Az eszperantó (és mozgalmának) kritikája

Tanulságos lehet azoknak a véleménye az eszperantóról, akik számos nyelven tudói és gyakorlói, akikre azt szokták mondani, hogy ragadnak a nyelvek. Az ő véleményük persze nem "mérvadó" bizonyos tekintetben, mivel ők valahol magára a tanult nyelvben rejlő folyamatos újdonságokkal való szembesülésre is nyitottak, motiváltak, így náluk a nyelvtanulás, a néha nem megfelelő nyelvi ismeretekkel való kifejezés izgalma is jellemző ... de mindenképpen rendelkeznek azzal a képességgel, amit úgy lehetne nevezni, hogy "verbális exhibicionizmus", már ami a szóbeli kommunikációt jelenti. Náluk valószínűleg abszolúte nincs meg az, amivel sokszor előhozakodnak az eszperantisták, hogy bénító zavart éreznének, ha valamit nem megfelelően fejeztek volna ki - ez persze náluk eredendően meglevő jellemtulajdonság lehet, mint ahogyan az is, hogy sokan, akik ugyan írásbeliség tekintetében magas szinten bírnak egy nyelvet, mégsem nagyon szeretnek szóban megnyilatkozni, néha éppen azért, mert az anyanyelvükön sem különösen szószátyárok. Ha eredendő jellemtulajdonságuk miatt van ez így, akkor ez nem a tanult nyelv miatt van így - nem szoros a kapcsolat a két dolog között, de elképzelhető, hogy akik könnyedén tanulják az eszperantót, és gyorsan jutnak el megfelelő kommunikációs szintig, azoknak megfelelő módszerrel (ami persze csak leírva hangzik ilyen egyszerűen, hisz valahol éppen ez az egész buktatója) bármelyik nyelv is hasonlóan sikeres lenne. .... de erre még visszatérek!

Bevezetőként 2 példa:

Az oslói Kemény Ferenc (20 nyelv) szerint kívánatos lenne egy jól megszerkesztett nemzetközi segédnyelv, de ezzel kapcsolatban nem az eszperantót idézi, hanem azt, hogyan szavazta le az 1894-es kongresszus a modernizáló változtatásokat... amellett, hogy még Zammenhof is támogatta a változtatásokat. Ő ezt úgy kommentálta, hogy "Jellemző adat az emberi butaságra". (1)

Habsburg Ottó (7 nyelv), aki még híve annak a vaskalapos elképzelésnek, hogy "a latin gondolkodni tanít", és kijelenti, hogy „ az eszperantóról keveset tud és nem vonzza”, úgy vélekedik, hogy " kifejezetten helytelennek tartaná, h első nyelvként tanítanák az iskolákban." Ezt azzal magyarázza, hogy " túlságos egyszerűsége kényelemre nevel, márpedig az átlag gyerek az átlag felnőttnél is lustább.*" (1)

* Hát, van benne valami - ez az érvelés talán illik az anyanyelvüket " istenítőkre”, de azokra is, akik nagy nehézségek árán tanulták meg az egyetlen ismert idegen nyelvüket, és inkább azt támogatnák nemzetközi szinten is. (lásd. azt a jellegzetes magyar honban is gyakran tapasztalható jelenséget, hogy idegennyelvtudás és tanulás szempontjából mennyire szembeállnak néha a "németesek" és az "angolosok" ... néha pusztán azon az alapon, h melyiket tanulták az iskolában.

Ez gyakran áll minden további nélkül az eszperantistákra is: első nyelvként tanulva egyrészt hamar kialakul a többi, " bonyolult és rendhagyó hülyeségekkel teli nemzeti nyelvekkel", pontosabban az azok tanulásával kapcsolatos vonakodás, másrészt pedig az eszperantó éppen a mozgalmiságával teremti meg azt, amit a "nagy európai nyelvek" tanulásánál nem igazán lehet tapasztalni - az angolt, vagy a németet tanulót nem fogadja be a nyelvismerete alapján egy nagy, baráti, támogató közösség, ami pusztán a nyelvtudásra alapozottan alakítja ki szimpatizánsainak körét: " ha eszperantót tanulsz, akkor közénk tartozol!"

Folyt.köv.

Irodalom:

(1) Lomb Kató: Bábeli harmónia – Interjú Európa híres soknyelvű embereivel.

A cikk szövege megtalálható a „ NYELVÉSZ - Nyelvészeti vitafórum” következő topicjában: