LOMB KATÓ: „A nemzetközi nyelv szívdobogtatóan szép eszmény, persze nem hiszem, hogy beköszöntene az örök béke, ha az emberiség minden tagja ugyanazt a nyelvet beszélné.”
Eredetileg LOMB KATÓ eszperantóról, általában a mesterséges nyelvekről és latinról szóló véleményéhez nem akartam semmit hozzáfűzni, azonban alaposabban áttanulmányozva őket mégis felmerült bennem, hogy kiegészítsem az általa képviselteket. Így amellett, hogy állásfoglalásait hűen közlöm az írásaiból, ki is egészítem, alá is támasztom, néhol azonban cáfolni is kénytelen vagyok őket.
Lomb Katóról bővebben:
(Nyelvei, 16: angol, bolgár, dán, francia, ivrit, japán, kínai, latin, lengyel, német, olasz, orosz, román, spanyol, szlovák, ukrán)
-- 1 --
Lomb Kató, Budapest
Lomb Kató: Bábeli harmónia – Interjú Európa híres soknyelvű embereivel., Budapest
„Díszlatinos voltam a középiskolában; ma mégis órákat kell áldoznom egy-egy Horatius-óda lefordítására. Gondolom, néhány klasszika-filológus kivételével, minden gimnáziumot végzett így, sőt még ígyebben áll ezzel a nyelvvel.
„Jogásznak, orvosnak tanulni kell latinul” – érvelnek azok, akik az oktatása mellett kardoskodnak.
Ha a joghallgató meg tud birkózni a polgárjog, büntetőjog, nemzetközi jog stb. millió szabályával, adatával, akkor az egyetemen el tudja majd azt a maroknyi latin kifejezést is sajátítani, amire bírói, ügyvédi, jogtanácsosi gyakorlatában szüksége lesz! Ami pedig az orvostudomány „latin” szókincsét illeti: legtöbbje görög eredetű. Az asztma, trombózios, epilepszia, paralízis és trauma szimptómáit, diagnózisát, terápiáját „görögül” tanulja meg a leendő reumatológus, pszichológus, kardiológus, ortopédorvos, dermatológus… Középiskolai görög tanulmányokat mégsem követel senki az orvostanhallgatóktól!
Az eszperantó világméretű elterjedését, mint lelkes humanista – remélem, mint tolmácsolásból élő – félem. Mint nyelvész pedig azt kívánom, hogy hajlékonyabban reagáljon azokra az egyszerűsödésekre, amelyek az elmúlt több mint száz év alatt az élő nemzeti nyelvekben végbementek.”
***
LOMB KATÓ-nak lehet, hogy „mindenről a nyelvek jutottak az eszébe”, viszont nem a nyelvtanuláson járt mindig az esze. Mindezt ékesen bizonyítja a latinhoz és göröghöz való praktikus szemléletű hozzáállása – azt tanulja mindenki, amire szüksége van. Ahol puszta szavak ismeretére van szükség, ott nem kell a nyelvtant is megtanulni; ahol a nyelvtan ismerete a lényeges, ott tanulják azt is.
Továbbá, a racionális következetességét is bizonyítja ezzel, mivel hivatásából eredően azt várhatná az ember, hogy akinek állandóan a nyelvtudása karbantartásával kell foglalkoznia, az talán másoktól is elvárná, hogy vegyék a fáradtságot… ő azonban nem volt ilyen, nem süllyedt a szakbarbarizmus szürkeségébe. Végülis – gondoljunk csak bele, mit kell elvárnunk egy orvostól? Azt, hogy ideje nagy részét a gyógyítás megtanulásával, ezzel kapcsolatos ismeretei csiszolásával töltse. A felesleges stúdiumok a hivatásában való teljesítménye minőségének csökkenését vonná maga után.
A szakirodalmi tájékozottsághoz pedig nem szükséges „tökéletes” nyelvtudás; amellett, hogy a valóban alkalmazható ismereteket már szakértői fordítógárda fogadja!
Az eszperantóval kapcsolatban, ebben a műben röviden nyilatkozik – mivel egy másik könyvében (lásd lejjebb) bővebben is szót ejt.
Lelkes humanista ugyan, de semmiképpen nem idealista; és mindenekelőtt tragikomika: mint tolmács, igen jó rálátása volt a nyelvhasználati szükségletekre, így részéről mindenképpen ártatlan viccelődés annak a felvetése, hogy az eszperantó (vagy bármely hídnyelv) világméretű elterjedésével kapcsolatban elsősorban a tolmácsszakma veszélyeztetését látja!
Mint nyelvész is éleslátását és szakmai hozzáértését mutatja meg – mivel ő maga is azokat észrevételezi, amiket mintegy 100 évvel ezelőtt is az a bizottság, amely az akkor tobzódó mesterséges nyelv áradatból a legalkalmasabbat igyekezett kiválasztani.
Nem említi meg, hogy ez a bizottság Franciaországban állt fel, és igaz, nemzetközi gárdával, mégis az adott nemzet nyelvekkel kapcsolatos attitűdjét: a francia nép ugyanis a nyelvvédelem és nyelvőrzés(a) melegágya. Nemhiába hivatkozott Bárczi Géza(b) is sok esetben a francia nyelvvédő rendelkezésekre, és nemhiába a franciák az angol nyelv terjedésének legfőbb kritikusai. /Néhány, interneten is megtalálható, ezzel kapcsolatos forrás: (c)/ Vagyis – a franciák eme alkalmat valószínűleg elsősorban arra használták volna fel, hogy majd ŐK meghatározzák, hogy milyen mesterséges nyelv töltse be a nemzetközi hídnyelvi funkciót. Dicséretükre legyen mondva, hogy hallgattak a nyelvészek által ajánlott olyan módosításokra, amely által az eszperantó az akkor még (és a mai napig) benne lévő, a lehetőségekhez képes azt nehézkessé tevő nyelvtani hordalékoktól megszabadulhatott volna, de a konzervativizmus már akkor is „vadul burjánzott” a mozgalom hívei körében, így ezeket el nem fogadva, tkp. a bizottság munkája meddő maradt: sem az IDO, sem a hasonló, későbbi tervezetek nem kaptak akkora népszerűséget és támogatást, mint az eszperantó. Az eszperantó, a FUNDAMENTO „szentírássá” avatása következtében azóta is változatlan maradt, és mint LOMB is írja – egyáltalán nem reagált az elmúlt 100 évben lezajlott, a természetes nyelveket érintő változásokra.
***
(a)
A NYELVMŰVELÉS MINT ÁLTUDOMÁNY
A nyelvművelés kártékonyságáról és ármánykodásáról
(b)
Bárczi Géza: Nyelvművelésünk, 1974
(Bárczi-nak ebben a művében hűen megmutatkozik a nyelvművelés akár rasszizmushoz is vezető, azt alátámasztó ideológiája)
(c)
Toubon Law
French fury over English language
French intellectual urges offensive against English domination
June 06, 2008
Learning English - Words in the News - 09 February, 2007 - Published 16:24 GMT
French protest against English language
Bush nyelve helyett befolyást akarnak a franciák
Sokan nem tudják, hogy a franciák is nemzetközi összekötőnyelvként kívánják a francia nyelvet:
French - The Most Practical Foreign Language
Továbbá az sem, hogy a francia nyelv igen jelentős hatással volt az angol nyelv mai formájára:
How French Has Influenced English
… És azt is kevesen tudják, hogy milyen töméntelen mennyiségű francia szó és kifejezés van közhasználatú forgalomban az angol nyelvben:
French Words and Expressions in English
Az előző bejegyzésekkel azonban éles ellentéte mutat be az, ahogyan a franciák reagálnak az angol nyelvi elemek megjelenésére a francia köznyelvben.
Franglais:
Magyarul erről a témáról:
***
-- 2 --
Lomb Kató, Budapest
Lomb Kató: „…nyelvekről jut eszembe…”, 1983., Budapest
„… Elvben olyan idióma lenne alkalmas a nyelvtani fogalmakkal való megismerkedésre, ami felöleli a kommunikációhoz szükséges variációkat, csak éppen teljesen szabályos.(d) Amivel máris meghatároztuk egy mesterséges nyelv fogalmát.
Hadd feleljek ezzel kapcsolatban arra a sokszor feltett kérdésre:
mi a véleményem egy meglevő, – vagy elképzelhető – nemzetközi nyelvről.
Hát először is az, hogy szívdobogtatóan szép eszmény.(e) A történelem folyamán nem egyszer használták már fel a nyelvi különbséget – vagy azonosságot – a soviniszta uszítás céljára. „A nyelv jellemzi, de meg is osztja az emberiséget” – írja Lotz Károly. Politikai célok elérése érdekében élesztgetik mesterségesen a bretont Franciaországban, a franciát Kanadában, a welshet Angliában. Azért persze nem hiszem, hogy beköszöntene az örök béke, ha az ezredfordulóra (1983!) előrevárhatóan hat milliárdra szaporodó emberiség minden tagja ugyanazt a nyelvet beszélné.(e)
A mesterséges nyelvekről szólva mindenkinek az
eszperantó jut az eszébe.
Joggal. Egyrészt, mert az elmúlt évszázad alatt emberek tízezrei vívták ki létjogosultságát – nemegyszer önfeláldozásig menő lelkesedéssel. Másrészt azért, mert veterán kora ellenére ma is életképesebb, mint ifjabb társai: a belőle forgácsolt IDO, a korszerűsített latin vagy a nyugaton propagált interlingua.
Még viccből se akarok arra a frivol érvre hivatkozni, hogy mi, tolmácsok az emberek soknyelvűségéből élünk. Inkább kis szórakoztatásul iktatok ide egy beszélgetést, amit néhány évvel ezelőtt havannában folytattam egy kubai diáklánnyal. Ahogy megismerkedtünk, rögtön a nyelvekre terelődött a szó (nem tehetek róla: nekem mindenről azok jutnak az eszembe). Ines imponáló hévvel ecsetelte előttem az eszperantó egyedül üdvözítő voltát. Meg is dicsértem érte – és mondtam, hogy ez nála annál is derekasabb dolog, mert nem egy rokontalan-háttértelen nyelvet beszél, mint mi, magyarok, hanem egy világnyelvet: a spanyolt. – Igaz – felelte – csak, tudod, bennünket, kubaiakat sokszor megmosolyognak a hivatalos spanyol nyelvtől – a castellanótól – eltérő kiejtésünk miatt. (Valóban, napokra van szükség, amíg az ember megszokja nyelvjárásuk fő furcsaságát, az „s” hang elnyelését: a Jugolaviat, miniteriot a Jugoslavia és ministerio helyett). – Ha viszont mindenütt ezt a nemzetközi nyelvet fogják beszélni – mondta csillogó szemmel – akkor az eperantót mindenki egyformán ejti ki.(g)
(…)
Televízióra és rádióra épült világunkban csökken a veszély, hogy a nemzetközi nyelv kiejtését úgy szabdalnák szilánkokra a nemzeti nyelvek hangtani normái, mint ahogy most brit-angolról, amerikai-angolról, indiai angolról kell beszélnünk.(h) Talán az idők folyamán a toldalékolás felől az eszperantó is inkább az analitikus felé fog haladni.(i) El tudom képzelni, hogy
az eszperantó lesz a legfontosabb nyelvtani alapfogalmak tisztázására szolgáló nyelv.(j)
Márai Sándor írta a Naplójában: „Közös nyelv nélkül nincs Európa, csak nemzetek vannak, melyek negyven nyelven gyűlölik egymást”.
Jelentse az eszperantó a megértés és együttműködés reményét a pusztulás rémével szemben! Ha az atomfegyverek egyszer megszólalnának, Hallstein professzor szavai szerint Desperanto nyelven beszélve semmisítsék meg az emberiséget. …”
***
(d)
LOMB KATÓ mesterséges nyelvekre vonatkozó meghatározása felveti azt, hogy a nyelvtanulás megkönnyítése érdekében természetesen elsősorban egy átlátható, a nyelvtani fogalomrendszert könnyűszerrel tisztázó rendszert, jelen esetben egy nyelvet kellene létrehozni ahhoz, hogy ennek tanulmányozása elővezesse a későbbi, természetes nyelvekben jelenlevő jelenségek megértését, megtanulását. Ezzel maradéktalanul egyet is lehet érteni – ámde, miért kellene ehhez a funkcióhoz egy mesterséges nyelvet létrehozni? Miért nem lenne erre alkalmas egy meglévő, természetes nyelv, akár az anyanyelv, vagy egy, az anyanyelvtől merőben eltérő struktúrájú nyelv leegyszerűsített, szabályosított változata?
(e)
Ugyancsak nyelvpolitikai éleslátását és józanságát demonstrálja ezzel a gondolatával:
„A nemzetközi nyelv (…) szívdobogtatóan szép eszmény (…)persze nem hiszem, hogy beköszöntene az örök béke, ha az (…) emberiség minden tagja ugyanazt a nyelvet beszélné.”
Úgy gondolom ehhez semmiféle kommentár nem szükségeltetik.
(f)
LOMB azt is tökéletesen tisztán látta, hogy az eszperantó sikeressége elsősorban a mozgalom hatékony működésének köszönhető – ami nem feltétlenül dicséret a részéről. Amikor ugyanis azt írja, hogy a követői („az IDO, a korszerűsített latin vagy a nyugaton propagált interlingua”) kevésbé lettek életképesek, ezzel a mesterséges hídnyelv-tervezetek jövőjével, és talán értelmével kapcsolatos pesszimizmusának is hangot ad, mivel ezeket már nyelvészeti alapon konstruálták a hatékonyság érdekében.
(g)
A spanyol anyanyelvű eszperantista esetével pedig jobban szemlélteti az eszperantó hangtani kezdetlegességét és felületes fonológiai szakszerűségét, mint LESKIEN 1907-es tanulmánya, amelyben részletesen kifejti az eszperantó fonológiai hibáit.
(h)
Remélhetőleg az eszperantisták is felfogják azt, ahogyan LOMB KATÓ itt fogalmaz, amikor a különféle „angolságokról” beszél – nem eltérő angol nyelvekről, hanem az eltérő kiejtésű angol nyelvről beszél, aminek persze lehetnek helyenként helyesírási, és lokálisan (mint bármely nyelv helyi nyelvjárásában) frazeológiai különbségekkel kapcsolatos vonatkozásai is. Tudni kell például, hogy az angol nyelv korszerűsítéséért igen sokat tettek már eddig is az amerikaiak, mind a helyesírás, mind a nyelvtan, mind a kiejtés terén. A britek természetesen sokszor méltatlankodnak az amerikai angol formája miatt, azonban mindezt csak azért teszik, mert nem olyan, mint a maguk angolsága – ezt azonban nem lehet másként, csak esztétikai ítéletként értékelni, praktikum, és pláne értékesség szempontjából semmiképpen.
(i)
Ebben a vonatkozásban sem addig nem történt semmi, amikor LOMB KATÓ ezeket a gondolatokat papírra vetette, sem azóta – az eszperantisták számára a FUNDAMENTO egy szentírás, amiben, és aminek praktikus logikusságában hisznek, azonban jól tudjuk, hogy a mesterséges nyelvek ügyének nem lett volna szabad leragadnia egy olyan rendszernél, amivel kapcsolatban már egy alaposabb szakmai bírálat is kimutatta, hogy van jobb, egyszerűbb, praktikusabb, sőt, meg is alkották azt a variációt. A hit azonban erősebb köteléknek tűnik, ami azonban konzervativizmussal is jár, ami ellensége minden újításnak, de legalábbis igen gyanakvón szemlél minden újdonságot, minden „idegen” hatást. Ha pusztán az eszperantó összejövetelek azon szokásából indulunk ki, hogy megszólják azokat, akik nem eszperantóul kommunikálnak, hanem egy jobban ismert nyelven, amit a másik fél is ért… akkor megértjük, hogy az eszperantó közösség sem viselkedik másként, mint egy olyan közösség, amely igyekszik a nem saját önazonosságát nem visszaigazoló jelenségeket visszaszorítani, korlátozni. Ebből a szempontból az eszperantó mozgalom csak egy újabb zárt közösség, amely kifelé a béke és szabadság hírnökeként szónokol, míg befelé erősen korlátozó konzervativizmussal tekint – akár egy szekta.
(j)
Ebben a pontban LOMB KATÓ kissé elhamarkodottan fogalmaz, mivel igen félreérthető: lehet, hogy szemléltetésnek alkalmas ebből a szempontból, mintegy demonstrációnak, de egy külön megtanulandó nyelvnek már nincs sok értelme.
Didaktikai szempontból pl. a szófajok jelölésére a tankönyvekben használható a színkódolás is, ahol a szófajokat eltérő színekkel írva jelölik. És ezen kívül még tömérdek módja van annak, hogy a nyelvtani fogalmakat anyanyelven, vagy az éppen tanult nyelven tisztázzák a tanulók – hogy ez eleddig miért nem vált általános gyakorlattá, annak valószínűleg az az oka, hogy magával a nyelvtannal, annak didaktikájával nemigen foglalkoznak, és mind az anyanyelvi, mind az idegen nyelvi oktatásban a tanári magyarázatra teszik a fő hangsúlyt… kifelejtve azt a tényt, hogy a tanárok sem szeretik a nyelvtant részletekbe menően taglalni, továbbá, a diákok sem szeretik hallgatni.
A nyelvtan tehát nem a szíve csücske sem a diákoknak, sem a tanároknak. Mégis, ahol igazán szükség van a nyelvtani alapfogalmak némi ismeretére, az maga az idegen nyelv tanulás. Én magam is akkor tettem szert a nyelvtani ismereteimre, amikor tisztáznom kellett az idegen nyelvben megértendő formákat. Ezzel kapcsolatban készítettem el jó pár évvel ezelőtt egy tervezetet, ami a Nyelvtan tantárgy keretén belől taglalná mindazon tájékoztató ismereteket, amik az idegen nyelv tanulásában fontosak.
Általános nyelvtanulási ismeretek tervezete
Brain Storming - 2006.12.30
"A nyelvtanulás sokszor azért nem hatékony, mert azok tanítanak, akik a nyelvet már tudják, és a tankönyveket is olyanok írják, akik már nagyon jól ismerik a nyelvet." (Brain Storming)
***
-- 3 --
Lomb Kató, Budapest
Lomb Kató: Így tanulok nyelveket – Egy tizenhat nyelvű tolmács feljegyzései,
Gondolat Kiadó, Budapest, 1970.
„… A nyelvek „integrációjának” harcosai – nem egyszer Don Quijote-jai – voltak a világnyelvek szerkesztői. Sokan hallottak már a volapükről(k), amelynek szerzője, Johann Martin Scheyer szerint egy nemzetközi idiómából hiányoznia kell két, sok nép számára kiejthetetlen nyelvi jelenségnek: az „r” hangnak ás a zárt (vagyis mássalhangzóval végződő) szótagnak.(l) (A kínai számára valóban áthághatatlan akadályt jelent mindkettő.)(…) Egyébként a volapük szó maga is a „world speak” – fordítása, ilyen mindenki számára kiejthető formában.
Századunk első évtizedeiben már olyan nagy bőség mutatkozott világnyelvekben, hogy Párizsban nemzetközi zsűrit hívtak össze a legmegfelelőbb kiválasztására. A zsüri tagjai – köztük hazánk képviselője is – Zammenhoff, a lengyel orvos által szerkesztett eszperantót találták a legjobbnak, ha nem is tökéletesnek. Ma is ez a legelterjedtebb világnyelv; népszerűbb, mint a fenti zsűri tanácsára belőle kialakított „IDO” vagy a nyugati lapokban öles hírdetésekkel propagált „Interlingua”.
Ami szerény személyemet illeti, érzelmileg én is szívesebben vállalnám az emberiség reményének zöld csillagával szimbolizált eszperantót. Mint morfológus azonban nehezen tudnék megbarátkozni a szokatlan nyelvtani formákkal (például az „a”-ra végződő jelzővel, az „o” végű főnevek előtt. Mint tolmács pedig csak arra az álláspontra helyezkedhetem, mint az egyszeri orvos, akitől megkérdezték: mit szólna, ha feltalálnák a „panaceát” – a minden betegséget gyógyító csodaszert. „Boldog lennék – felelte –, mert mindenki élni akar. De nem bánnám, ha csak a halálom után kerülne forgalomba, mert nekem is élnem kell.”
Persze naivitás lenni azt hinni, hogy a közös nyelv elfogadásával megszűnnének a népek közötti szellemi, kedélybeli különbségek is.(m) A zárkózott angol és a kitárulkozó amerikai gyakorlatilag ugyanazt a nyelvet beszéli. Igaz, hogy nem minden olasz forróvérű, nem minden német „akkurátus”, de azért létezik egy bizonyos „nemzeti jelleg”, amelynek kialakításában földrajzi, történelmi, éghajlati viszonyok játszottak szerepet, és amelynek a nyelv is vetülete, kifejezője. A latin népek szavaikban is „szuperlatívuszokra” (felsőfokokra), az angolszászok „understatement”-ekre (mérséklésre) hajlamosak. (Ezután 3 bekezdésnyi „understatement”-ra való példa következik, főképp udvariassági fordulatokkal.)
Mindaddig, amíg az emberiség megérik egy vagy két nemzetközi nyelv elfogadására, ránk, nyelvtanulókra vár a nyelvek partjai közötti híd építésének felemelő feladata. Kis könyvem megírásánál nem is vezetett más igyekezete, mint megmutatni, hogy a hídépítésnek nem kell okvetlenül terhes téglahordásból állnia: jelentheti az emberi szellem büszke örökségének, a tudásvágynak, örömteli kielégítését is.(n)…”
***
(k)
Volapük nyelv
(l)
Jelen írásban csak érdekességképpen: Scheyer óta többen is foglalkoztak az interlingvisztikában azzal a fonológiai problémával, hogy egy esetlegesen megtervezendő mesterséges, nemzetközi hídnyelvben milyen hangok szerepelhetnének, és milyen összetételben. Ezen vizsgálódások (Trubetzkoy, 1938) alapján a következő hangok szerepelhetnének a nemzetközi célra szánt nyelvtervezetben:
|
5 magánhangzó: |
u, o, a, e, i |
|
3 zárhang: |
p, t, k |
|
2 nazális: |
m, n |
|
2 félmagánhangzó: |
j, w |
|
1 réshang: |
sz |
|
1 likvida: |
l |
(A világnyelv, Pro és Kontra sorozat, Gondolat Kiadó, Budapest, 1984.)
Vagyis mindösszesen 14 hang! Mindez azonban csak a kiejthetőséget biztosítaná, a nemzetköziséget fel kellene áldozni a fonológiai tervezettség oltárán.
Minderről persze a volapük megalkotójának még nem lehettek sem pontos, sem semmilyen ismeretei, mivel azok a kiterjedt fonológiai akkor még sokáig várattak magukra!
Jelen írásban is, nemcsak mint személyes indíttatását, hanem morfológiai tapasztalatát és tolmács hivatását is megszólaltatta.
(m)
Számomra itt is ez a mondata mond a legtöbbet: „naivitás lenni azt hinni, hogy a közös nyelv elfogadásával megszűnnének a népek közötti szellemi, kedélybeli különbségek is.”
(n)
Továbbá a zsebkönyve zárógondolata megszívlelendő:
„Mindaddig, amíg az emberiség megérik egy vagy két nemzetközi nyelv elfogadására, ránk, nyelvtanulókra vár a nyelvek partjai közötti híd építésének felemelő feladata. Kis könyvem megírásánál nem is vezetett más igyekezete, mint megmutatni, hogy a hídépítésnek nem kell okvetlenül terhes téglahordásból állnia: jelentheti az emberi szellem büszke örökségének, a tudásvágynak, örömteli kielégítését is.…”
… amelyben hangot ad azon gondolatának, hogy egyelőre bizony nem a nyelvek integrációjában kellene gondolkodni, hanem abban, hogy magát a nyelvtanulást tegyük „fájdalommentessé”! Jómagam osztozom ezen elhivatottságában, és igyekszem a nyomdokaiba lépni, mivel ő igen sokat tett azért, hogy a nyelvtanulásban ne szellemi robotot lássanak az emberek, hanem szellemi felüdülést.
***
Folyt. köv.
