szabályos (vagyis nincsenek rendhagyó igék és főnevek), a helyesírás fonetikus (minden egyes betűnek egy hang felel meg), és a szókincs, amely a latin és germán nyelveken alapszik, felismerhető bárkinek, aki már ismeri ezen nyelvek bármelyikét, amelyek beszélői a világ iskolázott népességének nagyobb részét kiteszik. Emellett még az eszperantóban olyan szabályos és produktív képzőrendszer van, amellyel új szavakat lehet alkotni, így csak töredékét kell megtanulni azoknak a szótöveknek, amelyekre bármely más etnikus nyelvben szükség van az azonos szintű kommunikációhoz, és így a használói biztosabbak lehetnek abban, hogy a nyelvhasználatuk helyes. Claude Piron, svájci pszichológus például, annak ellenére, hogy az ENSZ-nél, mint angol-francia fordítóként dolgozott, sokkal magabiztosabban használta az eszperantót, mint az angolt, és ő maga ezt a nyelv jobban hozzáférhető természetének tulajdonította.

*** *** *** *** *** *** ***

Neutrality

= Semlegesség

Esperantists believe that Esperanto is a more neutral medium of international communication than English or any other national language. They propose that an international language should accommodate all people, so that everyone can come together on a level playing field.

= Az eszperantisták úgy hiszik, hogy az eszperantó semlegesebb közvetítőeszköz a nemzetközi kommunikációban, mint az angol, vagy bármely más nemzeti nyelv. Feltételezik, hogy egy nemzetközi nyelv mindenkinek meg kellene, hogy feleljen azért, hogy az emberek egyenrangú partnerekként érintkezhessenek.

It is often pointed out that Esperanto is not truly neutral, as it is easier for speakers of some languages to learn than for others. (See neutrality below for more on this debate.)

= Gyakran rámutatnak arra, hogy az eszperantó nem igazán semleges nyelv, mivel bizonyos nyelvek beszélőinek könnyebb megtanulnia, mint másoknak. (A semlegességről szóló vitát lásd a következő részben.)

*** *** *** *** *** *** *** ***

Linguistic diversity

= Nyelvi változatosság

The current system of international communication threatens linguistic diversity. Speakers of many minority languages may not pass their language on to the next generation, preferring instead that their children learn a language of wider communication than their mother tongue. Not only English, but Mandarin, French, Spanish, Portuguese, Malay, Hausa, Swahili, Hindi, Nepali, Russian, and other national languages are replacing minority languages in their areas of influence. English is replacing other widespread languages like German and French in their positions as languages of diplomacy and science.

= A nemzetközi kommunikáció jelenlegi rendszere veszélyezteti a nyelv változatosságot. Sok kisebbségi nyelv beszélője lehet, hogy már nem tudja átadni az anyanyelvét a következő generációnak, amely előnyben részesíti azt, hogy a gyermekeik egy szélesebb körben használt nyelvet tanuljanak, mintsem anyanyelvüket. Nemcsak az angol, hanem a mandarin, a francia, a spanyol, a portugál, a maláji, a hausa, a swahili, a hindi, a nepáli, az orosz és más nyelvek is folyamatosan lépnek kisebbségi nyelvek helyébe azokon a területeken, ahol befolyással bírnak. Maga az angol is egyre inkább átveszi a vezető szerepet a diplomáciában és a tudományban olyan széles körben elterjedt nyelvekkel szemben, mint a német és a francia.

Many Esperantists believe that if Esperanto were widely used as a more accessible system of international communication, the pressures involved in reaching fluency might be less, and linguistic diversity could more easily be defended. (See linguistic diversity below for more on this debate.)

= Sok eszperantista úgy hiszi, hogy ha az eszperantót széles körben úgy használnák, mint a nemzetközi kommunikáció hozzáférhetőbb eszközét, a folyamatos/törésmentes kommunikációra való képesség elérésének nyomása sokkal kisebb lenne, és a nyelvi változatosság is sokkal könnyebben megóvható lenne. (A nyelvi változatossággal kapcsolatos vitát lásd a következő részben.)

***

Translated by Brain Storming, 2009.

***

Folyt. köv.

***

Ugyanez itt is:

http://www.statemaster.com/encyclopedia/Esperanto-as-an-international-language

Szólj hozzá!

Címkék: wikipédia eszperantó nyelvtan nyelvi semlegesség nyelvi változatosság

"Dobbantó a Nyelvekhez" Nemzetközi Munkacsoport – avagy: Nyelvi ugrás a semmibe? - II.

2012.09.24. 01:24 aforizmágus

Mint látni fogjuk, az eszperantistáknak semmi sem drága azért, hogy az eszperantó hivatalosan is kötelezően oktatott nyelv legyen, és mindezt csak azért, hogy: legyen.

Kép forrása:

http://www.springboard2languages.org/sample_booklet/writing%2030mm.jpg

Jelen írásom a következő személyekhez szól elsősorban: dr. Molnár Lajosnak és dr. Farkas Juliannának, mivel az ő nevük fémjelzi azt a 2008, júniusi keltezésű írást, mely az http://egalite.hu/strateg/strathu.htm című internetes oldalon olvasható, „Stratégiai terv az eszperantó nyelv iskolai oktatásának eredményesebbé tételére” címmel. Írásom ajánlom továbbá azoknak is, akiket lektorként és közreműködőként neveztek meg: Dr. Dudich Endre, Leo De Cooman, Dr. Renato Corsetti, Dr. Kováts Katalin, Kurucz Géza, Mészáros István, Németh József, Radojica Petrović, Dr. Sean Ó Riain és Mihai Trifoi. Emellett ajánlom azoknak is, akik szeretnének tisztán látni az eszperantó mozgalom egyik legújabb agyszüleményével kapcsolatban.

 Az I. rész folytatása!

***

„5.___Munkánk fontos részévé kell válnia a politikai támogatás megszerzése. A politikusokkal a lehető legjobb kapcsolatok kialakítására kell törekednünk. A politikusok, az újságírók és a különböző közösségek kulcsemberei csak akkor támogatnak minket, ha kézzelfogható eredményeket tudunk felmutatni. Soha ne feledkezzünk el a "pozitív visszajelzés" hatásáról. – Minél több iskolában tanítják az eszperantót, annál több akarja utánozni és annál több politikus mond róla kedvező véleményt. Meg kell hívnunk a politikusokat a rendezvényeinkre és rendszeresen tájékoztatnunk kell őket kisebb-nagyobb eredményeinkről.”

Az olvasó már talán meg sem lepődik azon, hogy itt sincs semmiféle nyoma az eszperantó „speciális oktatástámogató tantárgy-ként való kezelésének: tkp ez is ordító szirénaként jelzi, hogy eszük ágában sincs didaktikai támogató szerepet szánni az eszperantónak, dehogyis: direkte egyetlen tanítandó nyelvként kezelik.

Az a momentum azonban, hogy a politika befolyását is igyekeznek latba vetni, talán mindennél jobban jelzi, hogy ők maguk sem hisznek az eszperantó általuk is hangoztatott „képességeiben” – a politikai hatalom felé azok indulnak el, akik önmaguk is hatalmat akarnak, vagy a hatalom által akarnak elérni valamit, és nem pedig az általuk képviselt gondolatok és eszmék önálló értékében. Elfelejtik, hogy ha az eszperantó valóban olyan hatású „csodaszer” lenne, amilyennek leírnák – és ezt meggyőzően is tudnák bizonyítani – akkor bizony az újságírók maguktól özönlenének hozzájuk, hasonlóképpen a politikusokhoz, akik előszeretettel mutatkoznak sikersztorik társaságában, különösen akkor, ha valamilyen kulturális jellegű, forradalmian új és hatékony ismeretgyarapító jelenségről van szó.

(((Mellékesen és zárójelesen jegyzem meg a következőket, és teszem ezt a dolog aktualitása miatt (2011-2012)! – Magyarországon ma igazán kedvező lehetne a helyzet az eszperantó mozgalom részére, mivel a jelenlegi Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára általánosságban igen kritikus hangot üt meg az általánosan elterjedt angol oktatása miatt. A kritika lényege tökéletesen megegyezik az eszperantisták alapgondolatával – csakhogy éppen ellenkező előjellel: az államtitkárasszony, aki francia-orosz szakos középiskolai tanárként végzett, azt a nézetet vallja a tárcával egyetemben, miszerint „Szerencsés, ha az első idegen nyelv nem az angol, didaktikai okból. Az angoltanulás kezdeti, nagyon gyors és látványos sikerei azt a tévképzetet kelthetik a tanulókban, hogy idegen nyelvet ilyen egyszerű tanulni. (...) Célszerű olyan nyelvet választani, amelynek strukturált nyelvtani rendszere egyértelműen leírható, és egyenletes megterhelést jelent a tanulása (például neolatin nyelvek).”(*) Nem tudom, felismerhető-e a kontraszt: az angolnak éppen olyan strukturált nyelvtani rendszere van, mint bármely neolatin nyelvnek, és semmivel sem könnyebb azoknál – nem tudom, honnan szedhették a „kezdeti, gyors sikerek” tapasztatot, de feltételezem, hogy az angol morfológiai sajátosságai vélhetik egyszerűnek. Tipikus magyar gondolkodásmódra vall az, hogy a nyelvtant a ragozással és az alaktannal vélik azonosíthatónak – és mivel az angol (túlnyomóan analizáló nyelvként) nem bővelkedik ezekben, így leírják egyszerű „domino-nyelvként”… elfeledkezve, hogy az alaktannal egyenrangú fontosságú a mondatstruktúra, és tkp a mondatszerkesztésen keresztül lépnek ki a szavak a fogalmi korlátaik közül, és hozzák létre a jelentést mondat-szinten. Az angol ezen a szerveződési szinten válik „nehézzé”, különösen a gazdag morfológiával rendelkező és szabadabb mondatszerkesztési sajátosságokkal rendelkező anyanyelvűek számára.

Nos, az eszperantisták szeme felcsillanhat, amikor meghallják a „strukturált és egyértelműen leírható nyelvtan” kifejezést, ám rögtön le is lohadhat a lelkesedésük, ha szembesülnek azzal a ténnyel, hogy ugyanezen vélemény másik részében az angolt – melyet ők általában „kaotikusan összevissza nyelvnek” írnak le – túlságosan is egyszerűnek tartják, és ráadásul még ezt az egyszerűséget vélik a későbbi nyelvtanulási motiváció erős csökkentőjének.

Talán ezért nem nagyon tapasztalni az eszperantisták felől nyílt színrelépést az eszperantó ügyében – ami részben érthető, részben fura: mert hát mindkét társaság alapvetően téveszmékre alapozottan hiszi a maga állásfoglalását helyesnek, és a téveszmék hitének talaja nemigen szokott a következetesen visszafogott érveléssel együtt járni.

Még egy gondolat a globális elterjedést tervezgető eszperantista mozgalom politikusokat megnyerni igyekvő ambícióiról – igen veszélyes vizekre evezhetnek, ha továbbra is hallgatólagosan az irigységhajtotta angol- és Amerika-ellenességet propagálók mellé állnak. Nem egy lelkes, pontosabban inkább fanatikusnak mondható Amerika-ellenes „szónoktól” lehet hallani olyan hangokat, hogy pl. emiatt áll az eszperantó mellé; és hasonlóképpen visszafelé is működik a dolog: amikor az angol nyelv státuszát irigylő eszperantista előbb magát az angolt minősíti valamiféle „torz, primitív kultúr-borzadálynak”, majd ezután azonnal átviszi ezt az önérdekű ellenszenvet az angolokra, és az angol nyelv elterjedtségéért elsősorban „felelős” amerikaiakra. Sajnálatos módon ez a fajta lingvicista hajlam mindenkiben benne van, és az eszperantista mozgalom tagjai néha rá is játszanak erre, vagy „nagyvonalúan” figyelmen kívül hagyják – ami az eszperantó nyelv története szempontjából sem „illendő”, mivel ez esetben ugyanúgy viszonyulnak az angol nyelv beszélőihez, mint ahogyan a háborús időkben sokszor viszonyultak az eszperantóhoz, mivel sokszor földalatti mozgalmak titkos kommunikációs eszközének tekintették, és emiatt üldözték az eszperantistákat. Az ő akkori üldöztetésüknek ugyanúgy nem volt sem alapja, sem értelme, mint ahogyan az eszperantisták részéről hangoztatott „nyelvi imperializmus és gyarmatosítás” vádjának az amerikaiakat és angolokat illetően.

***

„6.___Munkánk fontos része kell, hogy legyen a nemzetközi együttműködés. A tanintézmények és vállalkozások az eszperantó segítségével tarthatják a kapcsolatokat és működhetnek együtt. Az együttműködő általános- és középiskolák, ifjúsági szervezetek, főiskolák és egyetemek közötti eszperantó nyelvű kapcsolattartás előnyeit rendszeresen, hatékonyan kell bemutatnunk.

Újabb kakukktojás – a stratégiai terv azt célozza, hogy olyan eszközt fogadtassanak el a világ oktatási intézményeiben, ami megkönnyíti, és hatékonyabbá teszi a többi nyelv elsajátítását. Tehát egy eszközt akar elfogadtatni, hogy azzal más célok könnyebben elérhetőbbek legyenek. Ebben a pontban azonban már az eszperantó, mint cél lép elő. Felmerül a kérdés: ha az eszperantó olyan eszköz, mely minden másnál jobban megkönnyíti más nyelvek elsajátítását, akkor miért kell a különböző nyelvű intézmények és szervezetek kommunikációját ezen eszköz használata irányába terelni? Hiszen az együttműködő nemzetközi csoportok kényelmesen elsajátíthatnák a legfontosabb partnereik nyelvét, nemde? Ezekben az intézményekben könnyűszerrel lehetne több különböző nyelven értő tolmács, stb. Szóval ismét kibukkant a nyilvánvaló cél: egyáltalán nem az eszperantón kívüli nyelvek elsajátításának az elősegítése a lényeg, hanem az, hogy az eszperantót önmaga fenntartása érdekében használják. Röviden: a munkacsoport szerint az intézményeknek azért kellene egymás között használnia az eszperantót, hogy használják az eszperantót. Az eszközből tehát megint csak célt kreáltak.

***

„7.___Már vannak nemzetközileg használt tankönyvek és más eszközök. Közülük kell kiválasztania az Eszperantista Tanárok Nemzetközi Egyesülete tapasztalt tanárokból álló bizottságának a legmegfelelőbb, ajánlott taneszközöket.”

Ezen utolsó stratégiai pont semmivel sem problémásabb, mint az előzők. Van ugyanis egy olyan feloldhatatlan, és méghozzá a nemzetközi kommunikációt nagyon is érzékenyen érintő probléma, amit sem ezelőtt, sem ezután nem fognak tudni megoldani azok, akik kísérletet tennének az eszperantó nemzetközi használatra alkalmas tananyagának elkészítésére. A fenti pont ugyanis azt sugallja, hogy az eszperantó olyan értelemben is nemzetközi, hogy lehetséges találni olyan tananyagot, amit bárhol máshol, más nyelvi környezetben használni lehetne. A szomorú igazság az, hogy ilyen nincs, és nemigen lehet elképzelni, hogy legyen – mindez nem azt jelenti, hogy vannak olyan lelkes eszperantista tananyagszerkesztők, akik nemzetközi használatra szánják a tankönyveiket, stb.-ket, ez azonban még nem jelenti, hogy ezt meg is tudják valósítani.

No de mi lehet ez a feloldhatatlan, nemzetközi kommunikációt is érzékenyen érintő probléma, amit sem ezelőtt, sem ezután nem fognak tudni megoldani? A válaszban nem kell messzire menni, én magam is számtalanszor leírtam már: nem lehetséges egységesen kezelni a különböző nyelvek frazeológiáját, határozói és egyéb vonzatrendszerét, a különféle nyelvi (lexikális) formák különböző nyelvi funkciókban történő használatát. Mindenki jól tudja, hogy egy nyelv valódi megtanulása nem a kommunikációképes szókincs, és a kreatív nyelvtanhasználat elsajátításával fejeződik be, sőt – valójában ekkor kezdődik. Ekkor kezdődik ugyanis az adott nyelv frazeológiájában, kollokációiban, vonzatrendszerében való „megmerítkezés”, vagyis az, ami a nyelv valódi megtanulását jelenti; a nyelv azon részének elsajátítása, amely egyedivé, a többitől jól megkülönböztethetővé teszi. Ezzel már a kezdetek kezdetén szembesül a nyelvtanuló, és ahogy egyre jobban megismeri a nyelvet, egyre inkább ezek megismerése és használata veszi át a tanulása fő vonalát.

Ezen a ponton sajnos van létjogosultsága azoknak az eszperantóval szembeni ellenérveknek, miszerint az eszperantó „mesterséges és kultúra nélküli nyelv” – és éppen a fenti hiányosságai okán. Mindenki tudja, hogy egy igényes anyanyelvi beszélő stilisztikailag is tudatosan megformálja a mondanivalóját. Ha egy olyan kommunikációs segédeszközt használ ebben, ami sem frazeológiailag, sem kötött vonzatokkal, sem kollokációkkal nem akadályozza őt gondolatai kifejezésében, akkor természetesen ez nagymértékben megkönnyíti a dolgát – a hallgatósága, az olvasói, a befogadó közönsége megértését azonban nagyon megnehezíti! Az eszperantónak nincsenek meg a – mondhatni – kulturálisan kötött kifejezési sémái, így ezekre minden anyanyelvi beszélő a maga sémáit viszi át. Tulajdonképpen minden eszperantista csak azt teszi, hogy az anyanyelve szavait kicseréli eszperantó szavakra, és a mondatszerkesztést a minimálisan megszabott szabályokkal módosítja. Ez ugyan remekül beválik, ha az illető olyanokkal kommunikál eszperantóul, akik az ő anyanyelvén beszélnek. Mindez azonban más anyanyelvűek irányában már nem működik. Valójában nevetséges volt Zamenhof azon feltételezése, hogy egy eszperantó szókészlettel és minimális nyelvtani szabályrendszerrel megalkothat egy nyelvet. Ha ennyi elegendő lett volna, már akkor feleslegessé vált volna bármiféle erőfeszítése, hiszen ezen az alapon a nyelvtanulás semmi mást nem jelentene, csak szavak és nyelvtani szabályok ismeretének megszerzését. Figyelmen kívül hagyta azt az igen fontos tényt, hogy amikor valaki nyelvet tanul, akkor egyszerre kettő, hangsúlyozom: kettő nyelv kifejezési sémáit hangolja össze – mert nyelvtanuláskor az ember az anyanyelvéhez tanulja meg az idegen nyelvet. Így válik a tudása a két nyelv között egyfajta kommunikációs csatornává. Amikor azonban nem tesz mást, csak kicseréli az anyanyelve szavait az eszperantó szókészlet elemeire, akkor nem épít ki semmiféle csatornát, mivelhogy erre nincs lehetőség az eszperantó esetében.

Ezáltal az ún. „nemzetközileg használt tankönyvek semmi mást nem tudnak, csupán az illető tanuló lexikális ismereteit bővíteni, a valódi kommunikációs csatornát azonban nem építi ki – mivel ahhoz egy másik nyelv kifejezési sémarendszere szükséges. Az eszperantó tankönyvek így semmi másra nem jók, mint hogy az illető tankönyvíró saját anyanyelvének eszperantó lexikával kifejezett változatát tanítja meg… és teszi ezt minden, különböző anyanyelvű eszperantó-tankönyv szerkesztő! Mivelhogy nem is tehetnének mást: egy angol anyanyelvű eszperantó tankönyvíró az angol nyelv vonzatrendszerét, frazeológiáját, kollokációit, stb. ülteti át eszperantóra, egy lengyel a lengyelét, egy magyar a magyarét, és így tovább. És ezáltal minden ilyen tankönyvből tanuló ezt is fogja elvárni más anyanyelvűektől. Ebből aztán az sül ki, hogy aki eszperantóul beszél egy, az övétől eltérő anyanyelvű eszperantistával, akkor olyan érzése támad, mintha a másik nem beszélne helyesen, mivel az övétől teljesen eltérő határozói vonzatokat, szokatlan kollokációkat és értelmetlen szóképeket és szóösszetételeket használ. Hiába beszélnek mindketten eszperantóul, valójában mindkettő a maga anyanyelvén beszél, csak éppen eszperantó szavakkal!

Nos, ezek után, felteszem, teljesen egyértelmű, hogy lehetetlenség nemzetközileg is használható tankönyveket készíteni eszperantó nyelven! Aki azt állítja, hogy ilyen tananyag létezik, annak halvány fogalma sincs az interlingvisztika legelemibb tényeiről.

***

Remélem, az olvasóimban részint letisztultabb kép alakult ki a mai, modern eszperantó mozgalom aktuális törekvéseiről és módszereiről. Láthattuk, hogy mire nem képesek a mozgalom alap- és téveszméjének életben tartására és terjesztésére.

***

BRAIN STORMING, 2012-02-05

Szólj hozzá!

Címkék: dobbantó a nyelvekhez

"Dobbantó a Nyelvekhez" Nemzetközi Munkacsoport – avagy: Nyelvi ugrás a semmibe? - I.

2012.09.24. 01:20 aforizmágus

Mint látni fogjuk, az eszperantistáknak semmi sem drága azért, hogy az eszperantó hivatalosan is kötelezően oktatott nyelv legyen, és mindezt csak azért, hogy: legyen.

Kép forrása:

http://www.springboard2languages.org/sample_booklet/writing%2030mm.jpg

Jelen írásom a következő személyekhez szól elsősorban: dr. Molnár Lajosnak és dr. Farkas Juliannának, mivel az ő nevük fémjelzi azt a 2008, júniusi keltezésű írást, mely az http://egalite.hu/strateg/strathu.htm című internetes oldalon olvasható, „Stratégiai terv az eszperantó nyelv iskolai oktatásának eredményesebbé tételére” címmel. Írásom ajánlom továbbá azoknak is, akiket lektorként és közreműködőként neveztek meg: Dr. Dudich Endre, Leo De Cooman, Dr. Renato Corsetti, Dr. Kováts Katalin, Kurucz Géza, Mészáros István, Németh József, Radojica Petrović, Dr. Sean Ó Riain és Mihai Trifoi. Emellett ajánlom azoknak is, akik szeretnének tisztán látni az eszperantó mozgalom egyik legújabb agyszüleményével kapcsolatban.

***

Mivel írásom a címben is megnevezett munkacsoport stratégiai tervének teljes és részletes kritikája, így rögtön a társaság bevezetőjével kezdeném:

„A "Dobbantó a Nyelvekhez" Nemzetközi Munkacsoport 2006 májusában alakult azzal a céllal, hogy segítse az eszperantó nyelv oktatását először Európában, majd a megszerzett tapasztalatok alapján az egész világon.”

Bevezetésként had jegyezzem meg, hogy a „Dobbantó a nyelvekhez” módszer ötlete a britektől származik, akik 2005-ben határozták el, hogy újfajta módon közelítik meg a nyelvtanulási képesség elősegítését. … Mindez igen nemes célnak tűnhet, de nem árt pontosítani a képet! A „Springboard to Languages Project igaz, hogy a britektől származik, ám még pontosabban a Brit Eszperantó Szövetség Oktatási Bizottsága háza tájáról. Ebből gondolhatjuk, hogy milyen mértékben altruista kezdeményezés ez a részükről. Továbbá – az előbb megnevezett bizottság leplezetlen célja az volt ezzel, hogy a brit közoktatási nyelvpolitika „kaotikus helyzetében komoly lehetőség nyílik egy új nyelvoktatási módszer bevezetésére”, amit – ahogy a továbbiakban látni fogjuk – nem másra akarnak felhasználni, mint az eszperantó közoktatásba való beolvasztására. És hogy mi volt ez a „kaotikus helyzet”? Röviden a következő: „a brit kormány rendelete szerint – 14 éves kor felett nem kötelező az idegen nyelvek tanulása. A 11-14 éves tanulók eddig kötelezően tanulták legalább egy európai uniós tagállam nyelvét, 2007. februárjától kezdve azonban ez a kötelezettség is megszűnt, mivel a "gazdaságilag hasznos" nyelvek (például az arab és a kínai) tanulását támogatják. A kormány – védekezésként a kritikusok támadásaival szemben – bejelentette, hogy 2010-ig az elemi iskolák minden 7-11 éves tanulója számára jogot és lehetőséget kell biztosítani idegen nyelv tanulására.” Ebből kifolyólag „minden iskolában azt a nyelvet tanítják majd, amelynek a tanítására a tantestület valamelyik tagja képes: - így az egyikben francia, a másikban spanyol, a harmadikban német, a negyedikben olasz nyelv bevezetésére lesz lehetőség. Ha később, egy felsőbb osztályban, vagy a középiskolában már csak pl. a francia nyelvet tanítják, akkor azok a gyermekek, akik addig más nyelvet tanultak, súlyos hátrányba kerülnek a franciául már valamennyire tudó társaikkal szemben.”

Nos, akkor összegezzünk: a brit kormány megszünteti a kötelező idegennyelv oktatást a közoktatásban – ennek oka minden bizonnyal a világ közvetítőnyelvévé váló angol széles körű elterjedtsége, és az ezzel együtt járó nagyfokú „lustaság”, ami az angol anyanyelvűek nyelvtanulási hajlandóságát illeti. Az angolok – ebből kifolyólag – híresen hanyag nyelvtanulók, dacára annak, hogy az angol nyelvű tananyagok hatalmas tömeggel áramlanak mindenfelé a világba a brit anyaországból… óriási nemzeti bevételt teremtve ezzel. A tény mégis tény marad: az angolok nem szeretnek nyelveket tanulni. És itt jön a csavar! Mindezek ellenére mégis megcsapja őket az a szellemi áramlat, ami más nemzetek nyelvének megismerésével együtt az illető nemzet megismerését is jelenti (illetve jelentheti, merthogy a kettő között igen kicsiny a törvényszerű összefüggés). Szóval az angolok ennél fogva rákapnának a nyelvtanulás és idegennyelvi kommunikáció ízére – de ezt is a maguk rettentő lusta módján teszik! Hiszen ki más lelkesedne az eszperantóért, ha nem az, aki alapjában véve lusta a komolyabb nyelvtanulói teljesítményre. Nem csoda, ha ezért olyan népszerű az eszperantó az eredendően angol anyanyelvűek körében! Másik dolog, hogy az angoloknak az eszperantót javarészt nem is igen kell tanulniuk, hiszen temérdek átfedés van az eszperantó és az angol nyelv között (erről a hivatkozást lásd lejjebb) – több is talán, mint egyéb nyelvek esetében. Hogy is állunk tehát? A britek kitalálnak valamit, amivel elősegíthetnek valamit abból a célból… amire már a brit kormány sem kötelezné őket! Érdekes, de inkább talán a nevetség tárgyává tehető az, ahogyan a sok nemzetközi eszperantista (szervezet) rákapott erre a projektre – éppen azoknak a részéről kiindulva, akiket nyelvi imperializmussal vádolnak, amióta csak – szerintük – a nemzetközi közvetítőnyelv szerepét és rangját bitorolja előlük. Az eszperantisták tehát eredetileg harcoltak az angol elterjedése ellen, majd amikor az angol már annyira elterjedt, hogy az angolok „kulturális kínjukban” kitalálták, hogy mivel bonyolultabb nyelveket ők már lusták tanulni (és minek is tennék?), így az eszperantóval majd eljátszogatnak, hátha kedvet kapnak az igazi nyelvekre is. És az eszperantisták pedig mindezt az idétlen helyzetet súlyos komolysággal kezelik, és maradéktalanul beveszik!

A következőkben látni fogjuk, hogy mennyire félresikerült egy tervezet ez a dobbantás: mintegy ugrás a nagy nyelvi semmibe!

***

De haladjunk tovább! A bevezetés így folytatódik:

„Az eszperantó nyelv oktatói e célért tevékenykednek más szakmai szervezetekkel együttműködve.”

Vizsgáljuk meg közelebbről is ezt a mondatot: a munkacsoport itt kijelenti, hogy az eszperantó nyelv oktatói azért tesznek erőfeszítéseket, hogy „az eszperantó nyelv oktatását először Európában, majd a megszerzett tapasztalatok alapján az egész világon” elősegítsék. Tehát akkor tulajdonképpen miért is dolgoznak? Azért, hogy ők, mint az eszperantó nyelv oktatói taníthassák az eszperantót! Bámulatosan egyszerű a dolog logikája! Mivel az eszperantónak semmiféle általános elfogadottsága sem alakult ki a múlt évszázad alatt, így már arra fanyalodnak, hogy a hitelesen semmiféleképpen nem igazolt propedeutikai hatására hivatkozva mégis megélhessenek belőle a feltétlen hívei. Sok olyan ember van, aki nemcsak hogy lelkesen űz valamiféle hobbit, de meg is szeretne élni belőle – ezáltal azonban hiteltelenné válik az erőfeszítése, különösen, ha még nyomatékosan bizonygatja is, hogy ő aztán pusztán a dolog önmagában való értékéért javasolja az illető tevékenység globálisan általánossá tételét, amiben ő szakemberként játszhatna szerepet. Előbbi jelenik meg a munkacsoport ezutáni soraiban:

„Munkacsoportunk egyenrangú önkéntesekből áll, akik erejükhöz, tehetségükhöz, képességeikhez mérten végzik munkájukat. Munkacsoportunknak nincs elnöksége, tagdíjat sem fizetünk, és nincsenek fizetett alkalmazottai sem. A speciális feladatokat önálló alcsoportok végzik, melyek munkáját tapasztalt szakemberek hangolják össze.”

***

A következő lépés az eszperantista hívőtársak részére globálisan biztosított munkalehetőségek megteremtéséhez szükséges stratégiai célok összefoglalása:

„Minden együttműködő társnak joga van arra, hogy a stratégiai tervet olyan mértékben módosítsa, amilyent az érintett ország törvényei, lehetőségei és feltételei megengednek.

Munkánk első szakaszának stratégiai céljai:

1.___El kell érnünk, hogy az Európai Unió és az európai országok legalább kétharmadában legyen 1-5 általános iskola, ahol az eszperantót, mint elsőként tanulandó idegen nyelvet és készségfejlesztő tantárgyat oktassák.”

Azt ugye talán mondani sem kell, hogy ha az eszperantó valóban bírna azokkal a hatásokkal, amiket tulajdonítanak neki, akkor nem kellene így ügyeskedniük. Érdekes a megfogalmazás – az eszperantót, mint elsőként tanulandó idegen nyelvet és készségfejlesztő tantárgyat oktassák”. Nocsak – itt idegen nyelvként említik, holott pár sorral lejjebb már így írnak róla: „…speciális oktatástámogató tantárgy bevezetését javasoljuk azért, hogy a lehető legjobban felkészítsük a tanulókat más nyelvek ezt követő elsajátítására. E képességfejlesztés céljaira leginkább megfelelőnek a nemzetközi hídnyelvet, az eszperantót tartjuk,…”. Ezzel a kontraszttal az a baj, hogy eleve már az „oktatástámogató tantárgy” fogalma sem tisztázott, és nem is határozzák meg közelebbről. Ebben az első pontban azonban tisztán és világosan leírják, hogy az eszperantót az „elsőként tanulandó idegen nyelv”-ként akarják bevezettetni.

***

„2.___El kell érnünk, hogy az Európai Unió és az európai országok legalább kétharmadában legyen 1-5 középiskola és/vagy cserkész /úttörőcsapat, más ifjúsági szervezet, melyekben a viszonylag könnyen megtanulható eszperantó nyelvet a kultúrák közti, soknyelvű párbeszéd eszközeként használják.”

Ezzel megintcsak az a baj, hogy ha az eszperantónak lenne ilyen gyakorlati értéke, akkor az elmúlt mintegy 100 év alatt ez a törekvés magától megjelent és elfogadottá, ismertté vált volna. A diákság és az ifjúság eléggé lelkes ahhoz, hogy nem egy vegytiszta, semleges nyelven akarjon kommunikálni egymással, hanem igenis egymás nyelvén igyekeznek kommunikálni egymással. Az ifjúságra jellemző kölcsönösen erős szimpátia legyőz minden nyelvi akadályt, minden olyat, amitől az eszperantisták rettegnek: a fiatalok nemzetközi érintkezésében nyoma sincs annak az interlingvisztikai fóbiának, amitől az egy idegen nyelvet tökéletesen nem beszélők felnőttkorban rettegnek. Ergo – ez az erőfeszítés is már csírájában elvetélt és teljesen felesleges törekvés. Persze a munkacsoportnak nem is az a törekvése, hogy támogassa az ifjúság és a diákság nemzetközi kommunikációját – dehogyis: egyszerűen tisztában van azzal, hogy amit a fiatalság akar, azt a kultúra kénytelen kitermelni. Nos, az eszperantóra és a hozzá hasonló közvetítőnyelvekre eddig sem volt szükség, ezt a fiatalok kreativitása eddig is megoldotta.

***

„3.___El kell érnünk, hogy az Európai Unió és az európai országok legalább egyharmadában egyetem vagy főiskola legyen, melyben eszperantó nyelvoktatás folyjon.”

Ez a törekvés pedig nevetségesen röhejes! A munkacsoport tagjai talán nincsenek tisztában azzal, hogy a magyarországi felsőoktatásban diplomázók közül nagyon sokan eszperantóból szereztek középfokú nyelvvizsgát? (Az eszperantó a 3. leggyakrabban megszerzett nyelvvizsga az angol és német után, és a diplomázók kb. 10%-a választja a diploma megszerzéséhez.) Vagyis – semmi szükség sincs MA sem eszperantó nyelvoktatásra a felsőoktatásban: a mai diplomások tetemes része magas szinten tanulta az eszperantót, méghozzá magától! Mégsincs semmiféle elterjedtsége az eszperantónak a mai magyar értelmiség körében. Ha lenne bármi közösségi értéke az eszperantónak a mozgalmán kívül, akkor a nagyszámú, eszperantóból középfokúzott értelmiségi elegendő lett volna ahhoz, hogy mindez változzon és megmutatkozzon a társadalomban!

***

„4.___El kell érnünk, hogy az Európai Unió és az európai országok negyedében legyen egyetem, vagy főiskola, melyben az eszperantó-tanárok felkészítése történjen.”

A kérdés örök: miért van a világ legegyszerűbbnek és leglogikusabbnak, továbbá a legkönnyebben tanulhatónak tartott nyelvének szüksége felsőoktatásban felkészített tanári gárdára? Az előbbi megjegyzésben is említésre került, hogy tömegesen tették le a magyar diplomások is a középfokú eszperantó nyelvvizsgát – maguktól, tanári segítség nélkül!

***

„5.___El kell érnünk, hogy az említett általános iskolák, középiskolák, cserkész-/úttörőcsapatok, egyéb ifjúsági szervezetek, főiskolák és egyetemek tevékenyen, alkotó módon működjenek együtt.”

Ez a törekvés megintcsak érdekes: a munkacsoport ugyebár arra törekszik, hogy a világon mindenfelé eszperantót tanítsanak, és feltehetőleg arra is, hogy tudják is használni a nyelvet… valamire. Mivelhogy értelme akkor van egy képesség vagy készség megszerzésének, ha azt használni is tudja az illető tanuló. Ezen utolsó pont mintha figyelmen kívül hagyna egy igen fontos alapjelenséget: léteznek kommunikációs igények, amelyekre a közösségek igyekeznek megtalálni a legegyszerűbb és leghatékonyabb megoldást. Ezek az igények idővel kitermelik azt a megoldást, amivel megszüntethetik az igény által támasztott hiányt. Érdekes módon az eszperantó mindezidáig nem volt képes betölteni azt a funkciót, és semmivel sem került közelebb annak az igénynek a kielégítéséhez, amire eredetileg szánták. Hiába szeretik az eszperantisták „nemzetközi hídnyelv”-ként emlegetni – a mai napig nem lett az, holott az elmúlt 100 évben szinte semmi másról nem szólt a története, csak arról, hogyan próbálta a mozgalom mindenféle fondorlattal valamiféle hivatalos rangra emeltetni. Hiába kínálgatják eszeveszett lelkesedéssel mindenféle célra… szemel láthatóan senkinek sem kell arra a funkcióra, amire szánnák. Az eszperantót mindeddig a mozgalom lelkesedése tartotta életben, annak keretein kívül nem sikerült gyökeret vernie – holott meglenne az a befolyással rendelkező (a diplomaszerzéshez eszperantóból nyelvvizsgázott) értelmiségi bázis, ami elegendő nyomást tudna kifejteni ahhoz, hogy ez a helyzet megváltozzon.

Szóval röviden: az évszázadnyi propaganda sem volt elegendő ahhoz, hogy a mozgalmiságon kívül bármiféle igényt kielégíthessen az eszperantó. Az utolsó stratégiai törekvés is ezt az elkeseredést tükrözi: a munkacsoport eleve számol azzal, hogy hiába is tanulnak meg az emberek eszperantóul, ez nem lesz elegendő ahhoz, hogy a nyelv a mozgalom lelkes híveinek közösségén kívül valóban élő nyelvvé váljon – erre szerintük külön stratégiát kell szervezni és végrehajtani. A másik dolog pedig, ami ebben a stratégiai pontban szembeötlő az az, hogy a munkacsoport eleve nem is számol azzal, hogy a sok, eszperantó tanításba és tanulásba befektetett energia megtérülne azzal, hogy az eszperantó önálló életre kel majd: azt tervezik, hogy majd azok az intézmények fogják egymással tevékenyen fenntartani az eszperantót használók körét, amiket a munkacsoport az előzetes pontokban megemlített. Sajnálatosan sekélyes fantáziára vall ez, ami azonban nem biztos, hogy zavarja őket: az eszperantista mozgalmak nagy részének soha nem az volt a célja, hogy az eszperantó globálisan is elterjedve önálló életre keljen, és betölthesse azt a hivatást, amit a megalkotója szánt neki – jelen munkacsoportot is szemmel láthatóan az érdekli elsősorban, hogy az eszperantó oktatásának legyen egy intézményesített oktatói bázisa, ami lehetőleg a felsőoktatás legfelsőbb szintjéig, tehát az egyetemekig nyúlik, és hogy legyenek olyan intézmények, ahol az eszperantót szintén hivatalosan használják, mondhatni hivatalos nyelvként. Eszük ágában sincs azt propagálni, hogy az eszperantó kilépjen ezen hivatalos keretek közül… hiszen akkor az emberek még nem oktatóktól tanulnák meg… ezt a leglogikusabb és legegyszerűbben tanulható nyelvet!

***

„Csak a fentiek teljesítése után kezdődhet munkánk második szakasza.”

Sajnos ebben az írásban nem tettek említést arról, hogy ez a „második szakasz” vajon mit takarhat.

***

Valójában csak ezután következik annak a stratégiának a leírása, amely által a fent említett célokat elérni igyekeznek.

"Stratégiai tervünk megvalósításához az alábbi feltételek szükségesek

1.___Általános iskolák, középiskolák, cserkész-/úttörőcsapatok, egyéb ifjúsági szervezetek, főiskolák, egyetemek, melyek vállalják az eszperantó nyelv oktatását

2.___Hivatásos, az eszperantó nyelv oktatására is felkészített nyelvtanárok

3.___Érdeklődő tanítványok

4.___Pénzeszközök

5.___Politikai támogatás

6.___Nemzetközi együttműködési hajlandóság

7.___Nemzetközileg használható tankönyvek és egyéb taneszközök."

Én is ezek mentén vizsgálom meg e stratégiai lépések mélyebb értelmét és tárom fel valós mivoltukat.

***

„1.1.___Az általános iskolák első 2-3 évében nem javasoljuk az idegen nyelvek tanítását. Ez az időszak az alapképességek, — beleértve az anyanyelvet is (beszéd, olvasás, írás, számolás) — elsajátításához szükséges.”

A tisztelt Nemzetközi Munkacsoport szakértői már ebben a bevezető pontban hatalmasat tévednek – részben talán a nyelvtanulással és nyelvelsajátítással kapcsolatos hiányos ismereteik, részben talán a pedagógia terén való általános tájékozatlanságuk miatt. Részben pedig minden bizonnyal ezen véleményükkel elsősorban az eszperantó propaganda megágyazását készítik elő.

A korai életkorokban célszerű megkezdeni az idegen nyelvekhez való szoktatást, ami hatékony alapokat tud kialakítani olyan játékos és szabad foglalkozásokkal, amiben nem a lexikális tudást helyezik előtérbe, hanem az idegennyelvekkel kapcsolatos készségbázist: az anyanyelvben nem létező hangok felismerését és azok kiejtését, felismerését, megkülönböztetési képességét. Erre éppen a hangképző szervek jellemzően 10-12 éves korban való „anyanyelvi rögzülése” előtt van lehetőség; és ezzel karöltve az agyműködés is elsősorban ebben az életszakaszban alakítható a leghatékonyabban. Széles körben ismert tapasztalat, hogy a kora gyermekkorban az idegen nyelveknek való kitettség jótékony hatással van az anyanyelvi készségekre is. A fenti vélemény szerint azzal vélnék elősegíthetőnek a későbbi nyelvtanulás hatékonyságát, hogy éppen a legfogékonyabb szellemi fejlődési szakaszban hagynák inaktívan azt a készségfejlődési potenciát, ami a későbbi hatékonyságnak a legbiztosabb alapját képezné!

A megemlített „alapképességek” nem korlátozhatóak az anyanyelvi foglalkozásokra – pláne nem azok részéről javasolva, akik a nyelvi készségeket kívánnák fejleszteni. Minden felvilágosult pedagógus tudja, hogy az alapképességek is a változatos, kreatív készségfejlesztéssel fejlődnek a legjobban.

***

„1.2.___Az ezt követő egy-három évben speciális oktatástámogató tantárgy bevezetését javasoljuk azért, hogy a lehető legjobban felkészítsük a tanulókat más nyelvek ezt követő elsajátítására. E képességfejlesztés céljaira leginkább megfelelőnek a nemzetközi hídnyelvet, az eszperantót tartjuk, mely lehetővé teszi, hogy a tanulókkal fel- és megismertessük az általános nyelvi jeleket, az anyanyelv és más nyelvek felépítését, és alkalmat ad arra, hogy az elsőként tanult idegen nyelven sikeresen megszerezzék az alapvető közlési tapasztalatokat.”

Az igen tisztelt munkacsoport ebben is téved – egyrészt abban, hogy azt hiszik, hogy nem „lóg ki a lóláb” a „speciális oktatástámogató tantárgy című szóvirággal kapcsolatban, másrészt pedig azzal, hogy az eszperantónak olyan transzferhatást tulajdonítanak, amit szerintük leginkább az eszperantó képvisel. Utóbbi pontra az az egyszerű érv hozható fel, hogy mivel az eszperantóból számos nyelvtani jelenség hiányzik, így az nem is lehet alkalmas arra, hogy felkészítsen a velük való foglalkozásokra: lásd. pl. az eszperantónak sokszor hangoztatott „kivétel-menetességét” – mivel minden nyelv telis-tele van kivételekkel és az általánosító szabályoktól való eltérésekkel, így az ezekkel való foglalkozásra, ezek megtanulására egyáltalán nem készít fel, sőt, éppenhogy csökkenti az ezekkel kapcsolatos intellektuális és módszertani felkészültséget – a kivételekkel szembeni toleranciáról nem is beszélve! Másik érvként az hozható fel, hogy mivel az eszperantó létező nyelvek elemeit tartalmazza, így tkp bármely nyelv tanulása, és bármely nyelvvel való akárcsak felületes ismerkedés is elősegíti a későbbi nyelvtanulások hatékonyságát.

A eszperantó „túlzott” egyszerűségének nyelvtanulási készség fejlesztésre hatástalan, sőt inkább hátrányos voltát könnyedén lehet szemléltetni – erre kitűnő példa a következő cikk:

Nyelvi biciklizés 3, 2, és 1 keréken! – Az eszperantó propedeutikáról: 6 évesek szintjén.

Brain Storming - 2007.05.16

Avagy - Egy gyenge lábakon álló kritikai analógia, egy hasonlóan gyenge lábakon álló elképzeléshez!

Az eszperantó kivételes propedeutikai értékét pedig nyelvtanának az angol nyelvtannal való összevetése kérdőjelezi meg, melyet a következő írás taglal aprólékos részletességgel:

Angol és eszperantó nyelv(tan)i párhuzamok és azonosságok

Brain Storming - 2012.01.29

… átfogó és összevető morfológiai metszet a két nyelvet illetően, ami kérdésessé teheti az eszperantó azon kiváltságos voltát, amit a kivételesnek tartott propedeutikai értékéről állítanak. …

A leginkább elítélendő ebben a munkacsoporti javaslatban mégis az, hogy azt azonban jól tudják, hogy az elsőként tanult idegen nyelv alapvetően meghatározhatja a tanuló későbbi nyelvtanulási stratégiáit. Ebből a szempontból kifejezetten érdekükben áll az eszperantónak adni az elsőbbséget, mivel erre az elsőbbségi hatásra építve inkább eltántoríthatják az eszperantóba mélyebben belemerülőket a további, egyéb nyelvek tanulásától – aki egy kivételektől mentes, továbbá frazeológiától és mondatszerkesztési szabályoktól mentesített „nyelvet” tanul elsőként, azt már a kezdeti nehézségek is eltántoríthatnak a nyelvtanulás szokásos nehézségei.

Röviden összefoglalva: az eszperantó első nyelvként való tanítása alapjaiban rombolja le a természetes idegen nyelvek tanulási készségét – a munkacsoport ezzel egyértelműen az eszperantó tanulását kívánja megerősíteni, míg minden egyéb nyelv tanulásának ambícióját rombolni.

Ezzel kapcsolatban éppen nemrég találtam egy apró megjegyzést:

„Setényi János oktatáskutató szerint „ufók vagyunk”. Vagyis Európában a népek indoeurópai nyelveket beszélnek, amelyek több-kevesebb rokonságban állnak egymással. – A magyar mindegyiktől különbözik, ezért nehezebb számunkra más nyelvet tanulni. Ezt a nyelvi-logikai elszigeteltséget azonban az első indoeurópai nyelv elsajátítása megtöri, innentől már egyszerűbb a tanulás – állítja.”

***

„1.3.___Ezután azt javasoljuk, hogy kb. 12-14 éves korban kezdjék el egy-egy, szabadon választott, nemzeti nyelv, egy "kedvelt nyelv" és egy "elterjedt nyelv" tanulását — úgy, ahogy az a — Maaluf által az Európai Unió számára készített — jelentésben található. Az eszperantó készségfejlesztő értékének köszönhetően a tanulók e három nyelv tanulása során az érettségi vizsgáig kb. egy tanévnyi időt takarítanának meg. Így, az érettségi idején minden diák az anyanyelvén kívül legkevesebb három idegen nyelven értene legalább középfokon. E program megvalósítása jelentős mértékben segítené az önálló kisebbségi nyelvek életben maradását. A megtakarított pénzt és időt más, szükséges képességek fejlesztésére lehetne felhasználni.”

Ebben is erősen a „maga-felé-hajló-kéz” jelensége mutatkozik meg: a munkacsoport azt szeretné tehát elérni, hogy minden iskolában az eszperantó legyen az elsőként oktatott nyelv, és csak azután következzen ezen a területen bármi. De hogyan is nézne ki ez a gyakorlatban? A gyerekek elsőként egy olyan kommunikációs formát sajátítanának el, aminek csekély számú szabálya mellett semmi egyéb követelménye sincs, mint hogy az anyanyelvi szavakat eszperantóra cseréljék: abból a hatásból, amit az eszperantó híve az eszperantónak tulajdonítanak tkp semmi sem „jutna át”, hiszen olyan kevés szabálynak kell megfelelni, hogy a tanulás valóban puszta szócserékből állnak, tehát valójában a lexikális ismeretek bővítéséről szólna. Ezzel semmi újat nem tanulnának a gyerekek, hiszen azt már 10-11 éves korban nagyon is jól tudják, hogy bizonyos helyzetekben meg kell válogatniuk a szavaikat, bizonyos dolgokat másként kell elmondani, stb.

Az a tény, hogy az eszperantó híján van a frazeológiának, ragyogóan megkönnyíti az azonos anyanyelvű gyerekek egymás közötti kommunikációját, hiszen a saját anyanyelvük frazeológiáját kell csak átültetniük eszperantó szavakra – hasonlóképpen a határozói vonzatrendszer, a kollokációk és egyebek esetében. Röviden: egy tapodtat sem mozdulnak előrébb az idegennyelvek tanulási képessége terén, mivel az anyanyelvükön beszélnek, annak a szavait eszperantóra cserélve. … És a munkacsoport ilyen körülmények között kívánná fejleszteni a gyerekeket, körülbelül 1-3 éven át! Mire ennek az időszaknak a végére érnek majdhogynem alkalmatlanná válnak a természetes nyelvek tanulására, mivel azok esetében figyelembe kell venniük:

1._az adott nyelv kiejtési és írásbeli eltéréseit;

2._a mondatszerkesztési eltéréseit;

3._a frazeológiáját, állandósult szókapcsolatait, kollokációit;

4._határozói és egyéb vonzatrendszerét; ……. stb.

Ha éveken át ezek mellőzésével kommunikálnak, akkor éppen az ellenkezője lesz a hatása az eszperantónak: nemhogy könnyebbnek fogják találni a többi nyelv tanulását, hanem minden egyéb nyelv tanulását kínkeserves kínlódásnak fogják érezni. Testkultúrás hasonlattal élve: ha valakit évekig focizással edzenek, akkor ne várják tőle, hogy majd a vízilabdázást könnyebben és nagyobb kedvvel fogja művelni, hiába „labdajáték” mindkettő.

Továbbá a szakmaiatlanságra is felhívnám a figyelmet: a munkacsoport szakemberei szemmel láthatóan teljesen figyelmen kívül hagyják az oktatási rendszer(ünk) sajátosságait. Ha 12 éves korban kezdik el a két nemzeti nyelvet tanulni az eszperantós bevezető évek után, akkor a fenti okok miatt ez sokkal nehezebben vehető akadályt fog számukra jelenteni – mivel olyan jellegű ismeretek megtanulását kell megismerniük, amihez az eszperantó nem adott segítséget. Így éppen a középiskolára való felkészülésből rabolja el az időt az új, eddig ismeretlen készséget elsajátítása. A munkacsoport tervei szerint a 12-14 éves korosztály a 6.-7.-8. évfolyamot jelenti hazai viszonylatban, és ennek az időszaknak az egyik legfontosabb feladata a középiskolai beiskolázásra való felkészülés.

A „szabadon választás” megintcsak az illúziók kategóriája: a tanulónak, ha 12-14 évesen bármit választott, azt csak abból a kínálatból tehette, amit az iskolája nyújtani tudott, és ugyanez áll fenn a középiskolákra is.

Egy újabb félrevezetés is van ebben a bekezdésben: az érettségi idejére már HÁROM IDEGEN nyelvet említ – holott az eszperantót csak mint speciális oktatástámogató tantárgy”-at vezettetné be. Itt azonban már a nemzeti nyelvekkel egyenrangúként kezelné. Hiába, a téveszmékkel átitatott lelkesedés itt is elárulja magát.

Mindemellett egy mondat erejéig megemlíti a kisebbségi nyelvek életben tartását is. Ez szintén csak egy álságos manipulációs fogás az eszperantista mozgalom részéről – a kisebbségi nyelvek beszélői addig érdeklik őket, ameddig pl. a jótékonykodó vallási szervezeteket a szűkölködők, akiknek más pénzéből adakozhatnak és jótékonykodhatnak. Komolyra fordítva a szót: az eszperantó mozgalom már a megalakulásától fogva globális és egyetemes elterjedtség után vágyott, de mindössze arra rendelte a sorsa, hogy tétován volt kénytelen végignézni, ahogyan az angol szinte azzá vált. Érdekes módon csak azután kezdtek felharsanni a „nyelvi imperializmus” szólamai, miután világossá vált a mozgalom számára, hogy az időközben keletkezett hátrányukat már semmiképpen sem tudják behozni – a látszólagos semlegességükön kívül semmit nem lévén képesek felmutatni. Kiderült, hogy a globális elterjedéshez más is kell, nemcsak a végletességig túlhajtott egyszerűség és hiányosság, ami ugyan könnyen tanulhatóvá teszi, de az érdemi, nemzetközi kommunikációra azonban használhatatlanná.

Érdekes módon teljesen figyelmen kívül hagyják azt a tényt is, hogy a tudományos világ közvetítőnyelveként ma már az angolt használják, és ezen az angol nyelven látnak napvilágot olyan tanulmányok ezrei, melyek a kis nyelvekkel foglalkoznak – és ezek javarészét is elsősorban ezen kis nyelvek beszélői írják, vagy pedig az eredetileg nem angol anyanyelvű szakemberek.

A bekezdés végén sajnos nem tudjuk meg, hogy miféle képességek fejlesztésére szánnák az elméletileg megtakarítható tanulmányi időt. Furcsamód megelőlegezik ezt az egy teljes tanévet – mindezzel azt sugallják, hogy az eszperantót, mint univerzális és uniformizálható csodaszerként lehet alkalmazni, ami mindenkinél, egy csapásra a maximális szintig javítja a tanulók nyelvtanulási képességeit.

***


”1.4.___A középiskolákban, a cserkész-/úttörő- és egyéb ifjúsági szervezetekben az eszperantó, mint viszonylag könnyen és gyorsan elsajátítható nyelv tanulását javasoljuk a kultúrák közti egyenrangú párbeszéd eszközeként. Létesítsenek kölcsönös, partneri kapcsolatokat más európai iskolával, szervezettel és egy-egy Európán kívülivel is. Az ilyen együttműködés már a kezdetektől fogva lehetővé teszi, hogy az iskolai tevékenységünk lassanként kiterjedjen a világ valamennyi, Európán kívüli országára is. Az együttműködés az érintett országok nyelvi, kulturális, földrajzi és történelmi örökségének cseréjén alapul. A fiatalok — mind a hagyományos posta, mind a legkorszerűbb információs technológiai eszközök használatával — külföldi barátokat találnak, tapasztalják a nyelvi egyenrangúságot, megértik, tisztelik és elfogadják a nyelvi és kulturális különbségeket. Együttműködhetnek közös kiállítások, honlapok, versenyek, videokonferenciák, testvérvárosi kapcsolatok és nemzetközi találkozók szervezésében. Különösen fontosnak tartjuk a más-más nyelvű, szomszédos országok fiataljainak személyes találkozóit.”

Itt szintén nincs semmiféle jele az egyéb tanult nyelvek támogatásának, sőt: a nemzetközi érintkezés nyelvének kizárólagosan az eszperantót jelöli meg. Az említett országok nyelvi, kulturális, földrajzi és történelmi örökségének cseréje” a megfogalmazás szerint eszperantó nyelven történne, röviden: a mozgalomnak nem egy adott nemzeti, vagy kisebbségi nyelv megóvása a célja, hanem legfeljebb annak tartalmiságának megőrzése – de persze ezt is (és csakis) eszperantó nyelven. Mindez éppenhogy a kisebbségi nyelvek megőrzési törekvése ellen hat, hiszen így a nyelv által hordozott tartalom egy egyszerűsített eszközzel is megismerhető lesz.

***

„1.5.___Az egyetemeken és a főiskolákon az eszperantó, mint "katalizáló nyelv" tanítását javasoljuk a klasszikus, görög-latin, tudományos szókészlet elsajátításához, valamint más nyelvek eredményesebb használatának növeléséhez.”

Ebben a pontban teljes mértékben figyelmen kívül hagyják, hogy a tudományokat fejlődéstörténetileg alapvetően meghatározó nyelvek a latin utódnyelvei, tehát a francia, a spanyol, stb., továbbá azok, amelyek eleve erre a görög-latin örökségre építették a szakszókészletüket, mint pl. az angol és a német. Ebből kifolyólag eleve ezeknek a nyelveknek a megismerése közvetlenül használható eszközt ad a nyelvtanulók kezébe ahhoz, hogy tájékozódni tudjanak a tudományos lexikában. Ehhez teljesen felesleges egy újabb, a tudományos szakirodalomban el nem terjedt nyelvváltozat tanulása. Az eszperantó tudományos nyelvhasználata még egyáltalán nem kiforrott, és eleve nevetségesen naiv az a feltételezés, hogy majd segítségére lehet egy már bejáratott tudományos tájékozódási bázisnak.

***

„2.1.___Az eszperantó-tanárok képzése nélkülözhetetlen feltétel. A már most a jövő tanárait oktató egyetemeket és főiskolákat kell segítenünk. Meg kell nyernünk a fiatal nyelvészhallgatókat, valamint a munkanélküli és nyugdíjas nyelvtanárokat, hogy új szakként vegyék fel az eszperantót. Ők valamennyien nagyon könnyen és gyorsan elsajátítják a nyelvet a tanításhoz szükséges színvonalon. Ki kell emelnünk a nemzetközi diplomának a tanítási képességek megszerzésében rejlő értékeit.”

Ez újabb paradoxon a munkacsoport törekvési palettáján. Az eszperantó propaganda közismerten attól harsog, hogy az eszperantó a legegyszerűbb és leglogikusabb, legkönnyebben tanulható nyelv – mondhatni az a nyelvpedagógiában, ami a fogyókúrák területén a kocogás: a legegyszerűbb, leginkább költséghatékony és leghatásosabb módszer. Kérdem én: ha valaki fogyni akar kocogással, akkor miért kellene pl. sportdiplomát szereznie, vagy egyetemi végzettségű sporttanárhoz járnia? A példa nem vicces, sőt! Íme egy másik, egy korábban és részletesebben kidolgozott analógia: ma már alig akad olyan ember, aki ne tudna kerékpározni – ezt minden ember gyerekkorában megtanulja, néha teljesen önmaga, néha kis segítséggel. Még KRESZ-vizsgát sem kell tennie annak, aki kerékpárral akar közlekedni egy forgalmas nagyvárosban. Nos, az eszperantó, elméletileg ugyanilyen hatékony eszköz lenne a kommunikációban, körülbelül olyan viszonyban van a nemzeti nyelvekkel, mint a kerékpár az autóval… legalábbis az eszperantista propagátorok szerint. Láttak már olyat, hogy egy kerékpározással próbálkozó kisgyerek mellé egy professzionális kerékpározót rendelnének? Természetesen vannak ilyenek, mármint olyanok, aki a kerékpározásról nagyságrendekkel többet tudnak, mint egy átlagos városi közlekedő, de ismét kérdem én: eszébe jutna bárkinek is egy önállóan megtanulható készség megtanulásához egy egyetemi, vagy akár főiskolai szakirányú végzettségű embert állítani? A párhuzam természetesen viccesnek hathat, de korántsem az: a munkacsoport egy olyan készség érdekében szorgalmazná a legmagasabb szintű oktatók kitermelését, amihez – az eszperantóról közismerten hangoztatott vélemények szerint – tkp. semmi szükség nem is lenne rájuk. Akkor pedig – miért? És ha már ennek szerintük van értelme, akkor miért ne lehetne pl. Gyöngyfűző, Internetböngésző vagy esetleg Túravezetői Akadémiát indítani? Az alapprobléma tehát ezzel a stratégia ponttal röviden a következő:  az eszperantót, mint a lehető legegyszerűbben elsajátítható kommunikációs eszközt hirdetik a hívei – mi a csudának kellene ehhez egyetemi végzettségű szakembergárdát még külön kiképezni?

***

„3.___A tanulni vágyóknak lehetőség szerint mindenkor az eszperantó gyakorlati előnyeivel érveljünk: — nemzetközi szókészlet, fonetikus írásmód, viszonylag egyszerű nyelvtan, idő- és pénzmegtakarítás, más nyelvek tanulásának megkönnyítése, egyre gyakoribb megjelenése az interneten és a Vikipediában, nyelvi egyenrangúság, stb.”

Lássuk ezeket a gyakorlati előnyöket a GYAKORLAT szempontjából, tételesen!

3.1._„nemzetközi szókészlet”

Ezzel kapcsolatban nézzünk egy idézetet:

Angol szavak etimológiai százalékos aránya az eszperantóban

„Az eszperantó szókincs túlnyomó része nemzetközi szó, vagyis olyan, amely több nyelvben is előfordul. Erről szólnak az alábbi adatsorok:

a) Az Universala Vortaro-ban megadott szavaknak 79,33%-a a latin nyelvekben, 62,05%-a germán nyelvekben és 26,29%-a a szláv nyelvekben található meg (Blanke 1986);

b) 4155 morfémából (jelentéssel bíró szóelemből) a franciában 91,6%, az ANGOLBAN89,5%, az olaszban 88,9%, a portugálban 87,8%, a spanyolban 87,1%, a németben 75,7%, a latinban 64,7%, az oroszban 53,3% ismerhető fel (Philippe 1991).

Az idézet szerint 10 eszperantó szóból 9-ben felismerhető az angol megfelelője – de ha bármely felsorolt nyelvet vesszük is, bármely nyelv tanulása során intenzív kapcsolatba kerülünk az ún. nemzetközi szókinccsel.

3.2._ „fonetikus írásmód

Fonetikus ide vagy oda – ugyanúgy meg kell tanulni, mint a többit. Előszeretettel hozzák fel ehelyütt az angolt, mint a kiejtéséhez képest teljesen kaotikus helyesírású nyelvet, de sehol sem látni tőlük azt a tényt, hogy az angolban a szavak 85%-ának teljesen szabályos a kiejtése, és a szókészletnek mindössze 3%-a olyan, ahol az íráskép alapján nem található ki, vagyis rendhagyó a kiejtése.

Az eszperantóban elsősorban a hangkészlet a problémás, amit nem tud kompenzálni a hangok leképezési módjának egyértelműsége – nem csoda: Zamenhof az eszperantó megalkotásakor még nemigen tájékozódhatott a fonetika és fonológia eredményeiről, mivel azok az alkalmazott nyelvészeti tudományterületek még csak kialakulóban voltak… így a számára ismert és megszokott hangkészletből állította össze az eszperantó hangtani rendszerét. Az 1907-es Leskien tanulmány részletesen taglalja az eszperantó nemzetközi palettán tapasztalt nehézségeit a különböző anyanyelvűek részéről; Trubetzkoy pedig 1938-ban, a mai napig használható elveket adott arra, hogyan kellene kinéznie egy globálisan is használható világnyelv hangkészletének. Szóval az eszperantó megalkotásakor ezekre az ismeretekre még senki nem gondolt – az eszperantisták azonban még azután sem gondoltak erre, amikor már egyértelmű volt, hogy a nyelvük hangképe minden, csak nem globális igényeket kielégítő.

3.3._„viszonylag egyszerű nyelvtan”

Mint korábban megmutattam, ez az egyszerűség csak egy jól hangzó szólam – valójában azonban erősen félrevezető, mivel az eszperantó egyszerűsége elsősorban hiányosságot takar. Zamenhof javarészt minden olyan elemet kihagyott belőle, ami egy nyelvet egyedi nyelvvé tesz: a szórendet, a vonzatok részletes rendszerét, az állandósult kifejezéseket, stb.. És hogy most is egy hasonlattal világítsam meg a dolgot: egy bicikli pl. fék és ülés nélkül talán sokkal egyszerűbb, azonban ez a hiányossága sokkal nehezebbé teszi a használatát.

3.4._„idő- és pénzmegtakarítás”

A fentiek alapján azt hiszem már érthető, hogy éppen ellenkezőleg: felesleges idő- és pénzpazarlás!

3.5._„más nyelvek tanulásának megkönnyítése”

Tulajdonképpen ennek a cáfolatával foglalkozik az egész írásom.

3.6._„egyre gyakoribb megjelenése az interneten és a Vikipediában”

Ez még általánosságban sem érv: minden sokkal részletesebben megtalálható, pl. angolul, és a kis nyelveken is!

3.7._„nyelvi egyenrangúság”

Ez is egy merő téveszme: a frazeológia, szórend és rögzített vonatrendszer nélkül minden anyanyelvű a magáét viszi át rá az általa használt eszperantóra, így inkább tévedésekhez és rosszabb hatásfokú megértéshez vezet, mint érthetőséghez – józanésszel pedig nem lehet azt gondolni, hogy az egyenrangúság azt kell, hogy jelentse, hogy a kommunikáló felek egyformán kevésbé értik meg egymást!

***

„4.___A pénzügyi alapok előteremtéséhez részt kell vennünk az európai és nemzeti pályázatokon. Meg kell szerveznünk Munkacsoportunk ilyen irányú továbbképzését. Meg kell tanulnunk a támogatáskérés technikáját. A magánszemélyek adományai is (pl. taneszközök, utazástámogatás, stb. formájában) fontosak lehetnek. Az eszperantó iskolai oktatásában fokozatosan meg kell jelennie a magánvállalkozásoknak, a magániskoláknak, azaz a magántőkének.”

A munkacsoport itt éppen a leghatásosabb érvéről feledkezik meg, vagy éppen itt tér a józan eszéhez: minderre semmi szükség nem lenne, ha az eszperantó valóban beváltaná azokat az reményeket(!), amiket hozzá fűznek: a szomorú valóság azonban az, hogy azokat a szépen hangzó hatásokat, amikre mindezeket a terveket alapozzák, a mai napig nem tudták megbízhatóan igazolni. Mert ha 1. az eszperantó valóban hatékonyan elősegíteni más idegen nyelvek megtanulását, akkor ma már minden feltörekvő nyelviskola ezzel az „alapozó tantárggyal” hirdetné magát; 2. mindenki, aki eleddig eszperantót tanult, nem magát az eszperantót istenítené önmagában, hanem kitűnne a soknyelvűségével: ezzel kapcsolatban a kijózanító realitás az, hogy az eszperantistáknak általában eszük ágában sincs más nyelvet megtanulni, ha kiderül, hogy számukra ennek a botladozó kommunikációs mankónak is elegendő az ismerete; esetleg kevésbé igényesen tanulnak meg sok egyéb idegen nyelvből valamicskét, amit az eszperantista ismerőseik között megvillanthatnak; vagy esetleg nagyobb lelkesedéssel tanulnak meg más nyelveket rosszul, mivel az eszperantó – a hiányosságainál fogva – semmiféle pozitív transzfert nem nyújt a nemzeti nyelvek elsajátításához, nem tartalmazva azok legfontosabb sajátosságait… Röviden: ha az eszperantó valóban „szállítaná” azokat az előnyöket, amiket nagy lelkesen hangoztatnak a stratégiájuk taglalása elején, akkor nem kellene arra is stratégia, hogyan csiszolják az önfenntartásuk érdekében szükségszerű és kényszerű koldulások technikáit. Nem lenne szükség sem magániskolákra, sem magántőkére, ha az eszperantó a mellette kiépült (minden valószínűség szerint ezt egyedül életben tartó) propagandagépezetet nem lenne kénytelen fenntartani.

****

Folyt. köv. a II. részben!

Szólj hozzá!

Címkék: dobbantó a nyelvekhez

Brain Storming vs. Nagy E. József: „Eszperantó írók művei – Bevezetés” (MEK)

2012.09.24. 00:44 aforizmágus

http://www.toonpool.com/user/613/files/from_babel_to_esperanto_174115.jpgN.E.J.:„Az Eszperantó Világszövetség rangos nemzetközi szervezet, melynek soraiban neves politikusok, művészek, Nobel-díjas tudósok vannak” - BS: Nos, kissé elgondolkodtam: nyelvészek miért nincsenek?

Nézegetem az „Eszperantó írók művei”-t a MEK-en - szerkesztette és fordította: Nagy E. József.

Ezt írja:

„Az Eszperantó Világszövetség - az UEA - az ENSZ-szel, az UNESCO-val együttműködő rangos nemzetközi szervezet, amelyiknek soraiban* neves politikusokat, művészeket, Nobel-díjas tudósokat találhatunk, amelyiknek képviselői - la delegita reto - a világ minden jelentősebb városában megtalálhatók.”

* Nos, kissé elgondolkodtam … nyelvészeket miért nem?

„Az eszperantó ezt a sikerét elsősorban szerkezetének köszönheti.”

Nos, ez azért túlzás, hiszen a 16 szabály alapján alig van „szerkezete”!

„Zamenhof hallatlan kitartással, tudatossággal és egy idealistától meglepő gyakorlati érzékkel dolgozta ki a nyelvét.”

Érdekes módon pár sorral lejjebb ezt olvashatjuk:

„De az eszperantó sikerét nem lehet pusztán csak nyelvi indokokkal megmagyarázni. Talán ugyanolyan fontos szerepet játszott az is, hogy Zamenhof, megértve a nyelv társadalmi jellegét, nem dolgozta ki aprólékos részletességgel a nyelvet.”

Itt feltűnik valakinek, hogy a „tudatosság” és a „meglepő gyakorlati érzék” némi ellentmondásban van azzal, hogy „nem dolgozta ki aprólékos részletességgel”?

A kitartást talán elismerhetjük neki, a tudatosságot azonban ne vigyük túlzásba: Zamenhof szemorvos volt, és nem nyelvész, mert különben nem úgy alkotta volna meg a nyelvét, ahogy – és az 1894-es eszperantó kongresszuson nem kellett volna azt látnia, hogy az ő általa is támogatott változtatásokat leszavazza (157-tel 107 ellenében!) az akkor már konzervatívvá vált eszperantó közösség! Gyakorlati érzék meg csupán annyi volt benne, hogy egyszerűen kihajította a nyelvtanból, ami szerinte felesleges, de benne hagyta a tárgyeset jelölését, a jelző-főnén egyeztetést, és ami a legszebb: a mellékjeles betűket! Mindezek persze az anyanyelvére jellemző sajátosságok voltak, amiket másként kezelt volna, ha lett volna némi alaposabb nyelvészeti jártassága.

Nagy E. József írja:

 „Idézzük őt újra:

"A fő feladatok*, amelyeket meg kellett oldani, a következők:

I. A nyelv legyen rendkívül egyszerű, hogy játszva lehessen megtanulni.

II. Mindenki, aki megtanulta a nyelvet, rögtön használni tudja a másnyelvűekkel való érintkezésre, függetlenül attól, hogy a világ elfogadja és nagyszámú híve lesz-e, vagy sem - azaz a nyelv kezdettől fogva, belső felépítésének hála, hatékony eszköze legyen a nemzetközi kommunikációnak.

III. Legyőzni a világ közömbösségét és rábírni, hogy minél előbb és minél nagyobb számban használni kezdje az ajánlott nyelvet, élő nyelvként - nem csak végszükség esetén, szótárral a kézben."”

*Zamenhof megoldotta az I.-t. Tisztelet jár érte. De a II. már inkább csak homályos elképzelés erős belső ellentmondásokkal:

  1. a nemzetközi kommunikációban hatékony eszköz lehet ugyan, de csak azokkal, akik azt szintén megtanulták;
  2. a megfogalmazás, miszerint „mindenki, aki megtanulta a nyelvet rögtön használni tudja a másnyelvűekkel való érintkezésre” egy fából vaskarika, mivel itt ezek a „másnyelvűek” is csak azok lehetnek, akik megtanulták az eszperantót! Ezt csak úgy lehet elképzelni, hogy ez a „mindenki, aki megtanulta a nyelvet” különböző anyanyelvűek közül kerül ki … de miben speciális ez ahhoz képest, hogy különböző nyelvű emberek egy nyelvet megtanulnak és azon kommunikálnak?;
  3. „függetlenül attól, hogy a világ elfogadja és nagyszámú híve lesz-e, vagy sem” – ergo, ez a fogalmazás megengedi azt, hogy a világ nem fogadja el, és nincs nagyszámú híve; ebben az esetben megint csak akkor lehet „hatékony eszköze a nemzetközi kommunikációnak”, ha a másik fél, akivel kommunikálni akarok, az szintén bírja az eszperantót! De ha nincs nagyszámú híve, akkor hogyan lehetne hatékony? Akkor már a megtanulásának értelme is kérdésessé válik! Röviden: a könnyű tanulhatóság is csak akkor hasznos, ha nagyszámú beszélő használja. A puszta egyszerű „belső felépítés” nem garancia a nemzetközi elfogadottságra, és a vele kapcsolatos remények megvalósítására. Ahhoz hasonló ez, mint amikor valaki azt mondja a kövérnek, hogy „Tudod, van egy remek módszerem arra, hogyan fogyj le: ne egyél olyan sokat!”
  4. A III. pont pedig … puszta agitáció a terjesztésre! „Legyőzni a világ közömbösségét” – itt valami pozitívnak kellene jönnie, de ez a közömbösség úgy tűnik, hogy pusztán az eszperantó használatával kapcsolatban értik, mivel így folytatja: „és rábírni, hogy minél előbb és minél nagyobb számban használni kezdje az ajánlott nyelvet,” – „ajánlott”? Ki ajánlotta? Ő maga a saját „remekművét”. Valóban nem volt elfogult – csak annyira, mint minden anya a gyermekével, és mint minden férfi a szellemi „gyermekével”; és ezzel a kissé erőltetetten freudi fordulattal érthető, hogy azonnal „élő nyelvként” akarja elfogadtatni.  Az utolsó mozzanat is kissé önellentmondásos: „nem csak végszükség esetén, szótárral a kézben.” – nem értem: az eszperantóval kapcsolatban éppen azt hangoztatják, hogy a lexikáját is annyira könnyű megtanulni, hogy pár szár gyökkel a fejben már szótár sem kell! Vagy itt az „élő nyelv”-re céloz talán: mintha az elő nyelvekhez nem kellene szótár, vagy esetleg ő maga is utált szótárazni? (Sok nyelvtanuló éppen ezen a mozzanaton bukik el – nem tudják, hogyan használják a szótárt, és lusták is rá.)

 

Nagy E. József:

„És van az eszperantónak mélységesen humánus, színvonalas eredeti irodalma, amelyik önmagában is érték és amelynek kedvéért akkor is érdemes lenne megtanulni, ha már senki sem beszélné.”

Sokan vannak, akik bizonyos nyelveket, néha a 'holt'-nak tartott nyelveket is éppen ezért tanulják meg. Itt érdekes fordulatot láthatunk – az eszperantó lehetne a világ közös nyelve az eszperantisták szerint, akik már olyan mennyiségű, eredeti és színvonalas irodalmat alkottak hozzá, hogy pusztán ezért is érdemes lenne megtanulni; vagyis itt szó sincs már praktikumról, hasznosságról, könnyű tanulhatóságról, hanem annál inkább irodalmi értékről!

És itt az én nagy problémám a gyűjteménnyel kapcsoltban! Ha ez így van, akkor miért fordították magyarra a gyűjtemény teljes anyagát? Miért csak a versek vannak eszperantóul és magyarul megtalálhatóak? Miért nem mutatták be a prózai szövegeket is kétnyelvűen? Mindez jelzi, hogy itt is egyfajta önkifejezési ösztön az, ami az embereket beleviszi a mozgalomba, amely sokszor puszta művelődési öncél – messze attól a praktikumtól, aminek Zamenhof szánta. És ezt talán jelzi az is, hogy ennek már ő maga lerakta az alapjait azzal, hogy a kezdetek kezdetén klasszikusokat kezdett fordítani … Valahol elsikkadhatott az az eszme, hogy azok vezethetők bele világégésekbe, akiknek nincs módjukban és indíttatásuk klasszikusokkal foglalkozni, és jobbára a klasszikus nevelést kapó elit az, aki hajlamos az egymással más-más nyelven is jól szót értő embereket kedvük szerint a pusztulásba szólítani a saját kapzsiságuk, vagy éppen érdekük védelmében.

***

Zamenhof szavai: „egy fogékony lélek átérezheti a soknyelvűség boldogtalanságát, és lépten-nyomon meggyőződhet, hogy a nyelvek sokfélesége a legfőbb - ha nem az egyelten - ok, amely az emberi családot szétválasztja, és ellenséges részekre osztja.”

Ez valóban azt jelzi, hogy Zamenhof agyába szinte beleégett ez az élmény, de azt is, hogy gyermeki elméjével és felfogóképességével szemlélte a problémát: a közös nyelv nem teremt békét azok között, akik között érdekellentét van.

Továbbá:

„(…) egymás után vetettem félre a gyermeki utópiákat, csak egy közös emberi nyelv álmát nem bírtam sohasem elvetni."

Nagy E. József : És álma valóra vált.” – Itt Nagy Úr Zamnehof-éval hasonló idealizmusról tesz tanúbizonyságot.

Nagy E. József:

„Lemondva szerzői jogairól, jobban mondva az eszperantista közösségre ruházva azokat, a mindennapi használatra bízta a nyelv fejlesztését.”

Mindig is érdekelt, hogy egy mesterséges nyelvre hogyan lehet szerzői jogot szerezni? Másik dolog, hogy azzal, hogy ezt átruházta az eszperantó közösségre, úgy néz ki elindított egy mozgalmat, és tartalmat adott egy később kibontakozó rejtetten diszkriminatív alapokon érlelődő és a terjedése érdekében nyelvészeti téveszméket, és a szekták működésére jellemző sajátos módszereket alkalmazó közösség létéhez.

***

VÉG-szó?

Mindezek után a hab a tortán az utolsó bekezdés:

„Most újból nehéz időket élünk. Nyelveink még mindig elválasztanak és megosztanak. Lépten-nyomon éreztetik velünk, hogy nincsenek emberek, csak oroszok, lengyelek, németek ... stb. vannak. Lelkünk most is gyötrődik. De ha felnövünk, már nem kell évekig kínlódva keresnünk az eszközt: teljes pompájában vár minket a Zamenhof-megálmodta-megalkotta nyelv, a béke és a barátság, az emberek nyelve: az ESZPERANTÓ.”

Érdekes, de inkább tragi(komi)kus, hogy lingvisztikai alapú, kultúrpolitikai világvége-szerű látomásában miért nem azért sajog a szíve, hogy ezek szerint lehetséges, hogy Zamenhof egész munkássága hiábavaló volt, és nem-e esetleg egy másik nyelvtervezet mögé kellene ekkora mozgalomnak támogatásul odaállnia? Ezzel a bekezdéssel ugyanis EMBER-EMBER közé állít ellenétet: ember, aki nem használja, nem támogatja az eszperantót, és ember, aki igen.

***

Brain Storming

Szólj hozzá!

Címkék: zamenhof nagy e józsef eszperantó világszövetség

EU-szperantó??? - Soknyelvűek és az eszperantó – 15. - LOMB KATÓ

2012.09.22. 00:20 aforizmágus

http://www.epa.oszk.hu/00800/00804/00038/eletm/Katoneni.jpgLOMB KATÓ: „A nemzetközi nyelv szívdobogtatóan szép eszmény, persze nem hiszem, hogy beköszöntene az örök béke, ha az emberiség minden tagja ugyanazt a nyelvet beszélné.”

Eredetileg LOMB KATÓ eszperantóról, általában a mesterséges nyelvekről és latinról szóló véleményéhez nem akartam semmit hozzáfűzni, azonban alaposabban áttanulmányozva őket mégis felmerült bennem, hogy kiegészítsem az általa képviselteket. Így amellett, hogy állásfoglalásait hűen közlöm az írásaiból, ki is egészítem, alá is támasztom, néhol azonban cáfolni is kénytelen vagyok őket.

Lomb Katóról bővebben:

(Nyelvei, 16: angol, bolgár, dán, francia, ivrit, japán, kínai, latin, lengyel, német, olasz, orosz, román, spanyol, szlovák, ukrán)

-- 1 --

Lomb Kató, Budapest

Lomb Kató: Bábeli harmónia – Interjú Európa híres soknyelvű embereivel., Budapest

„Díszlatinos voltam a középiskolában; ma mégis órákat kell áldoznom egy-egy Horatius-óda lefordítására. Gondolom, néhány klasszika-filológus kivételével, minden gimnáziumot végzett így, sőt még ígyebben áll ezzel a nyelvvel.

„Jogásznak, orvosnak tanulni kell latinul” – érvelnek azok, akik az oktatása mellett kardoskodnak.

Ha a joghallgató meg tud birkózni a polgárjog, büntetőjog, nemzetközi jog stb. millió szabályával, adatával, akkor az egyetemen el tudja majd azt a maroknyi latin kifejezést is sajátítani, amire bírói, ügyvédi, jogtanácsosi gyakorlatában szüksége lesz! Ami pedig az orvostudomány „latin” szókincsét illeti: legtöbbje görög eredetű. Az asztma, trombózios, epilepszia, paralízis és trauma szimptómáit, diagnózisát, terápiáját „görögül” tanulja meg a leendő reumatológus, pszichológus, kardiológus, ortopédorvos, dermatológus… Középiskolai görög tanulmányokat mégsem követel senki az orvostanhallgatóktól!

Az eszperantó világméretű elterjedését, mint lelkes humanista – remélem, mint tolmácsolásból élő – félem. Mint nyelvész pedig azt kívánom, hogy hajlékonyabban reagáljon azokra az egyszerűsödésekre, amelyek az elmúlt több mint száz év alatt az élő nemzeti nyelvekben végbementek.”

***

LOMB KATÓ-nak lehet, hogy „mindenről a nyelvek jutottak az eszébe”, viszont nem a nyelvtanuláson járt mindig az esze. Mindezt ékesen bizonyítja a latinhoz és göröghöz való praktikus szemléletű hozzáállása – azt tanulja mindenki, amire szüksége van. Ahol puszta szavak ismeretére van szükség, ott nem kell a nyelvtant is megtanulni; ahol a nyelvtan ismerete a lényeges, ott tanulják azt is.

Továbbá, a racionális következetességét is bizonyítja ezzel, mivel hivatásából eredően azt várhatná az ember, hogy akinek állandóan a nyelvtudása karbantartásával kell foglalkoznia, az talán másoktól is elvárná, hogy vegyék a fáradtságot… ő azonban nem volt ilyen, nem süllyedt a szakbarbarizmus szürkeségébe. Végülis – gondoljunk csak bele, mit kell elvárnunk egy orvostól? Azt, hogy ideje nagy részét a gyógyítás megtanulásával, ezzel kapcsolatos ismeretei csiszolásával töltse. A felesleges stúdiumok a hivatásában való teljesítménye minőségének csökkenését vonná maga után.

A szakirodalmi tájékozottsághoz pedig nem szükséges „tökéletes” nyelvtudás; amellett, hogy a valóban alkalmazható ismereteket már szakértői fordítógárda fogadja!

Az eszperantóval kapcsolatban, ebben a műben röviden nyilatkozik – mivel egy másik könyvében (lásd lejjebb) bővebben is szót ejt.

Lelkes humanista ugyan, de semmiképpen nem idealista; és mindenekelőtt tragikomika: mint tolmács, igen jó rálátása volt a nyelvhasználati szükségletekre, így részéről mindenképpen ártatlan viccelődés annak a felvetése, hogy az eszperantó (vagy bármely hídnyelv) világméretű elterjedésével kapcsolatban elsősorban a tolmácsszakma veszélyeztetését látja!

Mint nyelvész is éleslátását és szakmai hozzáértését mutatja meg – mivel ő maga is azokat észrevételezi, amiket mintegy 100 évvel ezelőtt is az a bizottság, amely az akkor tobzódó mesterséges nyelv áradatból a legalkalmasabbat igyekezett kiválasztani.

Nem említi meg, hogy ez a bizottság Franciaországban állt fel, és igaz, nemzetközi gárdával, mégis az adott nemzet nyelvekkel kapcsolatos attitűdjét: a francia nép ugyanis a nyelvvédelem és nyelvőrzés(a) melegágya. Nemhiába hivatkozott Bárczi Géza(b) is sok esetben a francia nyelvvédő rendelkezésekre, és nemhiába a franciák az angol nyelv terjedésének legfőbb kritikusai. /Néhány, interneten is megtalálható, ezzel kapcsolatos forrás: (c)/ Vagyis – a franciák eme alkalmat valószínűleg elsősorban arra használták volna fel, hogy majd ŐK meghatározzák, hogy milyen mesterséges nyelv töltse be a nemzetközi hídnyelvi funkciót. Dicséretükre legyen mondva, hogy hallgattak a nyelvészek által ajánlott olyan módosításokra, amely által az eszperantó az akkor még (és a mai napig) benne lévő, a lehetőségekhez képes azt nehézkessé tevő nyelvtani hordalékoktól megszabadulhatott volna, de a konzervativizmus már akkor is „vadul burjánzott” a mozgalom hívei körében, így ezeket el nem fogadva, tkp. a bizottság munkája meddő maradt: sem az IDO, sem a hasonló, későbbi tervezetek nem kaptak akkora népszerűséget és támogatást, mint az eszperantó. Az eszperantó, a FUNDAMENTO „szentírássá” avatása következtében azóta is változatlan maradt, és mint LOMB is írja – egyáltalán nem reagált az elmúlt 100 évben lezajlott, a természetes nyelveket érintő változásokra.

***

(a)

A NYELVMŰVELÉS MINT ÁLTUDOMÁNY

A nyelvművelés kártékonyságáról és ármánykodásáról

(b)

Bárczi Géza: Nyelvművelésünk, 1974

(Bárczi-nak ebben a művében hűen megmutatkozik a nyelvművelés akár rasszizmushoz is vezető, azt alátámasztó ideológiája)

(c)

Toubon Law

French fury over English language

French intellectual urges offensive against English domination

June 06, 2008

Learning English - Words in the News - 09 February, 2007 - Published 16:24 GMT

French protest against English language

Bush nyelve helyett befolyást akarnak a franciák

Sokan nem tudják, hogy a franciák is nemzetközi összekötőnyelvként kívánják a francia nyelvet:

French - The Most Practical Foreign Language

Továbbá az sem, hogy a francia nyelv igen jelentős hatással volt az angol nyelv mai formájára:

How French Has Influenced English

… És azt is kevesen tudják, hogy milyen töméntelen mennyiségű francia szó és kifejezés van közhasználatú forgalomban az angol nyelvben:

French Words and Expressions in English

Az előző bejegyzésekkel azonban éles ellentéte mutat be az, ahogyan a franciák reagálnak az angol nyelvi elemek megjelenésére a francia köznyelvben.

Franglais:

Magyarul erről a témáról:

***

-- 2 --

Lomb Kató, Budapest

Lomb Kató: „…nyelvekről jut eszembe…”, 1983., Budapest

„… Elvben olyan idióma lenne alkalmas a nyelvtani fogalmakkal való megismerkedésre, ami felöleli a kommunikációhoz szükséges variációkat, csak éppen teljesen szabályos.(d) Amivel máris meghatároztuk egy mesterséges nyelv fogalmát.

Hadd feleljek ezzel kapcsolatban arra a sokszor feltett kérdésre:

mi a véleményem egy meglevő, – vagy elképzelhető – nemzetközi nyelvről.

Hát először is az, hogy szívdobogtatóan szép eszmény.(e) A történelem folyamán nem egyszer használták már fel a nyelvi különbséget – vagy azonosságot – a soviniszta uszítás céljára. „A nyelv jellemzi, de meg is osztja az emberiséget” – írja Lotz Károly. Politikai célok elérése érdekében élesztgetik mesterségesen a bretont Franciaországban, a franciát Kanadában, a welshet Angliában. Azért persze nem hiszem, hogy beköszöntene az örök béke, ha az ezredfordulóra (1983!) előrevárhatóan hat milliárdra szaporodó emberiség minden tagja ugyanazt a nyelvet beszélné.(e)

A mesterséges nyelvekről szólva mindenkinek az

eszperantó jut az eszébe.

Joggal. Egyrészt, mert az elmúlt évszázad alatt emberek tízezrei vívták ki létjogosultságát – nemegyszer önfeláldozásig menő lelkesedéssel. Másrészt azért, mert veterán kora ellenére ma is életképesebb, mint ifjabb társai: a belőle forgácsolt IDO, a korszerűsített latin vagy a nyugaton propagált interlingua.

Még viccből se akarok arra a frivol érvre hivatkozni, hogy mi, tolmácsok az emberek soknyelvűségéből élünk. Inkább kis szórakoztatásul iktatok ide egy beszélgetést, amit néhány évvel ezelőtt havannában folytattam egy kubai diáklánnyal. Ahogy megismerkedtünk, rögtön a nyelvekre terelődött a szó (nem tehetek róla: nekem mindenről azok jutnak az eszembe). Ines imponáló hévvel ecsetelte előttem az eszperantó egyedül üdvözítő voltát. Meg is dicsértem érte – és mondtam, hogy ez nála annál is derekasabb dolog, mert nem egy rokontalan-háttértelen nyelvet beszél, mint mi, magyarok, hanem egy világnyelvet: a spanyolt. – Igaz – felelte – csak, tudod, bennünket, kubaiakat sokszor megmosolyognak a hivatalos spanyol nyelvtől – a castellanótól – eltérő kiejtésünk miatt. (Valóban, napokra van szükség, amíg az ember megszokja nyelvjárásuk fő furcsaságát, az „s” hang elnyelését: a Jugolaviat, miniteriot a Jugoslavia és ministerio helyett). – Ha viszont mindenütt ezt a nemzetközi nyelvet fogják beszélni – mondta csillogó szemmel – akkor az eperantót mindenki egyformán ejti ki.(g)

(…)

Televízióra és rádióra épült világunkban csökken a veszély, hogy a nemzetközi nyelv kiejtését úgy szabdalnák szilánkokra a nemzeti nyelvek hangtani normái, mint ahogy most brit-angolról, amerikai-angolról, indiai angolról kell beszélnünk.(h) Talán az idők folyamán a toldalékolás felől az eszperantó is inkább az analitikus felé fog haladni.(i) El tudom képzelni, hogy

az eszperantó lesz a legfontosabb nyelvtani alapfogalmak tisztázására szolgáló nyelv.(j)

Márai Sándor írta a Naplójában: „Közös nyelv nélkül nincs Európa, csak nemzetek vannak, melyek negyven nyelven gyűlölik egymást”.

Jelentse az eszperantó a megértés és együttműködés reményét a pusztulás rémével szemben! Ha az atomfegyverek egyszer megszólalnának, Hallstein professzor szavai szerint Desperanto nyelven beszélve semmisítsék meg az emberiséget. …”

***

(d)

LOMB KATÓ mesterséges nyelvekre vonatkozó meghatározása felveti azt, hogy a nyelvtanulás megkönnyítése érdekében természetesen elsősorban egy átlátható, a nyelvtani fogalomrendszert könnyűszerrel tisztázó rendszert, jelen esetben egy nyelvet kellene létrehozni ahhoz, hogy ennek tanulmányozása elővezesse a későbbi, természetes nyelvekben jelenlevő jelenségek megértését, megtanulását. Ezzel maradéktalanul egyet is lehet érteni – ámde, miért kellene ehhez a funkcióhoz egy mesterséges nyelvet létrehozni? Miért nem lenne erre alkalmas egy meglévő, természetes nyelv, akár az anyanyelv, vagy egy, az anyanyelvtől merőben eltérő struktúrájú nyelv leegyszerűsített, szabályosított változata?

(e)

Ugyancsak nyelvpolitikai éleslátását és józanságát demonstrálja ezzel a gondolatával:

„A nemzetközi nyelv (…) szívdobogtatóan szép eszmény (…)persze nem hiszem, hogy beköszöntene az örök béke, ha az (…) emberiség minden tagja ugyanazt a nyelvet beszélné.”

Úgy gondolom ehhez semmiféle kommentár nem szükségeltetik.

(f)

LOMB azt is tökéletesen tisztán látta, hogy az eszperantó sikeressége elsősorban a mozgalom hatékony működésének köszönhető – ami nem feltétlenül dicséret a részéről. Amikor ugyanis azt írja, hogy a követői („az IDO, a korszerűsített latin vagy a nyugaton propagált interlingua”) kevésbé lettek életképesek, ezzel a mesterséges hídnyelv-tervezetek jövőjével, és talán értelmével kapcsolatos pesszimizmusának is hangot ad, mivel ezeket már nyelvészeti alapon konstruálták a hatékonyság érdekében.

(g)

A spanyol anyanyelvű eszperantista esetével pedig jobban szemlélteti az eszperantó hangtani kezdetlegességét és felületes fonológiai szakszerűségét, mint LESKIEN 1907-es tanulmánya, amelyben részletesen kifejti az eszperantó fonológiai hibáit.

(h)

Remélhetőleg az eszperantisták is felfogják azt, ahogyan LOMB KATÓ itt fogalmaz, amikor a különféle „angolságokról” beszél – nem eltérő angol nyelvekről, hanem az eltérő kiejtésű angol nyelvről beszél, aminek persze lehetnek helyenként helyesírási, és lokálisan (mint bármely nyelv helyi nyelvjárásában) frazeológiai különbségekkel kapcsolatos vonatkozásai is. Tudni kell például, hogy az angol nyelv korszerűsítéséért igen sokat tettek már eddig is az amerikaiak, mind a helyesírás, mind a nyelvtan, mind a kiejtés terén. A britek természetesen sokszor méltatlankodnak az amerikai angol formája miatt, azonban mindezt csak azért teszik, mert nem olyan, mint a maguk angolsága – ezt azonban nem lehet másként, csak esztétikai ítéletként értékelni, praktikum, és pláne értékesség szempontjából semmiképpen.

(i)

Ebben a vonatkozásban sem addig nem történt semmi, amikor LOMB KATÓ ezeket a gondolatokat papírra vetette, sem azóta – az eszperantisták számára a FUNDAMENTO egy szentírás, amiben, és aminek praktikus logikusságában hisznek, azonban jól tudjuk, hogy a mesterséges nyelvek ügyének nem lett volna szabad leragadnia egy olyan rendszernél, amivel kapcsolatban már egy alaposabb szakmai bírálat is kimutatta, hogy van jobb, egyszerűbb, praktikusabb, sőt, meg is alkották azt a variációt. A hit azonban erősebb köteléknek tűnik, ami azonban konzervativizmussal is jár, ami ellensége minden újításnak, de legalábbis igen gyanakvón szemlél minden újdonságot, minden „idegen” hatást. Ha pusztán az eszperantó összejövetelek azon szokásából indulunk ki, hogy megszólják azokat, akik nem eszperantóul kommunikálnak, hanem egy jobban ismert nyelven, amit a másik fél is ért… akkor megértjük, hogy az eszperantó közösség sem viselkedik másként, mint egy olyan közösség, amely igyekszik a nem saját önazonosságát nem visszaigazoló jelenségeket visszaszorítani, korlátozni. Ebből a szempontból az eszperantó mozgalom csak egy újabb zárt közösség, amely kifelé a béke és szabadság hírnökeként szónokol, míg befelé erősen korlátozó konzervativizmussal tekint – akár egy szekta.

(j)

Ebben a pontban LOMB KATÓ kissé elhamarkodottan fogalmaz, mivel igen félreérthető: lehet, hogy szemléltetésnek alkalmas ebből a szempontból, mintegy demonstrációnak, de egy külön megtanulandó nyelvnek már nincs sok értelme.

Didaktikai szempontból pl. a szófajok jelölésére a tankönyvekben használható a színkódolás is, ahol a szófajokat eltérő színekkel írva jelölik. És ezen kívül még tömérdek módja van annak, hogy a nyelvtani fogalmakat anyanyelven, vagy az éppen tanult nyelven tisztázzák a tanulók – hogy ez eleddig miért nem vált általános gyakorlattá, annak valószínűleg az az oka, hogy magával a nyelvtannal, annak didaktikájával nemigen foglalkoznak, és mind az anyanyelvi, mind az idegen nyelvi oktatásban a tanári magyarázatra teszik a fő hangsúlyt… kifelejtve azt a tényt, hogy a tanárok sem szeretik a nyelvtant részletekbe menően taglalni, továbbá, a diákok sem szeretik hallgatni.

A nyelvtan tehát nem a szíve csücske sem a diákoknak, sem a tanároknak. Mégis, ahol igazán szükség van a nyelvtani alapfogalmak némi ismeretére, az maga az idegen nyelv tanulás. Én magam is akkor tettem szert a nyelvtani ismereteimre, amikor tisztáznom kellett az idegen nyelvben megértendő formákat. Ezzel kapcsolatban készítettem el jó pár évvel ezelőtt egy tervezetet, ami a Nyelvtan tantárgy keretén belől taglalná mindazon tájékoztató ismereteket, amik az idegen nyelv tanulásában fontosak.

Általános nyelvtanulási ismeretek tervezete

Brain Storming - 2006.12.30

"A nyelvtanulás sokszor azért nem hatékony, mert azok tanítanak, akik a nyelvet már tudják, és a tankönyveket is olyanok írják, akik már nagyon jól ismerik a nyelvet." (Brain Storming)

***

-- 3 --

Lomb Kató, Budapest

Lomb Kató: Így tanulok nyelveket – Egy tizenhat nyelvű tolmács feljegyzései,

Gondolat Kiadó, Budapest, 1970.

„… A nyelvek „integrációjának” harcosai – nem egyszer Don Quijote-jai – voltak a világnyelvek szerkesztői. Sokan hallottak már a volapükről(k), amelynek szerzője, Johann Martin Scheyer szerint egy nemzetközi idiómából hiányoznia kell két, sok nép számára kiejthetetlen nyelvi jelenségnek: az „r” hangnak ás a zárt (vagyis mássalhangzóval végződő) szótagnak.(l) (A kínai számára valóban áthághatatlan akadályt jelent mindkettő.)(…) Egyébként a volapük szó maga is a „world speak” – fordítása, ilyen mindenki számára kiejthető formában.

Századunk első évtizedeiben már olyan nagy bőség mutatkozott világnyelvekben, hogy Párizsban nemzetközi zsűrit hívtak össze a legmegfelelőbb kiválasztására. A zsüri tagjai – köztük hazánk képviselője is – Zammenhoff, a lengyel orvos által szerkesztett eszperantót találták a legjobbnak, ha nem is tökéletesnek. Ma is ez a legelterjedtebb világnyelv; népszerűbb, mint a fenti zsűri tanácsára belőle kialakított „IDO” vagy a nyugati lapokban öles hírdetésekkel propagált „Interlingua”.

Ami szerény személyemet illeti, érzelmileg én is szívesebben vállalnám az emberiség reményének zöld csillagával szimbolizált eszperantót. Mint morfológus azonban nehezen tudnék megbarátkozni a szokatlan nyelvtani formákkal (például az „a”-ra végződő jelzővel, az „o” végű főnevek előtt. Mint tolmács pedig csak arra az álláspontra helyezkedhetem, mint az egyszeri orvos, akitől megkérdezték: mit szólna, ha feltalálnák a „panaceát” – a minden betegséget gyógyító csodaszert. „Boldog lennék – felelte –, mert mindenki élni akar. De nem bánnám, ha csak a halálom után kerülne forgalomba, mert nekem is élnem kell.”

Persze naivitás lenni azt hinni, hogy a közös nyelv elfogadásával megszűnnének a népek közötti szellemi, kedélybeli különbségek is.(m) A zárkózott angol és a kitárulkozó amerikai gyakorlatilag ugyanazt a nyelvet beszéli. Igaz, hogy nem minden olasz forróvérű, nem minden német „akkurátus”, de azért létezik egy bizonyos „nemzeti jelleg”, amelynek kialakításában földrajzi, történelmi, éghajlati viszonyok játszottak szerepet, és amelynek a nyelv is vetülete, kifejezője. A latin népek szavaikban is „szuperlatívuszokra” (felsőfokokra), az angolszászok „understatement”-ekre (mérséklésre) hajlamosak. (Ezután 3 bekezdésnyi „understatement”-ra való példa következik, főképp udvariassági fordulatokkal.)

Mindaddig, amíg az emberiség megérik egy vagy két nemzetközi nyelv elfogadására, ránk, nyelvtanulókra vár a nyelvek partjai közötti híd építésének felemelő feladata. Kis könyvem megírásánál nem is vezetett más igyekezete, mint megmutatni, hogy a hídépítésnek nem kell okvetlenül terhes téglahordásból állnia: jelentheti az emberi szellem büszke örökségének, a tudásvágynak, örömteli kielégítését is.(n)…”

***

(k)

Volapük nyelv

(l)

Jelen írásban csak érdekességképpen: Scheyer óta többen is foglalkoztak az interlingvisztikában azzal a fonológiai problémával, hogy egy esetlegesen megtervezendő mesterséges, nemzetközi hídnyelvben milyen hangok szerepelhetnének, és milyen összetételben. Ezen vizsgálódások (Trubetzkoy, 1938) alapján a következő hangok szerepelhetnének a nemzetközi célra szánt nyelvtervezetben:

5 magánhangzó:

u, o, a, e, i

3 zárhang:

p, t, k

2 nazális:

m, n

2 félmagánhangzó:

j, w

1 réshang:

sz

1 likvida:

l

(A világnyelv, Pro és Kontra sorozat, Gondolat Kiadó, Budapest, 1984.)

Vagyis mindösszesen 14 hang! Mindez azonban csak a kiejthetőséget biztosítaná, a nemzetköziséget fel kellene áldozni a fonológiai tervezettség oltárán.

Minderről persze a volapük megalkotójának még nem lehettek sem pontos, sem semmilyen ismeretei, mivel azok a kiterjedt fonológiai akkor még sokáig várattak magukra!

Jelen írásban is, nemcsak mint személyes indíttatását, hanem morfológiai tapasztalatát és tolmács hivatását is megszólaltatta.

(m)

Számomra itt is ez a mondata mond a legtöbbet: „naivitás lenni azt hinni, hogy a közös nyelv elfogadásával megszűnnének a népek közötti szellemi, kedélybeli különbségek is.”

(n)

Továbbá a zsebkönyve zárógondolata megszívlelendő:

„Mindaddig, amíg az emberiség megérik egy vagy két nemzetközi nyelv elfogadására, ránk, nyelvtanulókra vár a nyelvek partjai közötti híd építésének felemelő feladata. Kis könyvem megírásánál nem is vezetett más igyekezete, mint megmutatni, hogy a hídépítésnek nem kell okvetlenül terhes téglahordásból állnia: jelentheti az emberi szellem büszke örökségének, a tudásvágynak, örömteli kielégítését is.…”

… amelyben hangot ad azon gondolatának, hogy egyelőre bizony nem a nyelvek integrációjában kellene gondolkodni, hanem abban, hogy magát a nyelvtanulást tegyük „fájdalommentessé”! Jómagam osztozom ezen elhivatottságában, és igyekszem a nyomdokaiba lépni, mivel ő igen sokat tett azért, hogy a nyelvtanulásban ne szellemi robotot lássanak az emberek, hanem szellemi felüdülést.

***

Folyt. köv.

Szólj hozzá!

Címkék: angol volapük lomb kató eu szperantó eszperantó nyelvtan eszperantó fonológia zamenhof IDO TRUBETZKOY FUNDAMENTO LESKIEN interlingua bárczi géza

EU-szperantó??? - Soknyelvűek és az eszperantó – 14. - Kevin Golden

2012.09.22. 00:06 aforizmágus

http://blogs.transparent.com/esperanto/files/2012/06/ultralingua_logo.pngGolden: „… Tudtommal ma nyolcmillió ember beszél eszperantóul. Imponáló szám, bár csak csepp a 400 milliónyi angol anyanyelvű tengerében.”

 ***

Kevin Golden, London:

(25 nyelv: angol, a gael nyelv ír és skót változata, francia, spanyol, latin, eszperantó, magyar, olasz, német, portugál, holland, svéd, norvég, dán, román, lengyel, orosz, szerb, cseh, izlandi, bolgár, welsh, litván, modern görög)

„A ’köznyelv’ kérdésében a tények előbb döntenek, mint ahogyan a lingvisták közös nevezőre tudtak volna jutni. E pillanatban az angol tölti be ezt a szerepet; véleményem szerint nem a nyelvben rejlő érdemek, hanem történelmi, gazdasági körülmények következtében. Tagadhatatlan előnye az egyszerűség: Ogden és Richards szerint (Basic English(1)) minden cselekvés get-tel és put-tal, de legfeljebb 16 további igével kifejezhető. A Basic egyébként nem „alapvetőt” jelent, hanem a British-American Scientific Industrial-Commercial szavak kezdőbetűiből alkotott betűszó.

A szellemtudomány különböző ágazataival foglalkozóknak – elsősorban a nyelvészeknek – fontos a latin. De zoológusaink, botanikusaink, orvosaink is a latinon keresztül értik megy egymást. „Holt nyelvnek” mondjuk, pedig a latin – akárcsak a görög – életképességét ma is bizonyítja, hogy hozzájuk fordulunk, ha valamilyen új fogalomra új szavakat kell kitalálnunk.

Ami az eszperantót illeti, örömmel látnám, ha az iskolákban oktatnák, nem a nemzeti nyelvek helyett, hanem azok kiegészítéséül. Azt persze nem tudom, hogy a ragozást nem ismerő kínai vagy maláji könnyebben birkózna-e meg vele, mint valamely természetes nyelvvel. A tárgyesetre – szerintem – kár volt külön végződést kitalálni; még akkor is, ha ez a szórendben nagyobb hajlékonyságot biztosít.

Tudtommal ma nyolcmillió ember beszél eszperantóul. Imponáló szám, bár csak csepp a 400 milliónyi angol anyanyelvű tengerében.”

Golden szerint nem a nyelvészeti megfontolások a döntőek az eszperantó, vagyis a közvetítőnyelv, vagy világnyelv, vagy ahogyan ő nevezi, a „köznyelv” kérdésében, hanem az, hogy elfogadjuk-e vagy sem a KIALAKULT állapotot.

Megjegyzi ugyan, hogy az angol nem a „benne rejlő érdemek”, hanem történelmi, gazdasági körülményeknek köszönheti azt a pozíciót – utána mégis „tagadhatatlan előny”-ként említi az „egyszerűségét”… amire sajnos(!) a B.A.S.I.C English megfogalmazás módját emeli ki, amely alig több mint egy tucat igével fejez ki minden cselekvést. A „sajnos” azért van kiemelve, mivel nyilvánvaló, még ha a B.A.S.I.C English megalkotói nem is emelik ki a tankönyveikben, hogy azt, hogy hogyan kell a leszűkített szókinccsel megfogalmazni, azt külön meg kell tanulni. Had hívjam fel itt arra a figyelmet, hogy a B.A.S.I.C English azért bírt azzal az egyszerűséggel, amit GOLDEN tulajdonít neki, mert a létrehozói vették a fáradságot és összeállították a szóanyagát (terjedelmes korpuszelemzések alapján) és megvizsgálták, továbbá rendszerbe foglalták ennek az alapszókincsnek a praktikus felhasználási módját, vagyis azt, hogy hogyan lehet a kevés általánossal ugyanúgy sokat mondani, mint sok speciálissal. Éppen emiatt nem szerencsés az angol részéről éppen a B.A.S.I.C English-t kiemelni, mivel MINDEZT BÁRMELY NYELVVEL MEG LEHET(NE) TENNI! A fő kérdés itt tehát nem az, hogy a többi nyelvvel meg lehet-e mindezt tenni, hanem az, hogy MIÉRT NEM TESZIK / TETTÉK MEG (elenyésző kivétellel) a nemzeti nyelvek birtokosai? Ez pusztán abból a szempontból is fontos lehetne, mert ezekből a „bézikesített” nemzeti nyelvekből praktikusabban és gyakorlatiasabban tudnának azok is dolgozni, akik mesterséges nyelvek összeállításra adják a fejüket!

De maradjunk még egy gondolat erejéig GOLDEN bevezető megjegyzésénél!

Azt állítja, hogy az angol nem a „benne rejlő érdemeinek, hanem történelmi, gazdasági körülményeknek” köszönheti jelenlegi elterjedtségét – ezt követően (bár eléggé megkérdőjelezhetően) mégis kiemeli az egyszerűségét.

Ha időben visszamegyünk és rávetítjük mindezt a latinra, akkor abban az esetben azt látjuk, hogy ott is a történelmi, gazdasági háttér jelentette a latin (az akkor ismert világban) széles körben való elterjedtségét – a ma is jól ismerten legendás nehézsége ellenére.

Adott tehát egy igen „egyszerű” szerkezetű nyelv ma (az angol), és egy igen bonyolult, - mondjuk csak ki – nehéz nyelv a múltban, amelyek széles körben elterjedtek… ebből azt a következtetést is levonhatnánk, hogy a világnyelvi pozíció elérése esetében látszólag nem számít, hogy könnyű, vagy nehéz nyelvről van-e szó; mintha mind az angol, mind a latin esetében történelmi-gazdasági háttér számítana csak.

Így szemlélve a dolgot az eszperantónak SOHA NEM LESZ ESÉLYE AZ ÁLTALÁNOS KÖZVETÍTŐNYELVI POZÍCIÓ KÖZELÉBE KERÜLNIE.

Az Eszperantó Mozgalomban a fenti gondolat igen „népszerű”, mert ezzel ragyogóan magyarázni lehet azt a sikertelenséget, ami igen jól fémjelzi az eszperantó terjedését – az előzetesen elképzeltekhez és a kívánatosnak tartotthoz képest. A mozgalom sok propagandaanyagában egyfajta „összeesküvést” sugallnak (2), amit az angolszász nyelvi kultúra, azon felül pedig minden, valamekkora történelmi és gazdasági erővel bíró, önálló nyelvvel rendelkező nemzet eszelt ki ellenük.

Fölvethető itt az is, hogy ha VALÓBAN LÉTEZNE az említett ÖSSZESKÜVÉS az eszperantó nyelv ÉS mozgalom ellen, akkor nagy valószínűséggel a mozgalom már nem működne, mivel ha az angol nyelvű kultúrkör (csak) annyira táplálna ellenséges és megvető érzelmeket az eszperantó iránt, mint az eszperantó az angol iránt, akkor a neki tulajdonított hatalommal élve a mozgalmat már régen eltörölte volna a Föld színéről… vagy legalábbis kifejezetten az eszperantó használatát, terjesztését és terjedését gátló rendelkezéseket támogatna. Tudtommal semmi ilyesmi nem létezik – sehol sem tiltják kifejezetten az eszperantó használatát… sőt, éppen ellenkezőleg: sokan „elvtelenül” is elfogadják az eszperantó mozgalom alaptalan jelszavait, és átvesznek olyan (elsősorban nyelvi, de gyakran a kultúrkörök egymást direkt gátló, már-már rasszista jellegű szólamokat és) előítéletek is, amiknek semmi valóságalapja sincs. A lelkesedésen és az eszmék (általában csak szóbeli) támogatásán túl azonban nemigen tesznek erőfeszítéseket.

A mozgalom azért működhet még mindig, méghozzá egyre intenzívebben (és egyre több csatornán!), mivel nincs sem ellene irányuló összeesküvés, sem az angol nyelv és kultúra terjesztését végzők részéről kifejtett szelíd, erőszakos kulturesztétikai nyomulás sem. Az Eszperantó Mozgalom ezen propagandaszónoklata ahhoz hasonlatos, amikor valakire egy gyenge ellenfél rásüti, hogy „bunkó és erőszakos”, és ezt nemcsak a háta mögött, hanem annak jelenlétében is hangoztatja – mindezt azonban csak akkor teheti meg, ha az ellenfele valójában nem bunkó és nem erőszakos, mivel arra a minősítésre, hogy „bunkó és erőszakos” mindenki durván reagál, egy „bunkó és erőszakos” ellenfél pedig még inkább. Ha a jelenlétében mégis lehet ezzel „cukkolni”, akkor egyáltalán nem igaz rá ez a minősítés. Ergo – az angol kultúrkör felé azért teheti ezt meg az Eszperantó Mozgalom, mert nincs valóságalapja; a mozgalom túl kicsiny és erőtlen pont ahhoz, hogy az angol nyelvű kultúrkör figyelmet szenteljen neki.

Örvendetes, hogy GOLDEN megemlíti a nem újlatin nyelveket beszélők és a latin betűkészlettől teljesen eltérő betű- ill. karakterkészlettel író nyelvek használóit – akiktől esetenként (pl. japán, kínai) a ragozás fogalmának ismeretét sem ildomos feltételezni – ez semmiképpen sem leminősítés, hanem a MÁSSÁG, az ELTÉRÉS kiemelése. Az európai nemzetek is erős ellenérzésekkel fogadnák, ha egy kínai nyelvtervező egy alapvetően piktografikus világnyelvtervezettel állna elő – holott ő hivatkozhatna arra, hogy a Kelet-Ázsiaiak jól elboldogulnának vele; és itt az emberiség jelentős hányadáról lenne szó!

Az iskolai oktatásba való bevezetését azonban abból a szempontból anti-demokratikusnak tartanám, hogy ez minden bizonnyal úgy történne, mint egy hosszú fejlődési folyamat végeredményének – sok-sok tapasztalat lepárlásának – az oktatása, bemutatása. Tudjuk jól, hogy az eszperantó nem ilyen, és mind az IDO(3), mind az utána (akár belőle) következő tervezetek fejlettebb formát képviselnek, még ha az eszperantóra is támaszkodnak.(Ezzel kapcsolatban egy fontos megjegyzést láss a Jegyzetekben! (4))

A mesterséges nyelvekkel kapcsolatos bármiféle tananyag úgy lenne praktikus, ha TÖBB mesterséges nyelvvel is foglalkoznának, azok közös pontjait, sajátosságait megismertetve – az eszperantó az általa hangoztatott demokratizmus és egyenlőségi elvet hazudtolja meg, ha az iskolában egyedüli mesterséges, hídnyelv-tervezetként való oktatást követelné.

Ebből a szempontból mindezt a Nyelvtani ismeretekbe beépítve lenne értelme taglalni – és nem a konkrét nyelvtervezetet tanmenetbe bevenni. Azonban, ha mindenáron a nyelvtanulási képességeket akarjuk fejleszteni – és ezt célozná a „Dobbantó a nyelvekhez” program(8) is –, akkor ismét nem egy mesterséges nyelv szűkre szabott nyelvtani rendszerén át vezet az út ehhez, hanem a tárgyhoz kapcsolódó KONKRÉT ISMERETEK TANULÁSA – pl. a szókincsfejlesztés módjai, a nyelvtani szerkezetek praktikus gyakorlási módjai, a különböző készségek (olvasás, fogalmazás, hallás utáni értés, beszédkészség, stb.) konkrét gyakorlási módjainak módszeres ismertetése és gyakoroltatása.

Vagyis – talán több értelme lenne a diákokat JÓ, HATÉKONY NYELVTANULÓVÁ TENNI és felvértezni őket a nyelvek elsajátításához szükséges ismeretek lehető legszélesebb repertoárjával – szerény személyem, de elsősorban szakmai gyakorlatom és tapasztalatom szerint nem a nyelvekkel és a nemzetekkel van probléma, hanem a nyelvtanítási, nyelvelsajátítási ismeretekkel. Továbbá – kevésbé kelt ellenállást az emberekben, ha azt mondjuk nekik, hogy egy adott tárgykört, ismeretet HOGYAN sajátíthatnak el, mintsem azt, hogy MIT sajátítsanak el.

Az eszperantó oktatásával a tanulók az eszperantóról tudnának többet – de ezzel semmivel sem kerülnének közelebb ahhoz, hogy más nyelveket könnyebben tanuljanak meg. Pontosabban: a nyelvtanulási képességet BÁRMELY nyelv tanulása segítheti – sőt: egy nehezebb nyelv tanulása inkább elősegíti, mint egy „mindegyiknél könnyebb” – lásd az eszperantó (és a latin) propedeutikai értékéről írt tanulmányaimat(9)!

Golden konkrét eszperantóval kapcsolatos megjelenése a tárgyesetre vonatkozik, miszerint „A tárgyesetre – szerintem – kár volt külön végződést kitalálni; még akkor is, ha ez a szórendben nagyobb hajlékonyságot biztosít.”. Sokan nem érthetik, hogy ha Zamenhof annyi mindent átvett az angolból, azt miért nem, hogy a tárgyesetre nincs szükség? Nyilvánvaló, hogy a tárgyeset jelölése nyújt némi szórendi hajlékonyságot/szabadságot, azonban ez abban az esetben, hogy pl. az ige cselekvőjét analitikus módon a névmás jelölésével kell kifejezni az ige előtt (ami eléggé szigorú szabály a szórend terén) így ez az A + Á szórendi megkötés szigorúbb lehet, mint az Á + T szórendi meghatározottság – ebből a szempontból az angol még ennél is továbbment, mivel még a közvetett tárgyat, a részeshatározót is képes a szórenddel kifejezni! … Kérdés tehát, hogy Zamenhof miért alkalmazkodott egy ilyen mondatrészjelölést? Azért, mert sok nyelvben a tárgynak van morfológiai jelölése? Az angol az eszperantó megalkotásakor még nem volt olyan mértékben elterjedve, hogy abban valamiféle „lingvisztikai kulturális befolyás” lehetőségét lehetett volna feltételezni – vagyis az angol példáján még egy viszonylag „semleges” nyelvi minta lehetett volna a tárgyeset mellőzése az eszperantóban.

Azért is furcsa, mivel az eszperantó szókincs igen tekintélyes része az angolból származik. Lehet, hogy Zamenhof azért döntött a tárgyeset mellett, mert a szókincsalap forrásnyelvei többségében van tárgyesetjelölés – ez a döntése azonban részben ellenkezik azzal a „szükséges és elégséges elvvel”, miszerint Zamenhof „eltávolított minden felesleges formát és elment, ami nem járul hozzá a nyelv érthetőségéhez”(10).

Talán azért maradhatott meg a tárgyeset az eszperantóban, mivel Zamenhof (apai ágú) anyanyelvében, az oroszban, a főnévragozás igen bonyolult rendszer: 6 eset van (alany, tárgy, birtokos, részes, eszközhatározós, elöljárós), amik a nemek szerint, továbbá az egyes és többes számban is egymástól igen eltérően ragozódnak(11). Mivel Lengyelországban született, és az iskolában, ahová járt lengyel volta tannyelv, így lengyelül is megtanult, amelyben szintén létezik 7 eset a főnévragozásban (alany, birtokos, részes, tárgy, eszköz, helyhatározós és megszólító) és ezeket mind nőnemben, mind hímnemben, mind egyes és többes számban más-más módon ragoznak a főnevek végződései alapján(12) ... így az alanyeset mellett a tárgyeset meghagyása, a  Zamenhof által a legjobban ismert két nyelv főnévragozási esetrendszeréhez képest  valóban sokkalta egyszerűbbnek tűnt, még a fenti „szükséges és elégséges elv” megsértése mellett is.

Ez azonban még mindig nem lett volna „problémás eset”, ha Zamenhof nem írja elő a melléknevek egyeztetését is a főnevekhez igazodóan – ezzel Zamenhof ugyancsak megsértette saját elvét, azonban neki mindez természetesnek tűnhetett – itt sem fordult az angol egyszerűsége felé, holott ott ilyen nincs!

GOLDEN urolsó megjegyzése az eszperantó és angol nyelvet beszélők számának összevetése. Ő 8 millió „eszperantóul beszélőt” említ a 400 milliónyi „angol anyanyelvűhöz” képest. Ő még erre is azt mondja, hogy az eszperantisták száma „csupán csepp a tengerben”.

Ez a „cseppszerűség” azonban sokkal hangsúlyozottabb, ha az anyanyelvű eszperantistákat vesszük számba, akik azonban születésüktől fogva sem „tiszta” eszperantisták, mivel legalább az egyik szülő „valódi”, vagyis természetes anyanyelvét is elsajátítja (vagy a szülőhelyén használatban lévő helyi nyelvet) – vagyis született kétnyelvűek. Ezeknek a száma (eszperantista források szerint is!) csupán kb. 1-2 ezerre tehető, vagyis porszemnyi töredéke azoknak, akik természetes anyanyelvi bázison tanulva beszélik, és még inkább elenyészik ez a szám az angolt anyanyelvként elsajátítókéhoz képest.

A számszerűség felemlítése azonban a másik oldalról is sántít – ha azokat tekintjük angol anyanyelvűeknek, akik olyan országokban nőnek fel, nevelkednek, járnak iskolába (vagyis szerzik meg a kultúráltságot), ahol az angol hivatalos nyelv, akkor ma kb. 650 millióra tehető és még 2-3-szor annyira, akik a közoktatásban, a munkájuk során, vagy egyéb módon kommunikációképes nyelvismerettel rendelkeznek, vagyis olyannal, ami a személyes igényeiket kielégíti. A naprakész statisztikák alapján ma kb. 2 millió eszperantóul beszélő, és kb. 1000 anyanyelvi beszélővel számolnak.(13) – Persze ugyanezen weboldal eszperantó nyelvű változatában 2000 anyanyelvi beszélőről, továbbá 100.000 és 2 millió közé tehető számról írnak. Az óvatos becslés teljesen jogos, ami magának az „eszperantista(14), mint személy fogalmából ered, miszerint „Az eszperantista az a személy, aki beszéli, vagy használja az eszperantót. Etimológiailag az eszperantista olyan személy, aki remél. Bár többféle „eszperantista” meghatározás is létezik, a Boulogne-i Deklaráció(15) szerint (amelyet az első Eszperantó Világkongresszuson fogadtak el), az eszperantista olyan személy, aki az eszperantót beszéli, vagy bármilyen célra felhasználja. Eszperantista továbbá az a személy, aki részt vesz és vállal az eszperantó kulturális életben.” Így érthető, hogy itt kb. csak annyira pontos számról van szó, mint pl. a keresztények számáról, mivel ott is elég széles skálán mozog a minősítés a puszta csecsemőkori megkeresztelés és a keresztény hit és életviteli előírásokat szigorúan betartók között.

Számszerűség tekintetében az eszperantisták igen fonák logikával operálnak – azt mondják, hogy az angol anyanyelvűek kb. 7%-át teszik ki a Föld lakosságának, és így az angol nyelv elterjedése következtében az össznépesség 7%-ának nyelvét „erőltetik rá” a maradék 93%-ra. Furcsa kifogás lenne ez, mivel így megvalósulna az az elképzelés, hogy egy kisebbségi nyelvet tesznek világnyelvvé. Természetesen itt valószínűleg nem úgy értették a kisebbséget, hogy annak a kezében van a világ jelentős gazdasági ereje.

Továbbá az eszperantisták ehhez még azt is hozzáteszik, hogy „mi az, hogy a világ lakosságának csupán 7%-ának nem kell nyelvet tanulnia…???”. Vagyis akkor ezzel egyértelműen az lenne a cél, hogy a jelenlegi nyelvtanulási trendet egyszerűen ütemezzük át az angolról az eszperantóra… természetesen 1. idegen nyelvként – ami által eleve felvértezhetjük a leendő nyelvtanulókat akár olyan nyelvi előítéletekkel is, amikhez hasonlók az eszperantóval kapcsolatos internetes vitákban el is hangoznak néha, mint pl. ahogy az egyik vitapartnerem is fogalmazott: „… És itt lép a képbe a sallangoktól, hülyeségektől mentes, értelmesen megtervezett hídnyelv. … A tervezett hídnyelvnek nem azért kevesebb a szókincse meg a megtanulandó lexikális elemek száma, mert hiányoznak belőle az igényes nyelvhasználathoz szükséges szavak, hanem mert nincsenek benne fölöslegességek, hülyeségek…”, és így tovább.

A számszerűség tekintetében aztán ott van még az az eszperantista körlevél is, amely eszperantista és Amerika-ellenes körökben terjeng, és arra a merő képtelenségre apellál, hogy ha a kínaiak sutba dobnák a bonyolult nyelvüket és megtanulnák az eszperantót, akkor – abban az esetben, ha Kína gazdasági ereje meghaladná Amerikáét – tulajdonképpen egy csapásra az eszperantó lenne a világ vezető nyelve – mivel a „kínai nyelvet” számszerűleg a legtöbben beszélik anyanyelvként… (A körlevél részletes elemzését lásd – (16) )

***

Folyt. köv.

***

Jegyzetek, kiegészítések, források, megjegyzések

(1)

Egyszerű angol nyelv

***

(2)

Tipikus megnyilvánulást eláruló részlet egy internetes vitából, amit az eszperantó elkötelezet híveivel, emellett Eszényi Józseffel, a Magyarországi Eszperantó Szövetség alelnökével folytattam:

"EU-szperantó???" - Soknyelvűek és az eszperantó – 1.

Brain Storming - 2007.04.28 12:04

AKB:

Habsburg Ottó kijelentette keveset tud az eszperantóról, akkor neki sincs joga pálcát törni felette, mégha az utolsó trónörökös is. Hozzá hasonló emberek könnyen tanultak idegen nyelveket, hiszen nyelvtanárok hada vette körül őket. De mi van az egyszerű emberrel, akinek nincs ideje, lehetősége több nyelvet megtanulni. Számukra mégis csak jó lenne egy eszperantó, amit sokkal könnyebben meg lehet tanulni, mint más nemzeti nyelveket. Ez tudományosan be van bizonyítva.

Brain Storming

"Számukra mégis csak jó lenne egy eszperantó, amit sokkal könnyebben meg lehet tanulni, mint más nemzeti nyelveket. Ez tudományosan be van bizonyítva." - Már ne haragudj, de ezeket a vizsgálatokat lelkes eszperantisták vezették, akik EZT akarták eredményül kapni - olyan ez, mintha a keresztényeket kérdeznék arról, h szerintük melyik a legjobb vallás a világon.

Eszényi József:

Igen, lehet, hogy ezeket a vizsgálatokat lelkes eszperantisták vezették. De mondd meg nekem, kik lennének azok, akik teljesen pártatlanul vezetnék. Ha angol vagy egyéb más nyelvhez kötődő szakemberek végeznék a vizsgálatokat, egyértelműen az jönne ki, hogy nem lehet könnyebben megtanulni, mint más nyelveket. Pedig igaz. Igaz, hogy ugyanúgy van nyelvtana, mint más nyelveknek, de: fonetikus (a kiejtést 5 perc alatt meg lehet tanulni), nincsenek benne kivételek, rendhagyó esetek, a nyelvtana logikus és egymásra épül, a szókincs nemzetközi (de leginkább latin eredetű). Igenis, könnyebben és hamarabb meg lehet tanulni, mint más nyelveket. És végül, ne felejtsük el, hogy azért is lett ez a nyelv megalkotva, mert egyik népnek sem a saját nyelve, ezt mindenkinek tanulni kell(ene), így megvalósulna a nyelvi egyenlőség. Az angol tanulásával alávetjük magunkat az angol nyelvű országok (USA, Anglia stb.) akaratának. Hiába tanul meg valaki jól, esetleg nagyon jól angolul, soha nem fog olyan szinten beszélni, mint az angolt anyanyelvként beszélők. Amíg mi görcsölünk éveken át az angol nyelv tanulásával, addig az angol pl. golfozik. Az anyagi vonzatáról ne is beszéljünk. Javaslom, ismerkedj meg a nyelvvel, és a mozgalom (mert igenis létezik) célkitűzéseivel. Az eszperantisták véleménye a következő: Első és legfontosabb az ANYANYELV, második nyelvként pedig egy semleges nemzetközi nyelv tanulása. Aki "nyelvzseni", az tanuljon még annyi nyelvet, amennyit akar és tud.
Most hirtelen ennyi.

Tisztelettel:
Eszényi József

a Magyarországi Eszperantó Szövetség alelnöke

***

(3)

Ido nyelv

Ido a nemzetközi nyelv - általános leírás

***

(4)

A konzervatív eszperantisták elvetették az IDO-t(3), feltehetőleg azért, mert „már megszokták” az eszperantó formáját, úgy, ahogy akkor éppen volt. Ezen az alapon helyeselnünk kellene a latin közvetítőnyelvvé tételét(5), esetleg egy egyszerűsített formájában(6), mivel az Európai Unió nyelveinek „nyelvanyja”. Ezen a ponton már egyfajta nyelvvédő hajlamot látunk – az Eszperantó Mozgalom jellege itt is kapcsolódik a nyelvvédő beállítottsághoz.(7) Abból a szempontból különösen, hogy a mozgalom élesen kritizál minden újabb nyelvtervezetet – ilyenkor néha az eszperantisták nagy számára és múltjára hivatkoznak… ezzel az erővel azonban az angolok is hivatkozhatnak a történelmi gyökereikre és a beszélőik nagy számára.

***

(5)

Latin nyelv

benne:

A latin mint nemzetközi közvetítő nyelv

Továbbá:

AIL Latin

***

(6)

AIL Latino sine Flexione

***

(7)

Részlet egy eszperantóról szóló internetes vitából:

„… Azért tartanak engem "eretneknek" az eszperantisták egy része, mert én "tervezett hídnyelvben" gondolkodom, és nem "egy bizonyos" hídnyelvben….”

***

(8)

Dobbantó a nyelvekhez

***

(9)

EU-szperantó??? – Latin vs. Eszperantó, avagy: mi fán terem a propedeutika? (bev.)

Brain Storming - 2007.05.13 00:21

A latin és az eszperantó kapcsolata a propedeutikai érték hangsúlyozásában. A latinnal kapcsolatban már megcáfolták (Thorndike & Woodworth, 1901), az eszperantónál most kezdik bizonygatni(E. Symoens)

Nyelvi biciklizés 3, 2, és 1 keréken! – Az eszperantó propedeutikáról: 6 évesek szintjén.

Brain Storming - 2007.05.16 22:52

Avagy - Egy gyenge lábakon álló kritikai analógia, egy hasonlóan gyenge lábakon álló elképzeléshez!

***

(10)

Edward Symoens: Az új nemzetközi nyelvpolitika: az eszperantó oktatástámogató értéke

Az új nemzetközi nyelvpolitikához: Az eszperantó szerepe

***

(11)

Orosz nyelv

***

(12)

Lengyel nyelvtani táblázatok

***

(13)

***

(14)

Esperantist

An Esperantist is a person who speaks or uses Esperanto. Etymologically, an Esperantist is someone who hopes. Although definitions of "Esperantist" vary, according to the Declaration of Boulogne, a document agreed at the first World Congress of Esperanto, an Esperantist is someone who speaks Esperanto and uses it for any purpose. An Esperantist is also a person who participates in Esperanto culture.

***

(15)

Declaration of Boulogne

***

(16)

„Eszperantó vagy kínai”,… vagy inkább a józan ész?

2007.05.23.

„… így vezet a nyelvi köntösbe bújtatott frusztráció nemzetközi konfliktusokban REMÉNYKEDŐ érzelmekhez!” Reagálás az „Eszperantó vagy kínai” c cikkre.

Szólj hozzá!

Címkék: zamenhof boulognei deklaráció dobbantó a nyelvekhez IDO b.a.s.i.c. english kevin golden

EU-szperantó??? - Soknyelvűek és az eszperantó – 13. - Niels EGE

2012.09.21. 23:07 aforizmágus

http://trendcocktail.com/gallery/big_001332copenhagenscala.jpgEGE:„Egy nemzetek feletti nyelv hátránnyal startol, mivel minden ország magát és nyelvét akarja érvényesíteni. Kár, mert az eszperantó nagyot lépett előre a főnév- és igeragozás egyszerűsítésében.”

Képen: a koppenhágai Scala épület

***

Niels EGE, Koppenhága:

(15 nyelv: dán, norvég, svéd, angol, német, latin, francia, ógörög, szanszkrit, orosz, gót, örmény, óbolgár, japán… 6 nyelvből fordít, 15-ből tolmácsol)

„Egy nemzetek feletti nyelv azzal a hátránnyal startol, hogy – nemzetek felett áll. Minden ország arra törekszik, hogy saját magát – és nyelvét – érvényesítse. Kár, mert az eszperantó nagy lépést tett előre: a főnév- és igeragozás egyszerűsítésében az angolnál is továbbment.”

EGE – aki csak az eszperantóról nyilatkozott ­­– az eszperantót „nemzetek feletti”-nek minősíti, de ezt mint hátrányként említi – valószínűleg azért, mert úgy érthette, hogy a „nemzetek közötti nyelvi előjogért való versengésben”. Az eszperantisták is sokszor hangoztatják, hogy mögöttük sajnos nincs nemzeti és gazdasági hatalom és mecénás, ami és aki „természetesen” támogatná. Érdekes, hogy a sokat hangoztatott „semlegesség” itt erős hátrányt jelent; sőt – a „természetes nyelveknek” vannak „természetes támogatóik”, a „mesterséges nyelveknek” nincsenek, pontosabban azok is „mesterségesek”: az eszperantó mögött csak maga az Eszperantó Mozgalom áll, amelynek összetartása, gyarapítása érdekében a vezetők és a tagok már-már olyan eszközöket(1) vetnek be, mint a vallási (vagy egyéb) célból összehozott szekták, melyeknek alaptevékenysége egyfajta önfenntartási és gyarapodási kényszer hatása alatt tevékenykednek anélkül, hogy a hangoztatott célokat elérnék, és az ígéreteket beváltanák. Csupán csak egy „mesterségesen generált” tematika köré való közösségi lehetőséget jelentenek, amelyek(nek) általában folyamatosan „létbizonytalanság” magyarázó, és „létértelem” igazoló kényszeresség állapotában vannak, és kifelé erősen propagálják az összetartás alapját képező eszmék értelmét és hasznosságát. Ebben sokat segít, ha van egy közös ellenségkép, van „Ígéret Földje” képzet, stb.. Mindezek jól azonosíthatók az Eszperantó Mozgalom működésében és a tagok érvelési rendszerében is. (Történetesen azért kellett ezt észrevételeznem, mert nem tudtam mindezt nem észrevenni, sőt, az egész Eszperantó Mozgalom felé elsősorban emiatt terelődött a figyelmem – a témában korábban publikáltam is, így jól ismerem a szekták jellemzőit és működésmódjait. A szektákkal kapcsolatos munkám linkjét a Jegyzetek –ben!(2))

A „nemzetek felettiségEGE-nél valószínűleg arra is utal, hogy „nem köthető egyetlen nemzethez sem” – ez azonban az eszperantó esetében eléggé érdekesen értelmezhető, mivel a szókincse javarészt a posteriori, újlatin nyelvekben gyakran előforduló lexikából áll /főleg újlatin: spanyol, francia, olasz, román; germán: angol, német; és szláv: lengyel, orosz/, (ezt bármely eszperantó lexika etimológiát bemutató szójegyzék megmutatja(3); és a nyelvtani elemei is újlatin nyelvek ilyen elemeiből áll (kivéve talán az a priori tabellaszavakat, bár azok inkább a lexikához tartoznak). Ebből a szempontból azonban azoknak a nemzeti nyelveknek kedvez, amelyek tetemes latin-eredetű lexikával és a szerkezetéhez jól illeszkedő nyelvtannal rendelkeznek – paradox módon az eszperantó beható ismerete elsősorban az angol nyelv tanulását segítené elő mind lexikálisan, mind nyelvtani téren!

Amikor EGE azt írja, hogy „Minden ország arra törekszik, hogy saját magát – és nyelvét – érvényesítse”, akkor ezzel természetesen az Európában mindig is dúló nemzeti ellentétekre is utal, no meg a lingvicizmusra, ami egyszerű módja az antropológiailag eléggé kevert, nem jól elkülöníthető típusokba sorolható nemzetek tagjainak olyan megkülönböztetésére, ami pusztán azon az alapon különböztet meg hátrányosan, hogy a megkülönböztetettet más nyelvet használ.

A lingvicizmus azonban egyrészt lustaságból is ered. (Részletesebben itt(4))

Továbbá – EGE gyakorlati szempontra is hivatkozik az eszperantó főnév- és igeragozás esetében. Érdemes ezt közelebbről megvizsgálni.

Az angol igék egyik alakja a főnévi igenév, amit általában „to + 1. alak” formában szoktak emlegetni, ez azonban csupán egyetlen összetett alak, mivel az angolban – használat szempontjából – legalább 8-ról beszélhetünk(5), amiből 6-ot gyakran használnak. Ez azonban nem jelent morfológiailag „igealakot”, mivel itt az ige nem „vált alakot”. Szó lehet még továbbá az egyszerű jelen idő (Simple Present Tense) egyes szám 3. személyű, állító, „-(e)s” végződésű alakjáról (amivel kapcsolatban meg kell azt is jegyezni, hogy az angolok igen kedvelik a nyelvtani funkcióban alkalmazott „–s” végződést, és ennek helyesírási és kiejtési szabályai a főnév „–(e)s” végződésű alakjai esetében megegyeznek); a múlt idő szabályos „–ed” végződéses és rendhagyó alakjairól; és a szabályosan ugyancsak „–ed” végződésű múlt idejű, melléknévi igenevéről és ennek rendhagyó alakjairól; és az „–ing” végződéses alakokról.

Morfológiailag tehát az angol igéknek általában 5 alakja lehet, maximálisan 8 (a létige = „be” esetében = be, am, is, are, was, were, been, being), és bizonyos igék esetében (pl. a put, vagy cost, stb.) csupán 3 (pl. put, puts, putting; cost, costs, costing, stb.).

Az eszperantóban a következő alakok lehetségesek(6):

jelen idő –as,

múlt idő –is,

jövő idő –os,

feltételes mód –us,

felszólító mód u,

főnévi igenév –i végződésű;

melléknévi és határozói igenevek cselekvő jelen ideje -ant-,

múlt ideje -int-,

jövő ideje -ont-;

szenvedő jelen ideje -at-,

múlt ideje -it-,

jövő ideje -ot- utóképzőt kap.

Pl. Az ami (szeretni) ragozása:

Ami, amas, amis, amos, amus, amu, amanta, aminta, amonta, amata, amita, amota.

Vagyis az angol igék esetében minimum 3, általában 5, maximális (1 esetben!) 8 alakja lehet – az eszperantóban azonban MINDEN IGE ESETÉBEN 12 alakja lehet, vagyis kétszer annyi, mint az angolban.

Ebből a szempontból az eszperantó igeragozás nem egyszerűbb, mint az angol!

A FŐNÉVRAGOZÁS szempontjából természetesen igen praktikusnak tűnhet az eszperantó egyetlen szófajjelző „–o” végződése, szemben a kb. 2 és fél tucat angol főnévképző végződéshez képest, amiket a nyelvtani irodalmak általában be szoktak mutatni – azonban az angolban ezek többsége olyan, amik megfelelnek az eszperantóban a szóalkotó képző rendszer elemeinek.

Néhány példa:

Eszperantó

Angol

Jelentés

-et

-let

kicsinyítő képző

-ism

-ism

-izmus

-ig

-ize, -ise

igeképző

-ist

-ist

„végrehajtó”, tevékenységet végző, szakmát végző személy

Stb.

Tulajdonképpen nem egyértelmű, hogy a szófajjelző végződés „nagyobb hasznot” és egyszerűbb formát jelent-e az érthetőség szempontjából, mint az angolnak az a tulajdonsága, hogy a szórendtől függően gyakran a főnevek igeként használatosak (szófaji átcsapás); továbbá a szófaj állandó jelzése a végzősében nem biztos, hogy előnyére válik a nyelvnek – különösen abban az esetben, hogy az utolsó előtti szótagra esik a hangsúly, így a végmagánhangzó hangsúlytalanná válik, vagyis színtelenebbé. Ebből a szempontból különösen az igeragok válnak problematikussá: az –as, –os, –us, ragok, mivel mind mély hangrendűek könnyen összekeverhetővé, kevésbé érthetőkké válhatnak.

A főnevekre visszatérve – ha azt vesszük, hogy a szóképzési rendszer valójában a lexikális ismeretek körébe tartozik, akkor párhuzamba állítható az eszperantó fogalmi-képző rendszer és az, ahogyan pl. a B.A.S.I.C. English-ben képezik a fogalmakat – kérdés, hogy mi azonosítható hamarabb, pl. az „–uj” eszperantó képző a főnévhez ragként kötve /= – tok, tartó-képző: pl. salo – salujo (só – sótartó); önállóan: ujo (tartó, tok)/, vagy pl. a „holder” /= tartó, pl. salt holder = sótartó/ főnév a főnév után?

Egyes vélemények szerint (7) a szintetikus nyelvek fokozatosan közelítenek az analitikus jellegűek felé – így elképzelhető, hogy a fogalomképzők mellett a szóösszetétel egyenrangú vetélytársként léphet fel – vagyis az eszperantó egyéb egyszerűségei mellett éppen a fogalmi szóalkotó rendszere az, ami az angol mellett „nehézkessé” teszi. (Ezekről később bővebben szót ejtek majd.)

Röviden tehát azt lehet mondani EGE kontrasztív észrevételére, hogy az eszperantó az angolhoz képest, az ige- és főnévragozás tekintetében inkább csak MÁS, mint egyértelműen egyszerűbb.

***

Folyt. köv.

***

Irodalom:

Lomb Kató: Bábeli harmónia – Interjú Európa híres soknyelvű embereivel.

***

Jegyzetek

(1)

Az ESZPERANTÓ-ról jut eszembe…

Brain Storming - 2007.01.20 12:46

21 megjegyzés a „Mit illik tudni az eszperantóról” című írásra reagálva. Képen: az eszperantó mozgalom emblémája

-18-

„Eszperantó szervezetek - Az eszperantó szervezetek nem tömörítenek mindenkit, hanem csak azokat, akik hajlandók valamit tenni a nyelv fennmaradásáért vagy terjesztéséért, illetve erről várnak információt a szervezettől.”

BS:

Szilvási László „Összefoglaló eszperantó nyelvtan” című könyvének internetes kivonatában van egy fejezet, „Az eszperantó ismertsége tőled is függ!”, amiben a lelkes eszperantistákról olyan képet festenek, ami inkább egy fanatikushoz illik.

Íme a propagandalista, ami bővíthető!:

- Jelvény viselése;

- otthoni bejárat mellé „eszperantó” tábla kihelyezése /az „English is spoken here” táblákhoz hasonlóan, amiket kereskedők tesznek ki a népszerűbb nemzetközi üdülőhelyeken/,

- telefonos játékokban a betelefonáló „eszperantistaságának” megemlítése, vagy eszperantó nyelvű zene kérése kívánságműsorban /ingyen reklám!/,

- hirdetőtáblákra információs anyagok kihelyezése,

- újsághirdetések feladása,

- a diplomához eszperantó nyelvvizsga megszerzése,

- felragasztható reklámcsíkok készítése, és kihelyezése szélvédőkre, üvegfelületekre,

- külföldön külföldiektől segítségkérés eszperantóul

- eszperantó változatok elkészítése (akár cégeknek is reklámanyagként a nemzetközi eszperantista lapokba!)

- utcákra táblák kihelyezése

- a jövedelemadó 1%-nak felajánlása az Eszperantó Alapítványnak, de a legfőbb: mások erre való rábeszélése!

- kulturális intézményekben, közintézményekben felhívni a figyelmet arra, hogy eszperantóul nincs kiírva az információ,

- az internetes terjesztésre számtalan konkrét ötlet, elsőként éppen az ”Angol nyelv kulturális gyarmatosító szerepének” kiemelése…

- eszperantónyelvű újságok újságcikkeinek fordítása és elküldése a helyi lapoknak, kiemelve a „nyelvi problémát” és az eszperantó „eredményeit”…

- köszönőlevél írása, ha valahol eszperantó kiírást, információt talál; vagy tiltakozás, ha egy „eredményt” meg akarnak szüntetni

- a „kallódó eszperantisták” felkarolása, informálásuk, mindenekelőtt azért, hogy „ne vesszen kárba a nyelvtudás”

- Az Eszperantó Alapítványnak, az adó 1%-on túli támogatására való felhívás

- az utolsó pont: „Légy büszke, és vállald fel nyilvánosan is!” = „Merd nyíltan felvállalni, és légy büszke arra, hogy eszperantóul beszélsz, és a semleges nemzetközi nyelvet beszélők nagy családjába tartozol!”

***

(2)

Amway és a Network 21 - VIII / VII. - Az Amway Co., mint gazdasági alapon működő szekta

Brain Storming - 2008.04.08 13:02

"Manipuláció koncentrátumot vegyenek", avagy - "Hogyan Kovácsoljunk Magunknak Milliók Álmaiból Milliárdokat?" A képen: Jim és Nancy Dornan, az Amway-szektagépezet Network21-motorjának megalkotói.

***

(3)

E.D.E.L. = Etymological Dictionary of the Esperanto Language

by Andras Rajki

2006 Budapest

***

(4)

Lingvicizmus:

***

(5)

to-igenév-ről bővebben:

***

(6)

Kivonat Zamenhoz Fundamento-jából:

***

(7)

Lomb Kató: „… nyelvekről jut eszembe…”, 1983.

77.-79.o.

Szólj hozzá!

Címkék: lingvicizmus eszperantó vs angol eszperantó nyelvtan eszperantó szóképzés niels ege

EU-szperantó??? - Soknyelvűek és az eszperantó – 12. - Jacques Berg

2012.09.21. 22:54 aforizmágus

http://www.johneberly.com/images/Beautiful-Dream-cover.jpgBERG: „Az angol főszerepét ma nem lehet tagadni. És ha mindenáron „köznyelvet” akarunk, miért ne lehetne a csodálatosan hajlékony és főleg rövid angol? Az eszperantót álomnak –szép álomnak – tartom.”

***

Jacques Berg, Cadenet:

(11 nyelv: latin, francia, angol, dán, német, orosz, olasz, spanyol, okcitán… és még mások)

„Az angol domináló szerepét ma nem lehet tagadni. És ha mindenáron „köznyelvet” akarunk, miért ne lehetne az a csodálatosan hajlékony és főleg rövid angol? Az eszperantót álomnak – szép álomnak – tartom.

A latin – vagy görög – tudása nem nélkülözhetetlen. De ne feledjük; az élő európai nyelvek ezen épültek fel! Ebből következik, hogy aki több nyelvet akar elsajátítani, annak meg kell ismerkednie a két klasszikus idiómával. Már csak azért is, mert így eljuthat egy felfedezéshez: a sok nyelv tulajdonképpen egy nyelv.

Egyébként most veszem észre, hogy a „tudott” nyelveim felsorolásánál a latint kifelejtettem. Ez is bizonyítja, hogy ismeretét mennyire természetesnek tartom. Annyira a „nyelvanya” szerepét játssza számomra, hogy meg sem kell említenem.”

Az angol domináló szerepét valóban nem lehet tagadni – erre az eszperantisták is állandó jelleggel felhívják a figyelmünket. A mozgalom tagjai és szervezetei azonban mindebben inkább egy kulturális-imperialista összeesküvést látnak, semmint természetes jelenséget. Teszik ezt annak ellenére, hogy se szeri, se száma azon kifogásoknak, hogy az angol (bár szerintük bármely etnikus-) nyelvet tanulók túlnyomó többsége nem tanulja meg a nyelvet… nemcsak hogy „tökéletesen”, hanem semennyire sem – legalábbis nem használatra alkalmas szinten; de, még ha angolból (vagy, újra hangsúlyozom, az eszperantisták szerint: BÁRMELY ETNIKUS NYELVBŐL!)  le is érettségizik, esetleg nyelvvizsga bizonyítványt is szerez, használat és gyakorlat híján pár hónap alatt használhatatlanra kopik a nehezen megszerzett nyelvtudás… eddig az eszperantistákkal maradéktalanul egyet lehet érteni – AZONBAN: ha ez így van a domináló, a leginkább elterjedt, nemzetközi szinten legjobban használatos és mindenhol tanított, tanult angollal… akkor mennyire lenne ez a helyzet a ma a fennmaradásáért küzdő, majdhogynem csak hobbiként használt eszperantóval! A válasz: legalább ugyanennyire. A nem gyakorlott ismeretek elkopnak, legyenek azok bármennyire is könnyen elsajátíthatók.

Vagyis – az idegen nyelvismeret ma is csak azoknak hasznos, akik HASZNÁLNI TUDJÁK, és használniuk kell… és ugyanez lenne a helyzet az eszperantóval is.

Az angol, a nyelvvel és az eredetét (továbbá Amerikát) övező ellenkezések ellenére terjed – az emberek talán mindig is tisztában voltak vele, hogy nem egy nyelv sajátosságai okozzák az adott nyelvet beszélő eredeti nyelvi közösség sajátosságait, hanem az adott közösséggel kapcsolatos előítéletek. Az angol nyelvet (de úgy általában az etnikus nyelveket is) sok kritika éri az eszperantisták részéről – ámbátor hiába hangsúlyozzák az angol (és bármely etnikus) nyelv nehéz tanulhatóságát és az eszperantó ezekhez képest való játszi könnyedségét (amit korábban már láttuk, hogy valójában min alapszik!) – immáron majd egy évszázada! – mégsem sikerült még a népszerűség megfelelően szilárd pozícióját elérnie. Ez nem „megrovás” akar lenni, pusztán jelzése annak, hogy egy nyelv elterjedésének ezek szerint nem elégséges (és lehet, hogy nem is szükséges) feltétele az a könnyedség, amit az eszperantisták előnyként hangsúlyoznak.

Híven példázza ezt a latin – ami bonyolultsága ellenére általános közvetítőnyelvvé tudott válni – vagyis egy közvetítőnyelv esetében a bonyolultság sem feltétlenül akadály!

A lejjebb pontosan közölt táblázatban, amelyet (az idézett honlap szerint) „a párizsi székhelyű SAT-Amikaro szervezet tett közzé”(1) részletes összehasonlítást láthatunk az angol és eszperantó jellemzőiről (2) – a felsorolásból azonban csak azt lehet tanulságként levonni, hogy mindaz ahhoz hasonlatos. Mint amikor egy kb. 10 éves gyereket egy középkorúságán túl lévő felnőttel hasonlítanak össze: a gyermek élete még tele van lehetőségekkel, hozzáfűzött REMÉNYEKKEL(!), éppen amiatt, mivel számos tapasztalatnak híján van még, tkp. bármi lehet belőle… ellentétben a 45-50 éves felnőttel, aki élete virágkorán már túl van, amit elért, elért, amit nem, nem, kialakult szokásai, stílusa, „nyavalyái”, „hisztijei” vannak… és a gyermekhez képest természetesen hatalmas tapasztalata, évtizedes ismeretségi, baráti köre, szakmai, munka és élettapasztalata van… akinek korábbi „befektetései” talán éppen kezdenek megtérülni… Hova akarok mindezzel kilyukadni – oda, hogy két nyelv között ugyanúgy nem lehet értékítéleti különbséget tenni, mint két ember élete között sem, legyenek bármi eltérőek is, legyen közöttük bármi nagy különbség is. Legfeljebb azt állapíthatjuk meg, hogy adott helyzetben, funkciójában éppen melyik alkalmasabb adott feladatra.

Ha értékítéletet mondunk két nyelv esetében, akkor ezzel a lingvicizmus felé kövezzük az utat.

Visszatérve BERG kijelentésére: valóban tagadhatatlan MA az angol domináló szerepe, és az sem tagadható, hogy az eszperantó mozgalom domináló szerepet szeretne elérni a nemzetközi palettán. Amit ezután ír, miszerint „És ha mindenáron „köznyelvet” akarunk, miért ne lehetne az a csodálatosan hajlékony és főleg rövid angol” azzal ismét egy leegyszerűsített szerkezetű és alaktanú protonyelv mellett foglal állást. Bár ő maga az angolt a maga, jelenlegi állapotában tartja erre a szerepre maradéktalanul alkalmasnak. (Félreértés ne essék – jelen tanulmány írója nem szószólója az angol nyelv világnyelvvé tételének, nem is híve egy etnikus nyelv globális elterjesztésének; ebben egyetértünk, én és az eszperantisták, de az egyetértés ebben a témában itt véget is ér!)

BERG szintén tévesen fogalmaz, amikor azt mondja: „Az eszperantót álomnak – szép álomnak – tartom.” Az eszperantó nem álom – hanem élő, létező, nemzetközi kommunikációban elismerést kivívott tényező – nem kevesebb, de nem is több. BERG valószínűleg azért nevezte az eszperantót „szép álomnak”, mert az eszperantó azon alapvető REMÉNYÉRE utalt, miszerint az eszperantó majd olyan pozíciót vív ki magának, amilyet a mozgalom most elképzel.

BERG a klasszikus nyelvek közé párhuzamot von, már ami a nélkülözhetőséget jelenti – jól illeszkedik ez a véleménye az angol meglévő praktikumára való támaszkodás és az eszperantó redundáns jellegűnek való minősítése mellé. Ott azonban szintén beleszalad egy komoly ellentmondásba, azzal, hogy a több nyelvet megtanulni igyekvőknek a számára szükségszerűen elsajátítandónak ítéli a kettőt, majd a bekezdés végére mégis ezt írja: „a sok nyelv tkp. egy nyelv” – rendben… de melyik? Mivel a latint és a görögöt egyaránt szükségszerűnek tartja a több nyelvismeret felé vezető úton.

Azután, az utolsó bekezdésben mégis a latint tekinti a többnyelvűség mintegy természetes kellékének. A legutolsó megjegyzésével aláhúzza azt a nyelvi hagyománytiszteletet, amit a latint tanulók szoktak említeni a latin tanulásának hasznáról a többi újlatin nyelv elsajátításában – természetesen a latin minden tiszteletet megérdemel az európai kultúrában… de az, hogy egy több újlatin nyelvet ismerő felismeri a lexikális és nyelvtani hasonlóságokat, az gyakorlatilag nem érdemel több figyelmet és tiszteletet, mint magának a latin nyelvnek tulajdonított kulturális tisztelet – HA valóban ennyire összefogná az európai nyelveket, akkor ma nem emlegetnének „nyelvi problémát” az Európai Unióban, és az eszperantisták sem hangoztatnák azt, hogy igazságtalan előnyt jelent az Unión belől, ha az egyik tagállam nyelve lenne a hivatalos nyelv.

Sőt – az egyazon nyelven belől sem lennének olyan kihangsúlyozott változatok, amik néha társadalmi előítéletek kialakulásához és ez alapján való megkülönböztetésekhez (lingvicizmus) is alapot adhatnak.

A latintanulás és a többi klasszikus „nyelvanya” tanulása nem segít abban, hogy ezáltal…

1. a nyelvtanulási képességünk mellett fejlődjön – általánosan is – az intelligenciánk (hacsak a nyelvtanuláshoz használt szöveg tartalmi része nincs ilyen hatással!); vagy hogy…

2. lényegesen megkönnyítse a klasszikus nyelvekből kialakult önálló nemzeti nyelven megtanulását, vagy azok tanulás nélküli megértését.

A „latin, mint nyelvanya” ismerete pl. az angolban talán annyit segít, mint a fizikában a matematika ismerete – az azonban, hogy a matematika szinte minden tudomány műveléséhez szükséges valamilyen szinten, nem jelenti azt, hogy a matematikusoknak könnyebben menne a fizika és a kémia, vagy pedig hogy a matematika feltétlenül szükséges pl. a biológiai ismereteke elsajátításában.

***

Folyt. köv.

 ***

Jegyzetek

(1)

Sennacieca Asocio Tutmonda

Független, eszperantó kulturális világszervezet. Székhelye Párizsban van. Az eszperantót használja munkanyelvként, és az eszperantó használatán keresztül igyekeznek a nemzetek határait átívelő, nemzetek közötti egyenlő párbeszédet serkenteni. A szervezet tagjai általában részt vesznek egyéb társadalmi-, béke-, szakszervezeti-, anti-nacionalista-, feminista- és környezetvédelmi-szervezetek munkájában is.

Az antinacionalizmusról:

Anationalism

sennaciismo – antinacionalizmus: az eszperantót beszélő közösségben keletkezett kifejezés. Alapjában véve kozmopolita beállítottságú szellemiség, ami a következő gondolatokat foglalja magában:

  • radikális antinacionalizmus,
  • univerzalizmus,
  • „egy-világ-izmus”,
  • annak a gondolatban az elfogadását, hogy a világ a nyelvi homogenizáció felé halad, és azt a törekvést is, hogy ezt a tendenciát felgyorsítsák,
  • a világ munkásosztályának politikai képzését és a fentiek tudatosítását,
  • az eszperantó nyelv használatát ezen célok elérésében.

Ugyan az antinacionalizmus szerves része a SAT-nak, nem szerves része a szervezet ideológiájának.

***

(2)

Angol vagy eszperantó?

Az angol és az eszperantó összehasonlító jellemzése

Szempont

Angol

Eszperantó

1. Ábécé

nem fonetikus (46 fonéma, 20 magánhangzó)

fonetikus, 28 betűvel

2. Kiejtés

.

zavaros, megfoghatatlan

minden betű mindig ugyanazt a hangot jelöli

3. Hangsúly

meghatározhatatlan, használat közben alakul ki, szabályokkal nem meghatározott

mindig az utolsó előtti szótagon

4. Rendhagyó igék

több, mint 150

nincs

5. Igeragozás: –

                   –szótő

Igeragozás: – rag

változó

652

állandó

6 (+ 3 aktív és 3 passzív melléknévi igenév)

6. Nyelvtani funkciók azonosítása

zavaros, több nyelvtani vonatkozás nincs kifejezve

tiszta és közvetlen

7. Mondattan

merev, állandó szórend

nagyon hajlékony

8. Szóképzés*

korlátolt lehetőségek: 5%

tág lehetőség: 17%

9. Agglutinációs index*

0,3

1

10. Nyelvjárások

megszámlálhatatlan

gyakorlatilag nem létezik

11. Homonímák

számos

gyakorlatilag nem létezik

12. Többjelentésű szó**

nagyon gyakori (1)

ritka

13. Szükséges szókincs egy hétköznapi szöveg megértéséhez***

80–90%-ig: 2000 szó

99%-ig: 7000 szó (2)

500 szó + 50 nyelvtani elem

2000 szó

14. Az A-szinttel egyenértékű szint eléréséhez szükséges idő****

1500 óra egy francia nyelvűnek

150 óra egy francia nyelvűnek

Források:

* „Lingvistikaj aspektoj de Esperanto”, Dr. John C. Wells; angol fonetika professzor a Londoni Egyetem és Főiskolán.

**  Edward Thorndike, híres amerikai tanár és pedagógus.

*** „Fortoj de l’vivo”, Vilho Setälä, finn nyelvész.

**** Dr. Helmar Frank, a Padernborni Kibernetikai Intézet igazgatója, Németország.

(1) – Az alapszókincs 850 szavának 21120 különböző jelentése van.

(2) – Szótárhasználat gyakorisága: százból egy ismeretlen szó.

Szólj hozzá!

Címkék: latin angol eu szperantó jacques berg

süti beállítások módosítása