A latin és az eszperantó kapcsolata a propedeutikai érték hangsúlyozásában. A latinnal kapcsolatban már megcáfolták (Thorndike & Woodworth, 1901), az eszperantónál most kezdik bizonygatni(E. Symoens).
TARTALOM
1. A 9-nyelvű, Kada Lajos-ról még egyszer
2. Edward Symoens-ról és „Az eszperantó propedeutikai [előkészítői] értéké”-ről – először, de nem utoljára
3. Propedeutika a mesz-ben
4. Beszámoló a 91. Eszperantó Világkongresszusról
5. Szakirodalmi hivatkozások - A latin nyelvtanulásra ható pozitív transzferhatásáról
5.1. Idegen nyelv - Anyanyelv (A nyelvészet és a nyelvoktatás kölcsönhatása)
A nyelvtani tudatról és készségről c. fejezetben, 57.o.) Hegedűs József - Marx Károly Közgazdasági Egyetem nyelvi Intézet
5.2. Fodor István: Mire jó a nyelvtudomány? – Nyelv és élet. , Balassi Kiadó, Bp., 2001, (2. kiadás)
5.3. Thorndike & Woodworth, 1901: In Search of the Benefits of Learning Latin
5.4. Walter F. Kugemann: Megtanulok tanulni - Budapest, Gondolat Kiadó. 1976. (32-33.o.)
6. Nem kellene a latinon „lovagolni”! – avagy, Egy apró érdekesség a latin általános pozitív transzferhatásáról
7. Források
***
1. A 9-nyelvű, Kada Lajos-ról még egyszer
Kada Lajos-ról /9 nyelv, Róma, Vatikán/ már megemlékeztem a sorozat 2. részében, de akkor még eléggé szűkszavúan, mivel az eszperantóról nem nyilatkozott, csak a latinról. Időközben azonban több szempont is felmerült azzal kapcsolatban, hogy az eszperantó propedeutikai értékének hangsúlyozása tkp a latinnal kapcsolatos, a XX. század elején már kísérletesen megcáfolt (Thorndike, Woodrow, 1901) korábbi elképzelések megismétlése. Ha úgy tetszik, az Eszperantó Mozgalom (továbbiakban az eszperantót ’ESP’ rövidítéssel fogom említeni) ennek a réges-régen megcáfolt transzfer-elképzelés tekintélyének az égisze alatt igyekszik az eszperantó hasonló értékét hangsúlyozni.
Kada Lajos természetesen „elfogultan” nyilatkozik a latinról, mivel a Vatikán, és a Katolikus Egyház hivatalos nyelveként, vagyis tkp a kereszténység nyelveként tekint a latinra.
Jelen cikkben teljes nyilatkozatát(1) idézem, melyet a „Van-e a latinnak jelene? Lesz-e az eszperantónak jövője?” kérdésre adott:
„Kell-e latin? Európa egész múltja – latin múlt!(a) Magyarországon például egészen a 19. század közepéig az országgyűlésen latinul beszéltek.(b) Az egyház, amikor a nemzeti nyelvek használatát engedélyezte, úgy vélte, hogy a latin megmarad a liturgia nyelvének(c). Ma sajnos már a fiatal papság sem tud jól latinul. Nagy kár, mert ez a klasszikus idióma kiválóan alkalmas arra, hogy megtanítson a logikus gondolkodásra(d). És kulcsot ad egy sereg nemzeti nyelv megtanulásához.(e)
Persze a latin, mint minden más nagy múltú nyelv, formákban, változatokban igen gazdag. Nem vagyok például biztos benne, hogy aki, mondjuk, Szent Ágostont latinul olvasni tudja, az Horatius ódáit is megérti.”
(Megjegyzés: Azért is került ide éppen Kada Úr nyilatkozata, mert hiteles annak igazolására, hogy ez az elképzelés igenis élő dolog (volt sokáig); mert az eszperantóról egyáltalán nem nyilatkozott, és hozzávette még a „logikus gondolkodást” is.)
(a) „Európa egész múltja – latin múlt!”
Itt nem árt pontosítanunk: „latin alap-, vagy segéd-, vagy hivatalos-nyelvű”! Itt ismét azzal a feltételezéssel van dolgunk, hogy a nyelv határozza meg a kultúrát, holott ez logikusan inkább fordítva van: a kultúra határozza meg a nyelvet, de azt is elsősorban lexikális szinten, és nem szerkezeti/nyelvtani szinten!
Kada Úr itt természetesen az Katolikus Egyház szemszögéből szemléli a latin helyzetét: mintegy hivatástudatból tekinti Európa (egész) múltját (tegyük hozzá – teljesen következetesen és jogosan) „latin múltnak”, mivel a latin a Római katolikus Egyház hivatalos nyelve, és számára Európa múltja egyben a „keresztény múlt”, így logikus a „keresztény” jelzőt itt inkább a „latinnal” helyettesíteni, hiszen ez volt a keresztény Európa közvetítő, hivatalos nyelve – éppen az Egyház miatt.
Kada Úr logikája továbbá az Egyház igen merev konzervativizmusát is tükrözi: az egész nyilatkozatában benne van a sajnálkozás a latin, és egyben az Egyház térvesztése miatt; és persze az is, hogy ez tkp igen méltatlan állapot. A konzervativizmus ez esetben az Egyház egykor volt nemzetek felett álló uralmának nosztalgiás visszakívánása is egyben; az Egyház számára a latin visszahúzódása egyben a katolicizmus visszahúzódását is jelzi.
Ezzel a logikával gondolkodva pl. az egykori technikákat és társadalmi viszonyokat is – amik időközben átalakultak, modernizálódtak – mind megtanulnunk és gyakorolnunk kellene, mert a jelenlegi állapot ezen alapul. A nyelv azonban elsősorban ún. /mélyen beágyazódó, ámde/„felszínes társadalmi struktúra”, emellett olyasmi, aminek struktúrája és színvonala egyénenként változhat (és az egyéneknél is, időben, hangulattól, tapasztalatoktól, stb. függően), és változó mintázatot alkot, és emiatt csak statisztikai alapon lehet adott nyelvről beszélni, pontosabban egy „leírt nyelvállapotról”.
(b) „Magyarországon például egészen a 19. század közepéig az országgyűlésen latinul beszéltek.”
- Bartha Csilla írja nagyszerű tanulmánykötetében(2): „Az oktatásban a latin nyelv a XI. századtól van jelen Magyarországon, (…)”, /továbbá lásd a „Magyar Nyelv” – „Nyelvtörténet”, és „Nyelvtörténeti korszakok a magyarban” wikipédiás hivatkozásokat(3) és (4)/, vagyis a latin 8-9 évszázadon keresztül uralkodott többé-kevésbé hivatalos nyelvként Magyarországon. A nemzeti tudat azonban mindvégig, mindenféle nyelvű behatás ellenére életben tartotta a magyar nyelvet – de az is lehet, hogy csak annyira jelentéktelennek tartották, hogy nem fordítottak különösebb figyelmet és jelentőséget neki. Az, hogy az „országgyűlés nyelve volt”, valójában nem jelent sokat még ennyi idő távlatában sem – ellentétben az egykori Római Birodalom örököseként az újlatin nyelvű államokkal, ahol (többnyire) a latin utódnyelvei váltak uralkodó nemzeti és államnyelvvé.
A wikipédia írja: „Róma terjeszkedésével az ókorban és a középkorban az egész mediterrán térségben elterjedt, s a Római Birodalom hivatalos nyelve lett. Az egyes provinciákban elkülönült beszélt változataiból (vulgáris, azaz népi latin) alakultak ki a mai újlatin nyelvek(6): portugál, spanyol, katalán, francia, olasz és román. Ezeket szigorúan véve egyazon nyelv dialektusainak tekinthetnénk ma is, ha nem volna érzékeny politikai kérdés a nemzeti nyelv önállósága minden egyes újlatint beszélő országban (Románia, Olaszország, Franciaország, Spanyolország, Portugália, a franciául beszélő volt gyarmatok, a spanyolul beszélő dél-amerikai és közép-amerikai országok és a portugált beszélő Brazília lakossága). Az újlatin nyelveket ma mintegy 850 millió anyanyelvi beszélő, emberiség 15%-a és a fejlett ipari államok lakosságának 40%-a használja világszerte.”(5)
Ehhez képest a magyarokat meglehetősen elkerülte a latin iránti „lelkesedés” – olyannyira, hogy a nagy nyelvújítás idején éppen a magyarban akkoriban burjánzó latin és görög szavakat igyekeztek magyar megfelelőkkel felváltani, méghozzá ezerszám! Ha ebből a szemszögből nézzük, akkor a magyar múlt még hivatalos szinten sem „Latin-múlt”!
(c) Az egyház, amikor a nemzeti nyelvek használatát engedélyezte, úgy vélte, hogy a latin megmarad a liturgia nyelvének.
- Erre mindenképpen szükség volt, ha az Egyház meg akarta őrizni a centralizált hatalmát. Természetesen ezzel kéz a kézben járhatott az a „kultúrstratégiai” fogás, hogy így a latin nyelvről is el kellett terjeszteni, hogy az „Egyház nyelveként” a „liturgia nyelve”, s mint olyan, különb a többi nyelvnél: mivel a hitet maga a tartalom képviselte, és legfőbb ellenfele az egyre inkább feleszmélő tudományos gondolkodás volt, így kézenfekvő lehetett, hogy használatának egyfajta különleges hatást képességet tulajdonítottak – és erről a hagyományos elképzelésről szó Kada úr következő mondata:
(d) „(…) ez a klasszikus idióma kiválóan alkalmas arra, hogy megtanítson a logikus gondolkodásra.”
Most erről van szó elsősorban, és a következő mondatról is:
(e) „És kulcsot ad egy sereg nemzeti nyelv megtanulásához.”
Úgy tűnik, hogy ezek azok a korábbi és hagyományos ismérvek, vagyis amiket az ESP-mozgalom is igyekszik meglovagolni – nem burkoltan, hanem igencsak nyíltan arra építve, hogy ezt a hagyományt folytatni kívánják az ESP által.
A felmerülő kérdés: honnan eredhet ez a hagyományos szemlélet?
Az ESP-val kapcsolatban azért fontos ezt a latinhoz fűződő hagyományos elképzelést tisztázni, mert az ESP propedeutikai szerepének feltételezése valószínűleg ebből ered – azzal a változattal, hogy míg a latint az általános intelligencia, a logikus gondolkodásmód fejlődéséhez kötötték, az ESP mozgalom elsősorban a többi nyelv megtanulásának elsőrendű lehetőségét látja benne, ámbátor sok helyütt utalnak más készségek transzfer jellegű javulásához is vezet (ez egyértelműen a latinhoz fűződő hagyomány „felelevenítése”)
A dolog logikájának hitelessége érdekes fordulatot vesz – a latin és az eszperantó egymáshoz képesti nehézségi foka nagyjából „ég és föld” kategóriába esik, holott mindkettőhöz szinte ugyanazt a transzferhatást igyekeznek kötni.
***
Ennek szemléltetésére álljon itt egy tekintélyes ESPista írás idevonatkozó néhány részlete:
***
2. Edward Symoens-ról és „Az eszperantó propedeutikai [előkészítői] értéké”(7)-ről először, de nem utoljára!
„(…) Csaknem mostanáig a latint tekintették – jogosan – bevezetőnek, különösen a modern latin nyelvekhez és az egyetemes gondolkodásmódhoz. Különféle tulajdonságaival segíti a tanulókat összehasonlítani, leszármaztatni, elemezni, okoskodni és megszabadulni az anyanyelvi gondolkodásmódtól.(a)
Sajnos a latin nagyon nehéz nyelv, csak az intellektuálisan eléggé tehetséges és motivált tanulók szűk csoportja által uralható, és nem hordozza a gyakorlati kommunikációs probléma megoldását sem.(b) Ezért, és talán más okok miatt is, sok országban eltűnt az oktatási programokból(c), vagy tanítása csak heti néhány órára csökkent, ami egyáltalán nem elég ahhoz, hogy korábbi nevelő szerepének megfeleljen. A modern nyelvek azonnali, minden előkészítés nélküli tanulása lépett a latin helyébe is.(*)”
(…)
”Gyakran “a modern latin”-nak vagy “a demokratikus latin(**)”-nak nevezik, utalva a kettős szerepre, amit sok évszázadon át a latin nyelv játszott, mint semleges, határt túlhaladó “lingua franca”(d) és MINT BEVEZETŐ MÁS NYELVEK TANULÁSÁHOZ. (A “demokratikus” természetesen nem az értelmiségieknek azokra a rétegeire céloz, akik néhány évszázadon át használták a latint, hanem szélesebb embercsoportoknak arra a lehetőségére, hogy tanuljanak és a mában uralják az eszperantót, demokratikus elveinknek megfelelően.)”
„Mivel, hogyan segíthet az eszperantó?
Az eszperantó előzetes tanulása megkönnyíti következő nyelvek tanulását, ahogyan tette azt a latin tanulása.(e) Ez tény adja a nemzetközi nyelv propedeutikai, azaz előkészítő, beavató, bevezető értékét más nyelvek ezt követő választásához és könnyebb megtanulásához.”(***)
(…)
„Abból a tényből adódóan, hogy az eszperantó olyan nyelv, amely gondolkodtat, tanulmányozása kibontakoztat más, általánosabb képességeket: a képességet megfigyelni, átgondolni, okoskodni, összehasonlítani, elemezni, összetenni, következtetni, származtatni... (f) Ezek a gyorsan kibontakozó képességek hasznosulnak más nyelvek tanulásánál is, tehát átvihetők új tanulási helyzetekre.”(g)(8)
Az ehhez fűzhető bevezető megjegyzések:
Symoens ezekben a pontokban önellentmondásba kavarodik: az (a) szerint a latin okoskodni tanít – a (b) szerint a nehézsége miatt csak az eleve intelligensebb tanulói képesek csak uralni, és (c) emiatt el is tűnt a tananyagokból. Aztán a (d) alapján az ESP-t a latinnal összemosóan jellemzi, és az (e) pontban már ugyanazt tulajdonítja az ESP-nak, mint a latinnak, amit az (f) pontban tényként közöl, és a (g) pontban szerinte már kész is a transzfer-hatás igazolása! A furcsasága ennek az elképzelésnek az, hogy a latin őszerinte is „Sajnos a latin nagyon nehéz nyelv”, ellenben ugyanezen cikkében az eszperantót „egyszerűnek, könnyűnek, és átláthatónak” minősíti – a probléma itt az, hogy ha az egyik ismeretkör nagyon nehéz, a másik pedig nagyon könnyű, akkor hogyan vezethetnek ugyanazon transzferes hatásra; mivel Symoens az (e) és (***) pontokban pontosan ezt állítja.
Ha egy képességet (ti. az idegen nyelvek tanulását, elsajátítását), készséget az ismeretkörök nehézségi skálájának mindkét pólusán található konkrét ismeret-terület (latin-ESP) egyformán, transzferes módon fejlesztheti, akkor ez az elképzelés vagy úgy érvényes, hogy maga a konkrét ismeretkör terület gyakorlása (=idegen nyelv tanulása) önmagára van kedvező hatással (vagyis maga a tevékenység fejleszt, nem pedig a konkrét tartalom, tehát maga a nyelvtanulás fejleszti a nyelvtanulást, nem pedig kizárólag egy adott konkrét nyelv, a latin és ESP van ilyen hatással, tehát ez nem kizárólagos tulajdonságuk!), vagy úgy, hogy egyik sincs hatással.
(*) Ez a mondata Symoens-nak eléggé többértelmű: jelentheti azt is, hogy elképzelgése szerint korábban a latin elsajátítása után tanultak egy következő nyelvet, és ez alapján ő szükségszerűnek tartja, hogy az idegen nyelveknek mindenképpen kell egy bevezető, más nyelvvel kapcsolatos előkészítő tanulmány, különben a nyelvtanulás eredménye nem lesz „tökéletes”, vagy egyáltalán eredményes. És ezek alapján jelentheti azt az előzetes következtetést is, hogy ha kell bevezetés, akkor erre az ESP a legalkalmasabb.
(***) Hozzátehetnénk, hogy a latin nem tette könnyebbé a nyelvtanulást és más ismeretek elsajátítását sem!
Legfeljebb a nehézségéhez képest tűnt minden más könnyebbnek! Továbbá a többség az első idegen nyelv
megtanulása után nem fog második idegen nyelv tanulásába!
Egy leegyszerűsített nyelvtanú nyelvhez képest minden más csak „kivételekkel és hülyeségekkel” teli
zagyvalék lesz, ahogy egyes lelkes ESPisták időnként nyilatkoznak a nemzeti nyelvekről!
***
3. Propedeutika a MESZ-ben
Az ember azt gondolná, hogy az ESP propedeutikai értékének és szerepének hangsúlyozása aránylag új keletű dolog lehet, és mintegy mellékes támogató érvként van jelen a mozgalom életében. Nos, ez nem így van – méghozzá annyira nem hogy a Magyarországi Eszperantó Szövetség Alapszabályában(9) is benne van a propedeutikai értékre való hivatkozás, a következőképpen:
„2. A SZÖVETSÉG CÉLJA, ALAPELVEI ÉS TEVÉKENYSÉGE
2.8. A Szövetség kulturális szervezet, amely támogatja és elősegíti az eszperantó nyelv oktatását és maga is szervez tanfolyamokat, tagjait rendszeres önművelésre neveli, tevékenységével szélesíti az eszperantó nyelv megismerését és alkalmazását. Bátorítja tagjait, hogy az eszperantó nyelv propedeutikus értékére építve sajátítsanak el idegen nyelveket.”
Ezek után joggal gondolhatjuk, hogy ha mindez a Szövetség alapszabályában is jelen van, akkor mindenki, aki a mozgalom hivatalos tagjává lesz, az elsajátítja, elfogadja, sőt terjeszti – annak minden eredőjével, amikről a továbbiakban még bőségesen lesz szó!
***
4. Beszámoló a 91. Eszperantó Világkongresszusról (10)
Egy másik megjelenési formája a propedeutikának a kongresszusokon való ismételt hirdetése – mint ahogyan pl. a 91. Eszperantó Világkongresszuson is, amit Firenzében rendeztek meg 2006. július 29. és augusztus 5. között. (A kongresszuson 2206 fő vett részt, 62 országból, közöttük legalább 42 magyar volt.)
Idézet az egyik programpontról:
„Az Iskola Napján Dr. Molnár Lajos tartott előadást a „Dobbantó a Nyelvekhez(11)” Nemzetközi Munkacsoportról, amely az eszperantót, mint elsőként tanulandó idegen nyelvet és képességfejlesztő tantárgyat szeretné bevezetni az Európai Unió általános iskoláiban.”
Vagyis itt már egy konkrétan megfogalmazódott, a propedeutikára alapozott programot láthatunk – egyértelmű törekvéssel.
***
Mivel ezek után belátható, hogy a korábban latinnak tulajdonított propedeutikai szerep eszperantóra való átruházásnak hangsúlyozása az eszperantó mozgalomnak nemcsak lényeges, hanem talán életbe vágóan fontos eleme – így az is belátható, hogy ezzel a kérdéssel a későbbiekben is igen behatóan fogok foglalkozni.
***
Most azonban következzen a latinnak tulajdonított általános fejlesztő kvalitásokról némi szakirodalmi áttekintés!
***
5. Szakirodalmi hivatkozások
A latin nyelvtanulásra ható pozitív transzferhatásáról
Vessük össze a korábbiakat a következőkkel!
5.1. Idegen nyelv - Anyanyelv (A nyelvészet és a nyelvoktatás kölcsönhatása)
A nyelvtani tudatról és készségről c. fejezetben, 57.o.) 1970-ből!(12)
Hegedüs József - Marx Károly Közgazdasági Egyetem nyelvi Intézet:
"Sokáig tartotta magát az a hiedelem – ma is vannak szószólói -, hogy a latin nyelvtan tudása jelentősen megkönnyíti az idegen nyelvi nyelvtan megértését és elsajátítását. A legújabb, a készség átvitelével (transzfer) foglalkozó kísérletek azonban nem igazolják ezt a régi feltevést. A latin kétségtelenül segít a nyelvtani terminológia elsajátításában - de nem a nyelv elsajátításában. A terminológiában is csak akkor, ha a nyelvtant "hagyományosan" elemezzük.
Mindazonáltal fel kell tételeznünk a pozitív transzfer lehetőségét. Ezt azonban nem szükségképpen egy másik idegen nyelvből kiindulva lehet elképzelni. Semmi komolyan számba vehető érv nem szól az ellen, hogy az anyanyelvet - az anyanyelv különlegesen ilyen célból szerkesztendő nyelvtanát - alkalmazzuk valamilyen (ez idő szerint még nem igen körvonalazott) formában az idegen nyelv nyelvtanának megértése és begyakorlása során. Így ez a különleges anyanyelvi nyelvtan általános egyetemes nyelvtani alapként szolgálhatna bármely idegen nyelvi grammatika megértetése során. Más szavakkal: az anyanyelvi nyelvtan az általános emberi nyelv "bázisképlete" is lehetne - a magyar anyanyelvűek számára. Vagyis pontosan azt a szerepet játszhatná - méghozzá eredményesebben -, mint amit a latin grammatika transzferens szerepéről hittünk."
***
5.2. Fodor István: Mire jó a nyelvtudomány? – Nyelv és élet, Balassi Kiadó, Bp., 2001, (2. kiadás) (13)
3. A nyelvészet és a többi tudomány.
3.1.3. Logika fejezet. (126.o.)
„Szeretnék még egy korábban igen elterjedt tévhitet eloszlatni, amelyben többen ma is hisznek, hogy ti. a latin ’logikus’ nyelv. Az elmondottakból kitűnik, hogy a latin nem logikusabb más nyelveknél, de nem is logikátlanabb. A téves nézet alighanem a XIX. Században az általános közoktatással terjedt el, amikor a latint kötelezően oktatták, mint idegen nyelvet a középiskola első osztálytól kezdve, a XX. század első felében pedig a gimnáziumokban, mint első idegen nyelvet. E vélekedés valós alapja nyilvánvalóan az, hogy a tanulók a latinnak az anyanyelvüktől különböző sajátos szerkezetével szembesülve ráeszméltek, hogy mondanivalójukat, az eddig anyanyelvükön kifejezett fogalmakat teljesen különböző módon lehet, illetve kell kifejezniük, ez pedig a szabályok és ragozási táblázatok besulykolásán túl figyelmüket fejlesztette, és gondolkodásukat csiszolta. Persze minden első nyelv tanulásakor ez történik. A latin nyelvtanulásnak egyéb előnyeit is ismerték, amelyeket a szülők és tanárok a tanulókban tudatosítottak, nevezetesen, hogy a latin művelődésünknek hordozója (a görög mellett), és a latin tudása az általános műveltség magasabb szintjét jelenti (a többi ismeret mellett). Nyelvünk szókincsében több száz latin eredetű szó található (közülük mintegy 100 az alapszókincs részeként, pl. akác, citrom, iskola, óra, sors, templom, a hónapok nevei). Számuk napjainkban (nem mindig a szükség okán) egyre növekszik – ellentétben a nyelvújítás korával, amikor százával teremtettek új szavakat a latin helyébe –, részben az angolból vagy az angolból visszalatinosított alakban is, pl. kommunikál, konszenzus, tolerancia, komputer (< angol computer < latin computare ’összeszámolni’), projektum, angolosan prodzsekt (<angol project < latin proiectum ’előre helyzett /dolog/’) stb. Ajánlatos tehát a latin bizonyos fokú ismerete az értelmiségi pályákon dolgozóknak, főképp pedig nélkülözhetetlen a szellemtudományok kutatóinak.”
***
5.3. Thorndike & Woodworth, 1901: In Search of the Benefits of Learning Latin (14)
„Discussion
Students who studied Latin at school were less well prepared for learning Spanish than their contemporaries who had learned French at school. The superior performance of the French group was particularly marked in the correct use of grammar rules and was also obvious as a trend in vocabulary skills. The negative transfer effects of Latin on learning Spanish, which became apparent in the analysis of grammar errors, suggest that accessing Romance languages by way of Latin may not only be a detour but may also be a complication. For students with a Latin background, the acquisition of Spanish may often be impeded by so-called “false friends.” In other words, superficial similarities between certain words in the two languages may lead to the inappropriate use or modification of these words. Because of the grammar similarities
between modern Romance languages, there may be no need for the link function of Latin when learning these languages. The results of the error analysis support the theoretical view of transfer, which was outlined by E. L. Thorndike and Woodworth (1901) about a century ago and has been specified in modern cognitive theories. According to these theories, specific knowledge elements and cognitive activities rather than formal rigor are transferred from one situation to another. This appears to be true for Latin.”
***
5.4. Walter F. Kugemann: Megtanulok tanulni - Budapest, Gondolat Kiadó. 1976. (32-33.o.)(15)
„Transzferrel magyarázható, amikor egy összetett feladat megoldása könnyebben sikerül azoknak, akik korábban már sokmindent tanultak, még ha ezeknek közvetlenül semmi közük sincs az új problémához.
Ezen az alapon sok tanár vallja, hogy a latin nyelv tanulása fejleszti a gondolkodóképességet. A gyakorlat ezt nem igazolta. Thorndike is megállapította (1924-ben), hogy egyévnyi latintanulás pontosan annyira fejleszti a gondolkodóképességet, mint egyévnyi tornatanítás.
De vigasztalódjanak a latintanárok: más tárgyaknál sem tapasztaltak ilyen sajátos gondolkodásfejlesztő hatást. Még a legtöbbet, bár nem túl sokat, ért ebből a szempontból az algebra, geometria és trigonometria.
Undeutsch professzor, a kölni egyetem pszichológiatanára szerint a tanulság az, hogy „a latintanulás fejleszti a diákok latin nyelvtudását”.
És ugyanígy van ez más tárgyakkal is. Az tehát, hogy szellemi képességeink fejlesztése egyes tantárgyak különösen alkalmasak lennének, puszta illúzió. Nyugodjunk bele ebbe. Egyébként is ebben a könyvben nem vitatkozunk arról, hogy az egyes iskolai tantárgyak mennyiben hasznosak.
Fontosabb dolgokat tudunk meg Fawcetts egyik kísérletéből. Két tanulócsoportot egy éven át – hetenként egy-egy órában – geometriára oktattak. A kísérlet előtt és után ellenőrizték problémamegoldó képességüket. De az egyik csoportot arra is megtanították, hogyan alkalmazhatják a geometriai észjárást általános problémáknál. És ahogy letelt a tanév, ők tényleg sokkal jobban oldották meg a gondolkodási problémákat, mint azelőtt. A másik csoportnál viszont hatástalan volt a geometriaoktatás.
Vagyis? Az ismeretanyag elsajátítása önmagában csak az ismeretanyagunkat gyarapítja. Csak a problémamegoldás és a tanulás módszerei és műfogásai segítenek egy-egy új helyzetben.”
***
Végezetül egy kis adalék anekdota a latin általános intelligenciafejlesztő hatásáról – a házunk tájáról!
***
6. Nem kellene a latinon „lovagolni”! – avagy, Egy apró érdekesség a latin általános pozitív transzferhatásáról (16)
A Fizikai Szemle 2006/10. számában, a 343.o.-on a a 75 éves Lovas Istvánnal (az MTA rendes tagja, a Debreceni Egyetem Természettudományi Kara emeritus professzora, aki idehaza meghonosította a nagyenergiás atommag- és részecskefizikai kutatást!) olvasható egy beszélgetés, ahol ugyan anekdota-szintjén, de elmeséli esetét a latinnal.
„Ez év október elsején van Lovas Istvánnak, az MTA rendes tagjának, a Debreceni Egyetem Természettudományi Kara emeritus professzorának 75. születésnapja. Ebből az alkalomból kérdezem egykori tanáromat, ma kollégámat és barátomat életútjáról.
(…)
Ekkor belépett az osztályfőnök: Magyar László. Ezzel életemben egy új fejezet kezdődött! Az osztályfőnök úr megkérdezte tőlem. "Tudsz-e latinul?" "Ezt nem lehet mondani, feleltem - minthogy Gyöngyösön is a latinból kapott »jó« miatt nem lehetett kitűnő a bizonyítványom." "Ez baj, de nem súlyos. Lehet rajta segíteni. Kérdezd meg valamelyik osztálytársadtól, hogy mit kell tudni nálunk latin nyelvtanból. Tanuld meg, és ha kész vagy, szólj." Attól kezdve a latin nyelvtannal keltem és feküdtem. Öt sikertelen kísérletet tettem. A tanár úr nem haragudott, nem szidott, csak csendesen megjegyezte: "Ebbe az iskolába járni nem kötelező. Vannak más iskolák is. Nagyon jók!" Volt egy másik mondása is, ami elkísér a sírig: "A latin intelligencia dolga."
A hatodik kísérlet alkalmával minden feltett kérdésre helyes választ adtam. "A nyelvtani szabályokat már tudod, de lássuk, hogy tudod-e őket alkalmazni!" Azzal kikereste a dolgozatfüzetemet. Bemártotta tollát a pirostintás kalamárisba, és írta a javításokat, egyiket a másik után, majd pedig becsukta a füzetet. "Elmehetsz." - mondta halkan. Én sírva mentem haza. Másnap az ajtó előtt várakoztam. Az osztályfőnök úr megkérdezte: "Miért nem ülsz a helyeden?" - és maga előtt betuszkolt az osztályba. Ez azt jelentette, hogy nem kell másik, ugyancsak "jó" iskolát keresnem. Maradhatok! Az évvégi bizonyítványom már "majdnem" jeles lett! Osztályfőnök úr egyenként adta át a bizonyítványainkat. Mindnyájunkhoz volt egy jó szava. Amikor az enyém került sorra csak annyit mondott: "Szép volt!" - és felém nyújtotta a kezét. (…)
Kitűnő tanáraim voltak Gyöngyösön is, az államosított, Ady Endre nevét viselő gimnáziumban is, hasonlóképp az Eötvös Loránd Tudományegyetemen is. Gazdag útravalót kaptam tőlük. Mindent megtettek azért, hogy belénk oltsák az igaz, a szép és a jó szeretetét. Ami azonban meghatározó volt egész életemre, az Magyar László tanár úrnak az a mondása volt, hogy "A latin intelligencia dolga!"
- Miért éppen a magfizika került érdeklődésed középpontjába?(...)”
***
Folyt. köv.!
***
7. Források:
(1)
Lomb Kató: Bábeli harmónia – Interjú Európa híres soknyelvű embereivel.
(2)
Bartha Csilla: A kétnyelvűség alapkérdései – Beszélők és közösségek, Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1999. Bírálók: Borbély Anna, Jarovinszkij Alekszandr.
(3)
Magyar nyelv - Nyelvtörténet
„Az újmagyar korban (1772–1920) alakul ki az egységes nemzeti nyelv és a mai magyar irodalmi nyelv, a 18–19. századi írók, költők, valamint a nyelvújítás révén (Kazinczy Ferenc vezetésével). A magyar nyelv először 1844–1849 között, majd véglegesen 1867-ben lett Magyarország hivatalos nyelve. Az ország hivatalos nyelve korábban a latin volt.”
(4)
Nyelvtörténeti korszakok a magyarban
(5)
Latin nyelv
(6)
Újlatin nyelvek
(7)
Edward Symoens: Az eszperantó propedeutikai [előkészítői] értéke
http://vilagnyelv.tripod.com/Modern.htm#F6
Edward Symoens az Eszperantista Tanárok Nemzetközi Szövetségének (ILEI) hajdani elnöke.
(8)
A (g) pontiot kifejti még: (Maria Majeczak) A nyelvi képességek transzferálása
(9)
A MAGYARORSZÁGI ESZPERANTÓ SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA
(10)
Beszámoló a 91. Eszperantó Világkongresszusról
(11)
Dobbantó - Lingvolanĉilo
(12)(13)
lásd a cikkben.
(14)
Thorndike & Woodworth, 1901: In Search of the Benefits of Learning Latin
http://www.ifvll.ethz.ch/people/sterne/haag_stern_2003.pdf
(15)
lásd a cikkben.
(16)
Lovas Istvánról:
Fizikai Szemle 2006/10. 343.o. - Beszélgetés a 75 éves Lovas Istvánnal:
