Az eszperantó (és mozgalmának) kritikája

Kép forrása: http://www.joerg-rhiemeier.de/menu.html

Ahol az Eszperantó tévedett…

Az Eszperantó (továbbiakban: ESP) a világ legnépszerűbb mesterséges segédnyelve (IAL = international auxiliary language); és ez a hosszútávon is fennmaradó népszerűsége bizonyára a használhatóságának tudható be. A Volapük nyelvet eleinte nagy lelkesedéssel fogadták, de néhány év alatt mindez ellanyhult, mivel kiderült, hogy túlságosan esetlen és nehéz volt megtanulni; a 17. század „filozófiai” nyelvei sohasem keltek életre. Mindebből tisztán látszik, hogy az ESP magasabb rendű a korábbi IAL próbálkozásokhoz képest.

Másrészről azonban, az ESP sikerének tárgyalása itt nem fejeződik be; valójában több új segédnyelvet is propagáltak az ESP megjelenése után, többet, mint előtte. Nyilvánvaló, hogy ennek az oka abban leledzik, hogy sok szerző nem tartja az ESP-t alkalmasnak a nemzetközi segédnyelv szerepére, vagy legalábbis több hibát és hiányosságot is találtak benne, ami fejlesztésre szorult/szorulna. Bárhogy is van, számos olyan sajátosságot találunk benne, ami legalábbis megkérdőjelezhető.

***

Fonológia
Mássalhangzók

Az ESP több mássalhangzót használ, mint kellene. Az ínyhang és réshang kombinációjával kiejtett ĥ sok nyelvből hiányzik, és éppen emiatt jobb lett volna ilyesmit elkerülni egy segédnyelvben. A legtöbb későbbi segédnyelvben nincs benne, és az ESPisták között is erős a tendencia arra, hogy k-nak ejtsék, pl. ĥemio 'kémia' > kemio. Továbbá, az ESPban elég sok sziszegő hang van: veoláris és posztalveoláris, affrikáta és réshang, hangtalan és hangoztatott. A sziszegő hangok e sokfélesége a szláv nyelvekre emlékeztet és nehézséget jelent sok nyelvtanuló számára. Sok nyelvben például, nem tesznek különbséget a [dzs] (az angolban  j, az ESPban ĝ) és a [zs] (a franciában  j, az ESPban ĵ) között. A németek például nagy valószínűséggel rosszul ejtik az s-t és [z]-t ejtenek helyette; néhány másik nyelvben nincs különbség az [s] (az ESPban ŝ) és az [sz] (ESPban s) között. Egy segédnyelvben az optimális száma a sziszegő hangoknak mindössze egy: az ’sz’ és semmi egyéb. A legtöbb későbbi segédnyelvtervezet ennek megfelelően valóban kevesebb és egyszerűbb mássalhangzót tartalmaz, mint az ESP.

Helyesírás

A mássalhangzók e sokszínűsége problémát okoz a helyesírás terén is. A latin betűs írás egyszerűen nem tartalmaz elegendő betűt arra, hogy mindezeket kifejezze, legalábbis úgy semmiképpen, ha valaki el akarja kerülni az abszurd betűértékeket. Tehát, az ESP mellékjeleket használ a mássalhangzókon. Ezek a mellékjelek aztán azonnal problémát okoznak a számítástechnikában és a nyomtatási technikában, ami elkerülhető lett volna egy szűkebb mássalhangzókészlettel (vagy azzal, hogy kettős betűket alkalmaznak, olyanokat, mint pl. az sh vagy a ch – ami általános gyakorlatként el is terjedt az ESPisták között!), és az előzőek ismeretében ezek nem is szerepelnek a később készült nyelvi tervezetekben sem.

Morfológia

Szóképzés

Az ESP igen hatékony szóképzésen alapuló alaktana kedvező sajátosság, mivel lehetőséget teremt arra, hogy a maga helyén használják. Azonban, ezt időnként túlzásba viszik. Sok szót az ellentétéből származtatnak a mal- előképző segítségével, pl. malbona = rossz, mallumo = sötétség. Vannak azonban példák arra, amikor ez a módszer kikerül az ellenőrizhetőség alól; erre példák a sokszor idézett pafilego = ’nagy lövő eszköz’ = ágyú, és a malsanulejo 'nemegészséges emberek helye’ = kórház. Ezekben a példákban az ESP inkább filozófiai nyelv, annak ellenére, hogy az utóbbi eléggé használhatatlan.  Így egyáltalán nem meglepő, hogy sok ESPista inkább a kevésbé szisztematikus, azonban nemzetközileg is közismert szavakat használja, nevezetesen kanono és hospitalo formában. Egy különösen rossz megoldást láthatunk a következő alfejezetben.

A nemekről

Az ESPban, a nőnemű személyekre vonatkozó hiányzó alakokat a hímnemű alakokból képzik az –in képzővel, pl. doktoro = ’orvos’, doktorino = doktornő’. Tehát a nyelvtani nem semlegessége sérül. Ez olyan formai szélsőségekhez vezethet, mint pl. a patrino esetében is, ami ’anya’ jelentésben mint ’hímnemű apa’ képződik! Az a tény, hogy a nőnem képzője az újlatin kicsinyítő képzőre, az –ino-ra emlékeztet, még csak ront a helyzeten. Az Ido-ban megkísérelték mindezt orvosolni azzal, hogy bevezették az –ul toldalékot a hímnem képzéséhez, és néhány ESPista át is vette ezt, mindez azonban eléggé esetlen eljárás, és a nőnemképző rag még mindig az –in, vagyis a nőnemű szavak továbbra is úgy néznek ki, mint a kicsinyítőképzett alakok. Ehhez képest kínált a Novial elegánsabb megoldást, ahol magánhangzó-végződéssel jelezték a nyelvtani nemet (-e=semleges nem, -o=hímnem, -a=nőnem).

A tárgyeset

Az ESP tárgyesete nyilvánvalóan a nyelv leginkább felesleges jellemzője. Zamenhof minden bizonnyal hajlott arra, hogy a nyelve szórendje lehetőleg szabad legyen annyiban legalábbis, hogy az alany és a tárgy helyet cserélhessen, mint abban a mondatban, hogy homon mordas hundo. De ki is állítja, hogy egy segédnyelvben minderre szükség lenne? A rögzített szórenddel a tárgyeset szükségtelenné válik. Az Ido-ban ez választható, és csak akkor használatos, ha a szórend fordított; a legtöbb később összeállított segédnyelvtervezetben mindez már nem szerepel, és nincs lehetőség bennük fordított szórendre.

© 2007 Jörg Rhiemeier

Last update: 2007-11-17

Az eredeti cikk forrása:

http://www.joerg-rhiemeier.de/Conlang/ranto.html

Jörg Rhiemeier's Conlang Page:

http://www.joerg-rhiemeier.de/Conlang/index.html

Kép forrása:

http://superpanoramas.com/eu/images/EU%20Flag%20Bkgnd2.jpg

***

PRINCZ OSZKÁR ÚR levele a NOVA ESPERO szerkesztősége és olvasói részére

2002. SZEPTEMBER - NOVA ESPERO No. 5. (1)

részlet

(…)

„Magyarország hamarosan tagja lehet az Európai Uniónak, ha elfogadjuk az Unió feltételeit, s ha az Unió elfogadja Magyarország feltételeit. Mi eszperantisták a nyelvek egyenjogúságának híveként azt követeljük, hogy a magyar nyelv belépésünk után váljon teljes jogú korlátozások nélküli egyenrangú nyelvvé az Európai Unióban.* A Nova Espero időszakos kiadvány kétnyelvűsége révén fóruma lehet ezen gondolatoknak is a mozgalmi eseményekről való tájékoztatás mellett.

Állhatatosságot, mértéktartást és jó tollat kívánva üdvözlöm valamennyi szerkesztőt és közreműködőt és természetesen a kiadvány olvasóit!

Princz Oszkár, a MESZ főtitkára”

* Ezt nem értem: az eszperantisták „követelik”, a „nyelvek egyenjogúsága” híveiként és érdekében, hogy a „magyar” legyen .... mi is?

Ez alapján nekem úgy tűnik, hogy sok eszperantista szervezet azért alakul(t), hogy ezzel a saját anyanyelvüket vélik megvédeni? Persze, a szerintük romboló angol behatások ellen, nem? De végülis, mi ez – talán egyfajta kulturális önvédelem? Ha az, akkor rendben van.

De miért éppen az eszperantisták hangoztatják ezt? Nem lehet hogy azért, hogy ha reményeik szerint tkp minden nyelv egyenrangúnak számítana (mondjuk úgy, hogy egyszerre csak eltörölnék a jelenlegi munkanyelveket, mert itt ugye feltételezem, hogy ezek nagy száma a fő probléma szerintük), akkor mégiscsak kelleni fog egy közvetítőnyelv, és ez lehetne az eszperantó. Mintha a jelenlegi angolt-túlsúlyt ezzel az etnikai-nyelvvédelmi akcióval igyekeznének így automatikusan eszperantó-túlsúllyá változtatni ... felteszem azon "kulturális elsőbbségi jog" alapján, hogy ezt az ügyet ők, az eszperantisták, és a mozgalom vállalta fel, .... hangosan legalábbis. És ebben találhatnak remek partnereket a nyelvek nyelvőrei, nyelvművelői között, hiszen valahol hasonló a törekvésük, vagyis

1. a nyelvőrök a saját nyelvük (nyelvváltozatuk) sérthetetlenségéért harcolnak;
2. míg az eszperantisták (akik nagy valószínűséggel és átlagban a nem annyira tehetséges és szorgalmas nyelvtanulók közül kerülnek ki) a megtanult 2. nyelvük sérthetetlenségéért.(2)

Mellesleg a magyar, az említett írás után mintegy 4 évvel, immár az EU-ban élvezheti ezt a helyzetet:

Az Európai Unió intézményeiben jelenleg (2007. január 1. óta) 23 hivatalos nyelv használható:

Angol, bolgár, cseh, dán, észt, finn, francia, görög, holland, ír, lengyel, lett, litván, magyar, máltai, német, olasz, portugál, román, spanyol, svéd, szlovák, szlovén. (3)

Mivel részben ide tarozik, érdemes megismerni Az EU-ban hivatalos nyelvi rendszer alapelveit(4):

1. Az európai intézmények által alkotott jogszabályokat lefordítják az összes hivatalos nyelvre.
2. Bárki, belelértve az EU bármely államának polgárait, bármely hivatalos nyelven fordulhat az európai intézményekhez.
3. Az európai intézmények előtti eljárások elsődleges nyelve általában az angol, a német és a francia.
4. Az adott intézményre vonatkozó jogszabályok határozzák meg, hogy az adott intézmény mely nyelven (nyelveken) köteles az eljárást lefolytatni.
5. Szó sincs arról, hogy az európai intézmények minden egyes határozatát kötelező lenne az intézmény költségére valamennyi hivatalos nyelvre lefordítani. A nemkívánatos többletköltségeken túl egy ilyen előírás az intézmények működését is lehetetlenné tenné.

Az EU brüszeli központjában 1997-ben határoztak arról, hogy a Csehországot, Magyarországot és Lengyelországot befogadó bővítés után 2002-ig meg kell oldani az Európai Közösség nyelvi problémáját.(5)

Ezzel kapcsolatban Gergely Mihály nyílt levelet intézett Glatz Ferencz Úrnak, a MTA akkori elnökének, „Hogyan őrizhetjük meg anyanyelvünket?” címmel, és konkrétan a fentiekre ezt írta:

„Úgy szeretnék REMÉNYKEDNI /szerk. kiemelése/ Önnel együtt, tisztelt Elnök Úr, hogy azon a nagytanácson részt vevő, esélyesen pályázó leghatalmasabb országok képviselőiben lesz elég tárgyismeret, bölcsesség és kölcsönös megbecsülés minden már európai nyelv és minden nemzeti kultúra, hagyomány iránt, hogy tekintettel lesznek minden nép érdekeire, önérzetére, s lemondva a saját nyelv megsokszorozó előnyeiről a napjainkban /1998!, a szerk./ már alig vitatott főszereplő angol nyelv helyett egy minden nyelv iránt semleges, mesterséges nyelvet fogadnak el!”(5)

A levél 1998-ban íródott, azt feltételezve és félve, hogy a nyelvi problémákat az angol nyelv kizárólagos közvetítőnyelvvé tevő rendelkezése oldja esetleg meg. Akkor Gergely Mihály ez ellen lépett fel, az eszperantót javasolva (mert számára a „ minden nyelv iránt semleges, mesterséges nyelv” egyet jelent az eszperantóval), természetesen ugyancsak Európa egészére kiterjesztve. Mindezt azzal a mellékzöngével, és alig leplezett implicit tartalommal, hogy az angol nem ilyen, annak ellenére, hogy az angol anyanyelvűek létszámaránya alapján a „saját nyelv” előnyére aligha támaszkodhatnának – ezen a téren a német élvezhetne előnyös pozíciót!

A 2002-es idézetben, abban az évben, amikorra az EU a nyelvi problémákat megoldani ígérte, az eszperantisták még „követelik a magyar felvételét”, és merőben más oldalról közelít ez, mint 5 évvel korábban Gergely Mihály – nem az eszperantót javasolva, hanem azon az alapon, hogy mivel „ők eszperantistaként a nyelvi egyenjogúság hívei”.

2007, január 1-e óta immár 23 hivatalos nyelv van az EU-ban, és 3 munkanyelv. Érdekes módon emelett is MŰKÖDNI látszik az EU.

Kínához hasonlóan, ahol az eszperantisták egyike-másika azért akarná bevezettetni az eszperantót, mert szerintük a kínaiak a saját nyelvváltozataikon nem értik meg egymást (és persze azon burkolt remény miatt, hogy ha ez megtörténne, akkor Kína az USA-tól való világgazdasági hatalomátvétellel az eszperantó lehetne a világ legfontosabb közvetítőnyelve); és az USA-t is górcső alá véve, ahol nincs, csak de facto hivatalos nyelv - ezek az államok is remekül megvannak a maguk nyelvi problémáival, és az egységesítési törekvések (pl. az USA-ban az „English Only” mozgalom) ellenére virágzó gazdaságban élnek.

Mi lehet itt egy ideiglenes végszó? – Talán az, hogy a nyelvi változásokat időnként hagyni kell a maguk útján haladni és kiteljesedni, mert a globális-jellegű változtatások erőltetése esetleg csak szélsőséges indulatokat fognak kiváltani. Mindez azonban már jóval túlmutat a nyelvi különbségeken, és elsősorban szociális és pszichikai jellegű alapokon nyugszik.

***

Források:

(1)

http://web.pr.hu/ferhar/novaespero/nova_espero_05.doc

(2)

Az bevezető írás eredeti helye az „EU-szperantó???” topic a Nyelvészfórumon:

http://seas3.elte.hu/nyelveszforum/viewtopic.php?t=464

(3)(4)

Az Európai Unió hivatalos nyelvei

http://hu.wikipedia.org/wiki/Az_Eur%C3%B3pai_Uni%C3%B3_hivatalos_nyelvei

(5)

Anyanyelv – Világynelv – Bábel? – Mentsük meg a nemzeti nyelveket! (Tanulmánykötet), Hét Krajcár Kiadó; Bp., 1998., Szerkesztette és válogatta: Gergely Mihály, - 124.o.

Kép forrása:

http://parsxo.blogspot.com/2006/12/journe-de-lespranto_15.html

***

Alexandr Naumenko,

(12 nyelv), Moszkva:

(Nyelvei: arab, spanyol, francia, magyar, svéd, perzsa, orosz, …)

Az iskolában nem volt jeles diák, és csak azt volt hajlandó tanulni, ami éppen foglalkoztatta. Sokan emlegetik a matematikai tehetséget együtt járóként a nyelvi tehetséggel – Alexandr jó példa lenne erre, mivel az iskolában az elunt matematikai órákon a pad alatt forgatott arab nyelvkönyvekkel kezdődött nyelvi pályafutása. A felsőfokú tanulmányait is matematika-fizika szakon szándékozta folytatni, amikor egy véletlen folytán spanyol diákok tolmácsaként kezdett „működni”, és annyira jól ment neki, hogy egy évvel később már felvették a moszkvai Lomonoszov Egyetem Spanyol tagozatára.

A magyart „szerelemből” tanulta: felesége magyar, és ő fiatalos hevülettel kellően motiválva vágott bele a nyelvtanulásba!

A perzsa nyelvvel egy Marx-ról szóló életrajzi történet alapján ismerkedett meg: állítólag Karl fogadásból tanult meg szövegértő szinten perzsául – 30 nap alatt! Alexandr megismételte ezt a teljesítményt!

100%-os könyvembernek ismerik, mégis jobban érdekli az élőbeszéd, mint a holt szövegek. Lomb Kató is elmondta, hogy „ pirulva vettem tudomásul, hogy a magyar nyelvnek sok olyan jellegzetességét ismeri, melyet én soha sem vettem észre.” Érdekes módon számára is feltűnt néhány olyan magyar jelenség, amely a nyelvműveink egyik mumusa – a –suk, -sükölés. Lomb Kató ugyan nem részletezi, de elképzelhető, hogy Alexandr-t az lephette meg, hogy miért csinálnak a magyar nyelvművelők ebből akkora ügyet.*

Bár 8 nyelven beszél (4-en anyanyelvi szinten), további 4-ből fordít, nem tartja magát poliglottnak.(1)

* Lomb Kató egy másik könyvében, a „…nyelvekről jut eszembe…” (Bp. 1983)-ben is említ egy Szergej nevű, magyar szakos moszkvai egyetemi hallgatót. A könyvben érzékletes párbeszédben írja le, hogy az oroszoknak mekkora és milyen jellegű problémát jelent a magyar „alanyi” és „tárgyas” igeragozás megkülönböztetése, amiről Lomb úgy nyilatkozik: „valóságos gyerekjáték az ő nyelvének kitanulhatatlan befejezett-befejezetlen igealakjaihoz képest.”(2)

Az eszperantóval kapcsolatban meglehetősen szűkszavúan nyilatkozik:

„Az eszperantóval kapcsolatban semmiféle tapasztalatom nincs.”

Ehhez nemigen lehet kommentárt fűzni, legfeljebb azt, hogy valószínűleg azért, mert az eszperantó érdeklődési körén kívül kerül.

***

Sacha Félix,

(12 nyelv), Passau:

(Nyelvei: német, angol, olasz, francia, japán, spanyol, kínai, latin, görög, újgörög, szerb, horvát)

A passaui egyetem Általános és Alkalmazott Nyelvi Intézetének professzora.

Nyelvtudása gyakorlati alapokon nyugszik: gyerekkorában nem sok köze volt a nyelvekhez, annál inkább „nyelvországokhoz” – az angolt és németet természetes környezetében tanulta iskolás évei helyszínein (USA, Németo.), majd az egyetemen kezdett olasz-francia tagozaton, ahol latinnal és göröggel is foglalkozott. Japánba a nyelvi érdeklődés vezette, mivel elmondása szerint „általában csak élő embertől tud tanulni”. Magyarral nem próbálkozott, csak a finnel, de feladta, mivel elmondása szerint „sokkal nehezebbnek találta, mint a kínait, amivel japán tudása alapján elég hamar megbirkózott.”

Véleményének latinra vonatkozó része is idekívánkozik:

„Esküdt ellensége vagyok a latin oktatásának (a). Átlagember számára teljesen felesleges. Még a filológusok között is csak a „diakrón” nyelvészeknek van rá szükségük, akik egy nyelv változását vizsgálják az egymást követő korszakokban.

A német gimnáziumokban hosszú időn át nagyon fontos szerepet játszott a latin. Elsősorban pedagógiai célból: a latin auktorok (lat.: szerző, író; különösen klasszikus ókori író – a szerk.) olvastatásával kívánták „római jellegűvé” nevelni az ifjúságot.(b) Ami persze akkor sem sikerült, de ma egyenesen nevetséges igyekezet lenne. A Varsói Szerződés és az Atlanti Paktum (1988!) évtizedében nem lehet Julius Caesar elvei alapján irányítani a nemzetek sorsát.(c) Inkább az oroszt, a spanyolt, a kínait kellene az angol mellett forszírozni.(d)

Ami az eszperantót illeti: politikai szempontból persze üdvösnek tartanám az elterjedését.(f) A jelenleg 10 nyelvvel (e) küszködő Európa Parlamentben is felmerült (de a nemzeti önzés miatt rögtön megbukott) az a terv, hogy tárgyalási nyelvként bevezessék.

Ha mint nyelvész nézem a kérdést: tetszik az egyszerű alaktana, az igeragozás felszámolása, a nyelvtani nemek törlése. Azt hirdetik, hogy igen könnyen elsajátítható. Ez biztosan áll az újlatin nyelvek (francia, olasz, spanyol, stb.) ismerőire. Azt nem tudom, hogy mondjuk egy japán könnyebben boldogulna-e vele, mint az angollal.”(g)(1)

(a)

Ez az „esküdt ellenségesség” az eszperantisták körében az angollal kapcsolatban jelenik meg.

Lomb Kató részletesen kifejti a maga „latinoktatás ellenességének” érveit a már említett „…nyelvekről jut eszembe…” (Bp. 1983) könyvében.

(b)

Itt ismét Lomb Kató-t idézném: „Azt hiszem, hogy a mai ifjúság élményvilágából nem a latin hiányzik, hanem a latinitás.”(1983, p.73.)

(c)

Az előző pont után azonban itt némi zavart érzek: Félix mintha elfogadná, hogy a nyelv valóban jellemformáló tényezővé válhat. Egyik mondatában, mintha viccelődne a latin oktatásával való „római jellegűvé” való nevelésen; utána mindezt már tartalmában kifogásolja, nevezetesen a modern korba nem valók Caesar kormányzási elvei … majd a következő mondatban (d) ismét nyelveket említ, mintha visszavezetné mindezt arra, hogy nem a latin tanítás, hanem a nagy, „modern” nyelvek tanítása felelne meg ennek – itt úgy tűnik, hogy azt a jellemformáló hatást, amit nevetségesnek tart a latin esetében, később más nyelveknek „megadná”. Úgy tűnik, hogy a beszélt nyelvek eltérései és a személyiségek eltérései között nem tartja elképzelhetetlennek a párhuzamot; pedig elsősorban a kultúra határozza meg a nyelvet, és nem a nyelv a kultúrát. (Félreértés ne essék – itt nem „kultúráltságról” van szó!)

(e)

1988-as adat. Ma már az Európai Unió intézményeiben jelenleg (2007. január 1. óta) 23 hivatalos nyelv használható: angol, bolgár, cseh, dán, észt, finn, francia, görög, holland, ír, lengyel, lett, litván, magyar, máltai, német, olasz, portugál, román, spanyol, svéd, szlovák, szlovén.(wikipédia) Ennek ellenére, 20 évvel ezen kijelentése után az EU mégis működik.

(f)

A latin ellen úgy lép fel, mint „ az átlagember számára teljesen felesleges” stúdiummal, míg az eszperantót pedig „politikai szempontból” tartaná „üdvösnek” hogy „elterjedjen”.

A latin sok államnak volt nagyon sokáig lingua francája, míg az eszperantó is ugyanerre a funkcióra „pályázik”. Érdekes, hogy az egykor volt óvilág számára a latin „jó szolgálatot tett”, ámde a Német-Római birodalom szétesésével lassan a letelepedett közösségek „nemzetiesítették” különböző nyelvekké – furcsa módon a modern világ legdinamikusabb, exponenciálisan gyorsuló fejlődési periódusa abban a korszakban folyt le és folyik a mai napig, amikor a nyelvi szétdaraboltság már közismert jelenség, és a világ e mellett is működik. Hogyan? Minden bizonnyal a nyelvi egységesség nem életbevágóan nélkülözhetetlen eleme a társadalmi és mentális jólétnek, pontosabban a nyelvileg széttagolt világ megtalálta, kitalálta, kifejlesztette azt a működési módot, ami nélkülözi az totális egységességet – még közvetítőnyelvek szintjén is. A közvetítőnyelvként használt angol mára már elsősorban eszközzé vált, mégpedig annak a kezében, aki azt használja; az angol anyanyelvűek közössége(i) tudta és szándéka nélkül alakult így és olyan módon folyik vele a kommunikáció sokszor, ahogyan az angol anyanyelvűek között nem általában nem folyik. Az angolt, mint eszközt használók nem érdeklődnek az „anyakultúra”, és a vele járó egyéb ismeretek iránt – hasonlatosan ahhoz, amikor valaki egy eszközt praktikus okokból használ, nem pedig azért, mert ismeri a történelmi múltját esetleg azt, hogy ki milyen státusz mellett használta azt. Érdekességként talán leköti a figyelmet, de aktuálisan nem. Az angol nyelvből nem vezethető le semmiféle „gondolkodásmód”, mint ahogyan semmilyen más nyelvből sem (legfeljebb az, hogy a más nyelvekhez képest mennyiben tér el). Ha a latin nem a „római nevelés” eszköze, és az angol pedig nem a „finánc-globáltőke gazdasági és kultúrális terror” egyik eszköze, akkor bizony az eszperantó sem a „béke és egységesség” hírnöke és megteremtője.

(g)

Nyelvészeti szempontból igen mértéktartóan nyilatkozik: megemlíti, hogy mi tetszik neki az eszperantóban, de már nem osztja az eszperantisták véleményét abban, hogy „igen könnyen elsajátítható”, hanem úgy fogalmaz, hogy „azt hirdetik” – holott nyelvészként és gyakorló nyelvtanulóként talán szubjektíven ő maga is megemlíthette volna, hogy SZERINTE ez így van-e. Nem tette, és erre két oka lehetett: 1. nem osztja ezt a véleményt (ezt jelzi is a nem újlatin nyelvet beszélőkkel kapcsolatban); 2. az ő érdeklődésén is messze kívül esik a mesterséges nyelvek témája – ez némiképp magyarázza azt is, hogy ő is a „nemzeti önzést” említette az eszperantó tárgyalási nyelvként való bevezetését az Európai parlamentben, vagyis az eszperantisták népszerű érvét ismételte el.

***

Folyt. köv.

Irodalom:

(1) Lomb Kató: Bábeli harmónia – Interjú Európa híres soknyelvű embereivel.

(2) Lomb Kató: „…nyelvekről jut eszembe…” (Bp. 1983)

Kép forrása:

http://iesdolmendesoto.org/blog/wp-content/images/thumb-esperanto003.jpg

*****************

Eva Toulouze,

(13 nyelv) Párizs:

(Nyelvei: olasz, portugál, francia, angol, spanyol, orosz, magyar, finn, cseremisz, szerb-horvát, lengyel, bolgár, német)

Lomb Kató mellett az egyetlen kortárs és elérhető, nemzetközileg is ismert soknyelvű hölgyről van szó; amikor Lomb Kató 1988-ban interjút készített vele, épp csak betöltötte a 30-at!

Bilingvis családban nevelkedve, és „megkapva a kezdeti lökést”, többnyire intézményesített keretek között fejlesztette nyelvtudását – ugyan statisztikailag nem értékelhető, de a többi férfi „kollégájától” eltérően ő talán egy tipikus „jó tanuló”, mint a hölgyek többsége: több türelemmel és figyelemmel viseltetnek a verbális univerzum jelenségeire, nem úgy, mint ellenkező neműek, akiknél ambíció, szenvedélyes játékosság vezet a nyelvek odaadó szeretetéhez. (Nem kutattam ugyan még részletesen, de olybá' tűnik, hogy a nyelvészet terén is megoszlanak a szerepek aszerint, hogy melyik nem mely készségterületen tud hatékonyabban dolgozni.)

Toulouze diplomáját a párizsi Politikai Tudományok Intézetének Nemzetközi Kapcsolatok Tagozatán szerezte. Egyetemi hallgatóként már a Kommunista Egyetemi Hallgatók Uniójának tagja, majd vezetője. 1988-ban a Francia Kommunista Párt Dokumentációs Központjában foglalkozik a szocialista országokkal, Távol-Kelettel és Ázsiával; és a Jean-Luc Moreau vezette Francia-Magyar Műfordító Műhelynek aktív tagja.

A bilingvis gyerekkorból kiindulva a kis EVA „kötelességtudatból elköteleződhetett” a nyelvek tanulása és gyakorlása mellett („Ezt tudom, érdemes ezzel foglalkoznom!”), ami lehet hogy elsősorban a kétnyelvű családi hagyományból, és az ebből következő külső megerősítésekből táplálkozhatott – akárhogy is van, 30 éves korra elképesztő az a szellemi teljesítmény, amit felmutat!

Mit vonhatunk le ebből tanulságképpen? Azt, hogy a hölgyek a hagyományos intézményesített keretek között is minden további nélkül elérhetik, amit természetüknél fogva el is érnek, ha megfelelő „indítást” – amit nem feltétlenül bilingvis gyermekkori környezetként kell érteni, hanem az emberi kapcsolatokra azonnal átvihető gyakorlati tudásként, amiben természetszerűleg a nők sokkal jobbak, így kommunikációs készségeiket szívesebben és hatékonyabban tudják kamatoztatni.

A latin-ra és eszperantóra vonatkozólag a következőket említi:

Kiemeli, hogy szerinte az olasz vagy portugál szülők Franciaországban nevelkedett gyermekei számára hasznosnak véli a latint, mert szerinte, ha 10-11 évesen ismerkednek meg vele, akkor a többit könnyebben tanulják meg. De azt is hangsúlyozza, hogy az oroszt pl. ugyanolyan hasznosnak tartja ebből a szempontból.(a)

„Az eszperantó? Ha valamilyen közvetítőnyelvről van szó, az embernek először az angol jut az eszébe. De melyik angol?(b) Mint nemzetközi konferenciák állandó résztvevője, merem állítani, hogy annak az idiómának, amin a különböző nemzetek küldöttei egymással érintkeznek, nagyon kevés köze van Shakespeare nyelvéhez, vagy akár ahhoz az angolhoz, amit a britek egymás között beszélnek.(c)

Ha az eszperantó engem személyesen nem is vonz (d), a legnagyobb tisztelettel viseltetem hívei iránt, akik a kommunikáció egy közös nevezőjének megszületéséért harcolnak. E humanista törekvésnek politikai jelentőségét ékesszólóan bizonyítja a három legutóbbi Budapesten, Vancouverban, illetőleg Pekingben tartott világkongresszus.(e)”(1)

(a)

Soknyelvűsége ellenére számomra némiképp megdöbbentő, amit mond: gyakorlatilag saját nyelvi pályafutásának kezdeti állapotát írja le = anyja olasz, apja portugál, ő maga óvodába a franciaországi Poitiers-be jár, majd középiskolába Lisszabon egy francia líceumába jár, ahol angolt és németet tanul. 11 évesen „játékból” kezd el orosszal foglalkozni.(1)

Felmerülhet a gyanú, hogy valóban „szimpla, lelkiismeretes jó tanuló”, aki merőben a gyakorlat és az emberi kapcsolatok felől közelíti meg az idegen nyelvek ismeretének fontosságát – nyelvismereti pályafutása úgy tűnik erre „korlátozódik” (azzal a megjegyzéssel, hogy nagyon is kívánatos lenne, ha ezt a fajta nyelvismereti karaktert tanítani lehetne!).

(b)

Amikor az eszperantó - Sugár András által már az előző cikkben említett - egyik kritikájaként azt hozzák fel, hogy „keveréknyelv”, akkor rendszerint ezzel is kényelmesen visszavághatnak az eszperantisták. Most csak röviden erről annyit, hogy a „különböző angolságokban” a különbségek elsősorban kiejtésben és lexikában vannak a nagyszámú beszélő és az igen változatos kulturális hátterek különbözősége miatt, míg szerkezetileg (nyelvtanilag) egységes képet mutatnak. Visszautalva azonban Sugár saját ellenvetésére, miszerint nincs tiszta nyelv a világon, így ez sem ellenvetésként, sem ellenpontként nem állja meg a helyét sem az eszperantó, sem más nyelvek mellett vagy ellen.

(c)

Itt nekem úgy tűnik, hogy a rétegnyelvek és a nyelvváltozatok között nagyobb különbséget tesz, mint ami az érthetőséghez képes létezik. Mintha szakadéknyi különbséget tenne az irodalmi nyelv és a köznyelv, továbbá a nem angol anyanyelvűek által megtanult és használt angolság közé. Ezt túlzásnak érzem: mintha azt mondaná, hogy ezeknek semmi közük sincs egymáshoz, és ha valaki csak az egyiket beszéli, az nem érti meg a másik kettőt. Ha ez azonban így lenne, nem lehetne nemzetközi konferenciákat tartani ezen a nyelven.

Mivel azonban itt az eszperantóhoz kapcsolódóan kerül a többféle angolság szóba, meg kell említenünk, hogy míg a nagyon különböző beszélők angolsága eltérőnek is hathat, mégis vannak erőteljes egységesítő elemei: az azonos kollokációs bázis, és pl. a határozó szerkezetek egységessége. Ezzel szemben az eszperantóban elsősorban a bázis-szókincs alakíthatóságát és a pragmatikusan leegyszerűsített nyelvtant emelik ki folyton, ámde megfeledkeznek róla, hogy a határozós szerkezeteket és a kollokációs jellemzőket mindenki a maga nyelvéből viszi át erre, így itt egységességről nem lehet beszélni – egy nemzetközi palettán pedig ez a résztvevő nemzetek számához képest egyenes arányban növekszik a félreértések lehetősége… és akkor még nem beszéltünk a metaforikus lehetőségek félreértéséről. Ha tehát nincs egységes határozói kifejezéskincs, kollokációs bázis és a metaforikus lehetőségek valamennyire átlátható köre, akkor egy nemzetközi, pusztán szókincsre és nyelvtanra alapozó mesterséges nyelv melegágya a félreértéseknek.

Hogyan lehet ezt elkerülni?

Néhány lehetséges mód:

1. a kommunikáció magáról a kommunikációról kell, hogy szóljon, pl. „Mi ezt így fejezzük ki; ti ezt hogyan fejezitek ki?”, vagy

2. magának a kommunikáció tárgyának kell nagyon egyszerűnek, mindkét fél által nagyon jól ismertnek lennie, pl. teljesen általános témák, vagy nagyon speciális szak témák; vagy esetleg

3. Maximális toleranciával minél egyszerűbben fogalmazunk, gyakran visszakérdezünk (lásd. 1. pont), és

4. a félreérthető kifejezéseket félretéve kommunikálunk, esetleg úgy téve, mintha értettük volna – nem életbevágó kommunikációs szituációban, ahol nincs tétje, nincs „information gap”, amit át kellene hidalni, hanem csak „kommunikálunk a kommunikációért”, ez megszokott jelenség.

(d)

Nem tudom megállni, hogy itt ne vonjam le azt a közhelyes reakciót, ami így szól: „Igen, ez a megoldás nagyon jó és nagyon hasznos lesz – nektek!” Érdekes a véleménye: míg pályafutása azt jelzi, hogy nyelvismeretét elsősorban közösségi funkciójában alkalmazta, az eszperantó „személyesen mégsem vonzza”, ámde megemlíti, sőt kiemeli „legnagyobb tiszteletét a hívei iránt, akik a kommunikáció egy közös nevezőjének megszületéséért harcolnak” – itt is, és a következő (e) mondatában is elsősorban a mozgalmiságát méltatja. Talán rosszindulatú feltétezés Toulouz-ról, hogy ezen véleményében elsősorban az dominálhat, hogy ha egy mesterséges nyelv használata mozgalommá növi ki magát, akkor méltányolandó az erőfeszítése; és teszi ezt úgy, hogy az élete nagy részében a nyelv mint a másokkal való kommunikáció eszköz lehetett jelen, olyan módon, hogy valószínűleg azért tanult meg több nyelvet, hogy több emberrel tudjon kommunikálni. Ezen a ponton úgy érzem véleménye következetlen, és inkább hajlok arra a feltételezésre, hogy a „humanista törekvést” tiszteli elsősorban, elfogadva a róla terjesztett idealista elképzeléseket és képzeteket, míg tartalma „nem vonzza személyesen”.

***

Folyt.köv.

Irodalom:

(1) Lomb Kató: Bábeli harmónia – Interjú Európa híres soknyelvű embereivel.

Link Eva Toulouz-ról:

http://www.zetna.org.yu/zek/folyoiratok/103/tverdota.html

Philip King,(11ny.):„Az eszperantó? Érdekes hobbi, sajnos nem több.” - Sugár András,(23ny.):„A latin szempontjából eretnek vagyok: nem látom be a szükségességét.Annál jobban hiszek az eszperantóban.

*****************************************************

PHILIP KING,

(11 nyelv) Birmingham:

(Nyelvei: angol, orosz, görög, spanyol, francia, olasz, portugál, német holland, welsh, arab)

Az általános nyelvészet doktora. Soknyelvűsége ellenére általában megkérdőjelezi a soknyelvűség lehetőségét, és mint mondja: „Csak fokozatok léteznek. Énnálam pl. az arab képviseli a létra legalsó fokát, mert abból nem ismerek mást, mint a különböző üdvözlési formákat. Anyanyelvem persze a létra tetején áll, de ha – mondjuk – a balettoktatásról kellene beszélnem, még angolból is megbuknék.*”(1)

Elmondása szerint irigyli a magyarokat és a más, „nem exportálható” nyelven beszélőket, mert kénytelenek komolyan venni a nyelvtanulást.** Nem úgy, mint a honfitársai, akiket lustává és elbizakodottá tett anyanyelvül lingua francává, köznyelvvé válása.(1)

Az eszperantóról eléggé szűkszavúan nyilatkozik: „Az eszperantó? Érdekes hobbi, sajnos*** nem több.”

* Itt a szerény nyelvészdoktor összemosott két fogalmat: a nyelvismeretet, és egy adott nyelven kifejezhető tárgyismeretet. A tárgyismeret fogalma messzemenőn több dolgot foglal magában, tkp mindent, amit tudni lehet, azokat az ismereteket, amiket az ember kifejezni képes; míg a nyelvismeret „csak” az ismeretek kifejezési képességét jelenti, ami független lehet az illető tárgyismeretétől.

Jogos azonban a felvetése, hiszen a pletykák szerint a „rigó utcai nyelvvizsgák” egyik szelekciós módszere a nyelvismeret átkonvertálása a tárgyismeretre, ha valakinek a nyelvismerete elég magas volt ahhoz, hogy átmenjen, a nyelvvizsgaközpontnak azonban az volt az érdeke, hogy a tárgyismereti alapon való szelekcióval biztosítsa a folyamatosan kellő számú vizsgázót.

** lásd.

Kitől várhatjuk (és milyen formában) a nyelvtanítás reformját?

Brain Storming - 2006.11.03 00:54

„1.§. Legyen egy kis nyelv anyanyelvi beszélője. Olyan nyelv legyen az anyanyelve, amelynek nincsenek (számottevő) rokonai.”

*** Talán hasznos lett volna, ha ezt a „ sajnost” kissé részletesebben kifejti.

***********************************************

SUGÁR ANDRÁS

(23 nyelv):

(nyelvei: magyar, latin, német, orosz, angol, szerb, horvát, bolgár, mongol, indonéz, francia, olasz, lengyel, román, spanyol, szerb, portugál, bolgár, eszperantó, szlovák, ukrán, belorusz, szlovén)

Sugár András, a magyar televízió legendás külföldi tudósítója, igazi 'intellektuális skizofrén-személyiség': egyesül benne a világjáró riporter lendülete és a filosz részletekre is kiterjedő pontosságigénye.(1)

Nyelvismereti pályafutása „erőből” indul: „Először a latinnal találkoztam. Szívesen és könnyen tanultam.”(1) Ezzel a starttal, és hogy ez követően sorban a legkülönfélébb nyelvekkel ismerkedett meg, úgy mint némettel, orosszal és angollal, megfelelő alapot biztosíthatott számára, hogy elméje teljes mértékben nyitott és felvevőképes maradjon további nyelvekre. Önbemutatása végén így összegez: „Mi a magyarázata annak, hogy izgalmas-kalandos munkám nem ölte ki belőlem a pedáns pontosság igényét? Talán az, hogy az emberek körében szerzett ismereteimet sohasem átallottam könyvek, szótárak segítségével ellenőrizni. És hogy szigorú 'szőröző hajlamom' játékos kedvvel párosul.”(1)

Lomb Kató ismét felidézett kérdésére: „Van-e a latinnak jelene; lesz-e az eszperantónak jövője?” a következőket válaszolta:

„A latin szempontjából eretnek vagyok: nem látom be a szükségességét(a). Annál jobban hiszek az eszperantóban. Egyszerű a nyelvtana, nagyon szép a hangzása(b), és korlátlan lehetőséget nyújt a szóképzésre. Néha azt hallom, hogy „keveréknyelv”(c) – de hát van tiszta nyelv a világon? Az átlagember – postás, vasutas, stb. – néhány hónap alatt elsajátíthatja. Horthyék hamar felismerték, hogy éppen ezért kínál lehetőségeket a munkásosztály mozgósítására.(d) Néhány rendőrkopó számára gyorstalpaló tanfolyamot szerveztek: igyekeztek beépíteni őket az eszperantó mozgalomba.(e)

Közhely, hogy mennyire meggyorsítaná, megkönnyítené a politikai tárgyalásokat. Ha nemzeti önzés és önérdek nem akadályozná az elterjedését(f), évi egymilliárd dollárral lehetne csökkenteni a kormányok költségeit.(g) Nem is szólva arról, hogy megszüntetne egy jogosulatlan előnyt: azt, amit az anyanyelvén tárgyaló fél élvez mindazokkal szemben, akik ezt az idiómát csak hosszabb-rövidebb ideig tartó vergődés útján sajátítottak el.(h)”(1)

(a) A nyelvhasználati gyakorlat embereként felvilágosult véleményt képvisel – annak ellenére, hogy 1. vagy a latin első idegen nyelvként való lelkes tanulása és ismerete tárta fel előtte a többi nyelv rejtélyét; vagy 2. eleve hajlott a nyelvek minden gond nélküli „magába szívására”. Így valóban „eretnek” is lehet, de lehet, hogy kezdhette volna bármelyik nyelvvel.

(b) Az utolsó előtti szótagra eső hangsúly egyértelműen az olaszból származik – valószínűleg azért választotta Zammenhof a kiejtésben az olaszt mintának, mert egyrészt az olasz a latin talán legszorosabb leszármazottja a latinnak, másrészt pedig általában az olaszt tartják emiatt a legdallamosabb nyelvnek.

(c) Ez az eszperantóval szemben legalább olyan gyenge érv, mint az hogy „mesterséges” – a „természetes” nyelvekben is hemzsegnek a tudatos beavatkozások, különösen az írásbeliség megjelenése és tömeges, általános elterjedése óta.

(d) Leninnek tulajdonítják a következő mondást: „Az eszperantó a munkásosztály latinja.” (2)

(e) Sugár András talán kissé túlpolitizálta ezt a tényt: a Horthy-rendszerben közismerten sanda szemmel néztek mindenféle mozgalomra, és minden nem „párt-barát” egyesületet, tömörülést igyekeztek ellenőrzésük alatt tartani, mint minden „jól működő” ideológiai rendszer.

(f) Itt megint csak azt a népszerű eszperantó-mozgalombeli elképzelést olvashatjuk, miszerint a nemzetek önzése és önérdeke állja útját az eszperantó terjedésének. Meglepő, hogy Sugár úr ezt a logikátlan véleményt is magáévá tette. Az ekkora mértékű takarékosság elsőrendű gazdasági érdeke lenne minden országnak (mármint azoknak, amelyeknek ekkora összegre rúg az éves költségvetése).

Az önzés e szerint az elképzelés szerint egyrészt onnan eredhet, hogy a nemzetek a saját nyelvüket akarnák nemzetközi segédnyelvnek, így ha ezt nem érhetik el, akkor inkább igyekeznek meggátolni a többi lehetőség elterjedését is; másrészt pedig a nagy európai nyelveknek, angolnak, németnek, franciának tulajdonítják ezt az önzést, és hogy ezek nemcsak egymás nyelve terjedésnek kerékkötői, hanem az eszperantóé is. Ebben az összefüggésben azonban kérdéses, hogy vajon mely nemzetek foghattak össze az eszperantó terjedésének megakadályozására.

Az önérdek már gazdasági jellegű érdekeket jelenthet, vagyis ezek szerint a nemzeteknek érdekében áll, hogy gátat szabjon egy egyszerű, könnyen tanulható közvetítőnyelv elterjedésének. Ebből a szempontból az angol nyelv központja, Anglia(i) valóban és jogosan megvádolható azzal, hogy gazdasági érdeke fűződhet az ún. „kulturális imperializmushoz”, hiszen könyvkiadóik évente tucatszám ontják magukból a különféle nyelvkönyveket, és az eredeti angol irodalom teljes és csorbítatlan vagy egyszerűsített nyelvezetű alkotásait, amiből óriási bevétele származik az országnak. Anglia szívesen hirdeti azokat a szokásos nyelvi tévképzeteket, hogy pl.

1. a nyelveket csakis a „nyelvországban” lehet megtanulni, anyanyelvi beszélőktől. Ezáltal sikeresen bővítheti a „diák-turizmusát”, de szert tehet olcsó, a nyelvet tanulni kívánó munkaerőre is.

2. A „kultúra=nyelv” képzettel elérhető, hogy a nem „nyelvországban” szerzett nyelvtudást nem érzik majd teljes értékűnek, amit vagy a „nyelvország” meglátogatásával, vagy pedig a „nyelvország” irodalmának, kultúrájának, politikájának, gazdaságának, földrajzának tanulmányozásával, és persze másoknak az angol kultúrának a megismertetésével tud „teljesebbé tenni”

Némiképpen azonban önmaguk ellen dolgoznak ezzel: ha hatékony nyelvelsajátítási módszereink lennének, akkor nem lenne szükség arra, hogy évről-évre tucatszám kellejen megjelentetni a nyelvoktató anyagok tömegét, a nyelvtanulóknak pedig ezeket beszerezniük. Azzal tartható fenn ez a „könyv-dömping”, hogy nincsenek hatékony módszerek az intézményesített, vagy önálló használatra alkalmas, programozható nyelvtanításban. Én magam sokkal inkább látnám annak az esélyét, hogy a tankönyvgyártók és kiadók egy megvásárolható anyagokat javarészt nélkülöző módszer ellen kezdenek erőteljese lobbizni, azt bizonygatva, hogy igenis szükség van rájuk.

Közel és távol (egyenlőre) nem tudom, hogy lehetne-e még más jellegű, érdekből eredő nyelvterjesztéssel vádolni az angolokat; ami azonban legalább olyan téves képzeteken alapul, mint az, hogy az eszperantót éppen előnyös vonásai miatt igyekeznének gátolni terjedésében.

Ennek ugyanis érdekes folyományai lehetnek – amennyiben az eszperantót a többi nyelvnél „jobbnak” minősítjük (mint az eszperantó mozgalom teszi), akkora többi ebből következően „nem annyira jó”, „nem jó”, vagy „rossz” minősítést is kaphat; ez a minősítő függvénye. Ha a „jó” nem terjed, akkor egy átlagos erkölcsi érzékkel rendelkező, de adott téren tájékozatlan ember ezt hajlamos lehet tudatos manipulációnak tekinteni – különösen akkor, ha ő maga ennek a „jónak” híve. Ha ez a „jó” és „rossz” nyelvek formájában manifesztálódik az ember tudatában, akkor a „jó” nem birtokolta tulajdonságait, ha azok a „rossz” esetében megvannak, azt könnyedén a „rossz” tudatos törekvése eredményének is tekintheti, vagyis valahogy így: „Ha az eszperantó jobb nyelv, mint a többi nemzeti nyelv, és alkalmas lehet nemzetközi (segéd)nyelv státusának betöltésére, de mégsem így van, hanem mindezt az angol kezdi betölteni, akkor ez csakis úgy lehetséges, ha ez tudatos, és konkrétan erre irányuló törekvés eredménye.” És így kész is az összeesküvés elmélet. Ezen a ponton pedig ez a nyelvi alapú előítélet összetalálkozik a manapság népszerű „USA-ellenességgel”, és rögtön megszemélyesíthető ellenségképet kapunk. Ebből a szempontból az eszperantó jobb lenne, ha nem mozgalomként működne, mert melegágya lehet egyéb, nemzeti jellegű előítéletek kialakulásának.

(g) 1988-ban!

(h) Kérdéses, hogy egy soknyelvű ember hogyan vallhat, illetve vehet át ehhez hasonló előítéletet. Paradox, mivel Sugár András nyelvelsajátítási életútja éppen azt példázza, hogy benne ez sem sérelemként, sem gyakorolt sajátságként nem lehetett jelen.

(i) Tudatosan írtam Angliát, és nem Nagy-Britanniát, mivel az Egyesült Királyság tagállamainak mindnek meg volt az egyesülés előtt a saját nemzeti nyelve.

Részlet a wikipédiából:

„ Az angol nyelv kialakulása - Az angol nyelv Nagy-Britanniában alakult ki. A sziget őslakosait, a keltákat az 5–7. század során betelepülő germán törzsek ( angolok, szászok, jütök) kiszorították a sziget középső részéről, a mai Anglia területéről, amely róluk kapta a nevét. A kelták a sziget peremi részeire ( Skócia, Wales), illetve az Ír-szigetre szorultak vissza, később azonban ezek a területek is angol uralom alá kerültek, emiatt a kelta nyelvek mára csaknem kihaltak a szigeteken.”

( http://hu.wikipedia.org/wiki/Az_angol_nyelv_t%C3%B6rt%C3%A9nete )

************************************************************

Folyt.köv.

* * * * * * * *

Irodalom:

(1) Lomb Kató: Bábeli harmónia – Interjú Európa híres soknyelvű embereivel.

(2) Horváth József: 30 nap alatt eszperantóul, 260.o.

*****************************************************

HERBERT PILCH

Herbert Pilch,

(14 nyelv) Freiburg

(Nyelvei: német, angol, francia, orosz, holland, kirmi, svéd, norvég, „bázeli”, latin, görög, szláv, román, kelta)

Hamarabb volt tolmács, mint ahogy megszerezte a filológiai doktorátust. A freiburgi egyetem professzora.

A véleménye: „Az eszperantóval kapcsolatosan nincs tapasztalatom. Nem érzem, hogy most vagy a jövőben versenyképes lenne a jelenlegi lingua francával, az angollal vagy az orosszal*. Az angolt az USA presztízse** tette „köznyelvvé”. Ha ez a presztízs emelkedik, a nyelv jelentősége is növekszik; ha csökken, párhuzamosan csökken majd a nyelv elterjedtsége is.”(1)

*A forrásként idézett könyv 1988-ban jelent meg! Akkor még élt az az elképzelés, hogy a politikai és gazdasági befolyás döntő hatással van az ezt birtokló nemzetek nyelvének népszerűségére és elterjedésére – ma már az orosz szép példája annak, hogy ez nem feltétlen elfogadható érv egy nyelv elterjedtségére.

**Ez természetesen így van, és ez merőben ellentétes azzal, hogy ebben a képben tetszelegnek a britek: azt képzelik, hogy mivel ők vannak közvetlen Európa mellett (mivel ők kulturálisan nem tekintik magukat Európa részének; ezt jelzi a közkeletű kifejezés is, hogy „Continent”-ként említik Európa rajtuk kívüli részét), így az a tévképzet alakult ki, hogy ők, az ő kulturális karakterük az oka az angol Európában való térhódításának. Ez lehet az oka annak, hogy a Cambridge-ben, és Oxford-ban, és sok más kiadó által kiadott nyelvkönyvükben erőteljesen jelentkezik az angol kultúra, szokások, hagyományok, stb. bemutatása.

Az angol azonban már most közvetítő nyelvnek számít: kb 500 milló anyanyelvi beszélője van, és minimum 1 milliárd, de inkább másfél milliárd olyan, aki második nyelvként használja. Ebből az következik, hogy 1 anyanyelvi angol beszélőre 2-3 nem anyanyelvi, az angolt második nyelvként, vagy sokadik nyelvként tanuló, használó jut. Mindebből pedig egyértelműen az következik, hogy az angol anyanyelvű országokon kívül 2-3-szorosa annak az esélyének, hogy tanult angolságú angol beszélővel fogunk találkozni, mint anyanyelvivel. Vagyis az angol mármost is elsősorban közvetítőnyelvként terjed és funkcionál, nem pedig „kulturális imperialista gyarmatosító eszközként” – mindez az angolok szemében akár bosszantó is lehet, mivel ezzel az a tény is igazolást nyerhet, hogy nyelv és az „eredeti hordozó kultúra” (ami bármely nyelvnél is csak pillanatnyi állomás a folyamatos átalakulások káosza közepette), így az angol nyelv (tankönyvekbe bekerülő többé-kevésbé standardizált változatai) nem a kulturális háttér miatt, hanem egy véletlenszerűen előálló folyamat eredményének „megszaladása”. Ilyenekre gyakorta van példa, bár a nyelvek, pontosabban az angol esetében ez most szinte egybeesett a tömegtájékoztatás technikai robbanásával is.

… Sok tényezőt lehetne még kimutatni, ami az angol „megszaladását” magyarázza, de kétséges, hogy egy megszervezett összesküvés legyen a háttérben, vagy ahogyan Eszényi Jószef is fogalmazott: "Az angol nyelv és igenis a (főleg amerikai) kultúra napjaink szerves részévé vált. Mi más ez, ha nem "nyelvi gyarmatosítás"?"

***

JULIEN GREEN 

(9 nyelv) Párizs-Amerika:

(Nyelvei: angol, latin, görög, héber, francia, olasz, német, dán, spanyol)

A Francia Akadémia Negyven Halhatatlanja közé tartozik, de amerikai állampolgár volt. Nyelvi tehetsége folytán „nem hitt az irodalmi művek transzponálhatóságában”, mert szerinte „a fordítás nem más, mint a többé-kevésbé megfelelőnyelvi ekvivalenciák keresése és – szerencsés esetben – megtalálása.” Rajongott a nyelvtanokért, és valószínűleg az eszperantó „nyelvtantalansága” miatt vélekedett a következőképpen róla:

„Az eszperantó számomra: lelkesítő gondolat. Sajnos, mint a többi mesterséges nyelvből, ebből is éppen az élet hiányzik.* Minden nemzeti nyelv a valaha élt nemzedékek eredményeinek és szenvedéseinek a tükre.** Egy közös nyelv talán hozzájárulna a háborús veszély csökkentéséhez, de érzésem szerint sajnos az utópiák*** birodalmába tartozik.”(1)

* Itt Green talán az irodalmi, nemzeti kulturális hátteret hiányolta, és ezt aposztrofálta „a nyelv élete”-ként. Lehet hogy akkor még nem volt így, és lehet hogy ő maga nem is nagyon foglalkozott ezzel, de az eszperantó sokat tett azért, hogy kialakítsa a maga irodalmát, egyrészt úgy, hogy világirodalmi műveket fordítottak eszperantóra (maga Zammenhof is ezzel kezdte: 920 szóval klasszikusokat fordított és eredeti eszperantó nyelvű költeményeket is írt. A La Espero (A remény) című verse az egész eszperantó mozgalom himnusza lett.(2)), vagy eleve eszperantó nyelven alkottak műveket.

** De az is lehet, hogy Green csupán a nyelvtörténeti előzményeket hiányolta, vagy nem tudta értelmezni azt, hogy a mesterséges nyelvekkel mit is lehet kezdeni, és ezt a bizonytalanságát jellemezheti a „háborús veszély csökkentésének” gondolata. Ez utóbbi azonban inkább azt példázza, hogy remekül érthetett a nyelvekhez, de a társadalmi viszonyok nyelvi meghatározottságának megítélésével kapcsolatban talán nem volt kiegyensúlyozott véleménye: gondoljunk csak az országokon belőli, lényegében egyazon nemzeti nyelvet beszélők közötti viszályokból kialakuló polgárháborúkra egyik végletként; másik végletként pedig ugyancsak az egyazon országon belőli szubdialektusok alapján való diszkriminációra.

*** A nyelvi alapú utópiák között, az előzőekből kiindulva azt mondhatjuk, hogy helyet kaphat egyrészt az a tévképzet, miszerint

A) az azonos nyelvet beszélők azonos módon fognak gondolkodni, így a közöttük lévő viszálykodások esélye csökken; és másrészt az is, hogy

B) az eltérő nyelvet beszélők teljesen másképp látják a valóságot, így nem lehet tökéletes egyetértés közöttük.

***

Folyt.köv.

Julien Green-ről bővebben:

http://en.wikipedia.org/wiki/Julien_Green

Irodalom:

(1) Lomb Kató: Bábeli harmónia – Interjú Európa híres soknyelvű embereivel.

(2) Horváth József: 30 nap alatt eszperantóul, 80.o.

A bevezető cikk szövege megtalálható a „ NYELVÉSZ - Nyelvészeti vitafórum” EU-szperantó??? – topicjában.

Kép forrása:

„… így vezet a nyelvi köntösbe bújtatott frusztráció nemzetközi konfliktusokban REMÉNYKEDŐ érzelmekhez!” Reagálás az „Eszperantó vagy kínai” c cikkre.

A cikk alapja Apáti Kovács Béla - 2007.05.20-án megjelent cikke.

TARTALOM:

0. Bevezető Végszó

1. AKB-cikk(A)
2. Megjegyzések(A)
3. AKB-cikk(B)
4. Megjegyzések(B)
5. B.1. Némi felvilágosító információ az USA-ban hasznát Nyelvekről
6. B.2. Az Amerikai Egyesült Államok hivatalos nyelvei
7. B.3. Spanyol nyelv Amerikában
8. B.4. Spanyol + Angol = „SpAngol”
9. Következtetések(B)
10. B.5. De hogy örvendjenek az eszperantisták is!
11. Miért kellene, hogy a kínaiak megtanulják az eszperantót?
12. AKB-cikk(C)
13. Megjegyzések(c)
14. AKB-cikk(D)
15. Megjegyzések(D)
16. AKB-cikk(E)
17. Megjegyzések(E)
18. AKB-cikk(F)
19. Megjegyzések(F)
20. AKB-cikk(G)
21. Megjegyzések(G)
22. AKB-cikk(H)
23. Megjegyzések(H)
24. AKB-cikk(I)
25. Megjegyzések(I)
26. AKB-cikk(J)
27. Megjegyzések(J)
28. AKB-cikk(K)
29. Megjegyzések(K)
30. AKB-cikk(L)
31. Megjegyzések(L)
32. AKB-cikk(M)
33. Megjegyzések(M)
34. Végszó
35. Források (benne összefoglaló: Lingvicizmus, Pidzsin nyelvek, Az angol mint kreol)

 ***

0. Bevezető Végszó

Az írásomban rámutatok arra, és bizonyítom is, hogyan vezet a nyelvi köntösbe bújtatott, és téveszmékkel, félreértésekkel, tájékozatlansággal és előítéletekkel terhelt frusztráció nemzetközi konfliktusokban REMÉNYKEDŐ érzelmekhez!

***

1. AKB-cikk(A):

„Egyik barátomtól kaptam a következő kis tanulmányt, és ő kért meg, hogy rakjam fel a Virtusra. Remélhetőleg sokakat elgondolkoztat.”

2. Megjegyzések(A)

Engem elgondolkoztatott, és érdekes dolgokat mutatott meg ez a „tanulmány”, ami inkább félrevezető, és tökéletesen önellentmondó propagandairat.

/Mellékesen megjegyzem, hogy az eredeti cikk (sajnos nem derült ki, honnan van) tele volt gépelési hibákkal, amit bárki ellenőrizhet, ha elolvassa az eredeti helyen is. Sajnos vannak, akik számára a formaiság nem követelmény egy tanulmánynál, még akkor sem, ha egy nagyhatalmak közötti konfliktus lehetőségét is fellibbenti…/

A bevezető gondolat eléggé szürkeszabott

3. AKB-cikk(B):

„(…) többször volt arról szó, hogy miért az angol, hiszen az USA-ban nem hosszú idő múlva az angol helyett talán a spanyol lesz a legtöbbek által beszélt nyelv.”

4. Megjegyzések(B)

5. B.1. Némi felvilágosító információ az USA-ban hasznát Nyelvekről

A spanyolról ezt írják a  „Különböző nyelvek behatása az amerikai angolban”  címszó alatt:

„A spanyol nyelvnek a hatása nagyrészt növényneveknél és halfajtáknál látható: marijuana, tomato, mesquite és yucca. Az egyik leggyakrabban használt spanyol eredetű szó a halaknál például a barracuda. Még említésre méltó az akkori mindennapi életben gyakran használt kifejezések közül a lasso, corral vagy maga a ranch.”(1)(1+)

Sokan teljes félreértésben vannak az USA „nyelveit” illetően!

„Hivatalos nyelv az USA-ban szövetségi szinten nincsen, egyes tagállamoknak van. Gyakorlatban az amerikai angol.”(2)

„Az USA Etnikai megoszlása: fehér (nem spanyolajkú): 67%, néger: 13%, ázsiai: 4,5%, spanyolajkú: 14%, indián őslakos: 0,5%, egyéb: 1%.”(3)

„Az Egyesült Államok népességnövekedése rendkívül gyors egy fejlett országhoz képest, azonban lehetséges, hogy 2050-re megváltozik a nemzetiségek aránya. A nem spanyol fehérek részaránya 55% körüli értékre csökkenhet, a spanyolajkúak viszont túlléphetik a 20%-ot*, az ázsiaiak pedig a 8%-ot. A feketék arányát 15% körüli értékre becsülik. A bevándorlás főként Mexikóból irányul, amelyet már egyre jobban korlátoznak*. Az USA-ban a családok jelentős részében 3 vagy 4 gyermek is születik, főként a középosztályban. A népesség növekedéshez ugyanakkor csekély mértékben hozzájárul a várható élettartam tartós növekedése, és a csecsemőhalandóság csökkenése. Előrejelzések szerint 2050-ben az USA népessége elérheti a 420 milliót.”(4)

* Ezek alapján nem várható, hogy „az USA-ban nem hosszú idő múlva az angol helyett talán a spanyol lesz a legtöbbek által beszélt nyelv.” Persze, ha kiemeljük a „talán”-t, akkor miért ne lehetne így. A népességingadozások azonban a modern világban valójában megjósolhatatlanok! /lásd pl. Anthony Smith: Testünk Titkai c. kimerítő humánbiológiai összefoglaló tanulmányának (1968) 33. oldali megjegyzéseit/

„Az USA a világgazdaság több mint 22%-át teszi ki. (…) A 2003-ban egy főre eső GDP: $43,555 USD,(4)” és ugyan később lesz róla szó, de ezt vessük össze Kínáéval: „Kína jelenleg a világ hatodik gazdasági potenciálja, amelyet elsősorban nagy lakosságának köszönhet (1,3 milliárd fő), miközben még mindig csak kb. 1100 $ jut egy kínai lakosra.”(5+)

6. B.2. Az Amerikai Egyesült Államok hivatalos nyelvei

Sokan állítanak valótlanságokat az angol befolyás össz-amerikai eredeztetéséről – ezt a következő adatok részben a saját helyére tehetik:

„Az Amerikai Egyesült Államokban nincs a szövetségi kormány által meghatározott hivatalos nyelv – az egyes tagállamok önállóan dönthetnek a kérdésről. Az 50 állam közül 28 az angolt nyilvánította hivatalos nyelvvé (illetve mellette Hawaiion a hawaiit, Louisianában a franciát, Új-Mexikóban a spanyolt), 22-ben pedig nincs hivatalos nyelv.”(6)

Egy másik forrás pontosabb adatokat ad:

Languages of the United States

„Although the United States currently has no official language, English has long been the de facto national language, which is spoken by about 82%* of the population as a native language. 96% of the population speaks English "well" or "very well"**.

On May 18, 2006, the Senate voted on an amendment to an immigration reform bill that would declare English the national language of the United States. The immigration reform bill itself, S. 2611, was passed in the Senate on May 25, 2006, and now has to go back to the House of Representatives in conference to make sure amendments are agreed upon.***

Approximately 337 languages are spoken or signed**** by the population, of which 176 are indigenous to the area. 52 languages formerly spoken in the country's territory are now extinct (Grimes 2000)*.”(7)

Kiemelném a következőket!:

* az USA lakosságának 82%-a beszéli az angolt, anyanyelveként

** a népesség 96%-a beszéli az angolt „jól”, vagy „nagyon jól”

*** az USA-ban még csak most került a Képviselőház elé az a bevándorlási törvény, ami meghatározná, hogy az USA-ban az angol legyen a nemzeti nyelv. (Ha úgy vesszük a Függetlenségi Nyilatkozat (1776, 1783) óta ennek már ideje volt, de hát Amerika szabad ország!)

**** Kb. 337 nyelvet beszél a lakosság!

7. B.3. Spanyol nyelv Amerikában

Spanyolról írja a következőket:

„Spanish is taught in various regions as a second language, especially in areas with large Hispanic populations such as the Southwestern United States along the border with Mexico, as well as Florida, the District of Columbia, Illinois, New Jersey, and New York.* In Hispanic communities across the country, bilingual signs in both Spanish and English may be quite common.** Furthermore, numerous neighborhoods exist (such as Washington Heights in New York City or Little Havana in Miami) in which entire city blocks will have only Spanish language signs and speaking people.***

In addition to Spanish-speaking Hispanic populations, younger generations of non-Hispanics in the United States seem to be learning Spanish in larger numbers due to the growing Hispanic population and increasing popularity of Latin American movies and music performed in the Spanish language.**** Over 30 million Americans, roughly 12% of the population, speak Spanish as a first or second language, making Spanish easily the country's second-most spoken language; the United States thus has fifth-largest Spanish speaking population in the world, after Mexico, Spain, Colombia, and Argentina.”*****(8)

*A spanyolt 2 nyelvként tanítják a spanyol eredetű lakosságú régiókban, elsősorban a mexikói határvidéken.

** Ezeken a területeken teljesen elfogadott és megszokott a kétnyelvű feliratok jelenléte.

***Egyes nagyvárosokban vannak kifejezettek spanyol-nyelvű városrészek is.

****A nem-spanyol ajkú felnövő generáció legnagyobb mértékben a spanyolt tanulja, köszönhetően a spanyol-nyelvű filmeknek és könnyűzenének.

*****Az USA-ban van a világ 5. legnépesebb spanyol-nyelvű populációja, a teljes lakosság kb 12%-a.

A spanyol nyelv elterjedtsége az USA-ban:

Még egy fontos momentum!

„Although many new Latin American immigrants are less than fluent in English, second-generation Hispanic Americans nearly all speak English fluently, while only about half still speak Spanish.”(8)

= „Bár sok új latin amerikai bevándorló nem beszél folyékonyan angolul, a második generációs Spanyol-Amerikaiak szinte mind folyékonyan beszélnek angolul, míg csak kb. fele használja a spnayolt.”

8. B.4. Spanyol + Angol = „SpAngol”

„Spanglish is a Dialectical variation of Spanish and English and is spoken in areas with large bilingual populations of Spanish and English speakers, such as along the U.S. - Mexico border (California, Arizona, New Mexico, and Texas), Florida, and New York City.(9)”

A spanyol és angol keveréke elsősorban a mexikói határvidékállamokra jellemző.

9. Következtetések(B)

Mindezek után levonhatunk néhány rövid következtetést:

1. A spanyol nem fogja belátható időn belül átvenni az angol helyét az USA-ban.
2. Az USA, megalakulása óta igen liberális nyelvpolitikát folytatott.
3. Érhető, ha az angolt most igyekszik nemzeti nyelvvé avatni, mivel már az előbbi pont okán tarthatatlanná vált a beszélt nyelvek mennyisége!
4. A sokat emlegetett gazdasági befolyását emellett az inkább kaotikusnak tűnő nyelvpolitikai helyzet ellenére érte el. (Ez a pont még a kínai gazdasági helyzet figyelembevételekor ismét előkerül, mint roppant fontos momentum!)

10. B.5. De hogy örvendjenek az eszperantisták is!

Az USA hivatalos nyelvei között az Eszperantó is helyet kapott, Artificial languages, vagyis „Mesterséges nyelvek” címszó alatt, mint az egyetlen ilyen elterjedten használt nyelv az USA-ban.

Ezt írják róla:

„Esperanto is a constructed 'international'* language, developed by L. L. Zamenhof, a Jewish-Polish occulist in Warsaw, the capital of the Russian part of partitioned Poland, and released in 1887. A nationwide organization called the Esperanto League for North America, headquartered in Emeryville, California oversees the Esperanto movement in the U.S., publishing literature, issuing a periodical, and organizing its annual conference. Smaller local groups organize meetings and annual banquets, and also host Esperanto-speaking foreign visitors.**”

* Az idézőjel azért is jogos, mert ezt a jelzőt maguk az eszperantisták használják az eszperantóval kapcsolatban (és persze azok, akiknek fogalmuk sincs a nyelvpolitikáról, és az interlingvisztikáról), másrészt pedig azért is, mert az USA-ban pl. az angol tölti be ezt a szerepet, és még azt sem nevezik így.

** Továbbá leírják az USA-beli eszperantó nyelv fő megnyilvánulásmódját is: „kisebb csoportok szerveznek találkozókat és éves összejöveteleket, és vendégül látnak eszperantóul beszélő látogatókat”.

*******

11. Miért kellene, hogy a kínaiak megtanulják az eszperantót?

12. AKB-cikk(C):

„A kínai nyelvről egyébként alig esik szó. Nemrégen hosszasabban beszélgettem egy Kínában élő magyar hölggyel, kinek a lánya is ott tanul kínai iskolában. Nagyon érdekes dolgokat tudtam meg tőle.”

13. Megjegyzések(c):

Ehhez most csak annyit fűznék hozzá, hogy a megfogalmazásból úgy tűnik, hogy „a Kínában élő magyar hölgy” valószínűleg nem az az „asszimilálódott fajta”, de lehet, hogy csak a fogalmazásból tűnik úgy, mintha ő maga nem tudna kínaiul, és ezért kellett kiemelni kontrasztként, hogy „a lánya is ott tanul kínai iskolában”.

***

A következőkben Kína nyelvoktatás-politikájáról olvashatunk egy személyes véleményt:

14. AKB-cikk(D):

„Kínában évek óta az általános és középiskola mind a 12 osztályában kötelező az angol*. Akkor természetesen Kínában mindenki beszél angolul - tettem fel a kérdést**. Dehogy! Jóformán senki. 100 kínaiból talán egy-kettő megmondja a termék árát az üzletben angolul, a legtöbben csak számológépbe beütik az árat és így lehet alkudni***. 1 millió emberből már akad néhány tucat, vagy néhány száz, aki az angolul feltett kérdésre válaszolni tud. De egy idő eltelik, amig rájövünk, hogy az illető valóban angolul beszél és nem kínaiul!****”

15. Megjegyzések(d):

/Bőséges információ a kínai nyelvről!(10)/

*Tudvalevő, hogy japánban elsősorban az Amerikából származó technikai és tudományos eredmények felhasználása miatt lett nagy ázsiója az angolnak. Ez Japán fejlődésében le is csapódik – annak ellenére, hogy ott szintén nagy hagyománya van az angol oktatásának, de elsősorban az olvasásnak és írásnak, és nem a beszédnek! Sokatmondó azonban, hogy az írásbeliség is mekkora segítséget jelentett a fegyelmezett és aprólékos japán mentalitás mellett a technikai fejlettségnek. Az, hogy a fiatalabb generáció rendszeresen és visszatérően divatot csinál ez alapján az amerikai kultúrából, akár mellékes tényező is lehetne.

Tegyük azonban hozzá, hogy japán eléggé gyorsan felvette a Nyugat ritmusát és módszereit, amire Kína méreténél és a térségben betöltött hagyományosan erős kulturális befolyásánál fogva nem volt képes, és lássuk be, hogy a korábbi SZU is sokat lendített Kína ideológiai „fejlődésén”.

Nem kizárt, hogy ha 12 évfolyamon kötelező az angol, akkor talán most még úgy lehetnek vele, mint a vasfüggöny mögötti államok voltak az orosszal.

**Az előbbiek fényében érthető, hogy erre a kérdésre mi lehet a válasz, mait a következő mondatban meg is kapunk: „Dehogy! Jóformán senki.” Természetesen a kérdés eleve dilettantizmust mutat, és nem kevés szokásos cinizmust, ami általában jellemzi az eszperantistákat az angol nyelv hivatalos oktatási státuszával kapcsolatban.

***Azt is nyugodtan bevallhatjuk, hogy M.o.-on sem különb sokszor a helyzet, de ez nem az angol nyelvnek, hanem az oktatási rendszernek tudható be, mivel az összes, sem a tanulás folyamatában, sem előreláthatólag később alkalmazásra nem kerülő nyelv nem motivál annak megtartására, gyakorlására, stb. Vagyis így minden ilyen rendszerben oktatott nyelvről elmondható itt és, és máshol is ugyanez – és mindez így lenne az eszperantóval is, tehetnénk hozzá!

****Mindez abból ered, hogy a nyugati, európai nyelvek, vagyis tkp az újlatin nyelvek teljesen más hangzásvilággal bírnak, mint az ázsiai nyelvek, és ha nem egészen kiskortól és intenzíven oktatják, gyakorolják a nyelveket, akkor a teljesen különböző hangzásvilágra nehezen, vagy alig tud ráépülni az európai. Ezért szintén nem a nyelvek a felelősek, hanem a nem megfelelő módszer, azonban bizonyos sajátosságok egy merőben más fonológiai felépítésű nyelvben erősen befolyásolják a megérteni megértett, de az anyanyelvi mechanizmusok miatt már sokszor nem, vagy nehezen azonosítható színezetet, vagy „helyettesítő”, kiegészítő alakot kap. (mint pl. a japánoknál az, hogy nem tudnak mássalhangzókat egymás mellett kiejteni, így az európai nyelvek főneveiben pl. betoldanak egy-egy magánhangzót, pl.: Berlin, helyett sokan berulinu-t mondanak).

Kontraként említhetnénk, hogy ha egy felnőtt európai kezd kínaiul tanulni, akkor az ő esetében is hasonló problémát jelenthetne a megértése a „bennszülött kínai” fül számára!

***

16. AKB-cikk(E):

„A világon minden 10 emberből 2 kínai! (1, 3 milliárd). Ezek csak írásban értik meg egymást. Egymás beszédjét éppen úgy nem értik meg, mit egy magyar egy németet, vagy angolt.*** Viszont a kínaiban 55 400 jel képezi a teljes szókészletet. Ebből egy átlagember legfeljebb 4000-et ismer. (Ez egybevág azzal, hogy tudomásom szerint egy magyar átlagember hétköznapi beszédjében mintegy 3500-4000 szót használ)****. Ráadásul egy-egy jelet négyféle hangsúllyal lehet kiejteni (Változatlan, emelkedő, lejtő, emelkedő-lejtő)*****. A latin betűs átírásban leirt hangsor, így négyféle dolgot jelenthet, csak a mondatösszefüggésből derül ki**, hogy az pl. iskolát, egy halfajtát, a repülőgép szárnyát, vagy széket jelent. (A valósággal nem egyező példa*)”

17. Megjegyzések(E):

***** „A kínai nyelv tonális nyelv, azaz egyes szótag kiejtésénél figyelni kell annak tónusára. A legelterjedtebb mandarin nyelvben négy tónus van, de főleg a déli nyelvek általában több (6-10) tónusú nyelvek.”(10)

*** „Míg a Római Birodalom eltűnése után Európa nemzetekre oszlott, melyek azonosságát gyakran nyelvük adja, Kína ugyanekkor megőrizte kulturális és politika egységét és a birodalomban közös írott szabványt tartott érvényben, noha a beszélt nyelvek különbözősége összehasonlítható az európaiakéval. /itt fontos megjegyezni, hogy ez esetben az újlatin nyelvekről van szó, nem pedig különböző nyelvcsaládok nyelveiről! – a szerző/ Ennek eredményeképpen a kínaiak élesen megkülönböztetik az írott nyelvet (wen) és a beszélt nyelvet (yu). Az írott és beszélt formák egységes megkülönböztetése kevésbé szigorú a kínai nyelv esetén, mint a nyugatiak esetén.”(10)

A kínai nyelv nem egységes, léteznek olyan nyelvjárások, amelyek egy máshonnan származó kínai számára érthetetlenek, bár szokásos jelenség, hogy a kínaiak több nyelvjárást is ismernek. Az ország nagy részén a mandarin nyelv (putonghua) az elterjedt, amely egyben Kína, Szingapúr és Tajvan hivatalos nyelve, de jelentős még a vu (wu) és a kantoni nyelv is, amely Makaó és Hongkong különleges státusú területein hivatalos nyelv.

Kína azonban mindig is egységesebb képet mutatott, nyelvileg is, de látható, hogy egyáltalán nem ez a helyzet, annak ellenére, hogy a kínaiak, és a kínai nyelv(változatok) elsősorban Kínához köthetők (a korai, és modern demográfiai mozgásokat most figyelmen kívül hagyhatjuk, mert felteszem ez Kína nyelvét nem befolyásolta).

**** Itt súlyos pontatlanságot láthatunk! „A tradicionális kínai írást, amely mintegy 3000 éve létezik, már csak Tajvan szigetén használják. A karakterek nyolcféle (illetve azok variánsai) vonásból épülnek fel. Minden karakter egy szótagot, a legkisebb jelentéssel bíró egységet jelöli. Valamennyi karakter tartalmazza a 214 jelentéstő egyikét, amely alapján rendszerezhetőek a karakterek.(a) A Mao Ce-tung által bevezetett egyszerűsített kínai írást használják a Kínai Népköztársaságban. Az egyszerűsített írásban is vannak a tradicionális jelekkel egyező karakterek, de sok bonyolult (sok vonásból felépülő) jel helyett annak leegyszerűsítését vagy egy teljesen új karaktert használnak. Az írás elterjedésének köszönhető az analfabetizmus visszaszorulása, mivel az egyszerű írásjeleket a munkások, falusiak is könnyen meg tudják tanulni(b). A modern kínai nyelvben egyre több két- és több szótagú szó jelenik meg, amely azt is jelenti, hogy a leírásukhoz is több karakter szükséges.”(10)

     (a) Vagyis már a tradicionális kínai írás is megtanulható mennyiségű alapjelet tartalmazott! Képzeljük csak el, hogy a magyart is szótagírássá alakítjuk: ezek tkp betű- v. hangkapcsolatok lehetnek, amikből felépítjük a szavakat. A kínai esetében persze nem így van, de hasonlatként látható, hogy ezen az alapon sem lehet lehetetlennek elképzelni a szótagolt nyelv elsajátítását.

     (b) Ebből az látszik, hogy megoldható volt a tradicionális írás olyan egyszerűsítése, ami a korábbi analfabétizmust is visszaszorította – vagyis ez ismét ellenérv a kínai nyelv és írásmód roppant bonyolultsága ellen.

*Azt hiszem ez ismét sokat mond a „tanulmány” színvonaláról, hitelességéről: a szerzője még arra sem vette a fáradságot, hogy legalább egy létező egyalakú, de több eltérő jelentésű valódi, létező kínai szót keressen ennek a szemléltetésére!

**Ez ismét egy eléggé önellentmondó kijelentés, mivel a latin betűs írásmódú nyelvek is tele vannak többjelentésű, azonos alakú szavakkal. Nem kell messzire menni, hogy a magyarban is sok példát találhatunk a homográfiára (=az írásmód azonossága) és a homofóniára (=a hangalak azonossága) – ez kivétel nélkül minden nyelvben megtalálható!(11)

***

18. AKB-cikk(F):

„Annak érdekében, hogy egy kínai egy más területen élővel beszélni tudjon, meg kell tanulnia, az un. mandarin nyelvet.”

19. Megjegyzések(F):

Érhetetlen, hogy itt mire akar utalni a szerző, hiszen a fentiek alapján itt elsősorban a dialektusok elsajátítása a lényeges szempont, és tkp nem kell külön nyelvet megtanulnia. A mandarin éppen arra példa, hogy a hatalmas populáció könnyűszerrel elsajátíthat egy standardnak tekintett közös formát, ami szintén az „anyanyelvéből” ered. Pusztán kis hazánk 10milliós népességében is találkozhatunk olyan helyi, elszigetelt dialektusokkal, amiket ha az ott élőkkel kommunikálni akarunk, meg kell tanulni „kezelni” és megérteni – ez minden milliónyi népességű populációnál, de még a nagy hagyományokkal rendelkező nyelvűeknél is természetes. Vegyük például a németet!

"A német irodalmi nyelv kiejtési normája a Bühnenaussprache, a német színpadi nyelv. (...) a német irodalmi nyelv (azaz írott nyelv) a középkorban a császári és az egyes fejedelmi udvarok kancelláriájának egységes stílusából alakult ki, de a német nyelvjárások, amelyek közt igen jelentős különbségek vannak, a mai napig is megőrizték vitalitásukat, s annyira fontos szerepük van, hogy a német nyelvterületen nemigen lehet egységes köznyelvről beszélni, mert csak regionális köznyelvek léteznek. E felett áll, mint legfőbb tekintély a Bühnenaussprache."(12)

A mandarin nyelv tehát, ha úgy vesszük, olyan szerepet tölt be, mint a németben a Bühnenaussprache!

***

Az előbbiek által alátámasztottnak tekintve hozza meg ítéletét a tanulmány szerzője:

20. AKB-cikk(G):

„Ebből látható, hogy a kínaiak részére még fontosabb lenne, még több hasznot hozna, mint az európaiak részére egy egyszerűen elsajátítható nyelv, mint pl. az eszperantó.”

21. Megjegyzések(G):

Kezdünk a tanulmány fő mondanivalójához közelíteni! Mit is olvashattunk eddig?

A bevezetésben utalás történik arra, hogy az USA-ban várható a spanyol angol fölötti „győzedelmeskedése” – a hivatalos adatok teljesen más képet mutatnak, és említésre került jó néhány félreértéssel kapcsolatos felvilágosítás is: pl. az USA csak most kezdi hivatalos nyelvként tekinteni az angolt; a tagállamok szabadon dönthetnek a hivatalos nyelvükről; az európainál is számosabb nyelv van jelen az USA-ban; a spanyol angol nyelvre való hatása csekély, szinte jelentéktelen, stb.

A „tanulmány” kínai nyelvről szóló része tkp nem bemutatja a kínai nyelvet, hanem a nehézségeit ecseteli, és szinte használhatatlannak tartja az emberi kommunikációra – ez így nem hangzik ugyan el, de implicit más nem lehet a fejtegetés célja. Mindezt a fenti mondatból érthetjük meg, amit ott megismételek:

***

22. AKB-cikk(H):

„Ebből látható, hogy a kínaiak részére még fontosabb lenne, még több hasznot hozna, mint az európaiak részére egy egyszerűen elsajátítható nyelv, mint pl. az eszperantó.”

23. Megjegyzések(H):

Nos, nem derül ki, hogy ez mi alapján, miből „látható”, de megejthetünk egy valószínű feltevést: maga a cikk szerzője ugyanolyan értetlenül szemléli a kínai nyelvet, mint egy korábban csak a saját anyanyelvét ismerő naiv beszélő, és az európai szokásrendszerrel nem összeegyeztethető nyelvi hagyományokat egyszerűen felváltatná az újlatin nyelvekből gyúrt mesterséges nyelvre – olybá tűnik, hogy mivel ő maga rendkívül bonyolultnak tartja, ezért az ő mércéje alapján „egyszerű”-nek tartott keveréknyelvet ajánlja a kínaiak milliárdnyi lakójának. A megfogalmazás alapján ez „még hasznosabb és nagyobb hasznot hajtana nekik, mint ha az európaiaknak”. Nyilvánvaló, hogy ezek a sorok nem a kínaiaknak szólnak, hanem az európaiaknak: azoknak, akik az EU-ban még mindig nem vezették be kötelező jelleggel az eszperantót első idegen nyelvként: mert a kínaiak felé ez a kitétel implicit benne van a fogalmazásban.

Röviden összefoglalva itt nyílt lingvicizmust() látunk: a szerző egyszerűen helyteleníti, hogy a kínaiak a kínai nyelvet, annak változatait használják, és helyette nekik az eszperantót javasolja. Teszi ezt azért, mert a kínai népet a nyelve, annak szerkezete, írásmódja, beszédmódjai, és az európai nyelvekhez képesti, az európaiak általi elsajátíthatósága alapján mintegy alacsonyabb rendűnek véli, és mintha azt sugallná, hogy emiatt a kínaiakat hallatlan kár éri, és ezt a kárt és elmaradottságot kiküszöbölendő lenne „még fontosabb, még több hasznot hozó, mint az európaiak részére, egy egyszerűen elsajátítható nyelv, mint pl. az eszperantó.” Érthetetlen ez az elképzelés – minden bizonnyal csak abban az esetben juthat ilyesmi valakinek az eszébe ha figyelmen kívül hagyja, hogy Kínának a térségben betöltött óriási gazdasági és kulturális hatalomként mindig is meghatározta Dél-kelet Ázsiát (pl. még a japánok is a kínai írást használják!). És tette ezt a mellett a nyelv mellett, ami a történelem folyamán alig változott, pontosabban megtartotta jellegzetességeit! Igen nagy mértékű korlátoltságot jelent, ha ezek alapján nem tartja valaki érettnek a kínai népet arra, hogy felismerje, hogy neki mi megfelelő. …

De pár sor után választ kapunk arra, hogy mindezt miért teszi!

***

24. AKB-cikk(I):

„Jelenleg a kínai szavakat angol fonetikával írják át latin betűs szöveggé*. Ebből adódik, hogy amikor én a kínai pénznemet juan-ként említettem, nem értette első pillanatban, mit mondok. Kiderült, hogy az jüen és például junnan tartomány neve helyesen: jünnen.”

25. Megjegyzések(I):

*”A kínai legelterjedtebb latin betűs átírása a pinjin, amely lényegében fonetikus átírás. A különböző nyelvjárások tonális eltéréseihez igazodva a pinjin írás magánhangzóin ékezettel lehet a tónusokat jelölni.”(10)

Ezzel kapcsolatban egy fontos megjegyzés: a kínai nyelv számára természetesen hallatlan egyszerűsödést jelentett ez fajta fonetikus átírás, ami, még ha az angol fonetikai hagyományokat követi is, általánosan elterjedt, és jó szolgálatot tesz a nemzetközi kapcsolatok ápolásában. Mindez azonban még a mai napig sem terjedt el azon a szinten, hogy a tradicionális írásmódokat felváltsa, és jó ideig ne is várható, hogy ez irányban lényeges változás következik be. Ez érthető – a kínaiak számára mindez csak akkora erőfeszítést jelenthet, mintha a nemzetközi fonetikai rendszer jeleivel kellene leírnunk az anyanyelvünkkel valamit, hogy egy, ezt a kiejtés-leírási módot ismerő személy (tőle telhetően) pontosan reprodukálni legyen képes. Csak annyi az egész, hogy a kínai hangrendszer elemeinek megfeleltetnek egy betűt, vagy betűcsoportot.

***

26. AKB-cikk(J):

„Ha Kína ezt a tényt felismerné, az egységes világnyelv kérdése meg lenne oldva.* Annál is inkább fontos ez, mert a hölgy véleménye szerint nem sok időnek kell eltelnie, és a világ szuperhatalma megszűnik az USA lenni, Kína válik azzá. Egy-két évtizeden belül az 1,3 milliárd kínai több nemzeti jövedelmet fog termelni, mint az USA 260 millió lakosa.

Újabb néhány évtized alatt Kína egy főre eső nemzeti jövedelme is a legmagasabb lesz a világon.

Kínában 20 olyan város van, melyeknek lakossága több, mit egész Magyarország lakossága és 50 kisebb város, 5-10 millió lakossal. Sanghai lakossága 19 millió.

Elmondta, hogy a lakosság kb. 20 %-a már ma Nyugat-Európai szinten él, további kb. 20 %-ának életszínvonala is eléri a volt szocialista országok mai életszínvonalát. Sanghaiban többször annyi a 20-80 emeletes felhőkarcoló. Mint New-York Manhattan negyedében. És ezek az elmúlt 25-30 év alatt épültek fel. Ma házak sora épül, ahol a legkisebb lakás 500 nm alapterületű, és ezek nm-ára (átszámítva) 1 000 000 HUF. Egy átlaglakás nm ára kb. 300 000 Ft.

Tájékoztatása szerint Sanghaiban az átlagkereset kb 5000 jüen, ami kb. 125 000 Ft-nak felel meg. De a bankszektorban ez az érték 10 000 jüen. Vállalkozók természetesen még többet keresnek. Az élelmiszerek ára fele annyi, mint Magyarországon, egy buszjegy 1 jüen, egy metró jegy (Sanghaiban 6 metróvonal épült az elmúlt években) 3 jüen, kb. 10 km megtétele taxival 20 jüen-be (500 Ft) kerül. Tehát egy jüen sokkal többet ér, mint 25 Ft.

A nagyvárosokban, átlagban minden harmadik családnak van autója. Ezek a nálunk 3..5 millió ft-ba kerülõ kategóriába tartoznak.”

27. Megjegyzések(J):

*A szerzőnek bizonyára fogalma sincs arról, hogy Kína a múltban, de a modern korig hatóan mindezt már a szükségletekhez képest már remekül és hatékonyan megoldotta – a pidgin nyelvek(13) által, amiből több kreol nyelvvé(14) alakult! Mindez az interlingvisztikában való alapos járatlanságát jelzi ismét!

Miről szól azonban a fenti néhány bekezdés? Bevallom magam is megdöbbentem, amikor végre sikerült az eleinte „aránytalan paradoxon”-szerű érzést megfogalmaznom:

Itt egész egyszerűen arról van szó, hogy Kína bizony robbanásszerűen fejlődik … és ez még nem is lenne érdekes, azonban ha mindezt összevetjük az ezt megelőző bekezdésekkel, ahol azt látjuk felületesen ecsetelve, hogy a kínai nyelv mennyire nehéz és bonyolult és a hétköznapi kínai számára áttekinthetetlenül, sőt elsajátíthatatlanul bonyolult … akkor azt az önellentmondó paradoxont kell levonnunk, hogy Kína hatalmas léptékekkel fejlődik – és teszi mindezt a nyelvi sajátosságai mellett, azok ellenére, vagyis: a kínai nyelv semmiféle akadályt nem gördít a gazdasági fejlődése elé! De a tanulmány szerzője mégis azt írja, hogy:

***

28. AKB-cikk(K):

„Annak érdekében, hogy egy kínai egy más területen élővel beszélni tudjon, meg kell tanulnia, az un. mandarin nyelvet. Ebből látható, hogy a kínaiak részére még fontosabb lenne, még több hasznot hozna, mint az európaiak részére egy egyszerűen elsajátítható nyelv, mint pl. az eszperantó.”

29. Megjegyzések(K):

Röviden: a cikk elején a kínai nyelv bonyolultasságát ecsetelve azt felváltatná az eszperantóra, mert azt praktikusabbnak véli a kínaiak számára a saját nyelvüknél. Ez, mint láttuk, tkp lingvicizmus(15), mivel az ő általa preferált nyelvet egy roppant méretű közösség számára kívánatosnak tartja, azt sugallva, hogy valamiféle elmaradottságon (amit nem említ, de a megfogalmazással erre utal) segítene a kínaiaknak.

Ezután azt írja, hogy ha Kína ezt „felfogná” és bevezetné az eszperantót (amit persze ismét csak szemérmesen, javaslatként, röpke példaként említ meg), akkor a világnyelv probléma megoldódna – csak elsőre nem világos, hogy vajon mitől? Tegyük hozzá – az eszperantisták számára; de ez is azt jelzi, hogy Kínát és a kínaiakat egyszerűen lenézi, a globálpolitikai kérdésekben inkompetensnek tartja, éppen ezért hozakodik elő azzal, hogy egy milliárdos társadalom bevezessen egy újlatin alapú keveréknyelvet /ami tegyük hozzá, hogy szinte kiejthetetlen lenne a számukra, mivel az ő hangrendszerük teljesen különbözik az európaiakétól!/. Aztán rögtön, szinte az eszperantó közösség sajátjaként kezeli a kínaiakat, akik így már az eszperantót beszélik domesztikált hídnyelvként, mivel a saját nyelvükön alkalmatlannak tartja őket az egymással való kommunikációra!

Mindezek után előhozakodik a interjúban szereplő hölgy személyes véleményével:

***

30. AKB-cikk(L):  „Annál is inkább fontos ez, mert a hölgy véleménye szerint nem sok időnek kell eltelnie, és a világ szuperhatalma megszűnik az USA lenni, Kína válik azzá.”

31. Megjegyzések(L):

Szóval azért fontos ez, mert a hölgy véleménye az, ami. A mondat második fele pedig egyszerűen arra utal, - végre eljutottunk ide! – hogy ha nem az USA, hanem Kína válik szuperhatalommá, akkor a belső hídnyelvként a már eszperantót használó Kína miatt az elképzelésük szerint a világ majd az eszperantót fogja, lesz kénytelen megtanulni, mert Kína gazdasági és kulturális befolyása erre fogja kényszeríteni. Mert mi másért is lenne fontos az eszperantistáknak, hogy Kína, a szuper gazdasági hatalom várományosa bevezesse az eszperantót?

***

32. AKB-cikk(M):

„Mindehhez hozzáteszem azt a tájékoztatást, amit nemrég olvastam valamelyik újságban: Kínának akkora az export többlete, hogy abból felvásárolta az amerikai részvények és állampapírok felét.* Csak politikai akaratán múlik, mikor omlasztja össze a dollárt (!) és rendíti meg az USA hatalmát.**

Gondolkodjunk el ezen!”

33. Megjegyzések(M):

*Itt felvázolja, hogy tkp az USA ár Kína részleges tulajdonában van. Ez mintegy erőfitogtatás az USA felé.

**Itt pedig végre kiviláglik a lényeg, vagyis az, hogy Kína, ha akarná teljesen lerombolhatná az USA jelenlegi gazdasági pozícióját. Hogy nevezik ezt? Igen: Amerika-ellenesség, így egyszerűen – mert itt már szó sincs az eszperantó szerepéről, hanem pusztán arról, hogy ha sikerülne a kínaiakkal bevezettetni az eszperantót, akkor az USA általuk vélt nyelvpolitikai szerepe is megrendülne a lehetséges gazdasági vereségével.

***

34. Végszó

Lám, így vezet a nyelvi köntösbe bújtatott frusztráció nemzetközi konfliktusokban REMÉNYKEDŐ érzelmekhez!

Vagy talán egy III Világháború sem lenne drága az eszperantisták számára azért, hogy elterjedjen az eszperantó?

*****************

35. Források:

(1)

http://hu.wikipedia.org/wiki/Amerikai_angol_nyelv

(1+)

Falkné Dr. Bánó Klára: Amerikai Angol – Brit Angol – Kiejtés, helyesírás, nyelvtan, szókincs – Az amerikai angol sajátosságai és eltérései a brit angoltól; Széchenyi Kiadó Kft., Bp., 1990

67-69.o.: a „Spanyol jövevényszavak” fejezet 3 oldalon keresztül sorolja fel a különböző angolba szivárgott szavakat.

(2)

http://hu.wikipedia.org/wiki/Egyes%C3%BClt_%C3%81llamok

(3)(4)(5)

Amerikai Egyesült Államok:

http://hu.wikipedia.org/wiki/Amerikai_Egyes%C3%BClt_%C3%81llamok

(5+)

Kínáról és gazdaságpolitikájáról:

http://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%ADna

(6)

http://hu.wikipedia.org/wiki/Az_Amerikai_Egyes%C3%BClt_%C3%81llamok_hivatalos_nyelveinek_list%C3%A1ja

(7)(8)

http://en.wikipedia.org/wiki/Languages_in_the_United_States

(8)(9)

http://en.wikipedia.org/wiki/Spanish_in_the_United_States

(10)

Kínai nyelv:

http://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%ADnai_nyelv

(11)

Homonímia

http://hu.wikipedia.org/wiki/Homon%C3%ADmia#Homogr.C3.A1fia_.C3.A9s_homof.C3.B3nia_megk.C3.BCl.C3.B6nb.C3.B6ztet.C3.A9se

(12)

Fodor István: Mire jó a nyelvtudomány?, Ballasi Kiadó, Bp., 2001.

(13)Pidzsin nyelvek

http://hu.wikipedia.org/wiki/Pidzsin_nyelvek

A pidzsin (angol nyelven pidgin), vagy kapcsolati nyelvek olyan nyelvek, melyek több nyelv keverékéből jönnek – legtöbbször spontán módon – létre azért, hogy a két nyelv beszélői egymással kommunikálni tudjanak. A pidzsineknek általában vázlatos nyelvtana és korlátozott szókészlete van, hiszen ezek csak kapcsolati segédnyelvként használatosak. Általában nem tanulással, hanem alkalmazkodással, improvizációval keletkeznek.

(14)

Az angol mint kreol?

http://hu.wikipedia.org/wiki/Az_angol_nyelv_t%C3%B6rt%C3%A9nete#Az_angol_mint_kreol.3F

Egy vitatott elmélet szerint az angol kreol nyelv, illetve legalábbis elődje, a középangol annak tekinthető. Az elméletet Charles-James N. Bailey és Karl Maroldt dolgozta ki 1977-ben, azóta áll viták kereszttüzében.

Kreol az a nyelv, amely kettő vagy több nyelv keveredéséből jön létre, miközben a nyelvtani szerkezet jelentősen leegyszerűsödik. Az angollal valóban ez történt, az angolszász és az ófrancia keveredett, az nyelvtan pedig sok szempontból egyszerűbb lett: eltűntek a nemek, leépült az ige-és névszóragozás, a nyelvtani esetekre ma már csak a névmások bizonyos alakjai emlékeztetnek. Beiley és Maroldt szerint a középangol tehát egy kreol, ami úgy jött létre, hogy az angolszász nyelvre ráépült az ófrancia, mégpedig a 11.-12. századi "erősebb" és a 13.-14. századi "gyengébb" hatás révén. A teória az angolban fellelhető rengeteg francia jövevényszóra és kevert morfológiai összetételekre épül.

A nyelvészek többsége elutasítja a felvetést, azzal az indoklással, hogy ilyen alapon nagyon sok nyelvet kreolnak lehetne tekinteni. Azzal is érvelnek az elmélet ellen, hogy a tagadhatatlan nyelvtani egyszerűsödés ellenére még mindig nagyon sok rendhagyóság van az angolban (pl. erős igék megléte).

(15)

A lingvicizmust azért vettem ide ennyire részletesen, mert a Virtuson is számos alkalommal jelennek meg a diszkriminációnak ezen válfajából írások, így legalább itt is utána lehet majd nézni ennek a  fogalomnak!

http://hu.wikipedia.org/wiki/Lingvicizmus

Lingvicizmus

„A lingvicizmus a nyelvi diszkrimináció egy fajtája, olyan ideológiák és struktúrák neve, amelyek a nyelvi alapon elkülönülő közösségek közötti egyenlőtlen hatalommegosztást segítik elő, illetve reprodukálják.

Tove Skutnabb-Kangas szerint a rasszizmus, az etnicizmus és a lingvicizmus közös definíciója: „A ’faj’, etnicitás/kultúra vagy a nyelv alapján meghatározott csoportok között, a hatalom és az (anyagi és egyéb) források egyenlőtlen elosztásának legitimálására, megvalósítására és reprodukálására felhasználható ideológiák, struktúrák és gyakorlat”. A nyelvi diszkrimináció és az ezt támogató gondolkodásmód, a lingvicizmus tehát nem „hajaz a fajelméletre” (mint a lingvicizmus számos jegyét gyakran felmutató magyarországi nyelvművelés egyik képviselője, talán szellemeskedésnek szánva, megjegyezte), hanem azonos vele – csak más felületen nyilvánul meg.

A lingvicizmus a mára szalonképtelenné vált rasszizmus helyett/mellett létező cselekvési mód, amely révén az államok társadalmilag behatárolják a hatalom nélküli csoportok értékekhez való hozzájutását, s ezáltal e csoportokat fogyatékosnak tüntetik fel. „Ennek következtében a kisebbségek értékei (például nyelvük és kultúrájuk) erejüket vesztik, és nem válthatók át más értékekké vagy a hatalmi szerkezet pozícióivá. Ugyanakkor a domináns csoport értékei (például nyelvük és kultúrájuk) társadalmi szinten megtartják értéküket, így más értékekké vagy a hatalmi szerkezet pozícióivá alakíthatók.” A lingvicizmus egyik fő megnyilvánulási tere a kisebbségi oktatás és a nyelvművelés, amelyekben elterjedt jelenség az eltérő nyelvekkel és nyelvhasználattal szembeni türelmetlenség. Gyakran találkozunk azzal, hogy a hivatalosan elfogadottá nyilvánított sztenderd nyelvváltozattól, illetve az államnyelvtől eltérő nyelvváltozatok/nyelvek beszélőit megbélyegzik, s hátrányos helyzetbe hozzák azt hangoztatva, hogy bizonyos nyelvek, illetve nyelvváltozatok jobbak, mint más nyelvek, illetve nyelvváltozatok, következésképpen beszélőik logikusabban és világosabban gondolkodnak, s így természetes, hogy jobb állásokat kapnak, s egyéb előnyöket is élveznek. Azokban a társadalmakban, amelyekben ez az ideológia mélyen be van épülve a hétköznapi gondolkodásba, a „rosszabb” nyelvek, illetve nyelvváltozatok beszélői a társadalom perifériájára kényszerülnek.”

Nemcsak azért, mert Eszényi József, a Magyarországi Eszperantó Szövetség Alelnöke is belépett a bevezető cikk vitájába (éppen a megjelenése napján regisztrált a virtuson, egy másik eszperantópártival egyetemben!), folytatnám a sort Európa soknyelvű embereiről, akik arra a kérdésére (is) válaszoltak Lomba Katónak, hogy " „Van-e a latinnak jelene; lesz-e az eszperantónak jövője?”.

Eszényi Úr megemlítette, hogy „Mi, magyarok azért tanulunk nehezen nyelveket, mert az európai nyelvek szókincse és nyelvtana nagyon sokban különbözi a magyar nyelvtől. Ha ezt a másfajta logikát, eltérő nyelvtani felépítést először egy könnyen felfogható, idiómáktól, kivételektől és rendhagyó esetektől mentes nyelvben tanuljuk meg, sokkal könnyebb lesz utána egy másik nyelvet megtanulni.
Ezt a nehézséget (mármint az eltérő nyelvtani logika és felépítés) a több nyelven beszélő emberek sokszor nem értik meg. (persze vannak kivételek, ezek egy része eszperantista)”, gondolom ezért is lehetnek hasznosak azok a megjegyzések, amikkel kiegészítem ezeknek a soknyelvű embereknek a véleményét.

A bevezető cikkel kapcsolatban terjedelmes vita alakult ki, amit érdemes lehet a témával kapcsolatban áttanulmányozni (nagyságrendileg sokkalta terjedelmesebb maga a vita, mint a cikk!), mert eddigi tapasztalataim alapján mindezidáig ilyen szemlélettel nem közelítettek az eszperantóhoz, pontosabban a nyelvet életben tartó eszperantó mozgalom működéséhez, képzeteihez, „lélektanához”. Ki tudja – talán ennek is eljött az ideje!

***

André Martinet,

(12 nyelv), (Saint-Albans-des-Villards, 1908–Chatenay-Malabry, 1999), Sceaux:

(francia, angol, dán, német, provanszál, olasz, spanyol, portugál, svéd, holland, norvég, orosz)

Az egyik legismertebb elméleti filológus, 1980-tól a Bilingvis Nevelés Tájékoztató Világcentrum elnöke.

Így nyilatkozik: „Az eszperantónak – néhány kezdeti tévedés után – sikerült életképességét bizonyítania*, de a tehetetlenség, rosszindulattal szövetkezve, akadályozza az elterjedését**. ÉN ESZPERANTÓPÁRTI VAGYOK, mégsem próbálkozom az elsajátításával, mert nem hiszem, hogy sok esélye van.***”(1)

* Itt némi kiigazításra talán szükség lehet – mivel egyetlen más mesterséges nyelv támogatására nem alakult ki olyan mozgalom, mint az eszperantó mellett, így nem lehet egyértelműen az eszperantó számlájára írni „életképességének bizonyítását”, hanem sokkal inkább a mozgalom volt az, ami biztosította fennmaradását, így ezt a mozgalomról lehet elmondani.

Ha nem állna mögötte mozgalom, és úgy lenne a jelenlegihez hasonló módon elterjedve (számszerűségét tekintve, és nem formáját tekintve!), akkor az eszperantóhoz lehetne kötni ezt a helyzetet; de mivel a többi – és sok, a nyelvészek körében modernebb, használhatóbb mesterséges nyelvek – mellett nem állt mozgalom, így „eltűnésüket”, népszerűségük hiányát a mozgalmiság hiányának is betudhatjuk, vagy annak, hogy annyira mégsem voltak életképesek, még modernségük, és hatékonyságuk ellenére sem. (Persze a kiegyensúlyozottság miatt tegyük hozzá: egyelőre. A széles körben elterjedt latin a különböző tájegységek és nemzeti hatások miatt különböző leánynyelvekre szakad szét; és ott van az angol is, ami már régen mutatja a hangtani aprózódás jelenségeit, annak ellenére, hogy a tankönyvek többségében az RP szerepel standard kiejtési „előírásként”.)

** Ebben igazat kell adnunk a professzornak – de a kulturális újításokhoz általában így viszonyul a széles közvélemény. Részben talán ez az ellenállás is vezethetett a mozgalmiság erősödéséhez. Azonban maga az eszperantó is beleesett a konzervativizmus csapdájába, méghozzá elég hamar: éppen erről szólt az 1894-es kongresszusi szavazás, ahol 157 szavazattal 107 ellenében elvetették a (nyelvészek és Zammenhof által is támogatott!)(1) javasolt reformokat, mint pl. a főnév és melléknév felesleges egyeztetésének kivételét a nyelvből.

*** Feltételezhetjük, hogy a professzor, mivel az összehasonlító nyelvészet nemzetközileg elismert szaktekintélye, „ért hozzá”, és véleményét az eszperantó ismeretében alakította ki. Ha annyira áttekinthető az eszperantó nyelvtana az „egyszerű emberek” számára is, akkor feltételezhetjük, hogy egy filológus prof töredék idő alatt felmérheti a többi nyelvhez viszonyított praktikumát, hatékonyságát.

***

Kada Lajos,

(9 nyelv) Róma, Vatikán.(3)

(nyelvei: magyar, német, olasz, latin, angol, francia, spanyol, görög, héber)

Visszafogottan, annak a kérdésnek, hogy „Van-e a latinnak jelene; lesz-e az eszperantónak jövője?”, csak első részére ad választ.

Saját bevallása szerint „ nem ragadnak rá a nyelvek” és nagy energia befektetéssel tanulja őket, de ő abban a szerencsés helyzetben volt, hogy „ az élő nyelveket mind élő környezetben sajátította el”.

Ő maga is híve annak, hogy „ a klasszikus idióma kiválóan alkalmas arra, hogy megtanítson a logikus gondolkodásra”, de abban igaza van, hogy „ kulcsot kínál egész sereg nemzeti nyelv megtanulásához”.

Felmerülhet az esetében a kérdés, hogy vajon miért nem nyilatkozott az eszperantóval kapcsolatban? Következetesen a miatt talán, mert nem ismeri, így nem nyilatkozik róla? Vagy, mert a nemzetközi nyelviség nála egyértelműen a latinhoz kötődik? Vagy a következők miatt, amit a latinról is mond: „ a latin, mint minden más nagy múltú nyelv, formákban, változatokban igen gazdag. Nem vagyok biztos benne, hogy aki, mondjuk, Szent Ágostont latinul olvasni tudja, az Horatius ódáit is megérti.”(1)

Arra utalna ezzel, hogy mindenképpen meg kell tanulni egyéb nyelveket is, és nem elég a/egy közvetítő nyelvet is ismerni – pláne annak a számára, aki nemzetközi palettán mozog, mint valószínűleg ő maga is?

***

Folyt.köv.

***

Irodalom:

(1) Lomb Kató: Bábeli harmónia – Interjú Európa híres soknyelvű embereivel.

(2) André Martinet - francia nyelvészről részletesebben:
http://www.lib.jgytf.u-szeged.hu/~toth/Alknyelv/idegenek/klasszikusok/Martinet/nyelvesz.htm
(3) A VIGILIA BESZÉLGETÉSE - Kada Lajos érsekkel - BODNÁR DÁNIEL: http://www.communio.hu/vigilia/2001/2/kad0102.html

A bevezető cikk szövege megtalálható a „ NYELVÉSZ - Nyelvészeti vitafórum” EU-szperantó??? – topicjában.

EU-szperantó??? - topic a nyelvészfórumon

Kép forrása: http://www.lovefilm.com/lovefilm/images/products/3/1353-large.jpg

Bevezetés

Az eszperantó nyelvtanról a legtöbb eszperantista, és számos lelkes rajongó azt állítja, hogy a többi nyelv nyelvtanához képes logikusabb, egyszerűbb, áttekinthetőbb, és néha olyasmit is hozzátesznek, hogy egy zseni remekműve. Ezek után általában az az állítás következik, hogy az eszperantó nyelv elsajátítása megkönnyíti más nyelvek nyelvtanának elsajátítását – vagyis az eszperantó propedeutikai értékére hivatkoznak, és itt elsősorban Edward Symoens: Az eszperantó propedeutikai [előkészítői] értéke (1) c. írását említik. Ezen alapszik a „Dobbantó a nyelvekhez” (2) nevezetű kezdeményezés, amely azt kívánja elérni, hogy az eszperantó általános előkészítő nyelvként, minden közoktatási intézményben első idegen nyelvként tanítsák. Az eszperantó számára egyértelműen ez lenne az első és legkomolyabb nemzetközi eredmény, amit csak elérhetnének. Ez alapvetően meghatározná – szerintük – a világ nyelvi arculatát… ami a jelenlegi állapotában kissé zavarja az eszperantisták közösségét, mivel egyre inkább az angol látszik elfoglalni azt a státuszt, amit ők maguk az eszperantónak szántak. Mindez komoly szembenállást eredményezett a hívekben, és egyre másra jelentek/jelennek meg olyan írások, amik az eszperantó erényeit kiemelik, az angolban pedig egyfajta nemzetközi, kulturális összeesküvést vélnek felfedezni, vagy legalábbis erre utaló jeleket keresnek. (3)

Az egyik közkedvelt, angol és eszperantó nyelvet összehasonlító táblázat az eszperantót is pozitív, az angolt igen negatív színben tünteti fel abból a szempontból, hogy melyik lenne alkalmasabb, egyszerűbb, könnyebben elsajátítható a nemzetközi palettán. (4)

Az igazság azonban az, hogy az eszperantó propedeutikai értékének hangoztatása erősen csúsztató és a realitást elferdítő kísérlet az eszperantó nyelv terjesztésére és elfogadtatására.

A propedeutikai vizsgálatokat eleve az eszperantó hívei végezték, a célnyelv pedig általában a francia, angol vagy német nyelv volt, holott köztudott, hogy Zamenhof az eszperantó szóanyagát alapvetően ezekből a nyelvekből vette át.

A nyelvek nyelvtanához pedig bármely első idegen nyelv tanulása segítséget nyújt – ha éppen az eszperantó az első, akkor az, ha az angol az első, akkor az, ha az orosz, vagy a német az első, akkor ez fogja segíteni a következő nyelvek tanulását. Első nyelv tekintetében kifejezetten előnyös, ha az inkább bonyolultabb, mint a következő: közhelyszámba megy, hogy aki elsőként angolt tanul, annak nehezebben megy a német a nemek és az esetek miatt, mint fordítva. Az eszperantó nyelv nyelvtana inkább „túl egyszerű”, semmint jó alapot adó kezdet a más nyelvek elsajátításához (5): nem egy olyan eszperantista van, aki az eszperantó első nyelvként való tanulása után a természetes nyelveket „kivételekkel teletűzdelt, követhetetlen nyelvtani zagyvaságokkal teli förmedvénynek” tartja, és inkább lelkesebben agitál az eszperantó mellett, mivel annak megtanulása után képtelennek érzi magát arra, hogy a természetes nyelvek tanulásával megpróbálkozzon.

Természetesen az eszperantisták nem álltak meg azon a ponton, hogy egy, a nyelvek titkait feltáró varázsszert fedeztek fel, hanem ezen oktatástámogató értéket kiterjesztették általánosan minden tudásterületre: mivel az eszperantó nyelvet hallatlan szigorú és következetes logikával felépítettnek tartják, így ezen analógia alapján arra a következtetésre jutottak, hogy valószínűleg így magának a logika tudományának tanulásában is a segítségére lehet a tanulójának. Pont úgy, ahogyan annakidején a latinnal kapcsolatban tartották, igen-igen hosszú időn keresztül. Minderről azonban lehullott a lepel, és a modern tanuláskutatás mindezt a latinnal kapcsolatban kb egy évszázada megcáfolták: a latin tanulása nem segíti az egyéb tudásterületek tanulását, pontosabban éppen annyira segíti, mint bármely más tantárgy tanulása; egyedül egy területen van igen jótékony hatása a latintanulásnak – a latin tudás fejlesztésében. (6) Mindez pontosan így van az eszperantó esetében is.

A fenti jótékony hatásokban természetesen lehet hinni, lehet lelkesen hinni, sőt – még lelkesen hirdetni is lehet, mindez azonban nem teszi igazzá és reálissá ezeket a hatásokat.

Jelen munkámban elsősorban az angol és az eszperantó nyelv szerkezeti, nyelvtani párhuzamait mutatom be, mintegy 50 pontban.

A munka célja egy olyan átfogó és összevető morfológiai metszet készítése volt a két nyelvet illetően, ami kérdésessé teheti az eszperantó azon kiváltságos voltát, amit a kivételesnek tartott propedeutikai értékéről állítanak. A párhuzamok mennyisége azt sugallja, hogy ha ennyi található a két nyelvben, akkor vajon miért lenne az egyik kiváltságosabb helyzetben a másiknál – konkretizálva: ha ennyi minden van meg ugyanolyan alaktani jellemzőkkel az angol és eszperantó nyelvtanban, akkor miért lenne az eszperantó hatékonyabb oktatástámogató a nyelvtanulásban általában, mint az angol? Például – ha valaki angolt szeretne tanulni, akkor miért kellene előbb eszperantóul tanulnia, ha amúgy is ennyi minden ugyanúgy megvan az angolban? Nem egyszerűbb akkor eleve az angollal kapcsolatban megtanulni azokat?

Más is következik a párhuzamok mennyiségéből – ha ekkora mértékben hasonlít a két nyelv nyelvtana, akkor azok, akik már sok időt fektettek az angoltanulásba, miért nem tanulják tömegesen az eszperantót?

Egy, az eszperantó nyelv hívei számára lesújtó következtetés az lehet, hogy azok, akik a diplomaszerzés érdekében hamarjában tettek eszperantó nyelvvizsgát (mondanom sem kell, hogy ez esetben lelkes eszperantista vizsgáztatók előtt, akiknek egyébként is érdekében áll, hogy minél többen kerüljenek az eszperantó nyelvvizsgát birtoklók táborába – ellentétben az angol nyelvvizsgákkal, ahol ma már évről évre nehezednek a középszintű vizsgafeladatok, és a vizsgaközpontok nyugodt szívvel buktathatnak meg tömegesen vizsgázókat, mivel azok mindenképpen a következő alkalommal is próbát fognak tenni, így juttatva jelentős pluszbevételhez a vizsgázással foglalkozó szervezeteket)… azok ezen párhuzamok következtében hatékonyabban tanulhatják a számukra a karrierjükhöz hasznosabb és alkalmazhatóbb angolt.

Végül még egy megjegyzés a nyelvtanulás elősegítésével kapcsolatban.

Minden bizonnyal ezt a nyelvpedagógiának kell majd valahogyan megoldania, és nem pedig különböző nyelvek versenyeztetésével, hanem éppen ellenkezőleg: a pedagógiai célú összevetésükkel. Mindez itt csak a tananyag hatékony bemutatására és szervezésére vonatkozik. Maga a tanulás azonban még nem feltétlenül megy akkor sem könnyen, ha a tananyag jól szervezett. Tehát ebből következik, hogy a tanulás módszertana is éppen olyan fontos tényező, ha nem fontosabb – valójában a tanulástechnikai képzés az, ami minden területen segíti a tanulási képességek fejlődését, és nem egyik vagy másik tárgy alaposabb elsajátítása.

A nyelvtanulás elősegítéséhez pl. nem kell olyan messzire menni, hogy el kellene sajátítani egy komplett nyelvet a többi, immár hasznos nyelvek tanulása előtt.

Olyan, pl. a nyelvtan tantárgyba épített modulokra lehet szükség, ami általában a nyelvtanulásról szól (7).

De most következzék a párhuzamok és azonosságok listája.

***

Tartalomjegyzék

I.

1. Az ABC

II. szavak, Szóképzés, ragozás

II.1. Angol szavak etimológiai százalékos aránya

II.2. A határozók képzése

II.3. A kérdőszavak szerkezete

II.4. Egyetlen határozott névelőforma van, amely azonos minden nemben, esetben és számban

II.5. Az –S igevégződés az eszperantóban és az angolban

II.6. Igen – nem

II.7. ajn – any

II.8. ĝuste /dzsuszte/ – just /dzsászt/ = éppen

II.9. Képzők párhuzamai

III. Számok, mennyiségek

III.1. Számok alakja

III.2. Tőszámok után – az ’egy’ kivételével – többes szám használata

III.3. Sorszám képzése – mindkét nyelvben raggal

III.4. Százalék kifejezése

III.5. Részmennyiség kifejezése elöljárós birtokos szerkezettel

III.6. Számtani műveletek

III.6.1. Összeadás

III.6.2. Kivonás

III.6.3. Szorzás

III.6.4. Osztás

III.7. Tizedes törtek kifejezése

IV. idő

IV.1. Idő kifejezése (óra)

IV.1.1. Negyedóra kifejezése

IV.1.2. Félóra kifejezése

IV.2. Dátum kifejezése

IV.3. Hónapok nevei

V. igeragozás és Igeidők képzése

V.1. Személyragozás – egyik nyelvben sincs!

V.2. Múlt időt mindkét nyelv múlt időt kifejező raggal jelöli

V.3. Jelen idő ragja

V.4. személyben nincs külön tegező, magázó alakpár

V.5. A létige használata

V.6. Folyamatos idők kifejezése

V.6.1. Folyamatos jelen idő

V.6.2. Folyamatos múlt idő

V.6.3. Folyamatos jövőidő

V.7. Szenvedő igeragozás

V.7.1. Jelen idejű szenvedő igealak

V.7.2. Múlt idejű szenvedő igealak

V.7.3. Jövőidejű szenvedő igealak

V.7.4. Cselekvő vagy kiváltó ok jelölése a szenvedő alakok mellett

V.8. Felszólítás képzése

V.9. Feltételes mód képzése

V.10. Segédigék használata

V.11. Tárgyatlan igéből tárgyas képzése – mindkét nyelvben lehetséges képzővel

V.12. Érzékszervi észlelést jelentő igék után főnévi igenév, vagy melléknévi igenév is állhat

V.13. Kapcsoló igék

VI. Névmások

VI.1. Egyes szám 3. személyben 3 nem van – egyébként nincsenek nyelvtani nemek

VI.2. Jelzői birtokos névmások használata

VI.3. Visszaható névmás használata: -self/-selves (-szelf, -szelvz); si (szi)

VI.4. Általános alany

VI.5. A tabellaszavak és az angol (távolra) mutató névmás formája: tiu (az a, az az) = that

VI.6. Közelre mutató névmások, ill. a közelítő szócska

VI.7. Kérdő névmás = vonatkozó névmás

VII. Szerkezetek

VII.1. Eldöntendő kérdések alapszerkezete

VII.2. (Körülírásos) melléknévfokozás

VII.3. Melléknevek lefelé fokozása mindkét nyelvben körülírásos módon történik

VII.4. Határozók körülíró (felfelé)fokozása

VII.5. Határozók körülíró lefelé fokozása

VII.6. Elöljárószók használata

VII.6.1. Párhuzamok

VII.6.2. Az elöljárók értelem-kiegészítő kettőzése mindkét nyelvben

VII.6.3. Elöljárók esetvonzatai

VII.7. Jelzős kifejezések szórendje

VIII. Egyéb kifejezésmódok

VIII.1. Nyelvtani esetek

VIII.2. Birtoklás kifejezése igével: „van neki”, „birtokol”

VIII.3. Birtoklás elöljárós kifejezése

VIII.4. „is”, „szintén” használatának szórendje

VIII.5. „preferi al” – „prefer to”; (al = to)

VIII.6. „farti” – „feel” = érzi magát

*******************

–I.–

1. Az ABC

Sem az angolban, sem az eszperantóban nincs kettőzött pont ékezet (umlaut), nincs ékezet, csak az eszperantóban az ún. hacsek-kel ellátott mellékjeles ĉ, ĝ, ĥ, ĵ, ŝ, ŭ, amiket azonban minden további nélkül lehet H-val, X-szel, vagy elő-, vagy utó ^-jellel leírni: ĉ=CH, CX, ^C, C^. Az ŭ esetében vagy csak U alakot használnak, vagy az X-rendszerben UX-összetételt.

*** *** ***

–II.–

szavak, Szóképzés, ragozás

II.1. Angol szavak etimológiai százalékos aránya

http://vilagnyelv.tripod.com/Eszp-ny.htm

„Az eszperantó szókincs túlnyomó része nemzetközi szó, vagyis olyan, amely több nyelvben is előfordul. Erről szólnak az alábbi adatsorok:

a) Az Universala Vortaro-ban megadott szavaknak 79,33%-a a latin nyelvekben, 62,05%-a germán nyelvekben és 26,29%-a a szláv nyelvekben található meg (Blanke 1986);

b) 4155 morfémából (jelentéssel bíró szóelemből) a franciában 91,6%, az angolban 89,5%, az olaszban 88,9%, a portugálban 87,8%, a spanyolban 87,1%, a németben 75,7%, a latinban 64,7%, az oroszban 53,3% ismerhető fel (Philippe 1991).”

Az idézet szerint 10 eszperantó szóból 9-ben felismerhető az angol megfelelője.

***

II.2. határozók képzése

Mindkét nyelvben képezik raggal, melléknévből:

Angol: melléknév+LY

Eszperantó: melléknév+E

***

II.3. A kérdőszavak szerkezete

Angol: WH-

Eszperantó: K-

***

II.4. Egyetlen határozott névelőforma van, amely azonos minden nemben, esetben és számban:

Angol: THE

Eszperantó: LA

***

II.5. Az –S igevégződés az eszperantóban és az angolban

Angol: E/3 jelen idejű, állító alakú igevégződés – az egyetlen személyrag az angolban

Eszperantó: igevégződések: jelen, múlt, jövő időben és a feltételes mód jelen idejében.

***

II.6. Igen – nem

Angol: yes – no, not

Eszperantó: jes – ne

***

II.7. ajn – any

Mindkettő megfelel a magyar bár-, akár- szócskának. A használat különbsége annyi, hogy az eszperantóban a szó után teszik, és nem írják össze vele, pl. kiu ajn = anybody = akárki, bárki; kiel ajn = anyhow = akárhogyan

***

II.8 ĝuste /dzsuszte/ – just /dzsászt/ = éppen

***

II.9. Képzők párhuzamai

Házasság folytán származott rokon:

Angol: …-in-law

Eszperantó: bo- …

-ható, -hető:

Angol: -able

Eszperantó: -abl

Szét-, széjjel-:

Angol, eszperantó: dis-

Volt, egykori:

Angol: eks-

Eszperantó: ex-

Rosszul, félre:

Angol, eszperantó: mis-

Ős, előd:

Angol: pre-

Eszperantó: pra-

Visszafelé:

Angol: eszperantó: retro-

Vissza-:

Angol, eszperantó: re-

-izmus:

Angol: -ism

Eszperantó: -ism(o)

Mal-

Angol: rossz(ul)-, nem megfelelő(en)

Eszperantó: ellentét kifejezője

Kicsinyítő képző:

Angol: -let

Eszperantó: -et

Valamihez tartozó:

Angol, eszperantó: -an

Foglalkozás:

Angol, eszperantó: -ist

*** *** ***

- III. -

Számok, mennyiségek

III.1. Számok alakja

Angol – eszperantó:

one – unu

two – du

three – tri

four – kvar

five – kvin

six – ses

seven – sep

eight – ok

nine – naŭ

ten – dek

***

III.2. Tőszámok után – az egy kivételével – többes szám használata

***

III.3. Sorszám képzése – mindkét nyelvben raggal

Angol: -TH

Eszperantó: -A

***

III.4. Százalék kifejezése

Angol: „per cent” = „ /100 ”

Eszperantó: procento, 100 cent

***

III.5. Részmennyiség kifejezése elöljárós birtokos szerkezettel

Az angollal azonos módon, az eszperantóban is elöljárós birtokos esettel fejezik a részmennyiségeket. Szószerinti jelentésében „X mennyiség egy anyag-BÓL”; vagy „X mennyisége egy anyag-NAK”. A magyarban a az elöljáró megfelel a („X mennyiség-) –NYI –BÓL szerkezetnek.

Angol: OF = -ból, -tól

Eszperantó: DA = -tól, által

Mindkét nyelvben azonos a szerkezet:

BIRTOK + OF/DE + BIRTOKOS

***

III.6. Számtani műveletek

III.6.1. Összeadás

X plus Y makes/faras Z

„2 + 5 = 7”:

Angol: Two plus five makes seven.

Eszperantó: Du plus kvin faras sep.

III.6.2. Kivonás

X minus Y makes/faras Z

„20 – 8 = 12”:

Eszperantó: Dudek minus ok faras dek du.

Angol: Twenty minus eight makes twelve.

III.6.3. Szorzás

X-oble / X times Y makes/faras Z.

3 x 6 = 18

Eszperantó: Trioble ses faras dek ok.

Angol: Three times six makes eighteen.

III.6.4. Osztás

X divided/dividite by/per Y faras Z.

21 : 3 = 7

Eszperantó: Dudek unu dividite per tri faras sep.

Angol: Twenty-one divided by three makes seven.

***

III.7. Tizedes törtek kifejezése

„0.3”:

Angol: (zero) point three

Eszperantó: nul komo tri

„4.02”:

Angol: four point oh two

Eszperantó: kvar komo nul du

*** *** ***

- IV. -

idő

IV.1. Idő kifejezése

IV.1.1. Negyedóra kifejezése:

Pl. 2.15: (az angol hivatalos időjelölés az eszperantóban is bevett szerkezet = „negyed(del) 2 után”)

Angol: quarter past two

Eszperantó: kvarono post la dua

IV.1.2. Félóra kifejezése:

Pl. 2.30: (az angol hivatalos időjelölés az eszperantóban is bevett szerkezet = „fél(lel) 2 után”)

Angol: half past two

Eszperantó: duono post la dua

***

IV.2. Dátum kifejezése:

Határozott névelő + sorszámnév + OF/=DE + Hónap

Angol: the 15th of March, the 4th of April

Eszperantó: la 15-an de Marto, la 4-an de Aprilo

***

IV.3. Hónapok nevei

Mindkét nyelvben nagy kezdőbetűvel írják a hónapokat.

Angol: January, February, March, April, May, June, July, August, September, October, November, December.

Eszperantó: Januaro, Februaro, Marto, Aprilo, Majo, Junio, Julio, Aŭgusto, Septembro, Oktobro, Novembro, Decembro.

(Ezeken kívül az ír, kymri, latin, mongol és német írja még így.)

*** *** ***

- V. -

igeragozás és Igeidők képzése

V.1. Személyragozás – egyik nyelvben sincs!

Mindkét nyelv a NÉVMÁS + IGE szerkezetet alkalmazza. (Kivétel az angolban a jelen idő egyes szám 3. személy állító alakú ige. Lásd )

***

V.2. Múlt időt mindkét nyelv múlt időt kifejező raggal jelöli

Angol: -ed

Eszperantó: -is

***

V.3. Jelen idő ragja

Angol: az igék jelen idejében egyetlen személyrag létezik, ez pedig szintén –S végződés, E/3-ban.

Eszperantó: az ige -AS végződést kap minden számban és személyben.

***

V.4. személyben nincs külön tegező, magázó alakpár

Az angolban a YOU, az eszperantóban a VI alakok használatosak mind tegező, mind magázó, mind egyes, mind többes számban – tehát mindkét nyelvben, 2. személyben tkp. csak egyetlen alakú „megszólított” személy van. (Az angolban ma kivételt a T/2. személyű visszaható névmás jelenti: E/2. személyben: YOURSELF, T/2. személyben: YOURSELVES.)

***

V.5. A létige használata

Mindkét nyelv alapvetően 1. azonosításra, 2. tulajdonság vagy állapotra vonatkozó jelző alanyhoz kapcsolására és 3. határozó alanyhoz kapcsolására használja; továbbá részt vesz a szenvedő alakok és összetett igeragozásban is.

***

V.6. Folyamatos idők kifejezése

V.6.1. Folyamatos jelenidő

Létige jelen ideje + jelen idejű melléknévi igenév = folyamatos jelen = „éppen csinál vmt”

Angol: (be) am, is, are + ige+ING

Eszperantó: (esti) estas + ige+ANTA

V.6.2. Folyamatos múltidő

Létige múlt ideje + jelen idejű melléknévi igenév = folyamatos múlt = „éppen csinált vmt”

Angol: (be) was, were + ige+ING

Eszperantó: (esti) estis + ige+ANTA

V.6.3. Folyamatos jövőidő

Létige jövő ideje + jelen idejű melléknévi igenév = folyamatos jövő = „éppen csinálni fog vmt”

Angol: (be) will be + ige+ING

Eszperantó: (esti) estos + ige+ANTA

***

V.7. Szenvedő igeragozás

V.7.1. Jelen idejű szenvedő igealak:

Létige jelen ideje + múlt idejű melléknévi igenév = „csinálnak vele vmt”

Angol: (be) am, is, are + ige+ED (III. szótári alak)

Eszperantó: (esti) estas + ige+ATA

V.7.2. Múlt idejű szenvedő igealak:

Létige múlt ideje + múlt idejű melléknévi igenév = „csináltak vele vmt”

Angol: (be) was, were + ige+ED (III. szótári alak)

Eszperantó: (esti) estis + ige+ATA

V.7.3. Jövőidejű szenvedő igealak:

Létige jövő ideje + múlt idejű melléknévi igenév = „csinálni fognak vele vmt”

Angol: (be) will be + ige+ED (III. szótári alak)

Eszperantó: (esti) estos + ige+ATA

V.7.4. Cselekvő vagy kiváltó ok jelölése a szenvedő alakok mellett:

Angol: (túlnyomó többségben) BY = által

Eszperantó: DE = által

***

V.8. Felszólítás képzése

Egyik nyelv sem használ névmást, és az igéknek csak egy alakja van:

Angol: az ige 1. szótári alakja.

Eszperantó: -U végződés minden számban és személyben.

***

V.9. Feltételes mód képzése

Angol: will – would, can – could, shall – should

Eszperantó: az igék –US végződést kapnak

Az angolban alaktanilag, a jelzett segédigék következetesen –OULD végződést kapnak, ami jól összecseng az eszperantó –US végződésével.

***

V.10. Segédigék használata

Mindkét nyelvben főnévi igenévvel használják őket:

Alany + Segédige + Főige

Tud, képes, -hat, -het:

Angol: can

Eszperantó: povi

Kell, muszáj:

Angol: must

Eszperantó: devi

Szüksége van, kell:

Angol: need

Eszperantó: bezoni

Az eszperantóban a segédigéket „ragozzák”, ami azonban csak az igeidőkre vonatkozik, a személyekre nem, mivel nincs személyragozás.

***

V.11. Tárgyatlan igéből tárgyas képzése – mindkét nyelvben lehetséges képzővel:

Angol: be-

Eszperantó: -ig-

Az angolban nincs különösebb különbség tárgyas és tárgyatlan igék között: az igék többségét lehet tárgyas és tárgyatlan módon használni. Vannak hasonló alakú tárgyatlan-tárgyas ige párok (pl. rise-raise = emelkedik-emel), de ezek száma elenyésző.

***

V.12. Érzékszervi észlelést jelentő igék után főnévi igenév, vagy melléknévi igenév is állhat

Érzékszervi észlelést jelentő igék pl.:

„lát, hall”:

Angol: see, heaR

Eszperantó: vidi, aŭdi

Láttam sírni a lánytestvéremet.

Angol: I saw my sister crying. – I saw my sister cry.

Eszperantó: Mi vidis mian fratinon ploranta. – Mi vidis mian fratinon plori.

***

V.13. Kapcsoló igék

Mind az angolban, mind az eszperantóban bizonyos igéket kapcsolóigeként használnak, vagyis az igei-névszói állítmány igei részeként funkcionálnak, a létigéhez hasonló szerepben: összekapcsolják az alanyt és a rá vonatkozó tulajdonságot, amelyre utalhat melléknév vagy jelzős főnévi szerkezet. A magyarban ezt ragos határozós szerkezettel fejezzük ki.

Mindkét nyelvben jellemzően ilyen igék:

„látszik vmi/lyen/nek”

Angol: Look, seem

Eszperantó: ŝajni

„vmilyen hangja van, hangzik vmi/lyen/nek”

Angol: sound

Eszperantó: soni

 „vmilyen szaga van”

Angol: smell

Eszperantó: odori

 „vmilyen íze van”

Angol: taste

Eszperantó: Gusti

 „érződik vmilyennek”

Angol: feel

Eszperantó: senti

 „érzi magát”

Angol: feel

Eszperantó: farti

 „tűnik vmi/lyen/nek”

Angol: appear

Eszperantó: ŝajni

*** *** ***

- VI. -

Névmások

VI.1. Egyes szám 3. személyben 3 nem van – egyébként nincsenek nyelvtani nemek

Angolban: he, she, it.

Eszperantóban: li, ŝi, ĝi

Megfigyelhető még ezekben a névmásokban az /i/ hang párhuzama, továbbá a SHE – ŝi forma és kiejtési azonossága.

***

VI.2. Jelzői birtokos névmások használata

Birtokos személyragok helyett birtokos névmásokat használnak, amiket az alanyesetű személyes névmás formája alapján képeznek:

Angol: I - my, you - your, he - his, she - her, it - its, we - our, you - your, they – their (kivétel a WE – OUR páros)

Eszperantó: mi – mia, vi – via, li – lia, ŝi – ŝia, ĝi – ĝia, ni – nia, vi – via, ili – ilia

***

VI.3. visszaható névmás használata: -self/-selves (-szelf, -szelvz); si (szi)

Angol: myself, yourself, himself, herself, itself, ourselves, yourselves, themselves

Eszperantó: min, vin, sin (hím, nő, seml.), nin, vin, sin

A képzés látszólag teljesen más, azonban a következőket figyelhetjük meg: az angol –self névmási végződés jól összecseng a si visszaható névmással (még jobban a német sich-hel!).

Az angololnak sincs önálló visszaható névmásuk: a myself, yourself, ourselves a birtokos névmásokból képződik, a himself, itself, themselves a tárgyesetű névmásokból; a herself „határeset”, mivel az angol her mint tárgyesetű, és mint birtokos esetű névmásként is használatos. Itt tehát azt látjuk, hogy a visszaható névmás képzésénél fontos szerepet játszik a névmások tárgyesetű alakja – úgy, mint ahogyan az eszperantóban is csak E/3-ben használják a konkrét visszaható névmást, helyette a tárgyesetű alakot használják. Ez azonban az angolra is jellemző – a visszaható névmás helyett bizonyos esetekben ők is a személyes névmás tárgyesetét használják.

***

VI.4. Általános alany

Angol: ONE, ONES

Eszperantó: ONI

Ennek az általános alanynak nyelvben ugyanaz a jelentése: „az ember, az emberek, mindenki általában”, és a magyarban egyiknek sincs pontos megfelelője.

***

VI.5. A tabellaszavak és az angol (távolra) mutató névmás formája: tiu (az a, az az) = that

Tio – that = az a, az az

Tia – that kind = olyan

Tie – there = ott

Tiam – then = akkor

Thiel – that way = úgy

Tion – that much = annyi(t)

***

VI.6. Közelre mutató névmások, ill. a közelítő szócska

Angol: THIS /disz/, THESE /díz/ = ez, ezek

Eszperantó: ĉI /csí/

A párhuzam a bennük lévő –I– magánhangzó.

Az eszperantó híres szóképzési, szóalkotási eljárást ismerve érdekes, hogy a ĉi, közelítő szócskát nem használják a szóalkotások területén. Érdekes módon az angolok sem használják a this és these szavakat szóösszetételekben.

Látszólag a ĉi- van a csoportosító összetett szavakban (a magyar megfelelője a mind- kezdetű összetételek:

Ĉiu – mindenki, minden egyes, mindegyik

Ĉio - minden

Ĉia - mindenféle

Ĉie - mindenhol

Ĉiam - mindig

Ĉiel – mindenféleképpen, mindenhogyan

Ĉiom – mindannyi, összes

.. mindez azonban csak látszat, mivel itt nem a ĉi- játssza a főszerepet, hanem a ĉ-, ami a tabellaszavak rendszerében a csoportosítást jelenti, az –i– pedig csak a tabellaszavak általános kötőhangja.

***

VI.7. Kérdő névmás = vonatkozó névmás

ki?, aki

Angol: WHO

Eszperantó: KIU

melyik?; amely, amelyik

Angol: which

Eszperantó: Kiu

mi?; ami

Angol: WHAT

Eszperantó: KIO

milyen?; amilyen

Angol: HOW

Eszperantó: KIA

hol?, ahol

Angol: WHERE

Eszperantó: KIE

mikor?; amikor

Angol: WHEN

Eszperantó: KIAM

hogyan?, ahogyan, mint

Angol: HOW

Eszperantó: Kiel

mennyi? Hány?, mennyit?; amennyi, amennyit

Angol: (az angolban erre nincs külön kérdőszó)

Eszperantó: Kiom

*** *** ***

- VII. -

Szerkezetek

VII.1. Eldöntendő kérdések alapszerkezete

Angol: ha egy kérdésben nincs kérdőszó, szabályosan egy segédige áll a mondat élén.

Eszperantó: ha egy kérdésben nincs kérdőszó, akkor egy általános kérdőszó: ĉu áll a mondat élén.

A párhuzam az egyszerű jelenben és az egyszerű múltban (vagyis a leggyakrabban használt igeidőkben) szemléletes: az angolban, állító alakban nem használnak segédigét; ezekben az időkben a kérdéseket azonban egy segédigének az állító szerkezet elé helyezésével képzik.

***

VII.2. (Körülírásos) Melléknévfokozás

Az alapfok mindkét nyelvben egyformán jelöletlen.

A középfok képzése:

Angol:

Ragozásos: -ER (egy szótagos, -y-ra végződő és néhány egyéb két szótagos melléknevek)

Körülírásos: MORE + melléknév alapfoka (nem –y-ra végződő két szótagos, általában a két- és több szótagos melléknevek)

Eszperantó: PLI + melléknév alapfoka

Felsőfok képzése:

Angol:

Ragozásos: -EST (egy szótagos, -y-ra végződő és néhány egyéb két szótagos melléknevek)

Körülírásos: MOST + melléknév alapfoka (nem –y-ra végződő két szótagos, általában a két- és több szótagos melléknevek)

Eszperantó: PLEJ + melléknév alapfoka

***

VII.3. Melléknevek lefelé fokozása mindkét nyelvben körülírásos módon történik

Az alapfok mindkét nyelvben egyformán jelöletlen.

A lefelé fokozásban azonos segédszavakat használnak mindkét nyelvben:

Középfok képzésében: „kevesebb”

Angol: less

Eszperantó: malPLI

Felsőfok képzésében: „legkevesebb”

Angol: least

Eszperantó: malPLEJ

A lefelé fokozott középfok:

Angol: less + melléknév alapfoka

Eszperantó: MALPLI + melléknév alapfoka

A lefelé fokozott középfok felsőfok:

Angol: least + melléknév alapfoka

Eszperantó: malPLEJ + melléknév alapfoka

***

VII.4. Határozók körülíró (felfelé)fokozása

A határozók körülíró fokozása a melléknév fokozás mintáján történik, mindkét nyelvben.

Az alapfokot egyik nyelv sem jelöli – a határozói végződés jelenti az alapfokú alakot.

A körülírásos fokozásban azonos segédszavakat használnak mindkét nyelvben:

Középfok képzésében: „több”

Angol: MORE

Eszperantó: PLI

Felsőfok képzésében: „legtöbb”

Angol: MOST

Eszperantó: PLEJ

A középfok képzése:

Angol:

Ragozásos: -ER = -lier (egy szótagos, -y-ra végződő és néhány egyéb két szótagos melléknevek)

Körülírásos: MORE + határozó alapfoka (nem –y-ra végződő két szótagos, általában a két- és több szótagos melléknevek)

Eszperantó: PLI + határozó alapfoka

Felsőfok képzése:

Angol:

Ragozásos: -EST = -liest (egy szótagos, -y-ra végződő és néhány egyéb két szótagos melléknevek)

Körülírásos: MOST + határozó alapfoka (nem –y-ra végződő két szótagos, általában a két- és több szótagos melléknevek)

Eszperantó: PLEJ + határozó alapfoka

***

VII.5. Határozók körülíró lefelé fokozása

A határozók körülíró lefelé fokozása a melléknevek lefelé fokozásának mintájára történik, mindkét nyelvben.

Az alapfokot egyik nyelv sem jelöli – a határozói végződés jelenti az alapfokú alakot.

A körülírásos fokozásban azonos segédszavakat használnak mindkét nyelvben:

Középfok képzésében: „kevesebb”

Angol: less

Eszperantó: malPLI

Felsőfok képzésében: „legkevesebb”

Angol: least

Eszperantó: malPLEJ

A középfok képzése:

Angol: less + határozó alapfoka

Eszperantó: malPLI + határozó alapfoka

Felsőfok képzése:

Angol: least + határozó alapfoka

Eszperantó: malPLEJ + határozó alapfoka

***

VII.6. Elöljárószók használata

A határozói viszonyokat mindkét nyelv elöljárókkal fejezi ki, nem pedig ragokkal (mint a magyar):

VII.6.1. Párhuzamok:

-ban, ben:

Angol: in

Eszperantó: en

(időtartam) alatt:

Angol: during

Eszperantó: dum

Között, közé:

Angol: (előképzőként) inter-

Eszperantó: inter

Után, múlva:

Angol: (előképzőként) post-

Eszperantó: post

túl-, át-

Angol: (előképzőként) tra, trans-

Eszperantó: tra = át, keresztűl; trans = túl, túlra

Felül, túl:

Angol: (előképzőként) super-, sur-

Eszperantó: super = fölött, fölé; sur: -on, -en, -ön, -ra, -re

Alatt, alá:

Angol: (előképzőként) sub-

Eszperantó: sub

-ért (célhatározó, okhatározó):

Angol: for

Eszperantó: por (célhatározó); pro (okhatározó)

VII.6.2. Az elöljárók értelemkiegészítő kettőzése mindkét nyelvben:

Pl. „-ból, -tól” + „alatta” = „alól”

Angol: from under

Eszperantó: el sub

VII.6.3. Elöljárók esetvonzatai:

Mindkét nyelvben minden elöljáró alapvetően alanyesettel áll.

Az angolban az elöljárók a személyes névmások tárgyesetét vonzzák (és a WHO (kérdő)névmás WHOM alakját), mindez azonban csak a ME, HIM, US, THEM (és a WHOM) esetében jelent önálló, tárgyesetű alakot (a HER „kétfunkciós”, mivel a tárgyeset mellett a jelző birtokos névmási funkciót is betölti), vagyis mindösszesen 5 szó esetében.

Az eszperantóban „hová?” kérdésre válaszolva az elöljárók tárgyesetet vonzanak.

***

VII.7. Jelzős kifejezések szórendje

Az eszperantóban ugyanúgy, mint az angolban, ha a főnév melléknévi jelzőjének kiegészítője van, akkor a jelzőt a főnév után és a kiegészítőt a jelző után tesszük (a magyarban a sorrend: kiegészítő – jelző – főnév).

Pl.

A 80-kilométeres sebességgel rohanó gyorsvonat kisiklott Szolnok állomásánál.

Angol: The fast train, rushing at 80 kilometres per hour, left the rails at Szolnok station.

Eszperantó: La rapidvagonaro, kureganta kun 80-kilometra rapideco, elreliĝis ĉe