OTTO BACK (10 nyelv):… előnyének tartom, hogy teret enged a szóképzésnek, szemben a nemzeti nyelvekkel, amelyekben a szokatlanság gátat vet a szóalkotásnak. Jövőjét illetően nem vagyok optimista.”
Kép forrása: http://www.lingolex.com/phonet.gif
*******************
OTTO BACK, Bécs:
(10 nyelv: német, francia, spanyol, orosz, cseh, olasz, holland, német, magyar, eszperantó)
„A latin oktatásának két előnyét szokták emlegetni. Egyrészt a gondolkodás iskolájának (Denkschule) tartják, másrészt azért javallják, mert az anyanyelvi szókincset gyarapítja. Ha el is ismerem mindkét érdemét, mégis úgy érzem, túl nagy megterhelést jelent a memória számára. Számtalan szabály – és legalább annyi kivétel! Igaz, hogy – mondjuk – az ablativus absolutus (= „határozói mellékmondat szerepét betöltő igeneves szerkezet” – a cikkszerző kiegészítése) fogalmának megismerésével új út nyílik a gondolkodás birodalmába, de ezt az ismeretet a többi nyelvben már nem tudjuk értékesíteni.
Ami az eszperantót illeti, örömmel látnám minél szélesebb körbeni elterjedését. Irigylem magyar szomszédaimat, mert a kitűnő Szerdahelyi professzor vezetésével katedrája is van ennek a nyelvnek a budapesti egyetemen. Bécsben nincs – de a rangos Nationalbibliothekban külön eszperantórészleg működik. A nyelv nagy előnyének tartom, hogy szabad teret enged a szóképzésnek, szemben az ún. etnikus vagy nemzeti nyelvekkel, amelyekben az elfogultság – vagy szokatlanság – gátat vet a szóalkotásnak. Jövőjét illetően sajnos nem vagyok optimista.”
Előzetesen és röviden tehát BACK egyrészt felveti a latinnal kapcsolatos már jól ismert „gondolkodás iskolája” és „szókincsgyarapító lehetőség” vélekedéseket, amiket azonban egyáltalán nem erősít meg, sőt azzal, hogy a memória számára megterhelőnek tartja a sok szabályt és a még több kivételt, el is veti a fenti vélekedések igazságtartalmát; másrészt az eszperantó szóképzési lehetőségeit igen pozitívan méltatva nem jósol nagy jövőt ennek a nyelvnek.
A latin ma mint „holt nyelv”, vagyis „nem élő nyelv”-ként van számon tartva. Számos változáson ment keresztül, míg a ma ismert „holt” változatát elérte, vagyis hosszú „evolúció” eredménye az a „számtalan szabály és legalább annyi kivétel!”.
Előzetesen erre azt a megjegyzést lehet tenni, hogy mindezen bonyolultság ellenére a latin közvetítőnyelvvé tudott válni Európa-szerte. A latinnal kapcsolatban ez nagyon hasonlít a Kínai Birodalom mandarin nyelvéhez. Lásd részletesen a következő cikkem:
Amikor BACK megemlíti az „ablativus absolutus”-t, akkor ezzel aláhúzza – még ha nem is írja le konkrétan –, hogy a latin ismeretek elsősorban a latinban (mint nyelvben) való jártasságot fejlesztik, vagyis a latinnak hagyományosan tulajdonított transzferhatást kérdőjelezi meg. Ezzel kapcsolatban lásd a következő cikkemet:
Összességében tehát BACK nem nyilatkozik pozitívan a latin szükségességéről, és érdekes módon, egy nyelvtudományi intézet grafematikai (=a szavak hangzása és leírt formája közötti különbségét elemző tudomány) osztályának tiszteletbeli professzorának létére egyoldalú apróságot emel ki az eszperantó előnyeként – az eszperantó szóképzésről tudni kell, hogy esetenként eléggé önkényes, és a „fogalmi szóösszetételek” nem mindig egyértelműek és több formában is előfordulhatnak, pl. az eszperantóban a „komenco” = kezdet, de ezzel elvileg egyenértékű lenne a „malfino”is, vagyis „a vég ellentéte”,* vagyis ezzel csorbul az „egy szó = egy fogalom” elv ill. törekvés, amire az eszperantisták (akik természetesen általában nem a nyelvészeti téren járatosak közül kerülnek ki) annyira büszkék. Következő lépésként aztán ott van az általam igen sokszor felemlegetett nyelvre és nyelvi kultúrára jellemző metaforikus nyelvhasználat, a szóösszetételek, az állandósult szószerkezetek és kollokációk (=szavak olyan szemantikailag meghatározott kombinálhatósága, amely által a szavak különböző aktuális jelentései realizálódnak, pl. szorgalmas diák, szorgalmas méhecske, de nem ambiciózus méhecske), stb., ezek ugyanis mind kultúra függőek, ahol a logika sokszor másodlagos, mivel hagyomány-alapon működik, így kulturkorszakhoz köthetők, és így csak a jelentés formációt alkotó (adott jelentésformát anyanyelvűként ismerő) számára tűnnek logikusnak.
Egy gyors példa arra, mire gondolok itt:
A magyarban a „fizikai munkavégzés helyszíne” jelentésben a „műhely” szót (is) használjuk, a mű + hely összetételeként.
Erre az angolban általában a „workshop” szót használják, ami a work = munka, és a shop = bolt, üzlet szavak összetételét használják (valószínűleg abból a hagyományból eredően, hogy sok mesterember a munkahelyén árulta az általa előállított termékeket, vagyis a „telephelye” egyben volt a munkavégzés és annak eredményének értékesítő helye is).
Az olaszok általános esetben erre az „officina” szót használják, ami ebben a formában „hamis barát”-ként bukkan fel sok nyelvben, ahol ennek a „hivatal” vagy „iroda” a megfelelője.
A franciában a műhely-t általában „atelier”-nek fordítják (sajnos a szó etimológiáját nem ismerem).
A németek azt mondják Werkstatt, a Werk = munka, és a Statt = hely szavakból rakják össze, ami egyáltalán nem passzol, pl. a magyar „munkahely” német megfelelőjéhez, mivel annak a németben az Arbeitsplatz felel meg, ami szintén „munkahely”-et jelent!
Az eszperantóban a műhely kifejezésre ezt használják: metiejo, és laborejo.
A metiejo a METI–O = mesterség, kézművesség, szakma szótőből és az –EJ– = hely, helyiség jelentésű utóképzőből áll; továbbá a LABOR–I = dolgozik igetövéből és szintén a fenti –EJ– = hely, helyiség jelentésű utóképzőből áll.
A magyar műhely szavunknak tehát egyrészt egy bizonyos szakma, vagy szakmára jellemzően, a tevékenység végzésére alkalmasan kialakított helyet, helységet, továbbá azt a helyet jelenti, ahol valaki dolgozik.
Talán némiképp érzékelhető, hogy ez az egyszerű szó is problémát okozhat, ha valaki, aki nem ismeri az eszperantóban eleve megadott metiejo és laborejo szavakat – hiszen a szóképzési ismeretek általában messze megelőzik a szókincsgyarapítás kiterjedését –, az angolban könnyen LABORbutiko –nak vagy METIBUTIKO-nak fordítják, vagy a magyarok artifikejo-nak a mű + hely összetétel alapján.
A fenti műhely szóval való kis interlingvisztikai áttekintés még egy könnyebben kezelhető, és viszonylagosan egyértelmű fogalom megfogalmazása körül forgott, sok kultúrához kötötten kialakult fogalommal azonban sokkal bonyolultabb a helyzet! Erre egy későbbi írásomban még kimerítő részletességgel visszatérek!
***
Folyt.köv.
***
Irodalom:
Lomb Kató: Bábeli harmónia – Interjú Európa híres soknyelvű embereivel.
