Philip King,(11ny.):„Az eszperantó? Érdekes hobbi, sajnos nem több.” - Sugár András,(23ny.):„A latin szempontjából eretnek vagyok: nem látom be a szükségességét.Annál jobban hiszek az eszperantóban.
*****************************************************
PHILIP KING,
(11 nyelv) Birmingham:
(Nyelvei: angol, orosz, görög, spanyol, francia, olasz, portugál, német holland, welsh, arab)
Az általános nyelvészet doktora. Soknyelvűsége ellenére általában megkérdőjelezi a soknyelvűség lehetőségét, és mint mondja: „Csak fokozatok léteznek. Énnálam pl. az arab képviseli a létra legalsó fokát, mert abból nem ismerek mást, mint a különböző üdvözlési formákat. Anyanyelvem persze a létra tetején áll, de ha – mondjuk – a balettoktatásról kellene beszélnem, még angolból is megbuknék.*”(1)
Elmondása szerint irigyli a magyarokat és a más, „nem exportálható” nyelven beszélőket, mert kénytelenek komolyan venni a nyelvtanulást.** Nem úgy, mint a honfitársai, akiket lustává és elbizakodottá tett anyanyelvül lingua francává, köznyelvvé válása.(1)
Az eszperantóról eléggé szűkszavúan nyilatkozik: „Az eszperantó? Érdekes hobbi, sajnos*** nem több.”
* Itt a szerény nyelvészdoktor összemosott két fogalmat: a nyelvismeretet, és egy adott nyelven kifejezhető tárgyismeretet. A tárgyismeret fogalma messzemenőn több dolgot foglal magában, tkp mindent, amit tudni lehet, azokat az ismereteket, amiket az ember kifejezni képes; míg a nyelvismeret „csak” az ismeretek kifejezési képességét jelenti, ami független lehet az illető tárgyismeretétől.
Jogos azonban a felvetése, hiszen a pletykák szerint a „rigó utcai nyelvvizsgák” egyik szelekciós módszere a nyelvismeret átkonvertálása a tárgyismeretre, ha valakinek a nyelvismerete elég magas volt ahhoz, hogy átmenjen, a nyelvvizsgaközpontnak azonban az volt az érdeke, hogy a tárgyismereti alapon való szelekcióval biztosítsa a folyamatosan kellő számú vizsgázót.
** lásd.
Kitől várhatjuk (és milyen formában) a nyelvtanítás reformját?
Brain Storming - 2006.11.03 00:54
„1.§. Legyen egy kis nyelv anyanyelvi beszélője. Olyan nyelv legyen az anyanyelve, amelynek nincsenek (számottevő) rokonai.”
*** Talán hasznos lett volna, ha ezt a „ sajnost” kissé részletesebben kifejti.
***********************************************
SUGÁR ANDRÁS
(23 nyelv):
(nyelvei: magyar, latin, német, orosz, angol, szerb, horvát, bolgár, mongol, indonéz, francia, olasz, lengyel, román, spanyol, szerb, portugál, bolgár, eszperantó, szlovák, ukrán, belorusz, szlovén)
Sugár András, a magyar televízió legendás külföldi tudósítója, igazi 'intellektuális skizofrén-személyiség': egyesül benne a világjáró riporter lendülete és a filosz részletekre is kiterjedő pontosságigénye.(1)
Nyelvismereti pályafutása „erőből” indul: „Először a latinnal találkoztam. Szívesen és könnyen tanultam.”(1) Ezzel a starttal, és hogy ez követően sorban a legkülönfélébb nyelvekkel ismerkedett meg, úgy mint némettel, orosszal és angollal, megfelelő alapot biztosíthatott számára, hogy elméje teljes mértékben nyitott és felvevőképes maradjon további nyelvekre. Önbemutatása végén így összegez: „Mi a magyarázata annak, hogy izgalmas-kalandos munkám nem ölte ki belőlem a pedáns pontosság igényét? Talán az, hogy az emberek körében szerzett ismereteimet sohasem átallottam könyvek, szótárak segítségével ellenőrizni. És hogy szigorú 'szőröző hajlamom' játékos kedvvel párosul.”(1)
Lomb Kató ismét felidézett kérdésére: „Van-e a latinnak jelene; lesz-e az eszperantónak jövője?” a következőket válaszolta:
„A latin szempontjából eretnek vagyok: nem látom be a szükségességét(a). Annál jobban hiszek az eszperantóban. Egyszerű a nyelvtana, nagyon szép a hangzása(b), és korlátlan lehetőséget nyújt a szóképzésre. Néha azt hallom, hogy „keveréknyelv”(c) – de hát van tiszta nyelv a világon? Az átlagember – postás, vasutas, stb. – néhány hónap alatt elsajátíthatja. Horthyék hamar felismerték, hogy éppen ezért kínál lehetőségeket a munkásosztály mozgósítására.(d) Néhány rendőrkopó számára gyorstalpaló tanfolyamot szerveztek: igyekeztek beépíteni őket az eszperantó mozgalomba.(e)
Közhely, hogy mennyire meggyorsítaná, megkönnyítené a politikai tárgyalásokat. Ha nemzeti önzés és önérdek nem akadályozná az elterjedését(f), évi egymilliárd dollárral lehetne csökkenteni a kormányok költségeit.(g) Nem is szólva arról, hogy megszüntetne egy jogosulatlan előnyt: azt, amit az anyanyelvén tárgyaló fél élvez mindazokkal szemben, akik ezt az idiómát csak hosszabb-rövidebb ideig tartó vergődés útján sajátítottak el.(h)”(1)
(a) A nyelvhasználati gyakorlat embereként felvilágosult véleményt képvisel – annak ellenére, hogy 1. vagy a latin első idegen nyelvként való lelkes tanulása és ismerete tárta fel előtte a többi nyelv rejtélyét; vagy 2. eleve hajlott a nyelvek minden gond nélküli „magába szívására”. Így valóban „eretnek” is lehet, de lehet, hogy kezdhette volna bármelyik nyelvvel.
(b) Az utolsó előtti szótagra eső hangsúly egyértelműen az olaszból származik – valószínűleg azért választotta Zammenhof a kiejtésben az olaszt mintának, mert egyrészt az olasz a latin talán legszorosabb leszármazottja a latinnak, másrészt pedig általában az olaszt tartják emiatt a legdallamosabb nyelvnek.
(c) Ez az eszperantóval szemben legalább olyan gyenge érv, mint az hogy „mesterséges” – a „természetes” nyelvekben is hemzsegnek a tudatos beavatkozások, különösen az írásbeliség megjelenése és tömeges, általános elterjedése óta.
(d) Leninnek tulajdonítják a következő mondást: „Az eszperantó a munkásosztály latinja.” (2)
(e) Sugár András talán kissé túlpolitizálta ezt a tényt: a Horthy-rendszerben közismerten sanda szemmel néztek mindenféle mozgalomra, és minden nem „párt-barát” egyesületet, tömörülést igyekeztek ellenőrzésük alatt tartani, mint minden „jól működő” ideológiai rendszer.
(f) Itt megint csak azt a népszerű eszperantó-mozgalombeli elképzelést olvashatjuk, miszerint a nemzetek önzése és önérdeke állja útját az eszperantó terjedésének. Meglepő, hogy Sugár úr ezt a logikátlan véleményt is magáévá tette. Az ekkora mértékű takarékosság elsőrendű gazdasági érdeke lenne minden országnak (mármint azoknak, amelyeknek ekkora összegre rúg az éves költségvetése).
Az önzés e szerint az elképzelés szerint egyrészt onnan eredhet, hogy a nemzetek a saját nyelvüket akarnák nemzetközi segédnyelvnek, így ha ezt nem érhetik el, akkor inkább igyekeznek meggátolni a többi lehetőség elterjedését is; másrészt pedig a nagy európai nyelveknek, angolnak, németnek, franciának tulajdonítják ezt az önzést, és hogy ezek nemcsak egymás nyelve terjedésnek kerékkötői, hanem az eszperantóé is. Ebben az összefüggésben azonban kérdéses, hogy vajon mely nemzetek foghattak össze az eszperantó terjedésének megakadályozására.
Az önérdek már gazdasági jellegű érdekeket jelenthet, vagyis ezek szerint a nemzeteknek érdekében áll, hogy gátat szabjon egy egyszerű, könnyen tanulható közvetítőnyelv elterjedésének. Ebből a szempontból az angol nyelv központja, Anglia(i) valóban és jogosan megvádolható azzal, hogy gazdasági érdeke fűződhet az ún. „kulturális imperializmushoz”, hiszen könyvkiadóik évente tucatszám ontják magukból a különféle nyelvkönyveket, és az eredeti angol irodalom teljes és csorbítatlan vagy egyszerűsített nyelvezetű alkotásait, amiből óriási bevétele származik az országnak. Anglia szívesen hirdeti azokat a szokásos nyelvi tévképzeteket, hogy pl.
1. a nyelveket csakis a „nyelvországban” lehet megtanulni, anyanyelvi beszélőktől. Ezáltal sikeresen bővítheti a „diák-turizmusát”, de szert tehet olcsó, a nyelvet tanulni kívánó munkaerőre is.
2. A „kultúra=nyelv” képzettel elérhető, hogy a nem „nyelvországban” szerzett nyelvtudást nem érzik majd teljes értékűnek, amit vagy a „nyelvország” meglátogatásával, vagy pedig a „nyelvország” irodalmának, kultúrájának, politikájának, gazdaságának, földrajzának tanulmányozásával, és persze másoknak az angol kultúrának a megismertetésével tud „teljesebbé tenni”
Némiképpen azonban önmaguk ellen dolgoznak ezzel: ha hatékony nyelvelsajátítási módszereink lennének, akkor nem lenne szükség arra, hogy évről-évre tucatszám kellejen megjelentetni a nyelvoktató anyagok tömegét, a nyelvtanulóknak pedig ezeket beszerezniük. Azzal tartható fenn ez a „könyv-dömping”, hogy nincsenek hatékony módszerek az intézményesített, vagy önálló használatra alkalmas, programozható nyelvtanításban. Én magam sokkal inkább látnám annak az esélyét, hogy a tankönyvgyártók és kiadók egy megvásárolható anyagokat javarészt nélkülöző módszer ellen kezdenek erőteljese lobbizni, azt bizonygatva, hogy igenis szükség van rájuk.
Közel és távol (egyenlőre) nem tudom, hogy lehetne-e még más jellegű, érdekből eredő nyelvterjesztéssel vádolni az angolokat; ami azonban legalább olyan téves képzeteken alapul, mint az, hogy az eszperantót éppen előnyös vonásai miatt igyekeznének gátolni terjedésében.
Ennek ugyanis érdekes folyományai lehetnek – amennyiben az eszperantót a többi nyelvnél „jobbnak” minősítjük (mint az eszperantó mozgalom teszi), akkora többi ebből következően „nem annyira jó”, „nem jó”, vagy „rossz” minősítést is kaphat; ez a minősítő függvénye. Ha a „jó” nem terjed, akkor egy átlagos erkölcsi érzékkel rendelkező, de adott téren tájékozatlan ember ezt hajlamos lehet tudatos manipulációnak tekinteni – különösen akkor, ha ő maga ennek a „jónak” híve. Ha ez a „jó” és „rossz” nyelvek formájában manifesztálódik az ember tudatában, akkor a „jó” nem birtokolta tulajdonságait, ha azok a „rossz” esetében megvannak, azt könnyedén a „rossz” tudatos törekvése eredményének is tekintheti, vagyis valahogy így: „Ha az eszperantó jobb nyelv, mint a többi nemzeti nyelv, és alkalmas lehet nemzetközi (segéd)nyelv státusának betöltésére, de mégsem így van, hanem mindezt az angol kezdi betölteni, akkor ez csakis úgy lehetséges, ha ez tudatos, és konkrétan erre irányuló törekvés eredménye.” És így kész is az összeesküvés elmélet. Ezen a ponton pedig ez a nyelvi alapú előítélet összetalálkozik a manapság népszerű „USA-ellenességgel”, és rögtön megszemélyesíthető ellenségképet kapunk. Ebből a szempontból az eszperantó jobb lenne, ha nem mozgalomként működne, mert melegágya lehet egyéb, nemzeti jellegű előítéletek kialakulásának.
(g) 1988-ban!
(h) Kérdéses, hogy egy soknyelvű ember hogyan vallhat, illetve vehet át ehhez hasonló előítéletet. Paradox, mivel Sugár András nyelvelsajátítási életútja éppen azt példázza, hogy benne ez sem sérelemként, sem gyakorolt sajátságként nem lehetett jelen.
(i) Tudatosan írtam Angliát, és nem Nagy-Britanniát, mivel az Egyesült Királyság tagállamainak mindnek meg volt az egyesülés előtt a saját nemzeti nyelve.
Részlet a wikipédiából:
„ Az angol nyelv kialakulása - Az angol nyelv Nagy-Britanniában alakult ki. A sziget őslakosait, a keltákat az 5–7. század során betelepülő germán törzsek ( angolok, szászok, jütök) kiszorították a sziget középső részéről, a mai Anglia területéről, amely róluk kapta a nevét. A kelták a sziget peremi részeire ( Skócia, Wales), illetve az Ír-szigetre szorultak vissza, később azonban ezek a területek is angol uralom alá kerültek, emiatt a kelta nyelvek mára csaknem kihaltak a szigeteken.”
************************************************************
Folyt.köv.
* * * * * * * *
Irodalom:
(1) Lomb Kató: Bábeli harmónia – Interjú Európa híres soknyelvű embereivel.
(2) Horváth József: 30 nap alatt eszperantóul, 260.o.
*****************************************************
PHILIP KING,
(11 nyelv) Birmingham:
(Nyelvei: angol, orosz, görög, spanyol, francia, olasz, portugál, német holland, welsh, arab)
Az általános nyelvészet doktora. Soknyelvűsége ellenére általában megkérdőjelezi a soknyelvűség lehetőségét, és mint mondja: „Csak fokozatok léteznek. Énnálam pl. az arab képviseli a létra legalsó fokát, mert abból nem ismerek mást, mint a különböző üdvözlési formákat. Anyanyelvem persze a létra tetején áll, de ha – mondjuk – a balettoktatásról kellene beszélnem, még angolból is megbuknék.*”(1)
Elmondása szerint irigyli a magyarokat és a más, „nem exportálható” nyelven beszélőket, mert kénytelenek komolyan venni a nyelvtanulást.** Nem úgy, mint a honfitársai, akiket lustává és elbizakodottá tett anyanyelvül lingua francává, köznyelvvé válása.(1)
Az eszperantóról eléggé szűkszavúan nyilatkozik: „Az eszperantó? Érdekes hobbi, sajnos*** nem több.”
* Itt a szerény nyelvészdoktor összemosott két fogalmat: a nyelvismeretet, és egy adott nyelven kifejezhető tárgyismeretet. A tárgyismeret fogalma messzemenőn több dolgot foglal magában, tkp mindent, amit tudni lehet, azokat az ismereteket, amiket az ember kifejezni képes; míg a nyelvismeret „csak” az ismeretek kifejezési képességét jelenti, ami független lehet az illető tárgyismeretétől.
Jogos azonban a felvetése, hiszen a pletykák szerint a „rigó utcai nyelvvizsgák” egyik szelekciós módszere a nyelvismeret átkonvertálása a tárgyismeretre, ha valakinek a nyelvismerete elég magas volt ahhoz, hogy átmenjen, a nyelvvizsgaközpontnak azonban az volt az érdeke, hogy a tárgyismereti alapon való szelekcióval biztosítsa a folyamatosan kellő számú vizsgázót.
** lásd.
Kitől várhatjuk (és milyen formában) a nyelvtanítás reformját?
Brain Storming - 2006.11.03 00:54
„1.§. Legyen egy kis nyelv anyanyelvi beszélője. Olyan nyelv legyen az anyanyelve, amelynek nincsenek (számottevő) rokonai.”
*** Talán hasznos lett volna, ha ezt a „ sajnost” kissé részletesebben kifejti.
***********************************************
SUGÁR ANDRÁS
(23 nyelv):
(nyelvei: magyar, latin, német, orosz, angol, szerb, horvát, bolgár, mongol, indonéz, francia, olasz, lengyel, román, spanyol, szerb, portugál, bolgár, eszperantó, szlovák, ukrán, belorusz, szlovén)
Sugár András, a magyar televízió legendás külföldi tudósítója, igazi 'intellektuális skizofrén-személyiség': egyesül benne a világjáró riporter lendülete és a filosz részletekre is kiterjedő pontosságigénye.(1)
Nyelvismereti pályafutása „erőből” indul: „Először a latinnal találkoztam. Szívesen és könnyen tanultam.”(1) Ezzel a starttal, és hogy ez követően sorban a legkülönfélébb nyelvekkel ismerkedett meg, úgy mint némettel, orosszal és angollal, megfelelő alapot biztosíthatott számára, hogy elméje teljes mértékben nyitott és felvevőképes maradjon további nyelvekre. Önbemutatása végén így összegez: „Mi a magyarázata annak, hogy izgalmas-kalandos munkám nem ölte ki belőlem a pedáns pontosság igényét? Talán az, hogy az emberek körében szerzett ismereteimet sohasem átallottam könyvek, szótárak segítségével ellenőrizni. És hogy szigorú 'szőröző hajlamom' játékos kedvvel párosul.”(1)
Lomb Kató ismét felidézett kérdésére: „Van-e a latinnak jelene; lesz-e az eszperantónak jövője?” a következőket válaszolta:
„A latin szempontjából eretnek vagyok: nem látom be a szükségességét(a). Annál jobban hiszek az eszperantóban. Egyszerű a nyelvtana, nagyon szép a hangzása(b), és korlátlan lehetőséget nyújt a szóképzésre. Néha azt hallom, hogy „keveréknyelv”(c) – de hát van tiszta nyelv a világon? Az átlagember – postás, vasutas, stb. – néhány hónap alatt elsajátíthatja. Horthyék hamar felismerték, hogy éppen ezért kínál lehetőségeket a munkásosztály mozgósítására.(d) Néhány rendőrkopó számára gyorstalpaló tanfolyamot szerveztek: igyekeztek beépíteni őket az eszperantó mozgalomba.(e)
Közhely, hogy mennyire meggyorsítaná, megkönnyítené a politikai tárgyalásokat. Ha nemzeti önzés és önérdek nem akadályozná az elterjedését(f), évi egymilliárd dollárral lehetne csökkenteni a kormányok költségeit.(g) Nem is szólva arról, hogy megszüntetne egy jogosulatlan előnyt: azt, amit az anyanyelvén tárgyaló fél élvez mindazokkal szemben, akik ezt az idiómát csak hosszabb-rövidebb ideig tartó vergődés útján sajátítottak el.(h)”(1)
(a) A nyelvhasználati gyakorlat embereként felvilágosult véleményt képvisel – annak ellenére, hogy 1. vagy a latin első idegen nyelvként való lelkes tanulása és ismerete tárta fel előtte a többi nyelv rejtélyét; vagy 2. eleve hajlott a nyelvek minden gond nélküli „magába szívására”. Így valóban „eretnek” is lehet, de lehet, hogy kezdhette volna bármelyik nyelvvel.
(b) Az utolsó előtti szótagra eső hangsúly egyértelműen az olaszból származik – valószínűleg azért választotta Zammenhof a kiejtésben az olaszt mintának, mert egyrészt az olasz a latin talán legszorosabb leszármazottja a latinnak, másrészt pedig általában az olaszt tartják emiatt a legdallamosabb nyelvnek.
(c) Ez az eszperantóval szemben legalább olyan gyenge érv, mint az hogy „mesterséges” – a „természetes” nyelvekben is hemzsegnek a tudatos beavatkozások, különösen az írásbeliség megjelenése és tömeges, általános elterjedése óta.
(d) Leninnek tulajdonítják a következő mondást: „Az eszperantó a munkásosztály latinja.” (2)
(e) Sugár András talán kissé túlpolitizálta ezt a tényt: a Horthy-rendszerben közismerten sanda szemmel néztek mindenféle mozgalomra, és minden nem „párt-barát” egyesületet, tömörülést igyekeztek ellenőrzésük alatt tartani, mint minden „jól működő” ideológiai rendszer.
(f) Itt megint csak azt a népszerű eszperantó-mozgalombeli elképzelést olvashatjuk, miszerint a nemzetek önzése és önérdeke állja útját az eszperantó terjedésének. Meglepő, hogy Sugár úr ezt a logikátlan véleményt is magáévá tette. Az ekkora mértékű takarékosság elsőrendű gazdasági érdeke lenne minden országnak (mármint azoknak, amelyeknek ekkora összegre rúg az éves költségvetése).
Az önzés e szerint az elképzelés szerint egyrészt onnan eredhet, hogy a nemzetek a saját nyelvüket akarnák nemzetközi segédnyelvnek, így ha ezt nem érhetik el, akkor inkább igyekeznek meggátolni a többi lehetőség elterjedését is; másrészt pedig a nagy európai nyelveknek, angolnak, németnek, franciának tulajdonítják ezt az önzést, és hogy ezek nemcsak egymás nyelve terjedésnek kerékkötői, hanem az eszperantóé is. Ebben az összefüggésben azonban kérdéses, hogy vajon mely nemzetek foghattak össze az eszperantó terjedésének megakadályozására.
Az önérdek már gazdasági jellegű érdekeket jelenthet, vagyis ezek szerint a nemzeteknek érdekében áll, hogy gátat szabjon egy egyszerű, könnyen tanulható közvetítőnyelv elterjedésének. Ebből a szempontból az angol nyelv központja, Anglia(i) valóban és jogosan megvádolható azzal, hogy gazdasági érdeke fűződhet az ún. „kulturális imperializmushoz”, hiszen könyvkiadóik évente tucatszám ontják magukból a különféle nyelvkönyveket, és az eredeti angol irodalom teljes és csorbítatlan vagy egyszerűsített nyelvezetű alkotásait, amiből óriási bevétele származik az országnak. Anglia szívesen hirdeti azokat a szokásos nyelvi tévképzeteket, hogy pl.
1. a nyelveket csakis a „nyelvországban” lehet megtanulni, anyanyelvi beszélőktől. Ezáltal sikeresen bővítheti a „diák-turizmusát”, de szert tehet olcsó, a nyelvet tanulni kívánó munkaerőre is.
2. A „kultúra=nyelv” képzettel elérhető, hogy a nem „nyelvországban” szerzett nyelvtudást nem érzik majd teljes értékűnek, amit vagy a „nyelvország” meglátogatásával, vagy pedig a „nyelvország” irodalmának, kultúrájának, politikájának, gazdaságának, földrajzának tanulmányozásával, és persze másoknak az angol kultúrának a megismertetésével tud „teljesebbé tenni”
Némiképpen azonban önmaguk ellen dolgoznak ezzel: ha hatékony nyelvelsajátítási módszereink lennének, akkor nem lenne szükség arra, hogy évről-évre tucatszám kellejen megjelentetni a nyelvoktató anyagok tömegét, a nyelvtanulóknak pedig ezeket beszerezniük. Azzal tartható fenn ez a „könyv-dömping”, hogy nincsenek hatékony módszerek az intézményesített, vagy önálló használatra alkalmas, programozható nyelvtanításban. Én magam sokkal inkább látnám annak az esélyét, hogy a tankönyvgyártók és kiadók egy megvásárolható anyagokat javarészt nélkülöző módszer ellen kezdenek erőteljese lobbizni, azt bizonygatva, hogy igenis szükség van rájuk.
Közel és távol (egyenlőre) nem tudom, hogy lehetne-e még más jellegű, érdekből eredő nyelvterjesztéssel vádolni az angolokat; ami azonban legalább olyan téves képzeteken alapul, mint az, hogy az eszperantót éppen előnyös vonásai miatt igyekeznének gátolni terjedésében.
Ennek ugyanis érdekes folyományai lehetnek – amennyiben az eszperantót a többi nyelvnél „jobbnak” minősítjük (mint az eszperantó mozgalom teszi), akkora többi ebből következően „nem annyira jó”, „nem jó”, vagy „rossz” minősítést is kaphat; ez a minősítő függvénye. Ha a „jó” nem terjed, akkor egy átlagos erkölcsi érzékkel rendelkező, de adott téren tájékozatlan ember ezt hajlamos lehet tudatos manipulációnak tekinteni – különösen akkor, ha ő maga ennek a „jónak” híve. Ha ez a „jó” és „rossz” nyelvek formájában manifesztálódik az ember tudatában, akkor a „jó” nem birtokolta tulajdonságait, ha azok a „rossz” esetében megvannak, azt könnyedén a „rossz” tudatos törekvése eredményének is tekintheti, vagyis valahogy így: „Ha az eszperantó jobb nyelv, mint a többi nemzeti nyelv, és alkalmas lehet nemzetközi (segéd)nyelv státusának betöltésére, de mégsem így van, hanem mindezt az angol kezdi betölteni, akkor ez csakis úgy lehetséges, ha ez tudatos, és konkrétan erre irányuló törekvés eredménye.” És így kész is az összeesküvés elmélet. Ezen a ponton pedig ez a nyelvi alapú előítélet összetalálkozik a manapság népszerű „USA-ellenességgel”, és rögtön megszemélyesíthető ellenségképet kapunk. Ebből a szempontból az eszperantó jobb lenne, ha nem mozgalomként működne, mert melegágya lehet egyéb, nemzeti jellegű előítéletek kialakulásának.
(g) 1988-ban!
(h) Kérdéses, hogy egy soknyelvű ember hogyan vallhat, illetve vehet át ehhez hasonló előítéletet. Paradox, mivel Sugár András nyelvelsajátítási életútja éppen azt példázza, hogy benne ez sem sérelemként, sem gyakorolt sajátságként nem lehetett jelen.
(i) Tudatosan írtam Angliát, és nem Nagy-Britanniát, mivel az Egyesült Királyság tagállamainak mindnek meg volt az egyesülés előtt a saját nemzeti nyelve.
Részlet a wikipédiából:
„ Az angol nyelv kialakulása - Az angol nyelv Nagy-Britanniában alakult ki. A sziget őslakosait, a keltákat az 5–7. század során betelepülő germán törzsek ( angolok, szászok, jütök) kiszorították a sziget középső részéről, a mai Anglia területéről, amely róluk kapta a nevét. A kelták a sziget peremi részeire ( Skócia, Wales), illetve az Ír-szigetre szorultak vissza, később azonban ezek a területek is angol uralom alá kerültek, emiatt a kelta nyelvek mára csaknem kihaltak a szigeteken.”
Folyt.köv.
* * * * * * * *
Irodalom:
(1) Lomb Kató: Bábeli harmónia – Interjú Európa híres soknyelvű embereivel.
(2) Horváth József: 30 nap alatt eszperantóul, 260.o.
