d’Abadie:„Orvos, biológus, … tanulmányait megkönnyíti a latin ismerete, de az átlagember nélkülözni tudja. … Most az eszperantót akarják világnyelvvé fejleszteni, pedig az sohasem volt „élő” nyelv.”
Kép forrása:
*****************
Juan Alvaro Sagnes d’Abadie, London:
(7 nyelv: angol, olasz, (európai és brazil (a)) portugál, spanyol, német, francia)
d’Abadie:
„Orvos, biológus, teológus tanulmányait megkönnyíti a latin ismerete, de az átlagember nélkülözni tudja.(1) A közlés univerzális szerepét azóta nem tölti be, amióta háttértelen, „holt” nyelvvé vált. Most az eszperantót akarják világnyelvvé fejleszteni(2), pedig az sohasem volt „élő” nyelv.”
(1)
d’Abadie első mondatához kapcsolódik Lomb Kató, aki kijelentette a „… nyelvekről jut eszembe…” című könyvében (amihez kimerítő elemző kritikát írtam „Lomb Katóról jut eszembe...”(b) címmel), hogy „egy oroszlán bátorságával merem kijelenteni, hogy ellene vagyok a latin általános oktatásának. Tanulja ám mindenki, aki nyelvészi, történészi, levéltárosi, könyvtárosi, népművelői stb. pályára készül! De a többinél nem látom be a pallos súlyosságával lezuhanó érvek igazát….” Ezután sorra is vesz 4 érvet, amit a latin mellet szólónak véltek, és meg is cáfolja őket.
Nézzük itt a 4. érvet, ami d’Abadie véleményét is alátámassza:
„4. számú érv /t.i. a latinoktatás mellett/: Kell a latinoktatás, mert az orvosi és jogi pálya tele van latin szavakkal. Ellenérv: Ahhoz, hogy a leendő orvos a „morbus” vagy „terminális” szavakat megértse, hogy az ügyvéd a „fundus instructus” vagy „matrimonium” kifejezéseket használni tudja, igazán nincs szükség a rendkívül bonyolult latin alak- és mondattan bemagolására! A nyelvész(kedő) elme örömmel kérődzik a célhatározói mellékmondatok ötféle lehetőségén a latinban. Azt azonban alig hiszem, hogy a leendő orvosnak vagy ügyvédnek okvetlenül szüksége van a gerundium és gerundivum, vagy supinum accusativusa és ablativusa közötti különbség pontos ismeretére!...” Úgy gondolom, hogy nem kell tovább idéznünk a nemrégiben elhunyt nyelvzseninket.
Annyit hozzátehetünk, hogy a latin és a klasszikus görög nyelv ma, és már elég régóta, csak lexikális szinten van jelen a legtöbb nyelvben, vagyis minden nyelv tartalmaz latin elemeket, és a tudomány is rendszeresen latin és görög szótövekhez nyúl, ha új fogalmakat kell alkotnia – de ebben már a latin és görög nyelvtannak semmiféle szerepe sincs.
d’Abadie szerint „az átlagember nélkülözni tudja” – persze, mivel a nem használható nyelvismeretre sincsen szüksége!
(2)
d’Abadie azonban téved, mivel az eszperantót az eszperantisták nem akarják „világnyelvvé fejleszteni” – ha így lenne / lett volna, akkor már az IDO variációt támogatnák… és támogatták volna, amikor erről dönteniük kellett. Az eszperantisták talán „legmerészebb fejlesztése” eleddig az volt, hogy mellékjeles karaktereket a számítógépes szövegszerkesztésben, így az interneten is a mellékjel nélküli alapkarakterrel és –x, vagy –h hozzáfűzésével helyettesítették.
A fejlődésnek éppen a FUNDAMENTO az egyik legnagyobb gátja – amit az eszperantisták szentírásként kezelnek, részben persze éppen Zamenhof rendelkezése alapján, részben a már a kezdetekben mereven induló eszperantista közösség alapstruktúrája miatt, amiről Nagy E. József így ír:
„… az eszperantó sikerét nem lehet pusztán csak nyelvi indokokkal megmagyarázni. Talán ugyanolyan fontos szerepet játszott az is, hogy Zamenhof, megértve a nyelv társadalmi jellegét, nem dolgozta ki aprólékos részletességgel a nyelvet. Lemondva szerzői jogairól, jobban mondva az eszperantista közösségre ruházva azokat, a mindennapi használatra bízta a nyelv fejlesztését. De hogy e fejlődés közben a nyelv megőrizhesse egységét, a boulogne-sur-mer-i első Eszperantó Világkongresszus 1905-ben elfogadta a Fundamento-t - az eszperantó megváltoztathatatlan alapját, amely Zamenhof 16 szabályból álló nyelvtanát és közel 2000 szótövet tartalmaz. Semmilyen fejlődés sem helyezhet hatályon kívül egy Fundamento-ba foglalt szabályt, nem változtathat meg egy szót sem.”(c)
Magának a FUNDAMENTO-nak számos hibáját, hiányosságát, félreértését taglalja részletesen Justin B Rye, a „Learn not to speak Esperanto” című terjedelmes honlapján:
Továbbá (3) d’Abadie abban is téved, hogy az eszperantóra azt mondja, hogy „sohasem volt „élő” nyelv”, mivel az eszperantóra sok mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy nem élő nyelv, mivel egy szétszórtan élő „pszeudo-kulturális” közösség nyelve – így természetesen ÉLŐ nyelv. Ettől lesz egy nyelv ÉLŐ, nem pedig attól, hogy egy hivatal élő nyelvnek nyilvánítja!(d)
Az eszperantó azonban alapjában véve nem más, „alapanyagában” nem több, mint egy nagy halom lexika és egy kismaroknyi szabály. A „gyors megtanulhatóságot” tkp. csak az jelenti, hogy a valóban egy képeslapnyi szabály mellé minél több szót megtanulunk – vagyis az „eszperantó tanulás” alapjában véve nem más, mint szótanulás! Azonban – mi következik ebből? Az, hogy adott nyelv eszperantóul tanuló nyelvtanulója az anyanyelve kifejezéseit, szószerkezeteit, stb. viszi át a leegyszerűsített mondattanú formára. Ennek azonban igen komoly következményei lehetnek.
Íme egy könnyen megérthető példa:
Nézzük az igeidő egyeztetés módjait. A magyarban általában nincs, az angolban igen. Az eszperantóban nem írnak róla.
Amikor a magyar azt mondja: „Tudtam, hogy ott van.”, akkor a „van” természetesen egy múltbéli időpontra vonatkozik, a magyar mégis jelennel fejezi ki. Ebben az esetben az angol azonban így fogalmaz: „I knew he WAS there.”, vagyis = „Tudtam, hogy ott volt.”, vagyis a fogalmazás szintjén az angol a jelenből visszatekintve fogalmaz, míg a magyar mintegy a múltba visszamenve. Azt látjuk itt, hogy ugyanannak a jelentésnek két, egymástól merőben eltérő szemlélete van… az eszperantó azonban nem ad választ arra, hogy hogyan fogalmazzunk ilyen esetben: ez a rész hiányzik az eszperantó nyelvtanból, holott, ha a magyar eszperantista egy angol eszperantistának fogalmaz ezzel a szerkezettel egy mondatot, akkor a másik tökéletesen félre fogja érteni – holott nem tett mást, mint az anyanyelve nyelvtanai struktúráját vitte át az eszperantóra.
… de erről a későbbiekben bővebben fogok még írni!
***
Folyt. köv.
Jegyzetek:
(a)
Európai és brazil portugál nyelv
Jómagam sem tudtam arról, hogy mekkora különbség van a két nyelvváltozat között, amíg el nem kezdtem felsőfokú angol nyelvvizsgára felkészíteni egy tehetséges nyelvtanulót, aki portugál szakra jár az egyetemen. Ő maga elmesélte, hogy amikor idehaza a 2 hónapos brazíliai útja után nyelvvizsgázni ment, akkor a vizsgáztatók megszólták, szóvá tették, hogy nem a sztenderd portugált beszéli, és ugyanígy akadtak problémái brazil portugálságával az egyetemen is.
A wikipédia ezt írja róla:
„A portugál nyelv (português, língua portuguesa) az indoeurópai nyelvcsalád itáliai ágán az újlatin nyelvek nyugati, azon belül ibériai csoportjába tartozik. A spanyol után a második legnagyobb számban használt újlatin nyelv. A beszélők száma szerinti csoportosítás alapján az 5-7. közötti helyet foglalja el a világ nyelvei közül. Több mint 210 millió anyanyelvi beszélővel a portugál egy azon kevés nyelvek közül, amelyet egymástól ennyire távol eső országokban beszélnek. A nyelv legnagyobb bázisa Brazília, 184 milliós lélekszámával 51%-át teszi ki Dél-Amerika lakosságának, továbbá Afrikában 17 millió, Portugáliában az anyaországban 11 millió, egyéb országokban 6 millió anyanyelvi beszélővel rendelkezik.
A portugál két fő nyelvjárási csoportra osztható fel, az európaira és a brazíliaira. Ezeken kívül létezik még afrikai és ázsiai nyelvváltozat is, de ezek mind közel állnak az európai változathoz. A nyelvjárások közti különbségek főként a kiejtésben és a szókincsben nyilvánulnak meg, de kisebb mértékben szintaxisra is kihatással vannak.”
***
(b)
Sipka János István: Lomb Katóról jut eszembe...
Elemző és kritikai jegyzet Lomb Kató: nyelvekről jut eszembe... című könyve alapján, a GPSV nyelvoktatási szemlélet és a PLC (Protonyelv Koncepció) szemszögéből
***
(c)
Eszperantó írók művei
Szerkesztette és fordította: Nagy E. József
***
(d)
Az MTA teljes levele:
MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA - NYELVTUDOMÁNYI INTÉZET
1068 Budapest, Benczúr u. 33.
Postacím: 1399 Budapest, Pf.: 701/518
Tel.: 321-4830; Fax.: 322-9297
Email: linginst@nytud.hu
Székely Csaba úr részére
Baja, Kölcsey u. 72. II. em. 7, 6500
Tisztelt Székely Úr!
2004. január 24-én kelt levelére tájékoztatom a következőkről.
Az MTA Nyelvtudományi Intézetének vezető munkatársainak egybehangzó véleménye az, hogy az eszperantó az élő idegen nyelv kategóriájába tartozik. Ezen túlmenően az eszperantó nyelv jelenlegi állapotát és történetét is figyelembevevő pontosabb leírás és besorolás szerint az eszperantó a.) nagymértékben normalizált, b.) erősen szocializálódott, c.) nem etnikus élő nyelv, amely egy másodlagos nyelvi közösségben minden lehetséges nyelvi funkciót betölt és ugyanakkor közvetítő nyelvként is működik.
A fentiek intézetünk tudományos álláspontját tükrözik. Mint kutatóintézet, hatósági jogkörrel természetesen nem rendelkezünk, ezért a képesítési követelményeket illető következtetések levonása az Oktatási Minisztérium és a Nyelvvizsgát Akkreditáló Testület feladata.
Mindezekről 2004. január 6-án kelt levelünkben tájékoztattuk Szövényi Zsolt főosztályvezető urat.
Budapest, 2004. január 29.
Üdvözlettel:
Bánréti Zoltán
igazgatóhelyettes
***
Irodalom:
Lomb Kató: Bábeli harmónia – Interjú Európa híres soknyelvű embereivel.
